| Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) |
| Megjelent: Új Magyarország |
| 1993. február 20. szombat, 00:00 |
|
1988. február 26-án felgördült a függöny, s a Golgota utcai művelődési ház alagsorában a nagyközönség előtt megnyílt a Lyuk. Sötét volt, meleg és szép. Ahogy Marton László Távolodó megfogalmazta: díszlet, rom és látomás. Málló fal, nyers tégla, csövek és kőpadló. Utoljára a Ganz-MÁVAG munkásai zuhanyoztak itt. Ma szubkultúra. A művelődési ház nagyterme már a nyolcvanas évek közepén is alternatív találkozóhelyként működött, hiszen a Déja Vu Revue-ben sörért és színezett zsíroskenyérért több-kevesebb rendszerességgel léptek fel a magyar újhullám képviselői: az Európa Kiadó, a Balkán FuTourist, a Sziámi vagy a Kampec Dolores. Az intézmény akkori igazgatója azonban 1986-ban megelégelte a dolgot, s csak két évvel később, az alagsor megürülése után indult be újra itt az élet. Öt év elteltével a jeles évforduló alkalmából megkérdeztem néhány politikust, illetve művészt, ők hogyan vélekednek e sokak által támadott, sokak által védett klubról.
* * * Molnár Péter: Első volt azon új szellemű, különleges hangulatú helyek közül, amelyek a nyolcvanas évek végétől előbb Budapesten, majd a vidéki városokban is egymás után jöttek létre. A napokban arról beszélgettem barátaimmal, hogy a hét végi házibulik megfogyatkozása ezzel a jelenséggel hozható összefüggésbe. Ha egyesek rossz hírét keltették is, ha egyes aggódó szülők óvták is gyereküket tőle, azt hiszem, az ilyenfajta klubokra igenis szükség van. Az itt hallható zenék egy sokszínű zenei kultúrának a részét képezik. Arról nem beszélve, mennyivel jobb, ha a fiatalok koncerteken tombolják ki magukat, mint ha veszélyes, demokrácia-, illetve emberellenes ideológiák hatása alá kerülve például a skinheadmozgalomhoz csatlakoznak. Ma a Fekete Lyukat úgy tartom számon, mint egy helyet a város érdekes pontjai közül, ahol egy kis utazást tehet az ember. Az ilyen helyeknek kialakul a maga törzsközönsége, illetve a sajátos karaktere. Vannak köztük olyanok is mint például a Hold vagy a Rokoko, amelyek a magas kultúrát is befogadják, ahol például irodalmi felolvasóesteket, vagy klasszikus zenei koncerteket is rendeznek. Ha külföldiek érdeklődnek, s ha kicsit több időt töltenek Budapesten, akkor feltétlenül javaslom nekik, hogy látogassák meg a Fekete Lyukat is. Hozzátartozik a város életéhez. * * * Ómolnár Miklós: Öt évvel ezelőtt a Fekete Lyuk úttörő vállalkozás volt. Olyan lehetőség, amelynek révén megjelenhetett a sok tekintetben ellentmondásos, sok tekintetben töredezett, de mégiscsak létező kultúra, amelyet jobb híján alternatívnak szokás nevezni. Mássága miatt persze sokan kikezdték és még ma is kikezdik. Ez részben érthető is, hiszen olyan kísérleteknek adnak teret, amelyek még nem igazán kiforrottak. Amelyek így vagy úgy, de pofon vágják a közízlést. A közízlés azonban szürke és halandó, míg ezek a kísérletek pimaszok és elevenek. Én Fekete Lyuk-párti vagyok. Aki kicsit is ismeri ezeket az alternatív helyeket, az tudja, hogy mint a művészettörténetben számtalan példa bizonyítja ezeken a helyeken művészeti és szociológiai szubkultúrák találkoznak. És aki nem tartja önmagára nézve szigorúan és bigott módon kötelező érvényűnek a közízlés szabályait, annak itt lehetősége nyílik arra, hogy érdekes, ha úgy tetszik más emberekkel találkozzon és beszélgessen. * * * Király Tamás: 1988-ban az újdonság erejével hatott, pedig az ilyen típusú klubok tőlünk nyugatabbra hozzátartoznak a mindennapi élethez. A helyről egyébként nekem, mint divattervezőnek az jut eszembe, hogy a fekete csak az egyik szín a sok közül. Az embereknek viszon legalábbis azt hiszem sokféle színre van szükségük Ugyanakkor a Fekete Lyukról eszembe jut az Intercontinental Szálló ezüstje, illetve (patyolat) fehérsége. A klub a pincében és a bár az előkelő szálló tetején. Két teljesen eltérő szín, két teljesen eltérő világ. S egész más a magasból gyönyörködni a panorámában, mint a Lyukból kémlelni az eget. De aki tisztán akar látni, annak mindkét helyről meg kell néznie a várost. Megalakulása óta sok támadás érte a Fekete Lyukat. Ezekről nekem mindig Harlem jut az eszembe. Mindenki óva intett tőle. A barátaimmal azonban elmentem oda, kiszálltam az autóból és vagy fél órát sétáltam. Semmi nem történt velem. S majdnemhogy nagyobb tisztaság fogadott, mint Manhattan elit negyedeiben. Azok, akik óva intettek, valószínűleg soha az életben nem jártak ott. Csak a mítoszt ismerték és terjesztették tovább. Valahogy ez a helyzet a Fekete Lyukkal is. Vannak persze olyan törzsvendégei, akik külsőre lehet, hogy a legijesztőbbek, de mivel személy szerint ismerem őket, nyugodtan állíthatom, szelíd emberek. Nem szabad a külsőségek alapján elhamarkodva ítélkezni. * * * Fodor Gábor: Amikor a Fekete Lyuk öt évvel ezelőtt létrejött, elég jól kifejezte egy generáció gondolkodását, egy ifjúsági szubkultúrának zenei, illetve szórakozásbeli igényét. Az indulásnál kifejezetten volt ilyen progresszív töltete. Nagyon érdekes zenekarok léptek fel, érdekes képek lógtak a falon, érdekes emberek jártak oda, egyszóval érdekes miliője és kulturális aurája volt. Azóta viszont számos ehhez hasonló hely alakult, s bár a Lyuk megmaradt úttörőnek, de ma már nem számít egyedülinek. Sajnos, az utóbbi másfél évben nem jártam ott, így programjaikat nem ismerem, de emlékszem, annak idején rendszeresen hívtak külföldi zenekarokat, melyeknek a koncertjei igazi élményt jelentettek. Nagy Gyulának, a klub vezetőjének a hozzáállását nagyon helyesnek tartottam. Ő ugyanis megpróbált az odajáró, elég zavaros és zűrös viszonyokból érkező fiataloknak valamiféle kulturális kapaszkodót nyújtani. * * * Fodor Tamás: Azt hiszem, minden szubkulturális megnyilvánulásban benne rejlik annak a lehetősége, hogy valamikor beletartozzon a kanonizált kultúra alkotásai közé. Kezdetben minden szub, minden ritka és keveseké. Akár egy tudományos kísérletben, itt sem lehet az első pillanatban tudni, hogy mi lesz belőle. Ugyanakkor, az olyan művelődési központok, mint a Fekete lyuk, bebizonyították, hogy szükség van rájuk. Hogy ki tudják a kommerszből magukat választani, és minőséget képviselnek a maguk műfajában. Szerkesztőik, rendezőik nagyon is pontosan válogatnak. Hozzá kell azonban tenni, hogy akik ebben részt vesznek, egyszerűen csak jól akarják magukat érezni. És az általuk választott értéket tisztelni kell. Mert ők a mi kor- és embertársaink. A hivatalos kultúrpolitikának legfeljebb az lehet a célja, hogy mellettük valamilyen módon megismertesse azokat a tradicionális értékeket is és kedveltté tegye, amelyek tulajdonképpen nem is állnak olyan messze a Fekete Lyukban zajló kulturális aktusoktól. Mert ott is költészet; a közönséggel egybeforrva a jelen művészete születik. --------------------- Kapcsolódó anyagok: Díszlet, rom és látomás >> - cikk, 1993. február Nagy Gyula: Üzenet a Lyukból >> - interjú, 1992. március |
