| Victor Máté - Adás után törölhető? |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2003. december 04. csütörtök, 00:00 |
|
A Magyar Rádió évtizedeken keresztül köztudottan nagyhatalom volt a hazai, úgymond könnyűzenei életben. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mellett az egyetlen hely, ahol rendszeresen stúdiófelvételek készültek. Sőt, ahol időről-időre pop-, rock- és jazzkoncerteket is közvetíttek. E koncertfelvételek ma már dokumentum értékűek. Victor Máté több évi kutatómunka után rendszerezte őket, és felfedezéseit havonta egyszer a hallgatókkal is megosztja.
Körülbelül 170 teljes koncertről a hetvenes, nyolcvanas évekből. Sajnos nincs meg az összes - 1975 előtti felvételre csak a legritkább esetben bukkanhat az ember, mivel ezeket a nyolcvanas évek elején helyhiány vagy szalagtakarékosság címen leselejtezték és letörölték. 1975-től kezdve viszont egyre több, ma már csemegének számító szalag maradt fenn, a nyolcvanas évek pedig már jól dokumentáltak az MR archívumában is. Ezek alkalmi koncertfelvételek, a rádió mindig egyszeri adás céljából rögzítette, a kísérő kartonra pedig ráírták: adás után törölhető. Nem számítottak archiválandó értéknek, egyetlen funkciójuk volt: a napi zenei élet közvetítése.
Sajnos nem is egy. Az egyik nagy veszteség például az 1978-as Láng Művelődési Házban tartott P. Mobil-koncert. Szerepel a nyilvántartásban, biztosan nem törölték, mégis üres a helye a polcon. Schuster Lóránték akkor mutatták be először a Honfoglalás-szvítet, és a dologban az a misztikus, hogy ez a felvétel néhány éve a már nem létező Z Magazin CD-mellékleteként megjelent. Miközben a Magyar Rádióban a szalagja nincs meg.
Igen, erről mindig jegyzék készült. Nagy kár például a hetvenes évek elején felvett Illés- és LGT-koncertfelvételekért. Omegából is csak egyetlen maradt fenn, 1977-ből, az is viszonylag gyenge minőségben.
Szerencsére nem. Ma mindent sorban áttesszük CD-re, és az úgynevezett aranyalap-példányt, illetve egy Dolby SR analóg kópiát biztonságos klimatizált helyen raktározzuk. Utóbbira azért van szükség, mert nem lehet tudni - hisz nincsen még történelmi tapasztalat -, hogy a CD anyaga mennyire időtálló. Az analóg felvételekről már meggyőződhettünk, hogy 50-70 évet kibírnak lényeges minőségromlás nélkül. A digitális hanghordozóra való áttétellel egyben műsorba szerkeszthetővé is tesszük az anyagot, ezek nagy része ugyanis vágatlan, analóg tekercseken található.
A soksávos felvételtechnika e területen csak pár éve jelent meg, ezeket az archív felvételeket a közvetítő kocsiban még a kilencvenes évek elején is a helyszínen élőben keverték. De nem is az a lényegük, hogy a hangzás minőségében gyönyörködjünk, hanem hogy közvetítsék egy koncert hangulatát. Annak minden egyediségével és esetlegességével együtt.
Valóban kényes kérdés, hogy ezekből mennyit kell a hallgatóság elé tárni, hiszen nem kell feltétlenül lejáratni a művészeket. De egyeztetni nem kell, hisz ezek a Magyar Rádió felvételei, rendelkezünk a jogokkal, hogy műsorban használhassuk. A felvétel elkészültekor a művészek ezt elfogadták, nyilván nem gondolva, hogy mindez húsz évvel később még aktuális lesz. Természetesen, ha az MR ezeket más rádióállomásnak tovább akarja adni, vagy lemezen megjelentetni, akkor szükség van a művészek hozzájárulására is.
Feldolgozásuk valóban sok utánajárással jár. A dobozokon általában csak az együttes és a szerkesztő neve van feltüntetve. De hogy pontosan ki játszik rajta és mit, az nincs. Mindet végig kell hallgatni. De nagyon sok dalra nem emlékszik az ember, hiszen ezek egy része meg sem jelent lemezen vagy korabeli angol számok feldolgozásai. Sok esetben a véletlenszerűen megmaradt utalólapok segítettek. Hogy ki, mikor, milyen címen vett fel honoráriumot. S az utalólapokon szerencsére a tekercs számát is fel kellett tüntetni, így pontosan be is lehetett azonosítani. Aztán, szerencsére, hogy ezek korabeli szerkesztőinek, Csiba Lajosnak és Göczey Zsuzsának megmaradt néhány műsorfüzete, így azok alapján sok mindent be tudtam azonosítani.
Az intézmény nem foglalkozik ezzel. Egy közszolgálati rádiónak nem is feladata, hogy a lemezpiacon megjelenjen. De azért jó volna, ha ez a - mondhatjuk - nemzeti hangarchívum hozzáférhetőbbé válna. Ez másfajta gondolkodást és - főleg - ilyesmire szakosodott apparátust igényelne. Hogy házon belül jelenleg ebben ki az illetékes, ki állja a költségeket, ha van haszon, hova jön be - számomra sem világos. Nekem nincs lehetőségem, nem is feladatom, hogy ezek kiadásáról bárkivel tárgyaljak. Az anyagot ugyanakkor én ismerem, szakmailag én vagyok az, aki gondozni tudná. 1997-ben volt amúgy egy próbálkozás ezek részbeni publikálása, a Magyar Rádió öt évre szóló szerződést kötött a Premier Art Recordsszal, és három album - Syrius, Gemini, Máté Péter - meg is jelent, de aztán a Premier tönkrement, és a megkezdett sorozat abbamaradt. Talán mások egyszer megint látnak benne fantáziát.
Mert a korábbi vezetőkkel ellentétben a Petőfi Rádió új zenei főszerkesztője, Molnár Éva szintén úgy gondolta, ez mégiscsak fontos. Pártolta, hogy heti rendszerességgel, minden péntek este legyen egy koncertműsor-sávom, ahol új felvételeket és archív anyagokat egyaránt leadhatok.
Igen, tavasszal a Produkciós Szerkesztőség érzékelhető költségvetés-emelést kapott, így ismét járja az országot a közvetítőkocsi. De érdekes módon pop és rockkoncerteket ma nem tudunk felvenni - maguk a művészek nem járulnak hozzá. Talán félnek a bakitól, talán anyagi okokból nem akarják. Pedig most már mi is tudunk többsávos koncertfelvételeket készíteni, utólagos keverési lehetőségekkel. A jazzmuzsikusok viszont szívesen veszik, ha kitelepszünk, így az elmúlt évben a budapesti kivételével felvettük az összes jelentősebb hazai jazzfesztivált, Debrecentől Szegedig, Neszmélytől Nagykanizsáig. Emellett rögzítettük a Kecskeméti World Music Fesztivált. Ott voltunk legutóbb a Carmen bemutatóján a Budapest Sportarénában is.
Az úgynevezett Z-felvételek nem törölhetőek, bár időnként ott is zajlottak selejtezések, de csak a hetvenes években. Egy érdekesség: az LGT Bummm! című lemezéről kerestem egy számot, és kiderült, hogy erről a Magyar Rádiónak csak a hanglemezgyári tekercsről átjátszott kópiája van, jóllehet az eredeti felvétel itt készült a nyolcas stúdióban. Kuriózum még, hogy a soksávos, a felvételek idején a stúdiókban használt úgynevezett playback-tekercsek közül sok megmaradt. A Warner Music jó pár éve ki is adott egy régi Máté Péter számot, új hangszereléssel, az énekes eredeti hangjával. Lehet, hogy divatba jönnek ezek a szalagok.
Igen, de az a koncepcióm, hogy csak fiatal, kezdő zenekarokkal. Havonta két csapat jöhet be a 8-as stúdióba, és felvehet ott 3-4 számot. Ezekből válogat Huszti Zoltán kollégám az Új generáció című kétheti műsorába. Hogy ki válik fontossá közülük később, nem tudom. Hallgatom a mai sikeres zenekarokat, és nehezen tudok köztük értékrendet felállítani. Nem látok személyiségeket, egyéniségeket. Mindannyian belesimulnak egy szürke semmit mondásba. De szerencsére azoknak, akik bejönnek a 8-as stúdióba, még lelkesedésből teszik, nem ebből akarnak meggazdagodni. Számukra ez egy lehetőség, hogy zenében megfogalmazzák, megmutassák magukat, és hogy ha úgy adódik, fel tudjanak mutatni egy profi felvételt. És ki tudja, húsz év múlva zenetudósoknak, zeneszociológusoknak mindez esetleg komoly forrásanyag lesz. Néhány érdekesebb koncertfelvétel a Magyar Rádió archívumából: |
