Lantos Zoltán - Azért végig én vagyok

"Hallgatom Lantos Zoltán zenéjét, és nem tudom, hol vagyok és mikor vagyok. Mintha valakinek a távoli egészről lenne egészen közeli, beavatottan töredékes ismerete. Őszinte és szenvedélyes zene. Örömmel szenvedtem meg az élvezetét." - írja Spiró György a lemez előszavában. Lantos új albuma néhány hete a boltokban. Eklektikus, mégis kerek. Olyan mint egy tükörvilág.

Fotó: Gárdi Balázs

  • Négy éve jöttél haza, még sem vagy nagyon itthon. Legalábbis ami a koncertéletet illeti.

Ennek oka elsősorban az, hogy jelenlegi muzsikustársaim javarészt külföldiek, így sokat lépek fel más országokban, főként Németországban, Ausztriában, Spanyolországban és Tunéziában. Itthon inkább csak szólókoncerteket adok. Régóta próbálok egy magyar triót vagy kvartettel létrehozni, főleg Horváth Kornél barátommal. Dés Lászlóval hármasban tavaly játszottunk néhány koncertet, majd Finnországban turnéztunk, különféle elfoglaltságaink miatt azonban nem folytattuk. Kornéllal persze másokra is gondoltunk, de ennél tovább egyelőre nem jutottunk. Édesapám halála miatt az elmúlt fél évben egyébként sem volt túl sok lelkierőm ezzel a projekttel foglalkozni. Bár keveset lépek fel idehaza, nagyon szeretek itthon játszani, szeretnék többet is, ez szervezés és idő kérdése. Külföldön viszont minden tökéletesen működik.

  • Első CD-d kis példányszámban, saját versesköteted mellékleteként jelent meg, egyfajta  gyűjteménye addigi szerzeményeidnek, kisebb formációkban előadva. A második teljes egészében szólólemez, a váci görögtemplomban rögzítetted, más hangulat, más mozdulat, karakterdarabok laza fűzére, a művek eléggé a szabad zene irányába húztak. Legújabb lemezeden viszont mindvégig zenekarral játszol, igaz, folytonosan változó formációkban. Mintha folytonosan keresnél, kísérleteznél...

Mondjuk, hogy igen. Egy éve kért fel a Fonó, hogy készítsek nekik lemezt, én meg arra vártam, hogy saját együttesem legyen. Mivel ez, mint utaltam rá, nem jött össze, meghívtam azokat a zenészeket, akikkel itthon vagy külföldön játszottam. Horváth Kornél, Dés László, Dresch Mihály, Chris Jarrett, Dhafer Youssef, Achim Tang, mindenki csak három-négy szám erejéig. Az album ennek megfelelően mozaikszerű, utólag belegondolva szerencsésebb is, mintha egyetlen zenekarral rögzítettem volna. Sokféle és sokszínű, de azért végig én vagyok. Címe: Mirrorworld (Tükörvilág).

  • A mostani lemeznek lesz élő bemutatója?

A külföldiek miatt ez szponzorálás kérdése. Nem vagyok pénzhajtó ember, időm sincs rá, nem is értek hozzá, egyelőre semmi konkrétum, de reménykedem. Lélekben kicsit már továbbálltam. Spanyolországban egy ukrán gitárossal és egy spanyol ütőhangszeressel most készítünk egy trió lemezt. Szeptemberben keverjük véglegesre az anyagot, karácsony előtt vélhetően a lemez is megjelenhet. A darabokat én írom, a projektet gyakorlatilag én viszem. A következő lépés, hogy egy komolyabb lemeztársaságot - ECM, Enja, Act - keressek, szerencsére sok olyan zenésszel dolgozom, akik ezekkel a cégekkel már szerződésben vannak. Ha nem Budapesten élnék, sokkal egyszerűbben menne minden, még jobban benne lehetnék a vérkeringésben. Igaz, talán könnyebben szét is szórnám magam. A profi zenésznek sorsa sajnos valahol ez. Mindig más produkciók, mindig más emberek.

  • Annak idején, tizenhárom éve azért mentél Indiába, hogy indiai zenész legyél. Lettél?

Részben így is lett. Ha az ember nyolc évig ott él, tanul és dolgozik, majd az utolsó időszakban rendszeresen - és sikeresen - koncertezik, akkor már indiai zenésznek számít. Emellett végeztem a saját dolgaimat, a kreatív fúziós zenéknek azonban ott nincs igazán táptalaja, közönsége, a végén már úgy éreztem, amit teszek, az nem én vagyok. A második lemezem volt igazán az összegzése annak, amit Indiában magamba szívtam, sőt, kicsit meg is haladta azt. Próbáltam kerülni, hogy az indiai zenét bármiféle más zenei szövetbe direktben beágyazzam, mert az eleve lehetetlen. India abszolút ott van, letagadhatatlan, kihallatszik belőle, de csak áttételesen.

  • A klasszikus észak-indiai zenében a hegedű nem igazán használatos. Mégis ezt a hangszert választottad. Miért?

Használatos, de ritka. Az első hatást számomra Mahavishnu Orchestra, majd a Shakti adta, mindkettő John McLaughlin nevéhez kötődik. Innen jutottam el El Shankarig, majd a Kozma Andrásig, utóbbi be is vett a Calcutta Trióba. El Shankar dél-indiai hegedűs, Kozma viszont az észak-indiai zene specialistája. Dél-Indiában a hegedű nagyon bevett, fontos hangszer, szóló- és kísérőhangszerként egyaránt. Ugyanezt a funkciót az észak-indiai zenében a szaranghi látja el, gyönyörű, de iszonyatosan nehéz technikájú hangszer, 3 fő- és 40 rezonáns húrral, a tetejét bőr fedi, és ettől az egész valóban úgy szól, mint egy katedrális. A hegedűnek jobban fekszik a dél-indiai zene, az én improvizációimban is sok az ilyen érzület, de jobban szeretem az észak-indiai zenét, jobban megfelel a lelkemnek, a zenei elképzeléseimnek. Szabadabb, lassúbb, medidativabb.

  • Hangszereid - akárcsak a zenéd - két kultúra ötvözése. Könnyű volt rá kivitelezőt találni?

Egy spanyol hangszerkészítő mester, Ricardo Margarit készítette. Öt éve találkoztunk Indiában, ott terveztük el, hogy kellene egy ilyen hibrid hangszer, az európai és az indiai hangszerkészítő gondolkodás közös gyermeke. Ezen a hegedűn tizenhat rezonáns és öt fő húr, az ötlet ugyanaz, mint a szitárnál, a rezonáns húroktól az egész gyönyörű, természetes visszhangot kap. Spanyol barátom  további hangszereket is épített, az egyik kicsit élesebb, folkosabb hangzású, ráadásul  indiai elvek szerint hangolom, a másik amolyan antik-modern hegedű, melyen a rezonáns húrok kicsit másként helyezkednek el. És van egy "normális" 5 húros elektroakusztikus hegedűm is, beépített pick-uprendszerrel, ettől nagyon hangosan és nagyon szépen szól a színpadon.

  • Az utóbbi egy-másfél évben eléggé belekóstoltál az effektek világába. Nem félsz attól, hogy mindez a zene rovására mehet?

Valóban veszélyes játék, de nem vagyok ortodox, aki abban hisz, hogy egy szál hegedűvel mindent meg lehet valósítani. Életem mostani szakaszában az érdekel, hogy hogyan lehet a technika segítségével a határokat zenei módon tágítani. Valóban nehéz megvalósítani, hogy a sok különböző effekt szervesen beépüljön a zenébe, de nálam állítólag mindez organikusan működik. Az egész ugyanakkor borzasztó érdekes játék. Az effektek világa főleg a szólóprodukciókban érdekel, elég sokat használok belőlük, mindenféle különleges hangzást megszólaltatva. Az elektromos hegedű ehhez a leghatásosabb, mert akusztikusan nincs hangja, ami a színpadon a fülemben szól, és ami keveredik az erősítőből kijött (a közönség által hallott) hanggal. Szeretek ugyanakkor loopokat, ismételt dallamsorokat használni, szeretem, ahogy ettől a zenének monoton, végtelenített hangulata lesz. Több ilyen darabom van, az improvizációmba is beépült, de ez csak egy dolog, természetesen egy koncerten nem lehet állandóan használni. Inkább csak arról van szó, hogy ezzel tudok színezni és új dimenziókat felfedezni. A technika használatának határát én ott húztam meg, hogy effekteket használok ugyan, de szintetikus hangokat nem.

Bookmark and Share

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Lantos Zoltán - Minimalizmus és lebegés >> - interjú, 2009. május

Lantos Zoltán - Azért végig én vagyok >> - interjú, 1998. augusztus

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016