Superstar címmel a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek magyar és külföldi slágereiből két önálló lemez jelent meg tavaly, még karácsony előtt. A piros (magyar) és a kék (külföldi) kiadvány fillérre azonos reklámköltségvetést kapott, és az elmúlt négy hónapban közel azonos arányban fogyott. Mintegy megerősítve azt, amit a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének legfrissebb adatai is alátámasztanak: 1997-ben a rendszerváltás óta először nőtt a hazai előadók részesedése a pop-rockzenei lemezpiacon. Kaszás Ferenccel, a Warner Music Hungary marketing-igazgatójával ennek kapcsán beszélgettem.

A hazai gyűjteményt Wilpert Imre (Hungaroton-Gong) válogatta, a nemzetközi verziót mi - magyarázza Kaszás. - A Sztár Rádió mindkét lemez szerkesztésében és reklámozásában benne van. Terveink szerint ez a két album egy induló sorozat része, rengeteg felvétel áll rendelkezésünkre, úgy gondoljuk, érdemes kiaknázni.

• A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) nemrég tette közzé a hanglemezpiac 1997-es forgalmi adatait, melyből kiderül, hogy tavaly - a korábbi évek folyamatosan csökkenő tendenciájával szemben - öt százalékkal nőtt a hazai kiadványok piaci részesedése.
  

Igen, az elmúlt évben mi is tanúi voltunk a magyar zene ismételt népszerűvé válásának. Ez a két kiadvány például fillérre azonos reklámköltségvetést kapott, a plakátokban, az újsághirdetésekben, a tévés és rádiós spotokban azonos súllyal szerepelnek, és közel azonos mennyiség is fogy belőlük. A vásárlók tehát nem részesítik a külföldieket előnyben.

• Szerinted mi az oka annak, hogy az a Mahasz-slágerlistán a magyar kiadvány sokkal jobban szerepelt, mint a külföldi, miközben az eladások százas közelítessél azonos szinten mozognak?

Ez az ellentmondás jelzi, hogy némi pontatlanság előfordulhat a Mahasz-slágerlista alsóbb régióiban. Ez a két lemez sajnos nem került be a top 20-ba, ahol viszont már nagyon pontos a sorrend.

• A Warner-Magneoton a multinacionális cégek közül talán az egyetlen, amelyik külföldön is szeretné a hazai zenekarokat futtatni. Néhány évvel ezelőtt például a Sexepillel próbálkoztatok.

Cégünk stratégiájának része, hogy megpróbáljuk a hazai előadók lemezeit eljuttatni a Magyarországon kívüli piacokra is. Mondanom sem kell, ez egyáltalán nem könnyű, kiforrottabb piacok azok, erősebb a versenyfutás, több a zenész, a zenekar, fejlettebb a klubhálózat, jobbak a stúdiók. Arról nem is beszélve, hogy az irányadó zenei trendek mind onnan jönnek. A Sexepillel néhány évvel ezelőtt mindenesetre bíztató kísérleteink voltak, 14 országban jelent meg a lemezük, közel kétezer példányt adtunk el a határokon túl. Most a Publo Hunnyval próbálkozunk, reménykeltő, hogy a Chichen Farm című szám klipje a második legjobb rendezés díját nyerte el az idei Cannes-i MCM Video Atlas fesztiválon.

• Biztos vagy abban, hogy éppen ezekkel a zenekarokkal érdemes ott próbálkozni? A Sexepil, a Publo Hunny tipikus angolszáz zenét játszik, hozzá angolul énekel, olyan stílust képvisel, ami itthon lehet, hogy újdonság, de Amerikában vagy Angliában ezen a szinten sokan művelik. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki Coca Colát szeretne eladni az amerikaiaknak. Nem inkább valamilyen eredetibb hangzással, hangvétellel kellene kísérletezni?

A Sexepil mellett a fő érv a neves amerikai producer, Brian Anderson részvétele volt a produkcióban. Az Egyesült Államokban a sikeres kiadványok ma is a leginkább a neves producerek függvényei, minden az ő kezdeményesükre, üzleti érdekeltségük alapján működik. Bíztunk abban, hogy Anderson neve - aki a Smashing Pumpkins-szal és a Nirvanával dolgozott korábban - garancia lesz az amerikai és európai Warner-cégeknek, hogy megfelelő energiát, promóciót és pénzt fektessenek bele. Hogy a zenekar közben milyen irányzatot képvisel, a döntésben nem játszott hangsúlyos szerepet, de lehet, hogy a jövőben ezt fokozottabban kell figyelembe vennünk. Ami pedig az angol nyelvet illeti, a Publo Hunny esetében kuriózumnak számít, hogy ők "hunglish"-ül, azaz angol-magyar keveréknyelven énekelnek, ez keltette fel az amerikai kolléganőm érdeklődését. Az ember soha nem tudhatja, hogy ki mire harap rá. De hangsúlyozom, nem magyar világsztárokat szeretnénk kreálni, inkább csak értékelhető pénzügyi forgalmat felmutatni hazai lemez külföldi értékesítéséből.

• Ez eddig nem igazán jött be.

Mondjuk úgy, voltak jelei, de ettől nem gazdagodtunk meg. Az örömteli az lenne, ha ezt a tíz és félmilliós piacot ki tudnánk valamilyen irányba terjeszteni. Több lépcsős ez a tevékenység: egyrészt meg kell győzni az ottani lemezkiadókat, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele, aztán a boltosokat, hogy kitegyék az üzletbe, majd a vásárlókat, hogy meg is vegyék. És akkor még nem beszéltünk azokról a helyi zenekarokról, akik az adott ország nyelvén, egy árnyalatnyival jobb stúdióban készítenek felvételeket.

• Nem estek a két szék között a padlóra? Az angol zene és nyelv miatt elveszthetitek a hazai piacot, miközben a nemzetközit nem sikerül megszerezni.

Az említett zenekarok esetében ez nem csapda, hanem maga a helyzet. Fel sem merült, hogy Mick Ness, a Sexepil holland énekese vagy a Publo Hunny legénysége magyarul fog énekelni. A produktum, amit mesterszalagon megkaptuk, egyszerűen ilyen. Ebből kell kihoznunk valamit. Valóban nem lehet kellő nemzetközi hátteret teremteni egy olyan lemeznek, amely idehaza sem fogy kellő mértékben. Az optimális az lenne, hogy az itthoni 20-25 ezres eladási példányszámot külföldön legalább hasonló nagyságrendűvel toldjuk meg. A Sexepil albumából ezzel szemben itthon négyezer, kint kétezer darab fogyott el. Mindez pénzügyileg édeskevés, legalábbis ahhoz képest, amit vártunk, illetve amennyire a külföldi piac mérete feljogosíthat bennünket.

• Érdemes tovább próbálkozni?

Ha nem lenne kihívás, nem tennénk. Nem csak a mi cégünk stratégiája ez, valamennyi európai Warner-cég hasonlóképpen áll hozzá: nemcsak az amerikai repertoárra hagyatkozunk, hanem próbálunk egymásnak kölcsönösen felhasználható, pótlólagos árualapot teremteni. A Clawfinger, Enya jó példa erre, vagy a dance kategóriában ott van a Mr. President, a C-Block vagy Prince Ital Joe, mind-mind arany-, illetve platinalemez-várományos nálunk.