Több mint egy éve léteznek, színre lépésüket nem kísérte a szokásos médiahadjárat. Kezdetben csak az Old Man's Pubban léptek fel, kéthetente szerdánként, aztán egyre többfelé hívták őket az országban. Boom-Boomnak hívják őket, öt jó kezű és jó fülű rhythm & blues zenész, Tátrai Tibor, Szappanos György, Mohai Tamás, Borlai Gergő és Jamie Winchester. Ők így együtt Bemutatkozó CD-jük karácsony előtt jelent meg, ismét csak mellőzve a szokásos médiahadjáratot. A produkció apropóján Tátrai Tibort kérdeztem.

• Azt hiszem, ezt az albumot vártam tőled közel harminc éve. Annyiféle stílusban játszottál, annyiféle formációban dolgoztál, most itt egy anyag, ami véleményem szerint végre a tehetségedhez méltó.

Az elmúlt harminc évben sokfelé megfordultam, ebből nyílván mindenki más-más vonalat szeret, ettől azonban mindegyik az enyém. A Boom-Boom csak egyik része a lelkemnek, ez egy brutális zenekar, eufórikus őrület, felállunk a színpadra és két perc múlva mindannyiunkról szakad a víz. Mindenki virtuóz a hangszerén, maximálisan elereszti magát, nincs limit, nincs kontroll, legfeljebb csak annyi, hogy nem játsszuk le a másikat a színpadról. Ilyen "vadállati" módon folyamatosan talán egyik zenekarral sem dolgoztam. De ha ezek után felteszi a Pálvölgyi Gézával közös Csillagszél albumomat, mely kifejezetten visszafogott, repülős, az élet leglágyabb, legkellemesebb pillanataiban használható anyag, az ugyanúgy az én lelkem, azt is abszolút szeretem.

• Hogyan jött létre ez a mostani formáció?

Az apropója végtelen egyszerű: az Old Man's Pub főnöke szólt Szappanos Györgynek, hogy egyik estére nincs zenekara, hozzon hát össze egy jam session bandát arra az alkalomra. Ez tavalyelőtt novemberben történt, azóta együtt maradtunk, a felállás azóta annyit változott csak, hogy Hirlemann Bertalan helyén egy ideje Borlai Gergő dobol.

• Hatvanas-hetvenes évekbeli rhythm & blues dalokat játszotok, jobbára jól megdolgozva, sok szólóval, nagy ívű hangszeres futamokkal. Saját dalok írására nem is gondoltok?

Dehogynem. Az elhatározás megtörtént, éppen mostanában kezdünk el Mohai Tomival összejárogatni, és írogatni a nótákat. Az első koncert repertoárját alapvetően az határozta meg, hogy így öten mit tudunk eljátszani. Összejött tíz-tizenkét szám, azóta is azokat játsszuk, ezt itt az Old Man's Pubban tavaly október 20-án felvettük, az egyik barátunk meg kiadta. Semmi utólagos rájátszás, mindössze a hangszíneket kevergettük. Olyan volt, mint bármelyik nap. Úgy is mondhatnám: egy nap az életünkből.

• Legsikeresebb zenekarod, a Tátrai Band tizenegy éves, a mostani produkciótoknál lényegesen kiszámíthatóbb, populárisabb, közönség-centrikusabb világ. Miközben - a Boom-Boom mellett - Szűcs Antal Gáborral akusztikus latin gitáresteket is adsz. Hogyan lehet ezeket összeegyeztetni?

Ezek mind a lelkem részei. Otthon egyébként mindig akusztikus gitáron gyakorlok, általában latin skálákat, mert az adta meg igazán a technikát. A Tátrai Band egyébként most alakult át, előbb Szappanos György lett a basszusgitáros, majd Solti János a dobos és Horváth Kornél az ütős. Elég húzós lett tehát a ritmusszekció, és koncerten szerintem ma jobbak vagyunk, mint valaha. Charlie-val is vannak ugyan gondok, a menedzsere teledumálja a fejét, nem igazán tudja, mit akar. Miért nem jövünk el a Tátrai Banddel ide, az Old Man's Pubba játszani? Biztos, hogy mindenki kifeküdne tőle. De Charlie nem akar. Inkább elmegy mindenféle diszkókba, és playbackre ugrál a színpadon. Mert ott a többszörösét keresi az itteni gázsinak. Hülyeség a pénzt hajkurászni, az természetszerűen beáramlik, feltéve, ha dolgozik az ember.

• Az elmúlt három évben a Tátrai Banddel kétszer is váltottatok kiadót, a Magneotonnal még pereskedtetek is. A mostani lemeztársaságotokkal elégedettek vagytok?

A Sonyval most úgy működnek a dolgok, ahogy kell. Hadd mondjak egy konkrét példát: a Magneoton - miután 90 ezer darab lemezt eladott a Trilógiából - egyetlen videoklipet forgatott, a Hajnali szél című számunkhoz. Beültetnek Pátyon hajnalban egy szakadt, 55-ös Ikarusz buszba, és egyetlen kamerával filmezték, ahogy mi ott álmosan, fáradtan gőzölgünk és füstölgünk a hidegben. A Hungarotonról nem is beszélek, ők egyszerűen ráültek az anyagra, elaludtak rajta, aztán odakerült Szigeti Ferenc - magunk között csak Perselynek hívjuk -, és onnantól mindennek vége volt. Ott tárgyalunk a milliárdos Fotex üvegpalotában, ő meg a legsimlisebb, legócskább szatócstrükkökkel próbált minket megrövidíteni. Velük már nem is pereskedtünk, elég volt a Magneotonnal, egyébként is hiába, Pásztorékkal szemben tavaly áprilisban megnyertük a pert, mégsem fizették ki a mai napig a részünket. A Sony ehhez képest a Mexicano című számhoz egy háromdimenziós animációs klipet forgattatott, elég veretes anyagot, talán az első ilyen Magyarországon ebben a műfajban. És azóta belekezdtünk már az újabb klip munkálataiba. Egy kiadónak ugyanis ez a dolga, így kell hozzáállni, így maradunk barátok, üzlettársak. Ha csak én dolgozom, ők meg nem, akkor egy idő után megköszönöm, és továbbállok.

• A menedzsereiket is elég sűrűn váltogatjátok.

Sajnos. Olyan emberekkel szeretek csak dolgozni, akinek a hátamat oda merem tartani, és előbb-utóbb mindegyikről kiderült, hogy neki épp nem lehet. Nem csak a kiadók, de ők is több millió forintot húztak ki a zsebünkből. Pedig igazán nem ma kezdtem, 1969 óta vagyok a színpadon, pontosan tudom, miből mennyit kell, illetve mennyit illik kivenni.

• Ezért élsz évtizedek óta ugyanabban a józsefvárosi bérlakásban?

Nem is leszek gazdag soha. Abból a pénzből, amit az Old Man's-ben kapunk, nem lehet várat építeni. Hiába sikeres mondjuk a Tátrai Band, hiába adtunk el több tízezer lemezt, adtunk teltházas koncerteket a Sportcsarnokban, a pénzek nagy részét ellopták az éppen aktuális menedzserek. Szerénytelenség nélkül mondhatom: bárhová mehetnék a világban. Kinn voltam Finnországban, amikor meghallották, hogyan játszom, összecsinálták magukat. Kinn voltam Amerikában, ott nem csinálták össze magukat, de azt mondták, hogy lenne munka. Én viszont itt szeretek élni Budapesten. Nincsenek nagy igényeim, nem költök sokat, amíg fenn tudom tartani magam és a családomat, addig nincs miért innen elmennem. Szeretek játszani, szeretek kocsmában muzsikálni, ha hívnak, elmegyek akárhová.

• Ezt azért a te szinteden kevés magyar zenész teszi ma meg.

Sok híres zenészt - akiről a közönség azt hiszi, hogy tud játszani - simán kidobnának egy kocsmából. Rengeteg zenész dolgozik a klubokban, akik sokkal jobbak, mint a nagy nevek. A kocsma az igazi megmérettetés, itt nem lehet mellébeszélni, nem segít a technika.

• A magyar rocktörténet egyik nagy vándora vagy, az elmúlt harminc évben megszámlálhatatlan zenekarban, formációban dolgoztál. Ennyire nyugtalan vagy, vagy ennyire nehéz megfelelő társakat találni?

A többség leragad egy szinten. Kitalálják, milyenek akarnak lenni, és attól kezdve csak azt nyomják. Nekem meg az elmúlt 8-10 évben mindig több bandám volt. Szerintem ez minden zenész számára kötelezőnek kellene, hogy legyen. Ha nem így élnék, ez a Boom-Boom-lemez nem jöhetett volna létre. Sosem csináltam gondot abból, hogy honnan jövök vagy hogy hova megyek. Semmit nem találtam ki előre. Mindenhonnan úgy álltam fel, hogy köszönöm gyerekek, ennyi elég volt, puszi, kalap, kabát. Vagy feloszlott a zenekar. És akkor kerestem egy másikat.

• Vagy elmentél redőnyözni. Beszélik, akkor igen jó kerestél.

Igen, ez még a Generál-korszakban volt, akkor, amikor a zene ott igazán már senkit sem érdekelt, inkább hangfalakat építgettek, kitört a technokrata őrület. Idehaza sosem ment igazán a zenekar, alapvetően a keleti piacból, az NDK-ból meg Lengyelországból éltünk, de a hetvenes évek végén már az is pangott. A feleségem épp terhes volt, valamit ennünk kellett, elmentem hát redőnyözni. Nagyon boldog két évem volt. Emlékszem, a Lokomotív GT-nek akkor nyolcszáz forintos ORI sztárgázsija volt, a Generálnak ötszáz, a haverommal meg előfordult, hogy egyetlen délelőtt összeügynököltünk fejenként ötezer forintot.

• Ez egyébként a tanult szakmád?

Nem, eredetileg vegyésznek készültem, gyógyszergyártó lettem volna, de az első nyári gyakorlaton láttam, hogy mellényúltam. Azt hittem, a vegyészek fehér köpenyben kémcsövekkel dolgoznak egy laboratóriumban. A matematika, a kémia, a csillagászat mindig vonzott, de amikor tizenhat évesen 16 évesen bevettek a Kárpátia együttesbe, már tudtam, hogy a pályám merre tart.

• És a sportot miért hagytad abba? Hisz félnehézsúlyban még ifjúsági magyar bajnok is voltál.

Nem voltam annyira elszánt ökölvívó. Akkor sem az erőmmel, hanem az ügyességemmel győztem. Aztán gitár egyszerűen kiütötte a bokszkesztyűt. A bunyó az ízületeknek, a finom mozdulatoknak finoman szólva nem használt. Kitaláltam mást is: 1973-74-ben, a Syrius-korszakom kellős közepén elkezdtem vadul gyúrni. A body building még elég zöld volt idehaza, a sashalmi haverok klubjába jártam. Súlyemelés, fekvenyomás, bicepszezés - na, ez tényleg tönkre tette a kezemet. Tíz éve még lejárogattam a KSI-be bokszolni, a bulikra állandóan sminkeléssel kellett mennem. Ma viszont gondok vannak az ízületeimmel, semmiféle erősítést nem javasolnak az orvosok.

• Beszélik, mostanában a legszívesebben operaáriákat hallgatsz.

Igen, az egyik gyúrós haveromon keresztül kerültem közel a klasszikus zenéhez - az apja koncertmester volt a filharmonikusoknál -, hozott egy rakás hegedűversenyt lemezen, és ez a világ eléggé elkapott. Majd jött az opera. Soha nem hittem volna, hogy eljutok idáig. Szeretem, amikor repül a melódia, amikor kinyílik a világ, megszólal egy harmóniamenet. Töröm rajta a fejem, sőt, már gyűjtöm is hozzá az anyagot, hogy ismert operaáriák áthangszerelek gitárra, átalakítom a magam ízére és a barátaimmal előadom.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Tátrai kettős jelenése >> - interjú, 2010. május

Tátrai Tibor - Sosem csíptem, ha valaki playbackre tátog >> - interjú, 2009. május

Témák Tátrai Tiborra >> - cikk, 2001. október