Főoldal
Prieger Zsolt - Az Anima éve
Megjelent: Népszabadság   
2003. május 27. kedd, 00:00

A világ egyik legfontosabb elektronikus zenei színterén, a londoni Cargóban lép fel május 22-én az idén tízéves Anima Sound System, két napra rá pedig a nem kevésbé fontos Barbicanben teszi ugyanezt. Sorrendben hatodik lemezük, az Aquanistan tavasszal jelent meg, és több szempontból is mérföldkő lehet pályájukon: egyrészt az első anyaguk egy multinál (EMI), másrészt komoly a külföldi érdeklődés iránta, harmadrészt tőlük szokatlanul tele van akusztikus hangszerekkel. A részletekről Prieger Zsoltot, a zenekar vezetőjét faggattuk.

alt

  • Mondják, az idei év az Anima éve lesz, az Aquanistan hamarosan az angol piacon is megjelenik, a nyáron Montrealtól Londonig neves klubokban és fesztiválokon léptek fel, mostanság még a hazai kereskedelmi rádiókban is rendre felbukkantok. Most ért be a zenekar?

Mondjuk inkább azt, hogy mostanában így alakultak az események. Korábban is sokat játszottunk külföldön, Párizstól Londonig, több válogatáslemezen jelentek meg felvételeink, a Massive Attack vagy Nusrat Fateh Ali Khan társaságában. Dolgoztunk a Transglobal Undergrounddal vagy a Dee-Phazz-zel, sőt, tavaly kiadtunk egy, a hazai médiában szerintem méltatlanul elhanyagolt konceptmaxit, a londoni Asian Dub Foundationnal közösen. Két, nagyon más kultúrában élő, ugyanakkor nagyon hasonló attitűddel dolgozó zenekar közös, antirasszista üzenete volt ez. Az egyik egy közép-kelet-európai, azon belül is magyar hagyományokat új köntösbe, illetve kontextusba helyező, a másik meg egy londoni, másodgenerációs pakisztániakból és indiaiakból álló társulat, mégis hasonló az ideológia és az attitűd. Eddig ezeket a kezdeményezéseket azonban egyetlen kiadó sem terelte valamiféle mederbe.

Ezért is váltottatok?

Igen, a Hungarotontól tavaly korrekt körülmények között elváltunk, az EMI-vel pedig ötéves szerződést írtunk alá, és ők máris lépéseket tettek a külföld felé. Ráadásul általuk bekerültünk a kereskedelmi rádiók világába, annak ellenére, hogy mi mindig is erősen kritizáltuk és kritizáljuk e rádiók szűk látókörű rotációs műsorpolitikáját. A VIVA+-on a Csinálj gyereket! című számunkból készült klip az egyik legjátszottabb. Mindez persze számunkra kicsit mókás, de közben jó érzés is, hisz úgy értük ezt el, hogy semmiben sem alkalmazkodtunk a játékszabályokhoz, pontosan ugyanazt tesszük, mint korábban. Kívülről nézzük az egészet, soha nem fogadjuk el ezeket a normákat, hanem használjuk őket. Az EMI-nél abszolút látják, hogy nekünk mi a jó, nem akarnak belekényszeríteni bennünket kellemetlen szerepekbe. Megértik, hogy az idén tízéves Anima Sound System sosem menne el playbackelni mondjuk a Szuperbuliba, még akkor sem, ha ez a kereskedelmi siker ellen hat.

  • Az Anima tipikus elektronikus csapat, ezen a lemezen viszont első alkalommal akusztikus hangszereket is használtok. Ráadásul a korábbi kizárólagos “házimukák" után először vonultatok profi stúdióba. Miért éreztetek most erre késztetést?

Mert így minden eddiginél jobban meg tudtuk valósítani a zenei elképzeléseinket. A vonósok, a fúvósok és a szitár persze csak eszköz, miként a gépek is, ráadásul így a munka is sokkal keményebb és lassabb, de egy idő után egyszerűen elegünk lett abból, hogy csak gépekkel dolgozunk. Aquanistan, ez a címbeli elképzelt ország olyan, ahol béke és szeretet honol, és ahol a zene a legfőbb kommunikációs eszköz. Egyszerű, áttetsző, infantilis világ ez, ahol szintén békésen megférnek egymás mellett a legkülönbözőbb izgalmas stílusok, a reggae, a népzene és a hip-hop, illetve a klubritmusok és a szentimentális nagyzenekari hangszerelés. Ez a lemez dalos, ábrándos, szerelmes. A következő meg majd biztosan teljesen más lesz.

  • Mennyire közös ez a munka?

Az öcsém, Prieger Szabolcs elsősorban dalokban gondolkodik, Németh Gergő inkább a megvalósítás és mostanában egyre inkább a komponálás embere, én pedig az egészet összefogom, irányt jelölök, s megnyilvánulásaink logisztikája izgat. Az Anima lemezei egymás mellé rakva talán azért is tűnnek olyan eklektikusnak vagy sokszínűnek, mert mi folyamatosan kereső emberek vagyunk és alapvetően a játék, a játékosság mozgat bennünket. Ezért sem szeretem igazán a korábbi játékaink eredményeit visszahallani, mert az izgat, amit éppen aktuálisan csinálunk. Az érzések és a gondolatok persze ma is időtállóak, de a technika egyre több mindent tesz lehetővé, és akkor tudsz érzelmekben és gondolatokban is naprakész lenni, ha kellő önkritikával nézel hátra, és az egykori érzéseket és gondolatokat megpróbálod a mai kor eszközeivel újrateremteni.

  • Az Anima mellett Németh Gergővel számos egyéb projektben is részt vesztek, producerkednek. Szűknek érzitek a zenekari határokat?

Sokféle zenéből, gondolatból, egyéb hatásból táplálkozunk, és sok olyan ötlet foglalkoztat, amit az Anima keretein belül nem lehet vagy nem érdemes megvalósítani. Ilyenkor csinálunk projektet, mint a Dubcity Fanatikz, vagy producerkedünk, mint tavaly a Strong Defortmitynek, és ahogy most a Venus egykori énekesnőjének, Varga Zsuzsának. Zsuzsa példája jól mutatja azt, ahogy egy popikonnak számító lány a saját útját járja tovább és nem hajlandó beleszürkülni a hazai langyos popzenébe. Ráadásul idehaza légüres térben mozog a produkció, mert Magyarországon a popzene kettészakadt: egyrészről ott van a komoly szakmai- és közönségsikert is magáénak tudható, de még mindig undergroundnak számító vonal - ide sorolom az Animát is -, másfelől pedig ott van a nagyon ciki, a Máriók és Balázs Palik és persze a konzikból kijövő, jobb sorsra érdemes, de folyamatosan a hazai középszerrel kompromisszumokat kötő zenészek számomra semmit nem jelentő popvilága. Középen pedig - külföldön Madonnától a No Doubton át a Linkin' Parkig terjedő sávban - semmi. Akiknek mondjuk jó megnézni a klipjét, jó meghallgatni a zenéjét, bármikor, akár többször is. Zsuzsa lemeze, remélem, ilyen lesz. Friss, rockos, mégis technoid hangzású. Poplemez, ami teret ad a kísérletezésnek is.

  • Gyakran hallatjátok hangotokat politikai, társadalmi kérdésekben. Legutóbb például a nagy port kavaró Kender-tüntetés egyik szervezőjeként. Fontos ezt a két területet összekötni?

Számomra mindig is a Clash, Bob Marley és társaik, zenét és politizálást összekötő tevékenysége volt az etalon. Ez nem feltétlenül direkt politizálás, de nem gondolom, hogy csendben kéne maradni akkor, amikor beszélni kell. Mert a romák leszakadásáról, a szolidaritás eszméjéről, az embert embertől megkülönböztető rasszista attitűdök tarthatatlanságáról, a nők másodrendű szerepéről, a magyar társadalomban meglévő homofób gesztusokról beszélni kell. De ugyanilyen fontos téma a hazai média elbulvárosodása, elsivárosodása, a valóságshow-k, vagy a hazai szórakoztatóipar iszonyatos színvonaltalansága, a véleményformáló bal- és jobboldali értelmiségiek pártszervilizmusa. Ebbe a kategóriába tartozik a kendernapi megnyilvánulásunk is. Ezért vállaltam a zenei program megszervezését. Úgy vélem, hogy a kenderszívás erkölcsi, egészségügyi megítélése - főképp egy több százezer alkoholista akut problémáját megoldani képtelen társadalomban - nem a rendőrség dolga, hanem a szülőké és az orvosoké. Képtelenség, hogy tehetséges embereket, fiatalokat, egyetemistákat azért tegyenek lehetetlenné, mert alkalmanként kendert szívnak. A minimum ilyenkor az, hogy elmondjuk a véleményünk.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Németh Juci: Le a sterilitással >> - interjú, 2009. június

Anima 15 >> - cikk, 2008. december

Prieger Zsolt: Kisérleti jazz és hip-hop ritmusok >> - interjú, 2002. február

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * Fiona Apple * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Diana Krall * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács József Lujó * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Patti Smith * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán