Főoldal
Ránki Dezső - Előzmény nélkül nincs katarzis
Megjelent: Népszabadság   
2004. április 30. péntek, 00:00

Beethoven IX. szimfóniájának Liszt-féle kétzongorás átiratát adja elő május 1-én a Zeneakadémia nagytermében Klukon Edit és Ránki Dezső. Az Örömóda, az Európai Unió 1986 óta hivatalos himnuszának előadásával szeretnék a művészek a közönséggel együtt köszönteni ezt a történelmi jelentőségű napot.

alt

  • Hazánk uniós csatlakozása alkalmából május 1-én Budapesten és minden megyeszékhelyen eljátsszák a IX. szimfónia utolsó tételét. Az önök koncertje több szempontból is kivétel lesz. Például abban, hogy a Zeneakadémián a teljes mű hangzik el.

Ránki Dezső: Nem egészen értem, hogy mindenhol miért csak az utolsó tételt játsszák, hisz annak zeneileg nincs értelme az előző három nélkül. A negyedik tétel elején például mind a három előzőből van idézet, ami így a levegőben lóg. Meg hát egyáltalán, az előzményekből következik a negyedik tétel katarzisa.

  • A mű Liszt-féle kétzongorás átiratát elég ritkán hallani hangversenyen. Önök először 1998-ban adták elő, azóta pedig vagy két tucat alkalommal eljátszották. Miért erre a műre esett a választásuk?

Klukon Edit: Ismertük persze ezt az átiratot, de korábban nem foglalkoztatott. Pedig már Forrai Miklós is ajánlotta nekünk, amikor egyszer a Liszt Múzemban a Faust szimfóniát adtuk elő, mégsem mertünk hozzányúlni. Aztán, évekkel később mégis megpróbáltuk, és rá kellett jönnünk, a tanár úrnak igaza volt. Azóta rengeteg helyen játszottuk, Sao Paolotól Párizson át Marosvásárhelyig. Ez a mostani amúgy éppen a huszonötödik alkalom. Persze teljesen a véletlen műve, mint ahogy maga a koncert is - csak néhány hete kértek fel rá bennünket.

Ránki Dezső: Liszt annak idején mind a kilenc Beethoven-szimfóniából készített zongoraátiratot, de csak egy zongorára. Amikor azonban a IX. szimfónia negyedik tételéhez ért, levélben jelezte a kiadónak, hogy még ő sem képest ezt a grandiózus művet két kézzel plasztikusan megjeleníteni a zongorán. Hosszas győzködés után végül megcsinálta belőle az egyzongorás átiratot, úgy, hogy az énekszólamokat külön sorba írta. Ettől függetlenül, csak ebből a szimfóniából készített egy kétzongorás változatot is. És így sikerült az egész zenei szövetet maradéktalanul áttennie a hangszerre. Minden benne van, ami ennek a műnek a lényege. Sőt, sok minden így világosabb, áttekinthetőbb és érthetőbb, mint az eredeti zenekari változatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy helyettesítheti azt, de mindenképpen érdemes így is előadni.

Klukon Edit: Fontos megjegyezni, hogy a Liszt-átirat nem azonos az otthoni használatra, népszerűsítés célzattal készült zongorakivonattal. Liszt egyébként nagy tisztelője volt Beethovennek, a centenárium alkalmával őrületes munkát végzett, a IX. szimfóniát is számtalan alkalommal vezényelte, sőt, még a bonni Beethoven-szobor felállítása érdekében is ő kezdeményezte a gyűjtést.

  • Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője nemrég azt mondta: azzal, hogy 1986-ban az Örömóda az Európai Unió himnusza lett, a művet zeneileg megsemmisítették. Hisz többé nem lehet úgy koncertteremben előadni, hogy ne az Unió ugorjon be róla az embernek.

Ránki Dezső: A népszerűség legmagasabb foka, úgy látszik, ha egy műből szignál lesz. Miként Bartók III. zongoraversenyének kezdő témája ma a Bartók Rádió szünetjele. Vagy például a Les Preludes egyik témájáról többeknek a hitleri időszak háborús híradásai jut az eszébe, mert annak idején ez volt a kísérőzene. Hiába csodálatos a mű, mégis emiatt sokak számára ez a korszak tapad hozzá. Legutóbb, amikor Zürichben szerettük volna előadni, a koncertszervező kifejezetten kérte, hogy játszunk inkább mást.

Klukon Edit: 1956-ban, a forradalom napjai alatt a Magyar Rádióból állandóan az Egmont-nyitány szólt, sokaknak szinte a forradalom szimbólumává vált.  Schumann II. szimfóniájának utolsó tétele pedig évekig a Híradó főcímzenéje volt. Ettől még mindkettő remekmű maradt. Akárcsak az Örömóda, amit persze valóban rosszul esik szignálként hallgatni, de ha a benne elhangzó Schiller-szövegre gondolunk, akkor mégiscsak kifejezi azt, amit egy ilyen himnusznak ki kell fejeznie.

Ránki Dezső: Ahogy önmagában a negyedik tétel sem állja meg zeneileg a helyét, úgy az Örömóda kiragadott rész. Hisz az a részlet, ami az Unió himnuszában szerepel, a műben csak hosszas zenei és érzelmi előkészítés után hangzik fel. De a szöveg szerintem is rendben van.

  • Tudom, hogy idegenkednek a stúdiók rideg világától, de ha már ilyen ritkán hallani ezt a változatot hangversenyen, és önök már ennyiszer előadták, nem lenne érdemes valamelyik koncertet felvenni és lemezen megjelentetni?

Ránki Dezső: Ezen már mi is gondolkodtunk, de túl sok mindennek - hangszer, akusztika, technika - kellene összejönnie, nem beszélve az emberi tényezőről. Ha tudjuk, hogy lemez lesz belőle, óhatatlanul másként kezdünk el játszani.

Klukon Edit: Dezső több mint tíz éve nem készített lemezt, de most a BMC-nek sikerült minket rábeszélni - nem is egyre, hanem mindjárt kettőre. Az egyikre az április közepén a Zeneakadémián is játszott Satie-darab, a Socrate John Cage-féle kétzongorás változata, illetve Liszt Via Crucis című műve kerülne, a másikra Dukay Barbabás most készülő, kifejezetten nekünk írt darabja, illetve egy régebbi kétzongorás kompozíciója.

  • Koncerten veszik majd fel?

Ránki Dezső: Nem, a BMC stúdiófelvételt szeretne. Persze teljesen más koncerten játszani. Ott az ember kénytelen a művet akkor, abban a pillanatban kereken átnyújtani. Nem csak a közönségnek, hanem saját magának is. A stúdióban viszont öntudatlanul ott motoszkál a fejében, hogy úgyis mindent meg lehet ismételni. Közben meg elkezd felesleges apróságra odafigyelni, hogy a zongorának az egyik billentyűje nehezebben billen, a másik meg kicsit rezonál, és ezek elvonják a lényegről a figyelmét. A stúdióban egészen másképp áramlik az energia, mint koncerten. Lemezen tényleg úgy kell elhangzania egy műnek, hogy egyértelműen megragadja az embert. Ne legyen benne elkalandozás, üresjárat, holtpont, ami egy koncertbe teljesen belefér.

Klukon Edit: Minden darab kényes, de ezek különösen - nem tesz nekik jót, ha ismételgetik. Az egyszerű szövetű, nagyon áttetsző Socrate-ot naponta egynél többször nem lehet eljátszani, mivel egészen másfajta koncentrációt igényel, nyoma sincs benne a legtöbb darabok jellemző érzelmi háborgásnak. Olyan, mintha rajzolna az ember. Eredetileg zongorára és énekesekre írta Satie, majd Cage úgy gondolta, szöveg nélkül is annyira szép anyag, hogy készített belőle egy kétzongorás átiratot. Egészen átmossa az embert, ha ilyen darabokkal foglalkozik.

  • Ezt a rendkívül intim Satie-darabot nem volt merész dolog a Zeneakadémia nagytermében eljátszani?

Klukon Edit: Ez csak ma számít merésznek, mert a mai közönség nincs az ilyen darabokhoz hozzászokva. Meg is lepte őket a Zeneakadémián. Egy részének imponált, másik részét kifejezetten dühítette. Sajnos ebben a koncertszervezők is hibásak, mert a mai elüzletiesedett világban csak a biztosra mennek. Szokatlan műsorösszeállítást, kevésbé ismert szerzőket nem mernek bevállalni. Egyre hatalmasabb termekben a zenei finomságokra egyre kevésbé érzékeny, inkább csak kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó közönség előtt kell játszani.

Ránki Dezső: Az emberek arról is leszoktak, hogy valamire hosszabb ideig figyeljenek. Jól mutatja ezt például a televízió: szinte másodpercenként vált a kép, mindig valami újat akarnak megmutatni nekünk, pedig még az előzőt sem tudtuk megnézni rendesen. Türelmetlenné válik mindenki, közben pedig rendkívül szétszórttá és felületessé. A koncertszervezők ezért kevésbé népszerű, „problémásabb” darabokkal nem kísérleteznek. Ettől viszont gépiessé és érdektelenné válik az egész. De azért vannak pozitív példák is: lám, Jakobi László és Strém Kálmán ezt a Satie-darabot is be merte vállalni a Zeneakadémia nagytermében.

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán