| Nagy Feró - Nem vagyok én Májkrém Jackson |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2004. október 01. péntek, 00:00 |
|
Antológia címmel életmű-válogatást jelentetett meg Nagy Ferótól az EMI. Rajta a Beatrice botrányhősének, az ős-Bikini frontemberének, a Nemzet egykori csótányának és a legendás Garázs című rádióműsor DJ-jének huszonhárom, digitálisan tuningolt dalával.
Igazából semmi. Az EMI úgy gondolta, itt az ideje egy antológiának, összeállítottak a felvételeimből egy CD-re valót. Ha sikere lesz, esetleg jöhet a folytatás.
A szerkesztő Vértes Györggyel átnéztük a "kínálatot" és a legismertebb dalok mellett igyekeztünk olyan nótákat is rátenni, ami eddig még nem jelent meg lemezen. Ilyen például A felkelő nap háza, a Papp Lászlóról készült Pofonok Völgye című filmhez 1980-ban felénekelt Bródy-dal vagy a Karel Gott-féle Lady Karnevál. Utóbbiból tizennégy évvel ezelőtt készítettem videoklippet, nagy sikere lett, jókat röhögtünk rajta, a korszellemet megelőzve tátogtam rá az eredeti hanganyagra. Gratuláltak is sokan, hogy milyen jól eltaláltam Karel hangszínét. Mintha maga a cseh popsztár énekelné! Én meg csak mosolyogtam rajta nagyokat. Aztán később, úgy 5-6 éve kellett valami show-műsorba, úgyhogy akkor valóban felénekeltem a stúdióban. Persze nem az én világom. Ahogy a Nem vagyok én Májkrém Jackson című dalt sem. Meg ne hallgassa! Nem egy világszám.
Minden rajta van, ami valamikor én voltam. Nem akarom utólag kozmetikázni a múltat, hogy csak a legjobb pillanatokat mutogatom. Csináltam én rosszat is. Ráadásul biztos lesz, akinek tetszik majd. A dalban egy New York-i fekete énekesnő angolul veszekszik velem, persze nem értek belőle egy kukkot sem, ahogy a magyarok általában. És elmagyarázom neki, hogy Nem vagyok én Májkrém Jackson. De ez már régen történt, nem is emlékszem pontosan. Amikor nemrég belehallgattam, gyorsan továbbtekertem.
Cinikusan fogalmazva: annyira tehetséges és zseniális ember vagyok, hogy még a szart is megmutatom. Ez az igazi tökéletesség. Persze ilyenkor, a többség nyilván azt hiszi, beképzelt vagyok. Miért, ön szerint nincs mire?
Ezt sem tagadtam le soha. Az Antológiára amúgy az eredeti, 1976-os változatot tettünk rá. Szeretem, sőt, büszkén vállalom ezt a dalt, bár csak a szövegét írtam, alapvetően Csuka Mónika adja elő. Úgy gondolom, ez az első igazi magyarországi diszkózene. Ami akkoriban ráadásul nagy sikert aratott. Még az egykori Kelet-Németországban is három hónapig vezette a listákat. Sokat tanultam belőle.
Lehetséges és elfogadom azt a feltételezést, hogy ha akkor befogadnak, talán ma a Beatrice lenne a Neoton Família. De akkoriban a zenekarunk vállaltan kétarcú volt: Csuka Mónika képviselte benne a popot, én meg a rockot. Ha meghívtak minket egy bálba, mindent tudtunk játszani, az ABBÁtól a Black Sabbathig. Úgy gondoltuk, a Gyere, kislány, gyere című dal után esetleg készíthetünk egy nagylemezt, ahol már mint rockzenész is szerepelhetek. Számításunk nem jött be.
A művészet szerintem akkor jó, ha eklektikus. És feltételezem, hogy az évtizedek során fejlődtem is valamennyit. Megtanultam például diszkózenét játszani, sőt, a hetvenes évek elején, a vendéglátózást is. Életem legnyugalmasabb időszaka volt a Margit-szigeti Kaszinóban eltöltött két év. Egy ilyen antológiára pedig minden korszak belefér. A Boldog szép napokat valóban paródiának szántuk, de szerintem jobb lett, mint azok a slágerek, amelyeknek hatására született. A közönség igényét nem kell állandóan alábecsülni. Nem is tekintem magam tipikusan rockzenésznek. Magyarországon ez külön állatfaj, és bár tudok köztük mozogni, nem vagyok közülük való. Sokszor nem is értem a dalaikat, vagy épp hogy nagyon is értem. Annyira talán nem kéne rámenni a sikerre, mint ahogy teszik ők. A zenében a divatot inkább diktálni kellene, és nem követni. A többség viszont állandóan "lemegy kutyába", ahelyett, hogy inkább olvasna. Például Dzsida Jenő-verseket. Aki fiatal korában még ilyeneket írt: csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bújtató liget. Olyan szép, mintha én írtam volna!
Motoszkál már bennem. A hatvanas évek rockzenéhez szeretnék visszatérni, de - tudom, ez közhelyszerű -a huszonegyedik század eszközeivel. Egyszerű zenét szeretnék, a szövegekben meg kevesebb politikát. Nem én távolodtam el igazán a politikától, hanem a politika távolodott el tőlünk, emberektől. Megutáltatták magukat. Ma a politikus zöme a legtöbb ember szemében bűnöző. Csak nagyobb tétekben játszanak, és ritkán buknak meg. Kicsit kómába is esett mostanság a világ, a hazai uralkodó osztály elbizonytalanodott, itt talán már csak a művészet mutathat kivezető utat. Keressük ennek a létezésnek a szélső határait. Ahol persze fennáll a veszély, hogy lelövik az embert. Vagy a terroristák vagy a katonák.
Hogyne! Nemrég megkeresett egy tőkeerős szponzor, hogy hajlandó lenne 100 millióval megtámogatni a bulit. Mondtam, na ne, ez azért gyenge ajánlat! De komolyra fordítva a szót, persze, hogy nem lesz. Elég sokat koncertezünk, telt házak előtt, keresünk annyit, hogy megéljünk, egy nagyobb rendezvénynek azonban semmi értelme nincs támogatás nélkül nekifutni. A szponzorok meg nem minket szeretnek. Az Antológiához kapcsolódik viszont, hogy készül rólam egy könyv, mely az 1970 és 1984 közötti éveket igyekszik bemutatni, sok korabeli dokumentummal. Ez persze inkább az idősebbeknek és a kutatóknak lehet érdekes, a mai fiatalok úgysem értik azokat az időket. Amikor az ember például nem kapott útlevelet, mert a "Nyugatra való kiutazása közérdeket sértett".
---------------------- Kapcsolódó anyagok: Nagy Feró - Megmutatjuk Ericnek, milyen a magyar virtus >> - interjú, 2010. április A Beatrice-mítosz >> - cikk, 2008. április Nagy Feró: Nem vagyok én Májkrém Jackson! >> - interjú, 2004. október Nagy Feró - A kecske másodállásban kiváló fűnyíró >> - interjú, 1998. június |
