Húsz éves évfordulóját ünnepli a Sziget fesztivál, amelyet idén Európa legjobb nagyfesztiváljának választottak. Jávorszky Béla Szilárd, akinek nevéhez számos zenei tárgyú kötet és cikk köthető, tíz évvel az első Sziget-sztori után új könyvében immár húsz évet tekint át, hogyan lett a „baráti alapú kivonulásokból profi programgyár". A Sziget kapunyitása előtt a szerzővel beszélgettünk.

• Hogyan lesz valaki rocktörténész?

Közgazdasági egyetemet végeztem, de ott rockszociológiából diplomáztam, amit az opponensem biztatására fejlesztettem tovább kisdoktorivá. '91-ben védtem meg. Ennek köszönhetően kerültem kapcsolatba Göczey Zsuzsával, akinek a zenei műsorain nőttem fel a '80-as években, a mai napig jóban vagyunk. Az ő révén kerültem a Magyar Rádióba, de ez a médium nekem nem vált be, így kötöttem ki az írott sajtóban. A zene mindig is az életem lényegi meghatározója volt, így a kezdeti általános kulturális újságírás idővel leszűkült a zenei témákra. A másik fontos személy a rocktörténésszé válásban Sebők János volt, akinek nyolcvanas évekbeli könyvei meghatározó élményeim voltak. '90-ben találkoztam vele először újságíróként, és kiderült, hogy sok mindent hasonlóan látunk. 2004-ben aztán ő vetette fel, hogy a Rock and Roll 50 éves évfordulóján - ami egyébként kérdés, hogy honnan számítjuk: Elvis Presley első kislemezétől ('54 júliusa), vagy Bill Haley Rock Around The Clock-felvételétől ('54 április) -, hogy a Népszabadság hétvégi mellékletében cikk-sorozatot írjunk a Rock and Roll kultúrtörténetéről. Ennek akkora sikere lett, hogy végül több közös rocktörténeti kötet követte.

• Az idő tájt, amikor elkezdtél foglalkozni a rockzenével, még enyhén szólva „gyanús" műfaj volt.

Igen, tinédzserkoromat a „fekete bárányok" határozták meg. Gimnazistaként nagy P-Mobil- és Hobo Blues Band-rajongó voltam, egyetemistaként végigéltem a '80-as évek budapesti undergroundját, a Bizottságot, az Európa Kiadót, a VHK-t, a Sexepilt és a Neuroticot. Persze, ezek mind ellenzéki attitűdöt képviseltek, bár engem a rendszer - mint minden tizenévest akkoriban - nem is annyira az ideológia szintjén irritált, sokkal inkább a szabadság korlátozása miatt. Hogy miért problémáznak annyit a hosszú haj miatt, miért kergetnek minket végig a rendőrök a Vérmezőn, ha összejövünk a barátainkkal, miért fújnak le az Ifjúsági parkban könnygázzal egy Hobo Blues Band-koncert alatt...

• A Szigettel hogyan kerültél kapcsolatba?

Miként könyvem előszavában le is írtam, a legelső Szigeten még nem vettem részt. Akkor ugyanis Horvátországban, Cres szigetén nyaraltam a feleségemmel. Még zajlott a délszláv háború, ennek következtében igen kihalt, de épp ezért roppant nyugalmas hely volt. S ott, egy csillagfényes éjszakán a rádióban hallottam először Müller Péter Sziámit beszélni róla. Szimpatikus kezdeményezésnek tűnt, ráadásul ugyanabból a kultúrkörből nőtt ki, amiről az imént beszéltem: a budapesti underground és alterock világából. Egyfajta kívülállóságot is sugallt, hisz a kezdeti Sziget még egyáltalán nem volt a mainstream része. Ne felejtsük el azt sem, hogy akkoriban a média szintén eléggé ellenséges viszonyult hozzá - elég csak a „piás Sziget", „drogos Sziget" jelszavakra felépített hecckampányra gondolni. Hiszen valami olyasmi történt ott, amit az akkori kulturális környezet még nehezen tudott értelmezni.

• Az a történet, amelyet feldolgozol, a jelenben is zajlik. Hogyan tudod így megőrizni a történetírói objektivitást?

Természetesen nem tudok érintetlen maradni, nem is biztos, hogy úgy hiteles lenne a könyv. De ahogyan a rocktörténeti köteteimnél is el tudtam választani a fontosakat a kedvencektől, amelyek nem mindig esnek egybe, úgy ezt itt is meg tudom tenni. Ha a rocktörténeti munkákban csak a személyes kedvenceimről írtam volna, 70-80 oldalas kötetek születtek volna, nem egy sokezer oldalas sorozat. A Szigettel amúgy eléggé ambivalens a viszonyom. Ez már az első tíz évet feldolgozó kötetből is kiderülhetett. Már '98-99 környékén lezajlott ugyanis az a folyamat, melynek során az egykori baráti alapú kivonulásból profi programgyár lett. Körülbelül akkor, amikor elkezdtek modern, kapitalista cégstruktúrát ráhúzni a valahol a szocializmusban gyökerező, építőtábori hangulatokat idéző összejövetelekre. A Sziget tehát hiányból létrejövő, és épp jókor létrejövő szerveződés volt. Példáját később sokan követték - jó ideje csak úgy dúl a fesztiváldivat hazánkban. Ettől függetlenül a könyv nem arról szól, hogy a régi jobb volt. Nem nosztalgiázni akartam. A sorok között persze nyilván kitapintható, hogy hozzám generációsan és kulturálisan melyik Sziget áll közelebb - de ettől még lehet objektíven szemlélni a történetét. Hiszen az a társadalommal, a politikával, a gazdasági és emberi viszonyokkal együtt változott.

• Vagyis egyfajta társadalomtörténetként olvasható?

Ahogy Kocsis András Sándor fogalmazott a sajtóbemutatón: a Sziget története a rendszerváltás utána magyar társadalom történetének sajátos metszete. S ha szidjuk is a jelenlegi fősodor miatt, azt azért be kell látni: ha a szervezők az elmúlt húsz évben nem lépik meg azokat, amiket megléptek, akkor ma egyszerűen nem lenne Sziget. És az a jó benne, hogy a változások ellenére meg tudta tartani azokat az értékeket, amelyek kezdetben jellemzők voltak rá. A Bahia most is ott van, még ha ma A38-nak hívják is. Ha a Sziget megmarad volna annak, aminek '93-ban elindult, akkor annyian lennének rajta, mint manapság az A38-színpadnál: 5-8 ezer ember naponta. Ha objektíven nézzük: a Sziget költségvetése kb. 3 milliárd forint évente, viszont ebből 400 milliót költ magaskultúrára a színháztól az irodalomig. Ez még az etalonnak tekintett Tavaszi Fesztivál költségvetésénél is több. Nem beszélve Kapolcsról vagy a hozzám egyébként szintén közel álló Mediawave-ről.

• Feldolgoztad már egy kötetben a Sziget első évtizedét, és immár a másodikat is. Melyik időszak tartogatta a jelentősebb változást?

Az első tíz év a legnagyobb változás időszaka: a már említett profi programgyár kialakulása. Ennek jelentős fordulópontja volt, amikor '96-ben a nevet először eladták, és Pepsi Sziget lett. Az igazi nagy átalakulás aztán '98-99-ben történt. Az utóbbi tíz évnek pedig a nemzetköziesedés a meghatározó vonása. '94-ben Woodstock 25 éves évfordulóján a Sziget már bekerült a nemzetközi véráramba, elhozták a nagy túlélőket, Eric Burdont, a Jethro Tullt, Frank Zappa egykori csapatát... A külföldi érdeklődést a szervezők tudatosan kihasználták: képviseleteket hoztak létre például Franciaországban, Hollandiában. Az elmúlt négy-öt évben a nemzetközi jellege annyira felfutott, hogy többségben vannak a külföldiek. Ez a Sziget egyik legfontosabb sajátossága is: nincs még egy ilyen fesztivál Európában, ami ennyire nemzetközi lenne, és ennyire messziről is jönnének rá a fiatalok.

• Minek köszönhető ez?

A Sziget tudatosan kifelé építkezett: a legtöbb európai „rokonától" eltérően - leszámítva egy-két hagyományos, nagy fesztivált - a kezdetektől nemcsak regionális kisugárzású rendezvény akart lenni.

• Ennek tudható be, hogy idén Európa legjobb nagyfesztiváljának választották?

Részben igen, részben annak, hogy a Sziget 93-as indulásakor nem valamely létező európai fesztivált próbálta lekopírozni - mondjuk a Glastonbury budapesti változatát létrehozni -, hanem a '80-as évek ifjúsági táborozási formáit vitte tovább. Európában például eléggé ritka, hogy azonos területen zajlik a kempingezés, és maga a rendezvény is. A szervezők nem a nagy sztárokra hajtottak, ebben más európai fesztiválokkal úgysem tudtak volna versenyezni. Inkább a szolgáltatások színvonalába fektettek be: a kulináriába, a tisztaságba, a kényelembe. Gyakran hallani, hogy a résztvevők panaszkodnak a vécék miatt - de ne felejtsük el, máshol még ennyi sincs. Hiába lép fel az ausztriai Nova Rock fesztiválon a Metallica, a körülmények fapadosak. Tehát a szolgáltatások színvonala is közrejátszott a díjban. Sok kritika éri Gerendai Károlyt, hogy a backstage-re, a fellépők kényelmére, ellátására sokat költ. Csakhogy a mostani díjjal párhuzamosan a zenészek is szavaztak. S a Sziget szerintük is Európa egyik legjobb fesztiválja.

• A kezdetben „veszélyes hippitábornak" tekintett jelenségből később egyre többen igyekeztek politikai és kézzelfogható tőkét kovácsolni...

Azt követően, hogy már a gazdasági élet szereplői, a multik - mint például a Pepsi - is láttak fantáziát a Szigetben, a politika szintén elkezdett érdeklődni. Felfedezte, mekkora PR-érték van benne. Az ezredforduló környékén miniszterek, képviselők sora bukkant fel a fesztiválon, Torgyán József autogramokat osztogatott, Demszky Gábor sört csapolt, idővel még a kezdetben ellenséges Tarlós István is „konszolidálódott". A helyét a harmadik kerületben átvevő Bús Balázs pedig már mégiscsak a Szigeten szocializálódott.

• Alaposan megváltozott a rendezvény a „célközönség", azaz a fesztiválozók szemében és összetételében is.

Igen, párhuzamosan azzal, ahogyan a Sziget-kép módosult a médiában. Egyre többet írtak róla és egyre pozitívabban: a látogatottság exponenciálisan növekedett. 2005-ben már 385 ezren látogattak ki rá, amelyet azóta is nagyjából tartanak. Csak összehasonlításként: az első Szigeten 43 ezren voltak.

• Milyen módszer(ek)kel kutattad fel az anyagot a kötetekhez?

Miután magam is részt vettem a fesztiválokon, a saját élményeim meghatározók. Meg persze felhasználtam a korabeli dokumentumokat. Persze, ha megvoltak. Az első tíz év felkutatása különösen „kalandos" volt: itt alapvetően a szájhagyományra támaszkodhattam. Mivel ekkor még nem profi gárda szervezte, nem is őriztek meg semmit. A programfüzeteket is úgy kellett előkaparni. Gyakorlatilag 2000 táján, Vető Viktória és Marinka Csaba odakerülésével kezdődött el a tudatos kommunikáció és dokumentáció. A könyv kapcsán természetesen sokat beszéltem a Sziget egykori és jelenlegi stábjának tagjaival. Ezek az interjúrészletek szintén benne vannak a kötetben.

• Ezek szerint presztízse van annak, hogy valaki bekerült-e a könyvbe vagy sem...

A visszajelzésekből úgy tűnik, igen. Volt, aki nehezményezte, hogy kimaradt vagy nem a vélt értékén került be. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ez nem szigetes kiadvány, hanem független produkció. Ennek megfelelően kellőképp kritikus is: az én Sziget-képemet tükrözi. Ami miatt óhatatlanul konfrontálódnom kellett több emberrel.

• Könnyűzenével foglalkozva miért érzed szükségét, hogy könyvekben rögzítsd egy a divatoknak, a múlandóságnak ennyire kitett műfaj történetét?
  

Nem feltétlenül múlandó, sőt. A rockzene rengeteg értéket teremtett. Hangzatosan úgy is fogalmazhatnék: a Rock and Roll volt a huszadik század egyetlen igaz forradalmat. Nélküle az elmúlt hatvan év kultúrtörténete egyszerűen értelmezhetetlen volna. Beleértve a slágerzenét is. Ami nyilván divatfüggőbb, így múlandóbb, de közben mégiscsak korsűrítmény. Persze azok a nagy, generációs slágerek, amelyek egyszerre tesznek eleget az „itt és most" és az örökérvényűség követelményeinek.

• A Szigetre kijársz-e még?

Természetesen. Már csak szakmai érdeklődésből is. Bár régen nem hozzám szól - ha csak azt nézem, hogy a Sziget mindenkori célközönsége elsősorban a 20-25 éves korosztály, a magam 28 évével már az első fesztiválon is „öregnek" számítottam. De jellemzően kiszélesedett a korhatár: én például sokkal többet járok ki, mint a 20-21 éves gyermekeim.

• Feldolgoztad már a magyar és a külföldi rock történetét, a Sziget húsz évének történetét - maradt még megírnivaló?

Persze. Például ott vannak a rétegműfajok. Idén volt negyven éves a táncházmozgalom, és a mai napig hiányzik az a könyv, amely a történetét átfogóan, összefüggésrendszerekben megmutatná. Amibe persze beletartozik a folk revival és a világzene is. Ugyanolyan hozzáállással, igényességgel és kivitelben igyekszem megírni, mint anno a magyar rock történetét. Jó ideje dolgozom már rajta, ha belehúzok, karácsonyra meg is jelenhet. Utána pedig hasonlóképpen tervezem feldolgozni előbb a magyar jazz, aztán a magyar kortárs zene történetét. Amivel szintén évtizedek óta adós a hazai szakirodalom.

• Szépirodalomban még soha nem gondolkodtál?

Valahol a mélyben régóta mocorog ez bennem, de eddig legfeljebb regénycímekig jutottam. Kollégámmal, Papp Sándor Zsigmonddal beszélgettünk nemrég róla, mennyire más attitűdöt igényel az újságírói és az írói: az egyik igyekszik minél inkább mélyére hatolni a valóságnak, a másik pedig minél inkább elrugaszkodni attól. A kettő párhuzamosan emiatt is nehezen vihető. De persze, ki tudja, mit hoz a jövő.

Laik Eszter

Jávorszky Béla Szilárd
Sziget - 20 év HÉV
1993-2012
Kossuth Kiadó, 288 oldal, 2990 Ft

Forrás: könyvhét.hu

A cikk eredetije >>

* * *

Kapcsolódó anyagok:

Húsz év Sziget (Könyvhét folyóirat - Laik Eszter interjúja) >>

Mindig jut hely az alternatívoknak (Népszabadság - Csider István Zoltán interjúja) >>

Nagy port kavart (HVG - Szablyár Eszter interjúja) >>

Hír TV (Paletta - riporter: Turda Adrienn, 14:00-tól) >>

Miért nem lettünk kínaiak (Népszabadság - Papp Sándor Zsigmond) >>

Húsz év együttlét (Funzine - Kónya Orsolya) >>

A Sziget 20 meghatározó pillanata (Recorder - Dömötör Endre) >>