Egy generáció álma válhat valóra - június 2-án a Népstadionban együtt lép színpadra a hatvanas évek beatgenerációjának három sztárcsapata, az Illés, a Metro és az Omega. A fellépés sorrendje alfabetikus, a végén néhány dal erejéig közös örömzenélés várható. A múltról és a miértekről a három basszusgitárost faggattam.

Szörényi Szabolcs, Illés

Rémlik valami, hogy játszottunk már együtt, de biztos, hogy nem ez volt a jellemző. A rajongótáborok között elég éles volt a határvonal, csak az értelmesebb, a kíváncsibb, a zenei részre izgatottabb része járt el párhuzamosan többünk koncertjére. A zenészek között kapcsolatban persze nem volt ennyire éles az ellentét, bár az túlzás, hogy nagyon összejártunk volna.

• Nem kis viták előzték meg ezt a mostani bulit sem. Az 1990-es esetet az omegások akkoriban nehezményezték, mondván, az Illés a maga javára használta ki a lehetőséget.

Több mint tíz éve volt, és olyan sokáig nem tarthatta magát ez a "három zenekaros" koncepció, hogy mély nyomot hagyott volna, legalábbis bennem.

• Hányadik búcsúfellépésetek ez egyébként?

Sokan hányták ezt a szemünkre, főként a humoristák, vagy magukat annak tartó emberek, akik akartak még egy újabbat ütni rajtunk. Búcsúkoncertünk eddig ugyanis csak egy volt. 1981-ben, a Nemzeti Sportcsarnokban nyolc év után újra összeálltunk, 1990-ben a Népstadionban rá kilenc évre megismételtük ugyanezt. 1996-ban viszont azt mondtuk, hogy az a három estés BS-buli tényleg az utolsó. Hogy most mégis fellépünk, az ennek a közös koncertlehetőségnek köszönhető, másrészt annak, hogy van rá igény, a jegyek gyakorlatilag már elkeltek. Előfordul, hogy egy művész taktikai vagy lelki okokból azt mondja, tényleg ez lesz az utolsó, később mégis megváltoztatja a véleményét. Velünk is ez történt, és szerintem ebben nincs semmi kivetni való.

• Ha kellünk, akkor vagyunk - mondta Kóbor János két éve. Ez tehát a szlogen?

Valahogy így. Úgy érzem, elég öregek vagyunk már, ennél nagyobb tettet, mint hogy hárman együtt a Népstadionban, már nem lehet véghezvinni. Tehát feltehetően mind a hármunknak ez lesz az utolsó.

• Sztereotip kérdés, de hányadik bőr ez már a rókáról?

Ezt kérdezik akkor is, ha az István, a királyt megint bemutatjuk valahol. Az Ember tragédiáját vagy a Bánk bánt miért játsszák el újra és újra? Az 1983-as István, a király bemutató óta több nemzedék nőtt fel, őket is érdekelheti. És van is rá igény, mutatják a telt házas előadások. Valahol ugyanez a helyzet az Illés zenekarral is.

• A teltházban rizikót sosem láttam.

Persze, a jegyek elfogynak, de amikor kimész a színpadra és látod azt az ezerfejű cézárt, az azért gatya-remegtető érzés. Hetvenezer ember csak minket néz majd.

• De ezek az emberek ünnepelni mennek. Ha nem játszotok botrányosan rosszan, akkor tulajdonképpen mindegy, hogy mit csináltok.

Igen, persze, a siker ebből a szempontból borítékolva van. De azért mégiscsak remegünk belül, és igyekszünk a legjobbat nyújtani.

• Mennyi időt adsz ahhoz, hogy belerázódjatok?

Van még időnk, nem kell kapkodni. Az ötven percbe nyilván a legnépszerűbb, legtöbbet játszott slágereink férnek bele, ezek szinte mind ott vannak az ujjainkban. Május elején majd nyilván úgy kezdődnek a próbák, hogy helló, de jó, hogy látlak, gyertek, igyunk meg egy sört. Az első nap erről szól. Szokjuk egymást, de másnap valóban belekezdünk.

• Szoktál még mostanában egyáltalán játszani?

Nem szoktam. Igazából nem is érdekel. Rá se nézek a hangszerre, majd ha kell, előveszem, megnézem, van-e még rajta húr. Egészen más hobbinak, szerelemnek élek: a vasútmodellezésnek. Hat-hét éve "építkezem", a Nyugati pályaudvar makettje már nagyjából kész, most jön majd Innsbruck és környéke, valamint egy svájci hegyi pálya. Otthon, a ház pincéjébe, oda, ahova más úszómedencét vagy fitness-termet épít, én terepasztalt álmodtam Jószerivel még a házat is ehhez terveztem. Úgyhogy ezzel foglalkozom most elsősorban, minden más csak hátráltat ebben. Többek között ez a koncert is.

Frenreisz Károly, Metro

Úgy tíz-tizenöt éve beszélgetünk e hármas koncert lehetőségéről a srácokkal, részint cáfolandó azokat a híreszteléseket, hogy ellenségek lennénk. Pedig még a legnépszerűbb időkben egyes tagok gyakran együtt vacsoráztak a Fészek-klubban. Akkor persze még eszünkbe sem jutott, hogy dalaink örökzöldekké válnak. Hogy ennek a koncertnek a megrendezésére miért kellett 2001-ig várni, több oka is lehetett. A legnagyobb gondot korábban szerintem az jelentette, hogy mind a három zenekar önmagában is képes hatalmas tömegek megmozdítására. Mi a Metróval 1992-ben ugyan csak a Budapest Sportcsarnokban játszottunk, de a többiek Népstadion-méretekben is gondolkodhattak. 1990-ben az Illés - részben az István, a király miatt - biztos telt házat tudott magának, ezért állt meg ez a hármas kezdeményezés. Túl nagy egyeztetési és technikai falat lenne, mondta akkor mindenki, és hogy valóban az, bizonyítja ez a mostani koncert. Négy hónapja zajlanak az előkészületek, próbáljuk úgy megoldani, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát, és mindenki közönsége maradandót kaphasson.

• A közönség, aki egykoron ezt a három bandát szerette, a hatvanas években elég megosztott és fanatikus volt. Szerinted össze lehet most őket, így terelni egy akolba?

Az akkori fiatalok ma a negyvenes éveik végén, ötvenes éveik elején járnak, az akkori indulatok mára jócskán lelohadtak, kezelhetőbbé váltak. Most számukra inkább az esemény jelentősége a fontos. De ezeket a dalokat sok mai fiatal is hallgatja, rájuk is számítunk, és bennük már nincs meg a drukkerszellem. Ráadásul van családi jegy is, úgyhogy két, esetleg három nemzedék is eljöhet egyszerre.

• Számomra egyszer már volt egy szimbolikus hármas koncert: amikor 1996-ban az Illés bulin Te mint egykori Metro tag az Omega-cuccal hangosítottál.

A nyolcvanas évek elején Molnár Györggyel, Debreczeni Ferenccel együtt alakítottuk meg az első gazdasági munkaközösséget, az Omega Rockzenei Gmk-t. Később csatlakozott hozzánk Mihály Tamás. Mivel a technikai színvonal Nyugaton a nyolcvanas években nagyon elszaladt, a vizuális és audio élmény sokkalta magasabban állt, mint bármelyik magyar koncerten, elhatároztuk, összedobjuk a Skorpió és az Omega cuccát, befektetünk pénzt, megpróbálunk uniformizálni, és kialakítunk ki egy hatalmas hang- és fénytechnikát. Hogy legalább a mi koncertjeink szólaljanak meg rendesen, a többiek meg bármikor bérbe vehették ezt tőlünk. Hat-hét éven keresztül ment így a munka, 1988-89-re azonban megakadt, mivel nem volt igazán gazdája ennek a hang- és fénytechnikai szolgáltatásnak. Akkor már a többiek mind több lábon álltak, voltak egyéb vállalkozásaik, így megegyeztem az Omega-tagokkal, hogy a továbbiakban én vagyok az ügyvezető. Elszámoltunk egymással, és így maradtam nekem az Omega Trade Kft.

• Gondolom, most is ti fogtok hangosítani.

Igen, én vagyok a megbízott technikai igazgató, nekem kell minden beszállítóval - színpadtechnika, hang és fény, étkeztetés, szállítmányozás, biztonsági szolgálat - tárgyalni. Szeretnék úgy dolgozni, hogy a Metró fellépésére is tudjak kellő erővel koncentrálni.

• Publikusak már a technikai adatok? Mekkora lesz a színpad, a fény és hangerő?

A színpad több hajóból áll, és hetven méter széles lesz. A Népstadion méreteinek megfelelően 200 ezer watt hang szól majd, a világítást zömmel a mai kor igényeinek megfelelő intelligens lámpákból oldjuk meg, ehhez jönnek majd egyén extra igények, effektek. Kilenc napig épül a színpad, és két napig bontjuk majd. Összesen 170-180 ember dolgozik majd rajta.

• Ti sem vagytok aktív zenekar. A többiekhez hasonlóan szintén csak két hetet szántok a próbákra?

Valószínűleg többet. Szeretnénk megismételni az 1992-es koncertünket, fúvósokkal, ütősökkel kiegészülve. A három zenekar közül egyedül nekünk van halottunk: Schöck Ottó helyett Fogarassy János játszik, aki egyébként az utolsó másfél évben volt a Metró billentyűse.

Mihály Tamás, Omega

Ki kell, hogy ábrándítsalak, emlékezeteim szerint kétszer is előfordult már, hogy e három zenekar együtt lépett színpadra, még a hatvanas években. Talán ezeknek is köszönhető, hogy utána ennyi ideig várni kellett, hisz azokon a bulikon - finoman fogalmazva - egyértelműen a mi szurkolótáborunk volt a leghangosabb. A rajongók, mint ma a futballszurkolók, annak idején szabályosan ölre mentek, a zenekar tagjai között azonban sokkal normálisabb volt a viszony. Ha akartuk, ha nem, egyébként is kénytelenek voltunk rendszeresen találkozni: a három banda nagyjából egy időben tűnt fel, és nagyjából egyazon érdekeket kellett képviselni. Akkoriban televízióból, rádióból, országos rendező irodából és hanglemezgyárból is csak egy volt, mindenképp kommunikálni egymással. És az értelmesebbjével lehetett is.

• Azért, gondolom, voltak konfliktusok.

Egyetlen komoly esetre emlékszem: miután már kétszer jártunk Angliában, a minisztériumban azt mondták, na jó, akkor most menjen az Illés. Egy beatzenekar karrierjét azonban nem lehet így felépíteni, mikor valamennyire megismertek bennünket, mikor beindulhattunk volna, ezzel a döntéssel elvágták a lehetséges folytatást. Karriert nem lehet egyenlősdi alapon csinálni. Mindenkinek magának kellett kikaparni a gesztenyét.

• Ti hogy kapartátok?

Akkor járt Magyarországon a Spencer Davis Group, összehaverkodtunk a menedzserükkel, mondta, érdemes lenne Angliában is próbálkoznunk. Érdekes módon nem azt volt nehéz elintézni, hogy innen kiengedjenek, hanem hogy megkapjuk az angol vízumot. A brit zenészszakszervezetet a legkeményebb ellenfél a világon. Anglia egyébként is kemény dió, rettenetesen soviniszták, mélységesen lenéznek mindent, ami nem angol, ebben a műfajban meg különösen.

• Később, a hetvenes években Németország is ilyen kemény diónak bizonyult?

Ott sokkal erősebb volt a politikai töltet. A helsinki csúcstalálkozó környékén a két politikai tábor elkezdett egymással haverkodni, minden érdekes volt, ami a másik oldalról jött. Az NDK-ban ugyanakkor hatalmas sztároknak számítottunk, a rádiók rengeteget játszották a számainkat, és a rádióhullámok, ugye, nem tisztelik az országhatárokat, így elég ismertek voltunk a "keleti sávban", Hamburgtól Nürnbergig. De nem csak Németországba, hanem Svájcba is hosszú ideig igen kellemes körülmények között jártunk vissza, készítettünk lemezeket, töltöttünk meg bármilyen méretű sportcsarnokot. Aztán a kinti lemezcégünket, a Bellaphont a nyolcvanas évek elején felvásárolta egy nagyobb "hal", új kiadót pedig nem sikerült találnunk. De akkoriban már mi sem ambicionáltuk annyira ezt, kicsit elegünk lett a sok utazásból, abból, hogy volt év, amikor 320 napot töltöttünk külföldön.

• Ettől kezdve azonban idehaza is eléggé visszavettétek a tempót.

Nem is lehetett tartani azt már tartani. Ahhoz, hogy az Omega egyben maradjon, hogy ne utáljuk meg a kelleténél jobban egymást, be kellett fékeznünk. Sokkal jobb így, hogy időnként összejövünk, eldumálgatunk, majd nyomunk egy jó koncertet. Ma persze egy Omega-bulit összerántani százmillió forintos nagyságrend, meg kell keresni hozzá a megfelelő befektetőket és ki kell muzsikálni a zsebükből a pénzt. Nem vagyunk már abban a korban, amikor mindent vagy semmit játszunk. Ezt a hármas bulit egyébként még 1990-ben kellett volna megcsinálni. Volt is rá esély, aztán másként alakult. Úgy érzem, ezúttal nekünk van a legkevesebb vesztenivalónk: 1999-ben három órát nyomtunk, ahhoz képest ez levezető ujjgyakorlat. Maximum 2 hetes intenzív próbát igényel.

• A többi zenekarral milyen a viszony?

Nincs viszony. De ha van valami üzenete a koncertnek, az az, hogy e három, egykoron nem túl közeli kapcsolatban lévő népszerű banda egy közös cél érdekében össze tud fogni és képes adni egy jó hangulatú bulit.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kóbor Mecky: Szimfonikus Omega >> - interjú, 2010. május

Omega-vizit Erdélyben >> - cikk, 2005. május

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálemek randevúja >> - interjú, 2001. április

Kóbor János: Ha kellünk, akkor vagyunk >> - interjú, 1999. szeptember

Benkő László: Nincs rosszabb az állóvíznél >> - interjú, 1994. szeptember