Főoldal
Nagy Feró - Nem vagyok én Májkrém Jackson
Megjelent: Népszabadság   
2004. október 01. péntek, 00:00

Antológia címmel életmű-válogatást jelentetett meg Nagy Ferótól az EMI. Rajta a Beatrice botrányhősének, az ős-Bikini frontemberének, a Nemzet egykori csótányának és a legendás Garázs című rádióműsor DJ-jének huszonhárom, digitálisan tuningolt dalával.

alt

  • Tudtommal mostanság se az életedben, se a pályádon nem ünnepelsz évfordulót, nem tüntettek ki, nincs körülötted botrány - akkor mi az apropója ennek az összegzésnek? 

Igazából semmi. Az EMI úgy gondolta, itt az ideje egy antológiának, összeállítottak a felvételeimből egy CD-re valót. Ha sikere lesz, esetleg jöhet a folytatás.

  • Mégis, milyen szempontok szerint válogattatok?

A szerkesztő Vértes Györggyel átnéztük a "kínálatot" és a legismertebb dalok mellett igyekeztünk olyan nótákat is rátenni, ami eddig még nem jelent meg lemezen. Ilyen például A felkelő nap háza, a Papp Lászlóról készült Pofonok Völgye című filmhez 1980-ban felénekelt Bródy-dal vagy a Karel Gott-féle Lady Karnevál. Utóbbiból tizennégy évvel ezelőtt készítettem videoklippet, nagy sikere lett, jókat röhögtünk rajta, a korszellemet megelőzve tátogtam rá az eredeti hanganyagra. Gratuláltak is sokan, hogy milyen jól eltaláltam Karel hangszínét. Mintha maga a cseh popsztár énekelné! Én meg csak mosolyogtam rajta nagyokat. Aztán később, úgy 5-6 éve kellett valami show-műsorba, úgyhogy akkor valóban felénekeltem a stúdióban. Persze nem az én világom. Ahogy a Nem vagyok én Májkrém Jackson című dalt sem. Meg ne hallgassa! Nem egy világszám.

  • Akkor miért került fel a válogatásra?

Minden rajta van, ami valamikor én voltam. Nem akarom utólag kozmetikázni a múltat, hogy csak a legjobb pillanatokat mutogatom. Csináltam én rosszat is. Ráadásul biztos lesz, akinek tetszik majd. A dalban egy New York-i fekete énekesnő angolul veszekszik velem, persze nem értek belőle egy kukkot sem, ahogy a magyarok általában. És elmagyarázom neki, hogy Nem vagyok én Májkrém Jackson. De ez már régen történt, nem is emlékszem pontosan. Amikor nemrég belehallgattam, gyorsan továbbtekertem.

  • De hát ez mégiscsak egy életmű-válogatás. A marketing legalábbis ezt hangsúlyozza.

Cinikusan fogalmazva: annyira tehetséges és zseniális ember vagyok, hogy még a szart is megmutatom. Ez az igazi tökéletesség. Persze ilyenkor, a többség nyilván azt hiszi, beképzelt vagyok. Miért, ön szerint nincs mire?

  • A pályádon azért akad egy-két, finoman szólva elgondolkodtató pillanatod. Például a Gyere, kislány, gyere című dal.

Ezt sem tagadtam le soha. Az Antológiára amúgy az eredeti, 1976-os változatot tettünk rá. Szeretem, sőt, büszkén vállalom ezt a dalt, bár csak a szövegét írtam, alapvetően Csuka Mónika adja elő. Úgy gondolom, ez az első igazi magyarországi diszkózene. Ami akkoriban ráadásul nagy sikert aratott. Még az egykori Kelet-Németországban is három hónapig vezette a listákat. Sokat tanultam belőle.

  • De végül is, ha akkor a hanglemezgyári "istenek" befogadnak titeket, akkor lehet, hogy most egy kivénhedt diszkósztárral beszélgetnék? Hisz a Beatrice legértékesebb, legemlékezetesebb korszaka mégiscsak száznyolcvan fokos szembefordulás volt mindezzel: ha nem kell a diszkós Feró, akkor majd bosszantja a hatalmat a rocker Feró.

Lehetséges és elfogadom azt a feltételezést, hogy ha akkor befogadnak, talán ma a Beatrice lenne a Neoton Família. De akkoriban a zenekarunk vállaltan kétarcú volt: Csuka Mónika képviselte benne a popot, én meg a rockot. Ha meghívtak minket egy bálba, mindent tudtunk játszani, az ABBÁtól a Black Sabbathig. Úgy gondoltuk, a Gyere, kislány, gyere című dal után esetleg készíthetünk egy nagylemezt, ahol már mint rockzenész is szerepelhetek. Számításunk nem jött be.

  • Ettől a könnyedebb iránytól azért később sem szakadtatok el teljesen. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján több nagy slágert is jegyeztek - Nyolc óra munka, Boldog szép napok -, igaz, itt minden idézőjelben van téve.

A művészet szerintem akkor jó, ha eklektikus. És feltételezem, hogy az évtizedek során fejlődtem is valamennyit. Megtanultam például diszkózenét játszani, sőt, a hetvenes évek elején, a vendéglátózást is. Életem legnyugalmasabb időszaka volt a Margit-szigeti Kaszinóban eltöltött két év. Egy ilyen antológiára pedig minden korszak belefér. A Boldog szép napokat valóban paródiának szántuk, de szerintem jobb lett, mint azok a slágerek, amelyeknek hatására született. A közönség igényét nem kell állandóan alábecsülni. Nem is tekintem magam tipikusan rockzenésznek. Magyarországon ez külön állatfaj, és bár tudok köztük mozogni, nem vagyok közülük való. Sokszor nem is értem a dalaikat, vagy épp hogy nagyon is értem. Annyira talán nem kéne rámenni a sikerre, mint ahogy teszik ők. A zenében a divatot inkább diktálni kellene, és nem követni. A többség viszont állandóan "lemegy kutyába", ahelyett, hogy inkább olvasna. Például Dzsida Jenő-verseket. Aki fiatal korában még ilyeneket írt: csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bújtató liget. Olyan szép, mintha én írtam volna!

  • Más. Az Antológia mellett lesz új Beatrice-anyag?

Motoszkál már bennem. A hatvanas évek rockzenéhez szeretnék visszatérni, de - tudom, ez közhelyszerű -a huszonegyedik század eszközeivel. Egyszerű zenét szeretnék, a szövegekben meg kevesebb politikát. Nem én távolodtam el igazán a politikától, hanem a politika távolodott el tőlünk, emberektől. Megutáltatták magukat. Ma a politikus zöme a legtöbb ember szemében bűnöző. Csak nagyobb tétekben játszanak, és ritkán buknak meg. Kicsit kómába is esett mostanság a világ, a hazai uralkodó osztály elbizonytalanodott, itt talán már csak a művészet mutathat kivezető utat. Keressük ennek a létezésnek a szélső határait. Ahol persze fennáll a veszély, hogy lelövik az embert. Vagy a terroristák vagy a katonák.

  • A mostani albumhoz kapcsolódik esetleg nagyobb szabású koncert?

Hogyne! Nemrég megkeresett egy tőkeerős szponzor, hogy hajlandó lenne 100 millióval megtámogatni a bulit. Mondtam, na ne, ez azért gyenge ajánlat! De komolyra fordítva a szót, persze, hogy nem lesz. Elég sokat koncertezünk, telt házak előtt, keresünk annyit, hogy megéljünk, egy nagyobb rendezvénynek azonban semmi értelme nincs támogatás nélkül nekifutni. A szponzorok meg nem minket szeretnek. Az Antológiához kapcsolódik viszont, hogy készül rólam egy könyv, mely az 1970 és 1984 közötti éveket igyekszik bemutatni, sok korabeli dokumentummal. Ez persze inkább az idősebbeknek és a kutatóknak lehet érdekes, a mai fiatalok úgysem értik azokat az időket. Amikor az ember például nem kapott útlevelet, mert a "Nyugatra való kiutazása közérdeket sértett".

Bookmark and Share

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Nagy Feró - Megmutatjuk Ericnek, milyen a magyar virtus >> - interjú, 2010. április

A Beatrice-mítosz >> - cikk, 2008. április

Nagy Feró: Nem vagyok én Májkrém Jackson! >> - interjú, 2004. október

Nagy Feró - A kecske másodállásban kiváló fűnyíró >> - interjú, 1998. június

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán