 |
|
Első nap - 2008. november 5.
drMáriás, Erlin Galéria A Ráday utcai Erlin Galéria pincetermében saját képei között fújja drMáriás keservesen a szaxofonját. Sajátos kontraszt: harsány, tolakodó, durva, dadaista bulvárcímekkel ellátott festményeiből a felszínes kurrens médiavalóság árad, a háttérben szatyormobil szintetikus-sematikus dobprüntyalap szól, miközben belőle csak úgy dőlnek az időtlen, mély, decens érzelmek és dallamok. Fizikai és szonikus gesztusai – miként későbbi alkalmi tárlatvezetése – kellően szarkasztikusak és önirónikusak, abszurdak és lenyűgözőek.
Alig két órával később Ferenczi György az Új Színház öltözőjében vehemensen magyaráz népzenéről, bluesról, funkról, életformáról, kraftról. Hogy azért jó nála 10-15 évvel fiatalabbak játszani, mert saját korosztályának tagjai már rég nem bírják a tempót. Ezen az estén Félnyolcvan! címmel sajátos, kétrészes előadáson igyekszik megmutatni, mi mozog benne negyven évesen. Igazi útkereső három óra, ahol – az ilyenkor elvárhatóval szemben – Ferenczi társaival egyáltalán nem a múlttal foglalkozik, hanem azzal, ami őt mindig is izgatta: a jövővel. Az első részben kortárs költők szerelmes verseit feszíti egymásnak Gryllus Dorka és Keszég László, kissé hosszan, helyenként kifejezetten álmosítóan, e sajátos párbaj alá szurkálnak – csak úgy akusztikusan – finom, decens zenéket Ferencziék. A második rész hamisítatlan, vérpezsdítő, sokvendéges Rackajam-buli. Az igazán lélekemelő pillanatok pedig ezt követően az öltözői folyosón zajlanak, spontán és plasztikus örömzene formájában, ahol Ferenczi és a Csík zenekar épp azt demonstrálja, miként egyeztethető össze az autentikus magyar népzene és a rokendroll életforma.
|
