Főoldal
Kozma András - Nem tagadjuk fizikai valónk
Megjelent: Népszabadság   
2000. április 03. hétfő, 00:00

A nyolcvan éves Ravi Shankar tiszteletére rendez ünnepi koncertet április 4-én a Pesti Vigadóban a Calcutta Trió. A huszonnégy évvel ezelőtt alakult, és a mai napig Közép-Európa egyetlen, klasszikus indiai zenét játszó együttesének 1979 óta van hetente működő klubja a Marczibányi téri Művelődési Központban. Kozma Andrást, a trió alapítóját faggattam.

alt

  • Szabványkérdés, de fel kell tennem: hogyan jutott eszetekbe a hetvenes évek közepén, hogy itt, Magyarországon klasszikus indiai zenével foglalkozzatok?

Mindhárman külön-külön jutottunk el ide, jómagam már korábban megmagyarázhatatlan, furcsa vonzalmat éreztem India után, amikor még nem is tudtam, hogy ilyen zene létezik. A Lórántffy utcai zenei általánosba jártam, klasszikus gitárszakon konzervatóriumot végeztem, azaz profi zenész lettem, s amikor tizenéves koromban először hallottam indiai zenét, tudtam, ez, és csak ez az én világom. Persze a hetvenes évek elején Magyarországon az indiai lemezek rendkívüli ritkaságnak számítottak. A tanulás persze akkor vált igazán komollyá, amikor a hetvenes évek második felétől elkezdtünk hosszabb időre kijárni Indiába.

  • Mennyi időt töltöttetek eddig kinn?

Ha mindent összeadok, körülbelül tíz évet éltem Indiában, Szalai Péter kollégám valamivel kevesebbet. Manapság is minden évben legalább egyszer kimegyünk. Lehetőség szerint a koncertezés mellett mindig visszatérünk mestereinkhez tanulni, bár sajnos Péter ezt már többi nem teheti meg, mestere, Ustad Alla Rakha egy hónapja halt meg.

  • A mostani koncertet a nyolcvan éves Ravi Shankar tiszteletére adjátok, aki korábban háromszor is járt Magyarországon, legutóbb 1997-ben, most azonban csak a videokivetítőn lesz jelen. Ő aztán elég sokat tett ennek a zenei kultúrának a népszerűsítéséért, a hatvanas években még amerikai rockfesztiválokon is részt vett, ott volt többek között a legendás Woodstockban és Monterey-ben. Vannak azonban olyan vélemények is, hogy a mester az idők folyamán túlságosan is sok kompromisszumot kötött, olyan vállalkozásokban is részt vett, amiben talán nem kellett volna...

Ravi Shankar kétségbevonhatatlanul az indiai klasszikus zene legnagyobb élő alakja. Azok az alkalmak, amikre ön utal, munkásságának csak elenyésző részét jelentik. Ő szerette volna ezt a háromezer éven át elzárt zenei világot a Nyugatnak megmutatni, s bár egyáltalán nem szerette ezeket a fesztiválokat, de fellépéseinek az ügy szempontjából mégis nagy volt a haszna. Ezért vett részt experimentális vállalkozásokban is, készített két szitár concertót, játszott nyugati klasszikus zenészekkel, mert ezáltal az indiai zenekultúrára felfigyelhettek azok is, akik egyébként korábban nem érdeklődtek utána, vagy másképpen sosem hallgatták volna meg.

  • Miben lesz különleges a mostani koncert?

Valószínűleg csak az ő rágáit fogom játszani. Itt nem a nyugati értelemben vett művekről van szó. A rága egy zenei lehetőség, a hagyomány alakítja ki annak zenei szerkezetét, erre épülnek rá bizonyos dallamok, dallamfordulatok, díszítmények. A sokféle variációból idővel kiválasztódik a legmegfelelőbb, a legtökéletesebb, majdnem olyanná válik mint egy európai értelmű mű, csak nem veszíti el a belső szabadságát. Minden zenésznek eszébe juthatnak ilyen újabb változatok, amelyet játszani kezd, és ha a zenész közvélemény elfogadja, akkor az tovább él. Olyanná válik, mint mondjuk a jazzben a standard. Ha valaki "komponál" egy új rágát, azt biztos, hogy eleinte csak saját tanítványai fogják játszani. Később esetleg átveszi más iskola is. Ravi Shankar rágáit - van belőlük legalább tizenöt - sokan ismerik, de egyelőre még csak mi játsszuk, a tanítványai.

  • Ti ugye észak indiai klasszikus zenét játszotok?

Igen, de szűkíthetjük a kört: Ravi Shankar egyetlen európai tanítványaként nyílván való, hogy az ő gharanáját, azaz stílusát követem. Ezt maihari iskolának is mondjuk, mivel mesterem mestere, Ustad Allauddin Khan - életének 103 esztendeje során - Maiharban, egy közép-indiai kisvárosban élt a leghosszabb ideig. Ravi Shankar 1938-45-ig szintén itt lakott és tanult. Furcsa egybeesés: miközben Európában a század legborzalmasabb eseményei zajlottak, mesterem ott ült Maiharban, és egész nap csak tanult és zenélt.

  • Elég sokat játszotok külföldön, Indiában is szinte minden évben. Hogyan fogadják az ottaniak, hogy az ő zenekultúrájukat egy fehér ember szólaltatja meg?

Ez ugye nem népzene, tehát nem egy szűk értelemben vett, geográfiailag behatárolt etnikum tradícióján alapszik. A zenész lehet sötét bőrű, lehet világos, vagy lehet ferde szeme, mint Észak-Kelet-Indiában, vagyis ezek a zenészek egymás nyelvét ugyanúgy nem értik, mint én a szlovákot vagy a svédet. De ahogy Európában is a klasszikus zene ma már egy közös zenei nyelv, ott az indiai klasszikus zene nyelve a közös. Ha idejön Zubin Mehta, az indiai karmester és Bécsben keringőket vezényel, senki sem akad fenn rajta. Mint ahogy azon sem, hogy Kobajasi Ken-Icsiró 15 évig volt az Állami Hangversenyzenekar vezetője. Itt csak az a fontos, hogy kinek mi a zenei anyanyelve, nem az, hogy a génjeiben mit hordoz. Közel ötven éves vagyok, 14 éves korom óta ebben élek, nekem ez az anyanyelvem és így csak ez számíthat. Egy indiai szemében csak a fontos, hogy én mennyire tanultam meg ezt a tradíciót, mennyire tudom előadni és mennyi saját invencióm, tehetségem van.

  • Azt mondtad egyszer: a klasszikus indiai zenében még benne van az, ami az európaiban már vagy még nincs meg. Pontosan mire gondoltál?

Az indiai klasszikus zenét a világ utolsó nagy élő zenei nyelveként tartja számon a zenetudomány. Az európai klasszikus zenében utoljára a barokk volt ilyen, azóta nagyon sok gyönyörű zene született itt, de élő nyelvként az volt az utolsó korszak. Mikor Bach megírt egy fúgát, se a balkéz szólamokat, sem a lábbasszust nem írta le hozzá - ezt később mások tették meg helyette -, mert akkoriban minden zenész tudta, hogy ott mit kell játszani. Közös zenei nyelvet beszéltek. Említhetném a klasszikus kort is, ahol a kadencia eredetileg arra szolgált, hogy a zenész is kifejthesse véleményét a témáról. De hol hallunk ma egy kadenciát improvizálni valakitől? Mindenki a később leírtakra támaszkodik, és ettől ez a zenei rendszer elveszítette a kicsiny lángot, mely folyamatosan táplálta. Az európai egy csodálatos zenekultúra, de a mi szemszögünkből nézve egy múzeum márvánnyal kirakott kupolatermében áll középen, piros korláttal elkerítve, felülről megfelelő szögből megvilágítva. Odamehetünk hozzá, megcsodáljuk, átérezzük, elolvassuk a róla tudni valókat, de nem érinthetjük meg. Az indiai zene viszont él, és benne - ez nagyon lényeges - a mai napig nem vált szét a zeneszerző és az előadóművész. De Indiában ez más műfajokban is így van, ott van például a kavi szammelán, a költő fesztivál, ahol egy sportcsarnok pódiumán 6-8 költő kiáll, és tízezer ember előtt a helyszínen megkapott témára elkezd verseket improvizálni. Ott érdekes módon sokkal nagyobb tisztelet övezi ezeket a költőket, mint azokat, akik versesköteteket adnak ki.

  • Ez az oka annak, hogy az elmúlt huszonnégy évben összesen három lemezetek jelent meg? A konzervzene tényleg ennyire nem érdekel?

Nem nagyon. Bár egy rága belső tartalma mindig ugyanaz marad, de mégis mindenki minden alkalommal másként játssza. Ha ezt az ember rögzíti, azzal a zene belső értelemben meghal. Ugyanakkor azért sem fontos, hogy lemezeket sorozatban adjunk ki, mert úgy érzem, hogy azok a mesterem hangfelvételeinél nagy valószínűséggel úgysem lennének jobbak. Amíg ő él, addig a folyamatos tanulás, fejlődés a fontos. Mint minden "valódi" muzsikus mi is abban leljük az igazi örömöt, hogy kiülünk a színpadra és játszunk, Budapesten vagy Bostonban, az már mindegy. Az is, hogy öt ember ül a nézőtéren, ötven, ötszáz vagy ötezer. Ha ezt valaki felveszi, megörökíti, kiadja, lelke rajta, de ez már a zene ipari vetülete, számunkra az egyszeri, megismételhetetlen pillanat a fontos.

  • Ezek szerint aki titeket meg szeretne hallgatni, az mást nem tehet, mint hogy lemegy hétfőn esténként a Marczibányi térre? Sok jövőbeli indiai zenerajongót veszíthettek így el.

Valamikor a zene megszólaltatásához feltétlen szükség volt zenészre. Ma ez nem így van, de mi mégis az előzőből indulunk ki. Ha az ember elmegy egy indiai koncertre, akár Indiában, akár máshol a világon, akkor az énekes mondjuk időnként vizet iszik, harákol, kifújja az orrát, tehát egy élő ember, aki nem tagadja meg fizikai mivoltát. Gondolja el, milyen lenne, ha egy oratórium előadása közben az énekes elkezdene köhécselni, vagy orrot fújni? Inkább meghalna a helyszínen, semmint ilyet tenne. Van erre egy régi mondás: az indiai és az európai zenész kimegy a sivatagba a naplementében gyönyörködni. Az európai kétségbeesetten próbálja mindezt a kottapapírra megörökíteni, az indiai meg egyszerűen előveszi a fuvoláját és elkezd játszani.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Calcutta Trió - Klasszikus, de megújuló >> - cikk, 2001. április

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán