Főoldal
Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió)
Megjelent: Új Magyarország   
1993. március 20. szombat, 00:00

Lüktető elektronikus űrzene mossa Budapest áporodott levegőjét. Fiatal, szőke hang krákog, majd lassan, tagoltan, kissé modorosan belesóhajtja a mikrofonba: „Itt a Tilos Rádió, a 95 pont 5-ön. A rádió a nemzetközi távközlési unió által be nem jegyzett hullámsávon sugároz. Adásukat egyetlen ország parlamentje sem támogatja. De azért írjatok!” Aztán pillanatnyi csend, majd az alternatív rockzene egyik géniusza, Nick Cave ordít bele mennyei hangján az éterbe.

Tíz, mindenre elszánt fanatikus fiatal, illetve köréjük csoportosuló alkotógárda (barátaik, ismerőseik és szimpatizánsaik) immár másfél esztendeje tölti(k) meg az ultrarövid hullám egyik vékonyka szeletét élettel. A hivatalosan működ(het)ő, a többség igényéhez idomult, idomított és hozzácsontosodott rádiózás alternatívájával. A Tilos Rádió elsősorban az alternatív és etno-zene, az experimentális művészetek és a különböző társadalmi kisebbségek rétegek fóruma. Az éterben szokatlan stílus persze a közízlés számára mosdatlan és fésületlen, de ez a sokszor mellbevágóan őszinte megszólalás, az „üdítő, szlenges nyelvi faragványok posztrokokó leleményessége” akár a hivatalos és illedelmes állami rádió stílusára is megtermékenyíthetően hathat.

A lakás, melyből sugároznak természetesen konspirációs. Még tulajdonosa sem sejti, mi folyik benne. A parányi térben viszonylag kényelmesen elfér a „stúdió” berendezése. A zenei szerkesztő körül - talán mondanom sem kell, hogy alternatív - CD-k és bakelit lemezek, kazetták tornyosulnak. Középen foltos, kerek kártyaasztal, rajta mikrofonállvány, kékpettyes bögre és (vörös)bor. Az ajtón fekete álarcos nő fényképe. Mosolya hamiskás.

- Bírom, hogy kiszíneztétek - kommentál mögöttem a szőke hang. - Utáltam, hogy olyan fekete.

- Ma kevés dumát szeretnék, ha lehet, - szól ki, mintegy válaszként a pult mögül a Zenész, majd felteszi az East Meets West holland folkzenekar Hoy Bobo Hoy című számát.

Amióta rádiózás van, azóta vannak szabad rádiók. A kérdés igazából a hatvanas-hetvenes évek fordulóján vált fontossá, amikor gomba módra szaporodtak az illegális kereskedelmi (kalóz) és közszolgálati (szabad) rádiók. Eleinte szinte mindenhol üldözték őket, de a médiatörvények fokozatos liberalizálása következtében mára a rendkívül színes európai rádiózás szerves részét képezik.

Magyarországon állítólag a kaposvári hully-gully adó, a ZOM volt az első úgynevezett szabad rádió. Középiskolások működtették hetente háromszor, néhány órán keresztül. Pécsett a tanulmányi időszak alatt rendszeresen szór az egyetemisták által üzemeltetett Szubjektív Rádió. Siófokon négy-öt hónappal ezelőtt lokális kereskedelmi kalózadót alakítottak, amelyet betéti társaság formájában működtetnek, fizetik a bírságot és adóznak bevételeik után. Budapesten pedig - a Tiloson kívül - a Sokol Rádió szólalt meg rövid időre, de miután a Frekvencia Gazdálkodási Intézet keményen rájuk szállt, kilenc hónappal ezelőtt felfüggesztette tevékenységét.

A Tilos Rádió 1991. augusztus 27-én sugárzott először. Eredetileg az első adást egy nappal korábbra tervezték, de a pápalátogatás miatt gyakorlatilag az egész város le volt zárva, így komoly esélye lett volna a lebukásnak. A plakátokat látva még a Nyilvánosság Klub egyik jeles aktivistája is a fejét rázta, s csak annyit mondott: ezt nem szabad csinálni.

„Az első műsor gerincét az előző nap készített interjúkat adták. - emlékezik vissza a rádió egyik munkatársa. - Voltak, akik szimpatizáltak velünk (Mészöly Miklós, Sinkovits Imre), voltak, akik hallani, sőt beszélni sem akartak erről (Kőszeg Ferenc, B. Tóth László), mondván, jogállamban élünk, és voltak, akik egyéb szempontok miatt vetették el az ötletet. Torgyán Józseftőt többek között megtudhattuk, hogy „kalózhajón nem lehet Európába jutni”.

A második adásnapra kiszállt a bemérőkocsi, s két hónap hajcihő és hercehurca alatt jöttek rá, hogy valami fontos dolgot találtak meg. Kiderült, a Németh-kormány által hozott frekvenciamoratórium csupán határozat, mindenképpen alkotmányellenes, és az új, demokratikusan megválasztott parlament nem foglalkozott vele, így gyakorlatilag hatalmi eszközökkel fagyasztották be a még kiosztható hullámsávokat. Amikor a Tilos indult, azok készítői egyáltalán nem voltak ennek tudatában. Csak csináltak valamit, ami nekik hiányzott. S úgy gondolták, a szólásszabadsághoz ez is hozzátartozik.

„A hőskorban hetente egyszer, néhány hét múlva már heti három alkalommal adunk - teszi hozzá a Zenész. - Sugároztunk kocsiból, szabadból, hegyről, erkélyekről és padlásokról. Éjszaka csúszós tetőkön antennát szereltük, időnként Belmondo-filmbe illő módon, játszótereken átszáguldozva kellett menekülnünk a rendőrautók elől. A bemérőkocsikat messziről fel lehetett ismerni. Voltak utcán álló őrszemek, minden meg volt szervezve, ennek köszönhetően sosem kaptak el minket. Két feltételezett szerkesztő ellen ugyan eljárást indítottak, de elegendő bizonyíték hiányában felmentették őket.”

Időközben elkezdődött az adás. Mi a konyhaajtóból szemléltük, ahogy a szőke hang a mikrofon felé hajol, s tudatja mindenkivel, hogy ma este - a programajánlat és egy interjút követően - a No Wave sorozatban hallható lesz Fred Frith legújabb operája, s fél tizenegy magasságában szokásukhoz híven bemutatnak egy lemezt. Hogy melyiket, azt nem árulja el, mint később kiderül, ő sem tudja. Ám izgalomra semmi ok, addig több mint három óra hátravan.

„Körülbelül két hónap múlva azok, akik az elején elzárkóztak tőlünk, rájöttek, amit mi csinálunk, nagyon fontos. Ekkor kaptuk meg a Nyilvánosság Klub alapította Civil Kurázsi díjat. Foglalkozunk a homoszexuálisok, kábítószeresek, anarchisták, feministák, vegetáriánusok és a környezetvédők helyzetével. A modernizálódó magyar társadalomban ezek a nyugati demokráciákban kiterjedt intézményrendszerrel, ideológiával és társadalmi bázissal rendelkező alternatív mozgalmak idehaza jórészt elszigetelten, rossz kommunikációs és eleve elítélő társadalmi viszonyok között meg sem szerveződtek igazán. Mi egyrészt meg szeretnénk könnyíteni számukra a kapcsolatteremtést, másrészt érték- és ízlésvilágukról, valamint problémáikról a beavatatlanokat is folyamatosan tájékoztatjuk. Ezenkívül ott vagyunk mindenféle antirasszista, diszkriminációellenes megmozduláson és tudósítunk. Ugyanakkor a Tilos Rádió - legalábbis mi úgy érezzük - izgalmas kulturális adóvá nőtte ki magát. A legismertebb szakemberek, esztéták nyilatkoznak nekünk, művészek, írók dolgoznak velünk. Garaczi Lászlónak és Parti Nagy Lajosnak volt sorozata nálunk. De megszólalt a rádióban Jeles Andrástól és Balassa Pétertől kezdve Szkárosi Endrén keresztül Szilágyi Ákosig és Karátson Gáborig sokan. Mert úgy vélik, ha egyelőre nem is mindig jó, amit csinálunk, de benne van egy civil típusú rádiózás lehetősége.”

Mégis, miből tartjátok fenn magatokat? - kérdem, miközben a lábammal egyfolytában keresem a legmelegebb pontot a kegyetlenül hideg padlón. Mint mondják, sokáig saját zsebből finanszírozták. Aztán egyre-másra jöttek a támogatások magánemberektől, a Nyilvánosság Klubtól, és különböző fórumtól, amely fontosnak tartotta, hogy ez a rádió fennmaradjon. S a kapott pénzt teljes egészében a technika és a hangtár fejlesztésére, illetve bővítésére fordította. Folyamatos anyagi problémáikat pedig ideig-óráig oldják meg a maguk által szervezett támogató partik.

Nyílik az ajtó s egy talpig fekete(ruhás) fiatal lép be rajta. Ő a soron következő kulturális blokk egyszemélyes szerkesztője, műsorvezetője és meghívott vendége. Leül az ütött-kopott, szocreálos fotelbe, összerendezgeti a papírjait, majd beszélni kezd. Különleges kiállításokra invitál vagy éppen igyekszik távol tartani bennünket. Szövegében időnként felbukkannak nők testrészek, művészek és alapítványok nevei. Műértő alapossággal boncolgat érett és kevésbé érett alkotókat, illetve alkotásokat. Bár néha leplez, azért sokszor kíméletlenül leleplez művészinek mondott blöfföket, nevek után nyomuló sznobizmust, (baráti) hírekre alapozott értékítéletet. Mindezt a (hazai) rádiózásban szokatlanul közvetlen monológ formájában.

„Ez a rádió szinte olyan, mint tízünk közös gyereke, - zökkenünk vissza a félmúltba -, folyton nő, egyre több baj van vele, egyre többet kell rákölteni, s egyre nagyobbak az elvárásaink vele szemben. Sajnos, eléggé kritika és reflexió nélküli közegben létezünk, mert a vételi nehézségek miatt túl kevés emberhez jutunk el. A kezdetekkor láttam olyan fiatalt, aki másfél órán keresztül két darab dróttal állt az erkélyen, csakhogy hallgathasson minket, de ez mégsem tartható hosszabb távon. Így az elvárást magunknak kell magunkkal szemben megfogalmazni. Tavaly augusztusban aztán úgy éreztük, tovább kell lépnünk. Hallhatóbbá kell válnunk. El kell jutnunk az emberekhez, hogy elfogadtassuk magunkat velük Ne csak szakemberekkel tudjuk elhitetni, hogy képesek vagyunk alternatív budapesti rádiót csinálni. Kidolgoztunk hát egy ütemtervet, amely szerintünk működőképes modellnek tűnik.”

Mondja ezt a szőke hang úgy, hogy közben tudja, amikor föloldják a moratóriumot, két eset lehetséges: vagy kap a Tilos frekvenciát, vagy nem. Igaz, az utóbbi változatra gondolni sem mernek, annyira méltánytalannak éreznék. Másfél éve csinálják, letettek valamit az asztalra. Nem támogatást akarnak kérni a hivatalos szervektől, csak azt, hogy hagyják őket békén. Dolgozni. Majd ők megtalálják azokat a módozatokat, amelyek alapján életben tudnak maradni.

- Tegyük fel, hogy megkapjátok frekvenciát. Ennek azonban az üzemeltetésen kívül egyéb anyagi vonzatai is vannak. Gondolok például a különböző jogdíjak fizetésére - kérdem, mire nagyon határozott a válasz: „Nem vagyunk kalózok. Még ha Sir Francis Drake technicizált utódai sokak számára szimpatikus és romantikus hősök is, mégiscsak anyagi megfontolásokból fosztogatnak. Mi természetesen akarunk jogdíjakat fizetni, és szolgáltatóként kívánunk működni. Úgy hisszük ugyanis, meg tudjuk csinálni a fából vaskarikát. Nevezetesen olyan rádiót, amelyben nincsen reklám.”

Újabb vendég érkezik. Kezében egy CD-lemez, mely szinte nyomdameleg. Rajta a már korábban beharangozott mű: Fred Frith új operája. Mielőtt feltenné, hosszasan beszél a zenei anyag hátteréről, előadójáról, hangulatáról és várható lélektani hatásairól. A szobát kibélelő csendben közel extatikus állapotban, a mosatlan zöldes függönyre szegezett tekintettel próbálja láthatóvá-hallhatóvá tenni előadásának tárgyát. Aztán felcsendül vagy inkább felzajlik a különleges zene. Jobban mondva zajkollázs. Egymástól eltérő, elütő zenei stílusok forgácsaiból összekevert melódiák, alkotórészeire bontott és bádogkannában egyberázott akkordfüzérek teszik próbára a hallgatók ideg és hallórendszerét.

„Tevékenységünk finanszírozására kitaláltunk egy több lábon álló struktúrát, amely eltarthatja a rádiót anélkül, hogy a hallgató ki lenne téve az agresszív, állelkes hangú, bármikor beléhasító reklámnak - térünk vissza a fülünknek kellemesebb világba - Nyugaton léteznek olyan rádiók, amelyeket kizárólag hallgatóik tartanak el. A mi célközönségünk azonban eléggé rossz anyagi helyzetben van. Ezért különböző - akár alapítványok, akár hivatalos szervek által támogatható - projektekben a marginális helyzetben levő csoportokon, társadalmi rétegeken kívánunk segíteni. A harmadik lehetőség a kibontakozóban levő alternatív médiaháló. Kölcsönösségi és viszonossági alapon rengeteg dologban tudnánk segíteni egymásnak, gondolok itt anyagok cseréjére, események megszervezésére. S végül, talán a legjárhatóbb út, ha akár mi, akár barátaink, akár szimpatizánsaink olyan koncert-sorozatokat szerveznek, zenei válogatásokat adnak ki, melyek a rádió nevéhez kötődnek, és így azok bevétele a mi kasszánkba folyik.”

Reményre ad okot, hogy a Tilos Rádiónak a politikával és az üzlettel szemben változatlan az álláspontja: mindenféle érdekcsoporttól függetlenül akarnak rádiózni. Mégha a napi politikától való távolmaradás, az ilyen jellegű témák mellőzése a rádióban szerintük mélységesen politikai lépés, hasonlatos ahhoz a meggondoláshoz, ami a hetvenes évek végén a civil társadalom elméletének kidolgozásához juttatta el a lengyel társadalomtudósokat. A Magyarországon megfigyelhető politikai apátia nem egyszerűen a jelenlegi politika elutasítása (ami egészséges gesztus lenne), hanem a politikának, mint olyannak az elvetése az emberek részéről, mely e rendszeresen (és rendszertől függetlenül) igyekszik logikáját a társadalom egészére kiterjeszteni. A Tilos Rádió nem politizál, mert a politikán kívül kíván gondolkozni a dolgokról, amelyek a társadalom egyes rétegeit foglalkoztatják. Úgy gondolják, nem nekik kell a politikára reflektálniunk, hanem éppen fordítva: a politikusoknak kell őket figyelniük. A kilencvenes években a civil társadalmi gondolat egyetlen lehetséges értelmezése a politikától való öntudatos függetlenedés programja.

Kilépek a deresedő éjszakába. Miközben a buszmegállóban várakozom, egy fiatalemberre leszek figyelmes. Nem tudom, nem ismerem, de érzem, hova siet. Behúzott nyakkal, hóna alatt iratcsomóval. Most tetetőtől talpig illegalitásban.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >> - riport, 1993. március

Tilos Rádió Budapest >> - interjú, 1991. október

Cilivek az éterben (Tilos, Civil, Fiksz) >> - cikk, 1995. augusztus

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán