Főoldal
Tátrai Tibor - A kocsma az igazi megmérettetés
Megjelent: Népszabadság   
2000. március 18. szombat, 00:00

Több mint egy éve léteznek, színre lépésüket nem kísérte a szokásos médiahadjárat. Kezdetben csak az Old Man's Pubban léptek fel, kéthetente szerdánként, aztán egyre többfelé hívták őket az országban. Boom-Boomnak hívják őket, öt jó kezű és jó fülű rhythm & blues zenész, Tátrai Tibor, Szappanos György, Mohai Tamás, Borlai Gergő és Jamie Winchester. Ők így együtt Bemutatkozó CD-jük karácsony előtt jelent meg, ismét csak mellőzve a szokásos médiahadjáratot. A produkció apropóján Tátrai Tibort kérdeztem.

alt

  • Azt hiszem, ezt az albumot vártam tőled közel harminc éve. Annyiféle stílusban játszottál, annyiféle formációban dolgoztál, most itt egy anyag, ami véleményem szerint végre a tehetségedhez méltó.

Az elmúlt harminc évben sokfelé megfordultam, ebből nyílván mindenki más-más vonalat szeret, ettől azonban mindegyik az enyém. A Boom-Boom csak egyik része a lelkemnek, ez egy brutális zenekar, eufórikus őrület, felállunk a színpadra és két perc múlva mindannyiunkról szakad a víz. Mindenki virtuóz a hangszerén, maximálisan elereszti magát, nincs limit, nincs kontroll, legfeljebb csak annyi, hogy nem játsszuk le a másikat a színpadról. Ilyen "vadállati" módon folyamatosan talán egyik zenekarral sem dolgoztam. De ha ezek után felteszi a Pálvölgyi Gézával közös Csillagszél albumomat, mely kifejezetten visszafogott, repülős, az élet leglágyabb, legkellemesebb pillanataiban használható anyag, az ugyanúgy az én lelkem, azt is abszolút szeretem.

  • Hogyan jött létre ez a mostani formáció?

Az apropója végtelen egyszerű: az Old Man's Pub főnöke szólt Szappanos Györgynek, hogy egyik estére nincs zenekara, hozzon hát össze egy jam session bandát arra az alkalomra. Ez tavalyelőtt novemberben történt, azóta együtt maradtunk, a felállás azóta annyit változott csak, hogy Hirlemann Bertalan helyén egy ideje Borlai Gergő dobol.

  • Hatvanas-hetvenes évekbeli rhythm & blues dalokat játszotok, jobbára jól megdolgozva, sok szólóval, nagy ívű hangszeres futamokkal. Saját dalok írására nem is gondoltok?

Dehogynem. Az elhatározás megtörtént, éppen mostanában kezdünk el Mohai Tomival összejárogatni, és írogatni a nótákat. Az első koncert repertoárját alapvetően az határozta meg, hogy így öten mit tudunk eljátszani. Összejött tíz-tizenkét szám, azóta is azokat játsszuk, ezt itt az Old Man's Pubban tavaly október 20-án felvettük, az egyik barátunk meg kiadta. Semmi utólagos rájátszás, mindössze a hangszíneket kevergettük. Olyan volt, mint bármelyik nap. Úgy is mondhatnám: egy nap az életünkből.

  • Legsikeresebb zenekarod, a Tátrai Band tizenegy éves, a mostani produkciótoknál lényegesen kiszámíthatóbb, populárisabb, közönség-centrikusabb világ. Miközben - a Boom-Boom mellett - Szűcs Antal Gáborral akusztikus latin gitáresteket is adsz. Hogyan lehet ezeket összeegyeztetni?

Ezek mind a lelkem részei. Otthon egyébként mindig akusztikus gitáron gyakorlok, általában latin skálákat, mert az adta meg igazán a technikát. A Tátrai Band egyébként most alakult át, előbb Szappanos György lett a basszusgitáros, majd Solti János a dobos és Horváth Kornél az ütős. Elég húzós lett tehát a ritmusszekció, és koncerten szerintem ma jobbak vagyunk, mint valaha. Charlie-val is vannak ugyan gondok, a menedzsere teledumálja a fejét, nem igazán tudja, mit akar. Miért nem jövünk el a Tátrai Banddel ide, az Old Man's Pubba játszani? Biztos, hogy mindenki kifeküdne tőle. De Charlie nem akar. Inkább elmegy mindenféle diszkókba, és playbackre ugrál a színpadon. Mert ott a többszörösét keresi az itteni gázsinak. Hülyeség a pénzt hajkurászni, az természetszerűen beáramlik, feltéve, ha dolgozik az ember.

  • Az elmúlt három évben a Tátrai Banddel kétszer is váltottatok kiadót, a Magneotonnal még pereskedtetek is. A mostani lemeztársaságotokkal elégedettek vagytok?

A Sonyval most úgy működnek a dolgok, ahogy kell. Hadd mondjak egy konkrét példát: a Magneoton - miután 90 ezer darab lemezt eladott a Trilógiából - egyetlen videoklipet forgatott, a Hajnali szél című számunkhoz. Beültetnek Pátyon hajnalban egy szakadt, 55-ös Ikarusz buszba, és egyetlen kamerával filmezték, ahogy mi ott álmosan, fáradtan gőzölgünk és füstölgünk a hidegben. A Hungarotonról nem is beszélek, ők egyszerűen ráültek az anyagra, elaludtak rajta, aztán odakerült Szigeti Ferenc - magunk között csak Perselynek hívjuk -, és onnantól mindennek vége volt. Ott tárgyalunk a milliárdos Fotex üvegpalotában, ő meg a legsimlisebb, legócskább szatócstrükkökkel próbált minket megrövidíteni. Velük már nem is pereskedtünk, elég volt a Magneotonnal, egyébként is hiába, Pásztorékkal szemben tavaly áprilisban megnyertük a pert, mégsem fizették ki a mai napig a részünket. A Sony ehhez képest a Mexicano című számhoz egy háromdimenziós animációs klipet forgattatott, elég veretes anyagot, talán az első ilyen Magyarországon ebben a műfajban. És azóta belekezdtünk már az újabb klip munkálataiba. Egy kiadónak ugyanis ez a dolga, így kell hozzáállni, így maradunk barátok, üzlettársak. Ha csak én dolgozom, ők meg nem, akkor egy idő után megköszönöm, és továbbállok.

  • A menedzsereiket is elég sűrűn váltogatjátok.

Sajnos. Olyan emberekkel szeretek csak dolgozni, akinek a hátamat oda merem tartani, és előbb-utóbb mindegyikről kiderült, hogy neki épp nem lehet. Nem csak a kiadók, de ők is több millió forintot húztak ki a zsebünkből. Pedig igazán nem ma kezdtem, 1969 óta vagyok a színpadon, pontosan tudom, miből mennyit kell, illetve mennyit illik kivenni.

  • Ezért élsz évtizedek óta ugyanabban a józsefvárosi bérlakásban?

Nem is leszek gazdag soha. Abból a pénzből, amit az Old Man's-ben kapunk, nem lehet várat építeni. Hiába sikeres mondjuk a Tátrai Band, hiába adtunk el több tízezer lemezt, adtunk teltházas koncerteket a Sportcsarnokban, a pénzek nagy részét ellopták az éppen aktuális menedzserek. Szerénytelenség nélkül mondhatom: bárhová mehetnék a világban. Kinn voltam Finnországban, amikor meghallották, hogyan játszom, összecsinálták magukat. Kinn voltam Amerikában, ott nem csinálták össze magukat, de azt mondták, hogy lenne munka. Én viszont itt szeretek élni Budapesten. Nincsenek nagy igényeim, nem költök sokat, amíg fenn tudom tartani magam és a családomat, addig nincs miért innen elmennem. Szeretek játszani, szeretek kocsmában muzsikálni, ha hívnak, elmegyek akárhová.

  • Ezt azért a te szinteden kevés magyar zenész teszi ma meg.

Sok híres zenészt - akiről a közönség azt hiszi, hogy tud játszani - simán kidobnának egy kocsmából. Rengeteg zenész dolgozik a klubokban, akik sokkal jobbak, mint a nagy nevek. A kocsma az igazi megmérettetés, itt nem lehet mellébeszélni, nem segít a technika.

  • A magyar rocktörténet egyik nagy vándora vagy, az elmúlt harminc évben megszámlálhatatlan zenekarban, formációban dolgoztál. Ennyire nyugtalan vagy, vagy ennyire nehéz megfelelő társakat találni?

A többség leragad egy szinten. Kitalálják, milyenek akarnak lenni, és attól kezdve csak azt nyomják. Nekem meg az elmúlt 8-10 évben mindig több bandám volt. Szerintem ez minden zenész számára kötelezőnek kellene, hogy legyen. Ha nem így élnék, ez a Boom-Boom-lemez nem jöhetett volna létre. Sosem csináltam gondot abból, hogy honnan jövök vagy hogy hova megyek. Semmit nem találtam ki előre. Mindenhonnan úgy álltam fel, hogy köszönöm gyerekek, ennyi elég volt, puszi, kalap, kabát. Vagy feloszlott a zenekar. És akkor kerestem egy másikat.

  • Vagy elmentél redőnyözni. Beszélik, akkor igen jó kerestél.

Igen, ez még a Generál-korszakban volt, akkor, amikor a zene ott igazán már senkit sem érdekelt, inkább hangfalakat építgettek, kitört a technokrata őrület. Idehaza sosem ment igazán a zenekar, alapvetően a keleti piacból, az NDK-ból meg Lengyelországból éltünk, de a hetvenes évek végén már az is pangott. A feleségem épp terhes volt, valamit ennünk kellett, elmentem hát redőnyözni. Nagyon boldog két évem volt. Emlékszem, a Lokomotív GT-nek akkor nyolcszáz forintos ORI sztárgázsija volt, a Generálnak ötszáz, a haverommal meg előfordult, hogy egyetlen délelőtt összeügynököltünk fejenként ötezer forintot.

  • Ez egyébként a tanult szakmád?

Nem, eredetileg vegyésznek készültem, gyógyszergyártó lettem volna, de az első nyári gyakorlaton láttam, hogy mellényúltam. Azt hittem, a vegyészek fehér köpenyben kémcsövekkel dolgoznak egy laboratóriumban. A matematika, a kémia, a csillagászat mindig vonzott, de amikor tizenhat évesen 16 évesen bevettek a Kárpátia együttesbe, már tudtam, hogy a pályám merre tart.

  • És a sportot miért hagytad abba? Hisz félnehézsúlyban még ifjúsági magyar bajnok is voltál.

Nem voltam annyira elszánt ökölvívó. Akkor sem az erőmmel, hanem az ügyességemmel győztem. Aztán gitár egyszerűen kiütötte a bokszkesztyűt. A bunyó az ízületeknek, a finom mozdulatoknak finoman szólva nem használt. Kitaláltam mást is: 1973-74-ben, a Syrius-korszakom kellős közepén elkezdtem vadul gyúrni. A body building még elég zöld volt idehaza, a sashalmi haverok klubjába jártam. Súlyemelés, fekvenyomás, bicepszezés - na, ez tényleg tönkre tette a kezemet. Tíz éve még lejárogattam a KSI-be bokszolni, a bulikra állandóan sminkeléssel kellett mennem. Ma viszont gondok vannak az ízületeimmel, semmiféle erősítést nem javasolnak az orvosok.

  • Beszélik, mostanában a legszívesebben operaáriákat hallgatsz.

Igen, az egyik gyúrós haveromon keresztül kerültem közel a klasszikus zenéhez - az apja koncertmester volt a filharmonikusoknál -, hozott egy rakás hegedűversenyt lemezen, és ez a világ eléggé elkapott. Majd jött az opera. Soha nem hittem volna, hogy eljutok idáig. Szeretem, amikor repül a melódia, amikor kinyílik a világ, megszólal egy harmóniamenet. Töröm rajta a fejem, sőt, már gyűjtöm is hozzá az anyagot, hogy ismert operaáriák áthangszerelek gitárra, átalakítom a magam ízére és a barátaimmal előadom.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Tátrai kettős jelenése >> - interjú, 2010. május

Tátrai Tibor - Sosem csíptem, ha valaki playbackre tátog >> - interjú, 2009. május

Témák Tátrai Tiborra >> - cikk, 2001. október

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán