Főoldal
Szigetvári-Szabó - Újabb kortárs zenei hullámok
Megjelent: Népszabadság   
2002. február 05. kedd, 00:00

Brit, magyar és cseh művészek a résztvevői a Trafóban szerdán kezdődő Making New Waves Fesztiválnak. A negyedik alkalommal megrendezett öt napos kortárs zenei seregszemlén "a klasszikus kortárs tradíciót a rock és az elektronika dinamizmusával vegyítő produkciókat" láthatnak az érdeklődők, ismét lesz a zeneszerző-előadó-közönség hierarchikus viszonyát feloldani hivatott műhely és Hang-Játszó-Ház. Az esemény kapcsán Szigetvári Andreával, a fesztivál szervezőjével és Szabó Györggyel, a Trafó igazgatójával a kortárs zene hazai helyzetéről, megítéléséről, lehetőségeiről beszélgettem.

alt

Szigetvári Andrea: Amikor évekkel ezelőtt Brian Ferneyhough-t meghívtuk a szombathelyi Bartók Fesztiválra, a zeneszerzőt Magyarországra elhozó British Council lehetővé tette számomra, hogy Londonban tanulmányozhassam, hogyan zajlik ott a kortárs zenei élet. Megdöbbentő volt számomra annak frissessége, naprakészsége, és a kortárs zenei fesztiválok iránti érdeklődés. Mint megtudtam, mindez egy húsz éve elkezdett, tudatosan felépített folyamat eredménye, illetve annak egyik állomása, aminek során a koncerteket szervező, illetve azokon fellépő együttesek munkásságába ugyanúgy beépítették a zene megértését elősegítő szemináriumokat, mint az oktatás különböző szintjein. Az angolok nemzeti tantervében le van írva, hogy az énekóra nem csak a zene reprodukálását jelenti, hanem annak "létrehozását" is. Azaz a gyerekek komponálnak, elsősorban azért, hogy fejlesszék kreativitásukat, amire az élet más területén is nagy szükségük lesz. És persze egészen másként találkoznak majd a kortárs zenével, sokkal nyitottabbak lesznek, sokkal jobban megértik, ha ezeket a technikákat maguk is ki tudják próbálni.

De nem csak az oktatás területén zajlik a zenei nevelés, a különböző ismeretterjesztő programok komoly részét képezik a fesztiváloknak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy zeneszerzőnek ma már komoly kenyérkereseti lehetőség, ha darabjait sikerül úgy átdolgoznia, hogy azokkal amatőrök is "játszadozhassanak", vagy abból kiindulva esetleg új művet alkothassanak. Arról nem is beszélve, hogy Angliában még vannak a szó szoros értelmében amatőr zenekarok, az emberek ott még mindig szívesen összejárnak, beülnek nagyzenekarokba, hogy akár ingyen játszanak egy fesztiválon. Egyszóval ott valahogy minden egészen másként megy.

  • Nyilván ezért is gondoltad úgy, hogy legalább egy fesztivál keretében meg kellene ennek a struktúrának a honosításával próbálkoznod. Mi alapján választod ki a résztvevőket?

Szigetvári Andrea: Mindenekelőtt úgy, hogy a valamilyen módon kapcsolódjanak az oktatói programhoz. Első évben elsősorban elektronikus muzsikusokat hívtam, hisz nekem mégiscsak ez a szakterületem. Élőben játszó elektronikus zenészeket próbáltunk meg összehozni zeneakadémistákkal, jazzistákkal. Később a kör egyre bővült, évről évre sikerül érdekesebbnél érdekesebb zenekarokat meghívni. Az idén a Piano Circus az egyik fő pillér. Koncertjükön kívül a Csodák Palotájában, az Öveges teremben lehet még velük találkozni, ahol a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a pécsi Kolinda Zeneiskola és a Vakok Intézete diákjainak tartanak repertoárjukból kreatív műhelyt. Egyébként az együttes újszerű összetétele és sajátságos műsora mutatja, miként próbálnak meg az angol zenészek frissíteni, újszerű produkciókat kitalálni, hogy a közönség érdeklődését felkeltsék.

Szabó György: Hat zongorista alkotja a Piano Circust, valamennyien nagy tapasztalattal rendelkeznek a nyugati klasszikus zene, a jazz, a pop és a rock, az improvizáció és a komponálás területén. Akusztikus zongorák mellett MIDI-billentyűzettel vezérelt samplereken és szintetizátorokon játszanak, valamint ők vezetik - digitális zongorákon - a műhelymunkát. Mostani koncertjükön Cage The Beatles című dalával búcsúznak George Harrisontól, eljátszanak egy eredetileg gépzongorára írt Nancarrow-darabot, egy-egy minimalista Steve Reich- és Terry Riley-művet, valamint elveiknek megfelelően jó pár kompozíciót fiatal szerzőktől.

A másik pillér, az Agon Orchestra a cseh kortárs zenei élet meghatározó zenekara, szerepük és jelentőségük leginkább a 180-as Csoporthoz hasonlítható. Műsorukból kiemelkedik Heinrich Goebbels műve, de játszanak John Zorntól és Elliott Sharptól is szerzeményeket. A Lakatos-Klenyán-Rozmán trió hangversenyének műsorát zenés játékokból és játékos zenékből szerkesztette. Koncertjük Machaut-tól indul, a XIV. századból, aki megírt egy dallamot, majd megfordította, így csinált kánonokat, és eljut a huszonegyedik századi dj-kig, akik hasonló moduláris dolgokat csinálnak, mint Mozart Dobókocka zenéjében. Ezeket próbáljuk meg egymás mellé tenni, ezzel is hangsúlyozva, hogy nem szerencsés a zenészeket "gettó"-ba zárni, lám a XIV. századi francia zeneszerző találkozhat a XXI. századi magyar kortárs komponistával.

  • Az állami oktatási intézmények, mondjuk a Zeneakadémia miként viszonyul a kortárs zenének ehhez a vonulatához? Az elektronikus zene tanítása mennyire a tanterv része?

Szigetvári Andrea: Annyira, amennyire a zeneszerző-szakos hallgató érdeklődik iránta. A Zeneakadémián másod vagy harmadévben kötelező felvenni az elektronikus zene alapjai című tantárgyat. Ha valakit érdekel, akkor fakultatívan folytathatja, méghozzá úgy, hogy az általa választott részterülethez saját, testre szabott programot dolgozunk ki neki. Vannak páran, akik egészen komoly eredményeket értek el. A zeneszerző hallgatók persze dönthetnek úgy is, hogy soha többé az életben nem nyúlnak ehhez a technikához. Az, hogy ma a Zeneakadémián a kollégáimmal számítógépes zenét taníthatok, Jeney Zoltánnak köszönhető, aki miután a zeneszerzés tanszak vezetője lett, 1996-ban kért fel erre engem. Megírtuk az első pályázatot, megérkezett az első számítógép, elkészítettem a tantervet, és azóta is tanítom. A kortárs zenével kapcsolatban egyébként mindig abban reménykedem, hogy egyre többen leszünk. Tanárokat, diákokat vonunk be folyamatosan a munkába, és ők remélhetően tovább folytatják és terjesztik mindezt. Az igazi elterjedéshez azonban mindenképpen valamilyen intézményi háttér kellene.

  • Visszatérve a Making New Waves Fesztiválra: kezdetben csak brit művészek vettek rajta részt, most viszont nemzetközivé bővült. Korábban miért nem hívtatok más országbelieket?

Szigetvári Andrea: Az első években kizárólag a British Council támogatott minket, ők meg értelemszerűen a saját művészeiket hozták. Egy fesztivál hosszú távon azonban nem engedheti meg magának, hogy egyetlen kulturális intézményre támaszkodjon, még akkor sem, ha az ennyire bőkezű. Ebben a törekvésünkben szerencsére anyagilag is mellénk állt a Trafó, így tavaly bevontuk a játékzongorákon zenélő osztrák Isabelle Ettenauert, a műhelymunkába pedig magyar zenészeket hívtunk. Idén a Trafó - az NKA-nak és a Cseh Centrumnak köszönhetően - el tudta hozni a cseh Agon Orchestrát, illetve létre tudtuk hozni a Lakatos-Klenyán-Rozmán klasszikus kortárs trió fellépését, nem beszélve Lantos Zoltán éjszakai koncertjéről.

Szabó György: A Nemzeti Kulturális Alapprogram 700 ezer forinttal támogatatta, talán a kulturális minisztériumtól is kapunk valamennyit. A Trafó közel 2,5 millió forintot költ az eseményre. A ház zenei programokra fordítható költségvetése elég szerény, de két eseményt feltétlen fontosnak tartunk: a kizárólag magyar együtteseket felvonultató Édentől Keletre programsorozatot és a Making New Waves Fesztivált. Utóbbi szervezésében Andrea a szakmai háttér, mi meg próbálunk több pénzt szerezni rá, hogy létrehozhassunk egy hosszú távú emblematikus fesztivált. Bár még nem biztos az anyagi háttér, de jövőre mindenképp folytatni szeretnénk, nekünk ugyanis az a feladatunk, hogy bemutassuk ezeket a friss minőséget képviselő zenéket. Sajnos Magyarországon az erre a világra fogékony közeg szinte csak Budapestre koncentrálódik, vidéken ez a típusú zene élőben gyakorlatilag elérhetetlen. Így az ott élő fiatal zenészek - mivel újjal nem találkoznak - inkább klasszikus zenét játszanak, és kevésbé fordulnak a saját koruk, a saját generációjuk felé. A Making New Waves azzal, hogy próbál létezni, legalább a reményt meg akarja őrizni, hogy egyszer ezen a téren is lesz változás.

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán