Főoldal
Kocsis Zoltán - Békültem eleget
Megjelent: Népszabadság   
2004. november 27. szombat, 00:00

Mostanában szinte minden héten kap egy rangos hazai vagy nemzetközi díjat Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok Bartók-lemeze. A Hungarotonnál megjelent SACD a Café Momus és a Gramofon díja, valamint a Classical Internet Award után legutóbb a Pizzicato magazin Supersonic Award-ját érdemelte ki, és így mindenképpen az idei esztendő egyik legsikeresebb komolyzenei felvétele. Kocsis Zoltánnal azonban nem csak erről beszélgettünk.

alt

  • 1997 óta vezeted a Nemzeti Filharmonikusokat, illetve jogelődjét, az Állami Hangversenyzenekart, lemezfelvételeket mégis csak mostanában kezdtél el készíteni velük. Miért vártál vele ennyit?

Olyan mértékű manapság a tömegtermelés és az ezzel együtt járó szemét, olyan hihetetlen erővel tombol a középszer, hogy csak átlagon felüli felvétellel szabad kiállni. Ezek a díjak, illetve a kritikák pedig egyértelműen jelzik, hogy átléptük azt a bizonyos szintet. A díjaknál engem igazából az indoklás érdekel. A Philipsnél megjelent Bartók zongoraműveinek összkiadása esetében még az volt a kérdés, hogy sikerül-e a kevésbé ismert darabokat is ugyanolyan szeretettel és intenzitással eljátszanom, mint a nagyobb lélegzetűeket, most azonban inkább az vetődött fel, hogy át lehet-e vinni a bartóki idiómákat a zenekari játékba is. Ha valaki sokat tanulmányozta Bartók játékát, zenéjét, az idevonatkozó irodalmat, sok parasztzenét hallgat, az előbb-utóbb képes erre, de egy zenekar esetében - ahol minden áttételesen jelentkezik és ahol nyolcvan, különböző vérmérsékletű, korú, képzettségű zenész játszik együtt - nagyon nehéz egységes akaratot érvényesíteni. Pláne, ha az - mint éppen a bartóki idiómák, a parlando-rubato játékmód esetében - valahol a megfoghatatlanság határát súrolja. Ebből a szempontból, azt hiszem, e lemez ellen nem lehet kifogás. Nem mondom azt, hogy ez az etalon, mert minden változhat, színesedhet, fejlődhet, de egy biztos: a szándék nem volt sikertelen.

  • Úgy tudom, a MIDEM-i fogadtatás és a mostani díjeső hatására a Hungaroton már egész Bartók-sorozatot tervez veletek. Melyek lesznek a következő művek?

Ahogy a szóló zongoradarabok esetében a Philipsnél, úgy most is azt mondom, nem kell sietni. Vannak jó és kevésbé jó művek, vannak, amik adják magukat, másokért meg kell küzdeni. Ezért körültekintően kell választani. Bartók két zenekari szvitjének jelenleg szerintem nincs etalon-értékű felvétele, egyszerűen azért, mert mindenki reszlinek tekinti, és szeretne gyorsan túlesni rajta. Vannak kategóriabeli bizonytalanságok is, hisz például a  Divertimento nem egyértelműen nagyzenekari mű, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára egy speciális együttesre íródott, nem szólva a Falun-ciklusról, ami számomra mégiscsak kamarazenei darab. Tehát sosem gondolok összkiadásra, ha valamit felveszek, csak arra koncentrálok, hogy az lehetőség szerint tökéletes legyen. De a kérdésére válaszolva, szerintem a színpadi művekkel kellene folytatni. Például A csodálatos mandarinnal, amelyet többféle formában is elő lehet adni. Egy tehetséges fiatal művész, M. Tóth Géza  például igen érdekes adaptációt készített belőle animációs film formájában, van belőle egy remek bábszínházi előadás (esetleg ez alá is játszanánk élőben), és hát természetesen ott van a pantomim változat.

  • A Bartók-örökösök mindig mindenben kötözködnek. A jogok ezúttal rendben vannak?

Szerencsére kitűnő a kapcsolatunk a magyarországi jogok képviselőjével, Vásárhelyi Gáborral. Bartók Péterrel valóban nehezebb kapcsolatot létesíteni, ő távolabb is él, hiszen Amerikában lakik, és talán nem mindig látja pontosan a magyarországi kezdeményezések minden lényeges elemét. Ezeknél az adaptációknál azonban tudtommal a jogok rendben vannak.

  • Visszatérve a Bartók-lemezre, te érezte fontosnak, hogy a korszerűnek mondott, többcsatornás SACD formátumban jelenjen meg?

Nem, ezt a zenei rendező, Tóth Ibolya kezdeményezte, és a Nemzeti Filharmonikusok is részt vállalt az így felmerülő pluszköltségekben. Nekem egyébként nincs olyan berendezésem otthon, amin ez a plusz kijön. A hangtechnika körüli dolgokat amúgy is sokszor művinek érzem. Ma sem látom igazán indokát, hogy elrugaszkodjunk Toscanini felfogásától, aki köztudottan a saját füle mellé tetette az egyetlen mikrofont, amivel felvették a produkciót. Mert az legalább tényleg azt közvetítette, amit az ő füle hallott. Nem tudom, a mostanság divatos, az arányokba és hangszínekbe történő folytonos belenyúlás feltétlenül jót tesz-e az eredeti koncepciónak. Persze mondjuk egy harsona-kórus ritkán tud igazán halkan játszani, és ilyenkor a felvételen lejjebb lehet keverni őket. De az soha nem fog úgy szólni, mint amikor a harsonás valódi erőfeszítést tesz, hogy halk legyen. Tehát mégiscsak Toscanininek van igaza.

  • A tervek szerint januárban beköltözhettek új helyetekrre, a Nemzeti Színház mellett felépült Művészetek Palotájába. Sűrűbben fogtok ezután Budapesten fellépni? Egyáltalán, szerinted oda fog szokni a közönség?

Ez valóban komoly kérdés, hiszen egy új helyszín bevezetése nem megy egyik napról a másikra. Bár a belvárostól kicsit távolabb esik, tömegközlekedési eszközökkel is elég jól megközelíthető, és valamivel könnyebben lehet majd parkolni, mint eddig a Zeneakadémia közelében. A környék infrastruktúrájának mielőbbi kiépítése is sokat segíthet abban, hogy az emberek megkedveljék az épületet, de persze leginkább vonzó programokkal lehet a közönséget odacsábítani. Számunkra nagyon fontos, hogy a zenekarnak lesz végre otthona és normális próbaterme, és megoldódik a kórus elhelyezése is. Kitűnőnek ígérkezik lesz a koncertterem akusztikája. Az első kísérleti előadást egyébként január 8-án tartjuk, és éppen azért választottam Mozart-műsort, mert az ő művein minden lemérhető. Vannak belső szólamok, énekrészek, dallamkíséret, szólóhangszerek, minden. A műsor keretét adó két g-moll szimfónia egyikében négy kürt szól, tehát a fúvóshangzást is ki lehet próbálni, a másik meg olyan közismert darab, ami tényleg a fülünkben van, tehát van mihez viszonyítani.

  • A Művészetek Palotáját hivatalosan március 14-én a Nemzeti Filharmonikusok nyitják meg. Korábban felmerült, hogy esetleg ezt a Fesztiválzenekarral közösen is megtehetnétek. Miért nem lett a kezdeményezésből semmi?

Bennünket a magyar kormány kért fel arra, hogy mint az ország első számú nemzeti zenekara nyissuk meg hivatalosan a házat. Ezt mi teljesítjük is. Nem értem, miért kellene a versenyszellemet mindenképpen bevinni oda.

  • Sokak szerint ez inkább a békülés jele lehetne, esetleg oldhatná a két zenekar között évek óta tartó, és időnként egymást vádló nyilatkozattól terhelt feszült légkört.

A békülésnek szerintem elsősorban az ő részükről kellene felém elkezdődnie. Elég sokat békültem már ahhoz, hogy merjek József Attila lenni Babits ellenében. Voltak persze bátortalan lépések a részükről is, de igazából tiszta vizet kellene önteni a pohárba. Tisztázni kellene, mi történt az elmúlt tíz évben, miért alakult ki ez a helyzet. De úgy érzem, most nem nekem kell lépni. Bebizonyítottam, hogy én is képes vagyok zenekart építeni. Igaz, más struktúrában, hisz ezúttal nem a semmiből tettem, mint annak idején a Fesztiválzenekarnál, hanem egy meglevő, rettenetes tradíciókkal, viselkedési normákkal, dzsentroid magatartással, ultrakonzervatív nézetekkel megterhelt együttesből faragtam egy korszerű, eurokonform együttest, ami gyakorlatilag minden zenei feladatra képes. Már nem csak bombasztikus nagyzenekari műveket (Strauss, Mahler) tud előadni, de akár huszadik századi zenét is. Úgy érzem tehát, bizonyítottam, ha a Fesztiválzenekarnak valami fontos, kérem, jelentkezzenek.

  • Elmondásuk szerint ők már jelentkeztek.

Nálunk nem. Ők ezt általában vagy a kulturális minisztériumban, vagy a hazai, esetleg külföldi sajtó nyilvánossága előtt teszik meg. De ez csak Hegyeshalomtól erre érdekes, azon túl már senki sem arról beszél, melyik jobb zenekar, mint  a másik,  hanem arról, hogy milyen jók a magyar zenészek. Örülök a sikereiknek, mert azok így a mienket is erősítik. Más kérdés, hogy részükről időnként elhangoznak olyan kijelentések, amelyek nem fedik egészen a valóságot; hogy máskor egyes nyugati újságírók úgy magyaráznak bele azokba dolgokat, ahogy azt a Fesztiválzenekar vezetői olvasni szeretnék, de félre mindezzel, és tényleg próbáljunk meg a lényegre koncentrálni: a zenélésre.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kocsis Zoltán - Békültem eleget >> - interjú, 2004. november

Filharmonikus blues >> - cikk, 2000. június

Kocsis Zoltán - Stílust szeretnék adni a zenekarnak >> - interjú, 1997. október

Kocsis Zoltán: Az az érvényes, ami megszólal >> - interjú, 1996. december

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * Fiona Apple * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Diana Krall * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács József Lujó * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Patti Smith * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán