Főoldal
Gonda János - Az improvizáció a kapocs
Megjelent: Népszabadság   
2002. január 12. szombat, 00:00

A hazai jazzélet egyik doyenje. Halk szavú, megfontolt, akkurátus ember, aki egész életében küzdött a műfaj magyarországi meg- és elismertetéséért. Zeneszerző, zongoraművész, zenetudós, szervező és nem utolsósorban pedagógus. Az általa 1965-ben létrehozott jazztanszakon nemzetközi díjas muzsikusok sora végzett. A hetven éves Gonda Jánost ma este a Magyar Rádió Márványtermében köszöntik egykori tanítványa, tisztelői, barátai.

alt

  • Életútja, tevékenysége szorosan összefonódott a modern jazz hazai történetével. Végigélte a műfaj stációit, a tiltástól a tűrésig, mégha a támogatottságig még mindig nem jutottunk el.

Az ötvenes évek végéig minden elvontabb, absztraktabb művészeti irányzat - így a jazz is - tiltott volt. A hatvanas évek elején lehetett megtenni az első óvatos lépéseket, kezdődtek meg a koncertek, jelentek meg az első lemezek, ekkor hozta le a Muzsika című szaklap a 12 részből álló jazztörténeti sorozatomat. Akkoriban szorgalmasan hangoztattam - nemcsak taktikai megfontolásból, hanem meggyőződésből -, hogy a jazz az elnyomott, rabszolgasorban élő feketék világában született meg, mégha a legújabb zenetudományi kutatások cáfolják az egyedüli néger eredetet, ahogy ma már az is bebizonyosodott, hogy a műfaj keletkezési helye nem kizárólag New Orleans. De semmiképp sem a felső tízezer zenéje volt, ezért a hatvanas évek elején valahogy el lehetett fogadtatni idehaza. Másik fontos segítségünk a magyar zeneoktatás hírneve, a Kodály-módszer nemzetközi elterjedése, és személy szerint Kodály Zoltán tekintélye volt. Ezáltal igen sokrétű kapcsolat alakult ki a magyar és a nemzetközi zenepedagógia között.

  • Ennek segítségével lehetett a jazzt is elfogadtatni, lehetett az illetékeseket meggyőzni arról, hogy a jazzoktatás is emeli pedagógiánk rangját. Harmadsorban pedig ne felejtsük el, hogy a döntési pozícióban lévő emberek között akkoriban sem volt mindenki rosszindulatú vagy tájékozatlan. Az 1965-ben létrehozott jazztanszak, ha jól tudom, akkoriban Európában is kuriózumnak számított...

Valóban, ebben az időszakban - bár Prágában és Varsóban már rendeztek jazztalálkozókat - a környékünkön egyedül Grazban működött hasonló intézmény. Ma viszont a legtöbb, magára valamit adó akadémián vagy főiskolán folyik jazzoktatás, tanár-, illetve művészképzés. Így a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában létrejött magyar jazztanszak megalakulása akkoriban nagy eseménynek számított, s talán mondanom se kell, hogy rengetegen felháborodtak és támadtak bennünket, mondván, hogy szórakozóhellyé akarjuk lefokozni a konzervatóriumot. Aztán eltelt néhány év, s mikor látták, hogy olyan szakemberek tanítottak nálunk, mint Pernye András vagy C. Nagy Béla, s hogy ellenponttól kezdve magyar és nemzetközi népzenéig mindent tanítunk, a nagy tiltakozási hullám elég gyorsan elcsendesedett.

  • A jazztanszak 1990-ben került át a Zeneakadémiára, lett annak főiskolai szintű tanszéke. Ezzel ugyan nőtt a műfaj presztízse, de ez a szintű intézményesedés némiképp ellentmond a műfaj természetének.

Az angolszász egyetemi struktúra, a különböző doktori fokozatok és a szabad légkörű jazz valóban elég távol áll egymástól, ez mindenhol a világon, még Amerikában is vitatéma. Erre akkor nem lehetett számítani, ahogy elkerülni sem. Az ellentmondás feloldásához szerintem évtizedekre van szükség, arra, hogy felnövekedjen és megerősödjön egy olyan generáció, amely számára mindez már természetes lesz. Itthon azzal, hogy a jazztanszak a Zeneakadémia része lett, kénytelen volt egyetemi igényekkel fellépni a növendékekkel és saját tanáraival szemben, mivel az európai unióhoz való csatlakozás miatt nemzetközileg elfogadott fokozatok és követelmények a Zeneművészeti Egyetemen is megjelentek. Ezért a korábban ott végzett és esetleg évtizedek óta aktív tanároknak posztgraduálisan kell képezni magukat ahhoz, hogy tovább taníthassanak. Ezzel együtt mégis óriási jelentőségű, hogy a jazztanszak főiskolai rangra emelkedett, mert már a hetvenes években lehetett látni, hogy a jazzoktatás területén is a három - alsó, közép és felső - fokozatú képzés lenne a leghatékonyabb. Egyszer egy álmatlan éjszakámon összeszámoltam: körülbelül nyolcvan különböző dolgozatot, tervezetet, beadványt irogattam, amíg ez a főiskolai rangra emelés 1990-ben megvalósult.

  • A nyolcvanas évek közepéig rendszeresen koncertezett, azóta elvétve hallható színpadon. Öt éve lemondott a jazztanszak vezetéséről, tavaly pedig az aktív tanításról is. Mi foglalkoztatja mostanában?

Az utóbbi években elég sok külföldi meghívást kaptam különböző egyetemekre előadásokat tartani. Az emberben persze ma is van némi nosztalgia, hogy jó lenne megint többet játszani, de már abban a korban vagyok, hogy fel kell mérni, mi az, amit bírok és mi az, amit nem. Itthon, a lakásomban persze állandóan játszom, a magam szórakoztatására, vagy a munkám miatt. Nemrég fejeztem be A rögtönzés világa című háromkötetes kottakiadványt, amit hézagpótló munkának, pályám egyik alapvető művének tekintek. Jelenleg egy új, a jazz mai világával foglalkozó könyvön dolgozom. Részben történeti áttekintés lesz, részben a mai helyzetet, a műfaj helyszíneit, a klubokat, a fesztiválokat próbálom bemutatni, azt, ahogy a mai társadalmi-politikai viszonyok között változik a jazz. Másrészt régóta készülök - nagy az igény rá -, hogy összeállítsak egy videó-oktató kazettát a műfajról.

  • Élete során elég sok mindennel foglalkozott. Alkotóművész, előadóművész, zenetörténész, szervező és pedagógus. Nem érzi úgy, hogy elaprózta magát? Hogy a szervezői és pedagógus tevékenységért az alkotói énje háttérbe szorult?

Kérdés, hogy ezek közül társadalmi vonatkozásban melyik a hasznosabb és fontosabb, vagy pedig melyik szerzett számomra nagyobb örömet, belső kielégülést? Meg kell mondanom, hogy a szervezési munka, amely majdhogynem rám testálódott, roppant kevés örömet okozott, a pedagógiai munkában sok öröm, de nagyon sok gond is van, s a legnagyobb boldogságot természetesen az jelentette, amikor közvetlen formában lehettem kapcsolatban a zenével. De elsősorban ott próbáltam tenni, ahol úgy éreztem, szükség volt rám. Magyarország, tudjuk, tehetséges zongoristákban igen bővelkedik, de egy többszáz oldalas, szinte tudományos igényű mű megírására jóval kevesebben vállalkoznak. Szakmai szempontból elfogadom az életemet olyannak, amilyen. Nyilván a belső késztetések és a külső körülmények, a közeg, amelyben leéltem az életem, valamilyen módon közösen alakította ezt az életpályát. De úgy gondolom, talán nem működtem eredménytelenül, hiszen a zeneiskolákban van jazzoktatás, tanárképzés, van Magyar Jazz Szövetség és Magyar Jazz Alapítvány, valamint megírtam A rögtönzés világa című művet. Ezek nagyon sok energiát és alkotóórát vettek el az életemből, de ennek dacára egy pillanatig sem mondom, hogy sajnálom.

  • És a maga kezdeményezésére és vezetése mellett 1993-ban Tatabányán létrejött Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézet? Azt miért nem sikerült folytatnia?

Ez életem egyik kudarca. Ahogy az előadóművészetben sem lehet bezárkózni, úgy a pedagógiában még kevésbé. A rögtönzés jelen van a folklórban éppúgy, mint a kortárs zenében. Improvizáció tehát mindig volt, hiszen vele kapcsolatban a civilizáció és művészet alapvető kérdéséről, a kötöttség és a szabadság viszonyáról van szó. Aztán rá kellett jönnöm, hogy rögtönzéspedagógia jazztől függetlenül is létezik. A gyerekek fantáziáját, spontaneitását, szerkesztési készségét, logikáját, kreativitását, mozgáskézségét, vizuális kultúráját ugyanis csak így lehet hathatósan fejleszteni. Az ennek érdekében létrejövő progresszív pedagógiai rendszerek, illetve nevelési irányzatok rengeteg azonosságot, de legalábbis analóg törekvést mutatnak a jazzel és a jazzpedagógiával. Az improvizáció tehát egyfajta összekötő kapocs a különböző progresszív pedagógiai irányzatok között, és ezekkel alig foglalkoznak a magyar zeneiskolák. Gondoltam, kellene egy olyan intézet, ami - egy valódi kulturális integráció szellemében - ezzel foglalkozna. 1993-ban ugyan megvalósult, hat-hét évig jelentős kurzusokat, konferenciákat, bemutatókat rendeztünk, de aztán Tatabánya városa nem tudta az intézetet tovább támogatni. Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézet tudomásom szerint nem működik Európában. Van Kodály Intézet Kecskeméten, van Willems Intézet Lyonban, van Orff Intézet Salzburgban, de olyan hely, ahol ilyen komplex módon foglalkozni ezzel a területtel, nincs. Persze ne temessük, az intézet még létezik, és biztos vagyok benne, hogy valamikor valaki újra felkarolja ezt a kezdeményezést.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Gonda János: Az improvizáció a kapocs >> - interjú, 2002. január

Gonda János: A rögtönzés világa >> - interjú, 1997. február

Gonda János: Választások és vonzások >> - interjú, 1995. május

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán