Tátrai kettős jelenése

A StarGardenen Tátrai Tibor két formációval is fellép: a tíz év szünet után pár hónapja látványos Aréna-bulin visszatérő Tátrai Banddel és az elvben aktív, de évente alig párszor színpadon elérhető Skorpióval. A kiváló rhythm and blues gitáros a magyar rocktörténelem talán legnagyobb vándora, az elmúlt negyven évben tucatnyi zenekarban pengetett, zömükben ő vitte a prímet. De ha az élet úgy hozta, redőnyözött is.

 alt

  • Kevesen tudják, hogy a Generál szétesése és az Új Skorpió megszületése közti két évben redőnyözésből éltél, állítólag nem is rosszul. A zenei életben ennyire reménytelen volt a helyzet?

Ennyire. A Generálnak idehaza sosem ment igazán, alapvetően a keleti piacból, az NDK-ból meg Lengyelországból éltünk, de a hetvenes évek végén már az is pangott. A feleségem épp terhes volt, apósoméknál laktunk, valamit lépnem kellett. Azt tudtam, hogy vendéglátózni nem akarok, láttam a srácokon, hogy teszi őket lelkileg tönkre, bármennyire is jól kerestek. Amúgy sem vagyok rá alkatilag alkalmas. A redőnyözés viszont bejött. Emlékszem, a Lokomotív GT-nek akkor nyolcszáz forintos ORI sztárgázsija volt, a Generálnak ötszáz, a haverommal meg előfordult, hogy egyetlen délelőtt összeügynököltünk fejenként ötezer forintot. Két és fél év alatt nagyjából összekerestem annak a józsefvárosi lakásnak az árát, amelyben ma is lakom.

  • Nem okozott gondot, hogy sosem tanultad?

Nem kellett hozzá különösebb szaktudás, elég volt egyetlen redőnyös a csapatban. Ráadásul akkoriban csak úgy nőttek vidéken a házak, mindenki igyekezett a szomszédját lepipálni. Az egyre nagyobb épületekhez meg egyre több redőny kellett. Ráadásul akkoriban jött be az új technika, a Roll-Plast. A régi redőnynél cirádásra kellett faragni a deszkát, a lemezeket csavarokkal összefogatni, ami igazi macerás meló volt. A műanyagnál azonban csak méretre fűrészelni, aztán lehetett is feldobálni az ablakra. Később ezt továbbfejlesztették, kitalálták a külső tokos megoldást, amit bóbitásnak mondanak a szakmában. Három szezont nyomtam végig, az utolsót már kevésbé lendületesen. Amikor elkezdtem, épp konjunktúra volt, rengetegen belevágtak. Aztán az utolsó szabolcsi faluban behajtottunk az utolsó házsorra, annak a legvégén bekopogtam, ötvenes gömbölyű asszonyka nyitott ajtót, kérdezte, mit akarunk? „Redőnyösök? Maguk már a negyedikek ezen a héten!” Na, ekkor hagytam abba.

alt

  • Tavaly decemberben a Sportarénában ünnepeltétek a Tátrai Band megalakulásának huszadik évfordulóját. Pedig már 1989 előtt is létezett ilyen nevű zenekar, igaz, más zenészekkel, más műsorral. Úgy érzed, ennyire leválik a későbbitől?

Annak a zenekarnak csak a neve volt ugyanaz, meg persze a vezetője, ráadásul nagyon nem működött, ezért sem szoktunk hivatkozni rá. Számomra abszolút új szerepkört hozott: egyedül kellett felvennem a keresztet és egyensúlyozgatni vele. Akkor döbbentem rá, hogy ez milyen kurva nehéz. A korábbi zenekaraim mindegyikében húztak mellettem más nagy erők is, életemben ekkor lódultam neki először önállóan.

  • Honnan jött egyáltalán a késztetés, hogy saját zenekarod legyen? Korábban valahogy nem voltak ilyen ambícióid.

Ez alapvetően Kovács Tamás érdeme, ő piszkált folytonosan, még a Török-Tátrai Tandem korszakban, amelynek egy idő után ő lett a harmadik „kereke”. Ádám a nyolcvanas években sokat lépett fel szólóban, két szappanos doboz társaságában. A kisebbik kezdetleges dobkomputer volt, a nagyobbik pedig basszusszekvencer, amely mindössze két harmóniát tudott megjegyezni. Miközben a legsimább blueskörben is három akkord van. Ádámmal mindig szerettem muzsikálni, akkoriban megint beszálltam mellé társnak, s a Tandem igazi repülés volt.

  • Néhány rádiófelvételen kívül miért nem maradt utána semmi hangzóanyag?

Németországban készült egy koncertfelvétel valamilyen munkanélkülieket segítő rendezvényen, de valóban más nincs. Abban az időben elég sokat játszottunk alkoholos mámorban, úgyhogy zeneileg nem feltétlen a legjobb pillanatok ezek, viszont a kocsmákban nagy hangulatot teremtettünk vele. A Tandemmel párhuzamosan Ádámot megkereste Kovács Tomi, hogy amolyan edzőjátékosként lépjünk be a Topo Neuroticba, és némi anyagi juttatásért pofozzuk helyre azt. Szimpatikus őrült értelmiségi punkzenekar volt ez, de hamar kiderült, komoly felfogásbeli különbségek vannak. Szerettem volna ugyanis elérni, hogy a dob időnként találkozzon a basszussal, a basszusharmóniák megközelítőleg passzoljanak a gitárjátékhoz, és az egészet közel egyenletes ritmusban játsszuk. Lelkesen vezényelgettem, mire Ivánka Csaba mindig lehurrogott, hogy ez nem jó. Az a nem jó, hogy jó! Na, erre feltettem a fejem. Akkoriban persze sok ilyen zenekar működött, az élén valami főideológussal, aki kiszalad előre és kellően veretes szövegekkel kábítja a tömeget. Én viszont a zene felől közelítettem.

  • Kovács Tamás idővel a Tandem tagja lett, basszusgitározhatott, cserébe azért, mert ellátott titeket megfelelő felszereléssel. Gondolom, a viszonyotok már akkor is több volt ennél.

Amikor lejött meghallgatni a duónkat az E-Klubba, épp nagyot repültünk, az egyetemisták mindig jól vették a zenénk. A végén meg sírva jött oda, hogy ő ebben a zenekarban akar játszani. A kétakkordos nótákban nem volt rá különösebb szükség, de hát elég csórón éltünk akkoriban, ő meg építési vállalkozó volt, mondta, bármilyen cuccra van szükségünk, állja. Ebben láttam a fejlődési lehetőséget. Ádám két szappanosdoboza rögvest kicsúszott a képből, vettünk rendes szekvencer magnót, billentyűt, profi dobgépet, effekteket, csupa akkori csúcstechnikás cuccot. Tomi meg brummogott, ahogy brummogott. Viszont kollégának elképesztő volt. Kolosszális humorral. Bár vidékről került a fővárosba, mi több, Budára került, habitusban, dumában nagyon hozta a hozzánk hasonló külvárosi figurát. Nagyon együtt rezegtünk, egy húron pendültünk. Amúgy meg mindig nevetve mondta, ha focista szeretne lenni, az neki sokkal többe kerülne.

  • Innen egyenes út vezetett a Tátrai Band első változatáig?

Ádám két év után is megmaradt a bluesnál, a maga avantgárd, néha kihámozhatatlan lila és misztikus ködével, amelyben amúgy remekül delejezi a népet. Én viszont szerettem volna kimászni ebből, kezdtem poposabb nótákat írni, rock and roll zenekarra vágytam. Ádámmal békében átbeszéltük, majd Kovács Tamással megalapítottam a Tátrai Bandet. Próbáltam fiatal tehetségeket felfedezni, az énekes Vertig Józsefben nagyon bíztam, jóképű fiatal fazon volt, jól mászkált a színpadon, de valahogy hiányzott a karmája, a kisugárzása. Az Eddával lenyomtunk egy közös turnét, ami a közönségüknek nem túlzottan hiányzott. Éreztem, hogy nyögvenyelős, így az első adandó alkalommal mondtam a srácoknak, oké, megpróbáltuk.

alt

  • 1989-ben Charlie-val, új társakkal, új programmal ismét nekiszaladtál. Az első két évben azonban még így is döcögött a szekér. Kazincbarcikán például 14 fizetett néző előtt játszottatok, de máshol sem voltak rátok 50-150 embernél kíváncsiak. Így visszatekintve szerinted miért nem?

Már a Generállal sem játszottunk sokat itthon, aztán Charlie elment tíz évre vendéglátózni, a nyolcvanas évek végén szinte senki nem ismerte idehaza. Hiába játszottunk minőségi popzenét, tengtek-lengtek a bulikon. Aztán a média egyszer csak rácuppant a New York, New York című dalra, elkezdte nyomni ezerrel, és attól kezdve, amerre mentünk, mindenhol telt ház fogadott. Pedig ez a szám szinte véletlenül került a lemezre, már nagyjából egyben volt az anyag, amikor Pálvölgyi Géza jött, hogy lenne még egy ötlete, eléggé táncdalfesztiválos, de hátha. Meghallgattuk, gyorsan felvettük az alapokat, Kovács úr közben megírta a szövegét, azt feldobtuk rá. Sosem lehet tudni, mikor mi üt be.

  • A Tátrai Banddel párhuzamosan a szintén sokat koncertező Hobo Blues Bandnek is egyik oszlopa voltál. Könnyű volt egyezetni?

Megoldottuk. Amúgy szívesen kalandozom Hoboval, nagyon hozzám illő a zenei világa. Igazi ősi blues, ott nem kell máshogy játszani, mint ami vagyok. A Skorpióban, a Latinban vagy Tátrai Bandben másként kell. Amikor tavaly Charlie-val újrakezdtük, kifejezettem gyúrnom kellett rá, hisz a dalok nem voltak a kezemben, újra kellett tanulnom azt, amit akkor csináltam. Nemrég visszanéztem a decemberi arénás koncertet a Duna Televízióban, és megállapítottam: csak az jöhet rá, hogy egy gitárszólón belül mikor váltok a régiből az újba, aki nagyon ismer.

  • A Tátrai Banddel miért vándoroltatok kiadóról kiadóra? Ennyire öntörvényűek vagytok?

Nem hinném. Ellenben mindenhol mindegyik becsapott. Látod, mennyivel nyugodtabb lett a világ, amióta eltűnt körülöttünk a sok csibész? Amióta Hugival dolgozom, nincs semmi baj. De már a Boom-Boom első lemeze is úgy készült 1999-ben, hogy odajött hozzám egy vékony gyerek, kicsit furcsán beszélt, mondta, szeretné megvenni a produkciót és kiadni lemezen. Mondom, egyszerű: hozol felszerelést, leteszel egymillió forintot, felveszed és kiadod. Mondja, jó, azzal elment. Aztán megjelent a legközelebbi bulin, hozta a cuccot, letette az egymilliót, felvette, és kiadta. Mindenki jól járt. Lemezért ennyi pénzt még sosem kaptam, ő meg rengeteg CD-t eladott. Kihagytunk egy-két felesleges sápszedőt a folyamatból.

  • Az ezredfordulón mitől fáradt úgy el ez az addig megbízhatóan teljesítő, sikert sikerre halmozó popcsapat?

Amikor Charlie belekezdett a maga egyéni és Rózsa István menedzser kezdeményezte utakba, már lehetett tudni, hogy ebből egyszer komoly probléma lesz. De nem tehettünk ellene semmit. Így is elég jól elhúztuk a végét. Nem kezdem el mesélgetni, hogy eleinte meg volt beszélve, hogy ki mikor csinál lemezt, ki mikor turnézik, aztán ezek a megállapodások úgy lettek leszarva, ahogy kell. Nekem akkoriban sem fájt különösebben, viszonylag könnyedén túltettem magam rajta, mert tudtam, megyek tovább. A következő zenekarba, aztán a következőbe. Mint például a Totya-féle Latinba, amelyet nem kitaláltunk, hanem egyszer csak lett. Egy tévéfelvételre összedobtunk négy darab párakkordos műlatin számot, másnap jöttek a telefonok, hogy ezt hol lehet megvenni. Igen? Erre ekkora igény van? Akkor gyártjuk is. Egy kis stúdióban felvettük az elsőt, amely azóta platinalemez. Majd jött a többi. S ki foglalkozik ilyenkor azzal, pontosan mi volt tíz éve?

Bookmark and Share

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Tátrai Tibor - Sosem csíptem, ha valaki playbackre tátog >> - interjú, 2009. május

Témák Tátrai Tiborra >> - cikk, 2001. október

Tátrai Tibor - A kocsma az igazi megmérettetés >> interjú, 2000. március

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016