Főoldal
Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk
Megjelent: Népszabadság   
2001. december 07. péntek, 00:00

E három nagypapakorú popsztár pár hét eltolódással megjelent albumain persze sokkal szembetűnőbbek a különbségek, mint az azonosságok. Stílusban, színvonalban, hitelességben, megszólalásban, hozzáállásban. Egyvalamiben azonban talán közösek: valamennyiük lemezén - persze eltérő mértékben és intenzitásban - tetten érhető egyfajta érzelmesség. Van, akinek ez kifejezetten jól áll, van, akinél kifejezetten idegesítő, ahogy maguk az albumok sem egyenletes színvonalúak, sokszor unásig ismert panelekből építkeznek, részleteikben mégis kifejezetten szerethetők.

alt

Hogy mindjárt a legjellegtelenebbel kezdjem: a Goddest in the Doorway az egykori rock and roll fenegyerek Mick Jagger (58) sorrendben negyedik szólólemeze. Nyolc évvel ezelőtt próbálkozott utoljára ilyennel (Wandering Spirit), és ahogy akkor sem, úgy most sem sikerült elkápráztatnia bennünket. "A Some Girls óta a legjobb album, amit készített" - lelkendezett róla a Rolling Stone, ráadásul öt csillagot biggyesztett a kritika mellé, és az ember egyszerűen nem tudja eldönteni, hogy a nagyhatású nemzetközi poprock-magazin ítésze vajon hallotta-e egyáltalán ezt a korongot, vagy csak meséltek neki róla.

"Ezek mind rendkívül személyes dalok, hűen tükrözik az elképzeléseimet. Bár néha azok önálló életre keltek, az album alapvetően intim számok csokra, olyanoké, amiket akár a konyhában is énekelhetnék" - nyilatkozta honlapján Jagger az új anyagról, és a lemezt hallva az ember szinte sikít fájdalmában. Erős önkontroll alatt sem írhatok róla mást: agyonhangszerelt, agyonmarketingolt, arcnélküli dalok sorjáznak itt szépen, sorban, unalmasan. Ami összeköti őket, az Jagger nem túl képzett és kifinomult, de jól ismert hangja. Vannak köztük energikusabbak és petyhüdtebbek, pökhendibbek és sziruposabbak, különösen az utóbbiak állnak rosszul e profi és amúgy bámulatos showman énekesnek. No és persze nem ő lett volna, ha a lemezen - talán önigazolásként - fel nem vonultat egy rakás világsztárt, Bonótól Lenny Kratitzen át Pete Townshendig.

- Mi ez a nyáltenger, amiben tocsogunk - kérdi a szobába belépve feleségem, pedig ő sokkal toleránsabb és engedékenyebb nálam a popzenében. A CD-játszóban ekkor már nem Jagger, hanem Leonard Cohen (67) tíz új dalának egyike forog. A "kanadai Zorán" kilenc év után jelentkezett új anyaggal, igaz, két évvel ezelőtt kezdett el dolgozni rajta. Ideje nagy részét addig a zen buddhizmus és a meditáció töltötte ki, elmélyült szerzetesi életet élt, még új dharma-nevet - Jikan (a hallgatag) - is kapott. 1999. végén tért vissza a Montana állambeli Pioneer hegységből, ült neki dalokat és szövegeket írni, majd kezdte azokat formába önteni a multi-instrumentalista Sharon Robinsonnal karöltve.

Ten New Songs, azaz Tíz új dal - ez lett az album címe, és amilyen egyszerű és lényegre törő ez, olyan hozzá a zene. A Cohentől megszokott erősen visszafogott, melankolikus, érzelmekkel telt dallamok hallhatók itt, és jól megforgatott szavak, költői mélységű szövegek. Hozzá pedig egy senki máséhoz nem hasonlítható, hihetetlenül mélyen zengő orgánum. Egyenes ívek, semmi váratlan fordulat, végig azonos hangulatban, egy vonalon mozgó dalok, minimális - sajnos sokszor igen szintetikus - zenei háttér. Olyan purista megszólalás, ami egy zen szerzetestől elvárható. És ha a mai felpörgött, túlhajszolt világban ezt a rendkívül lelassult, már-már bágyasztó tempót csak kevesen is tudják felvenni, ez a tíz dal mégiscsak szép, meghitt, őszinte, vagy legalábbis annak tökéletes látszatát keltő.

Ugyanilyen magától értetődő, és zeneileg e három közül kétségtelenül a legjobb munka Paul McCartney (59) új albuma. Sir Paul két évvel ezelőtt igazi rock and roll produkcióval (Run Devil Run) lepett meg bennünket, mint anno írtam is, ami ott szól, az távolról sem volt rockant roll, inkább nagyon is pergő és delejező. A címadó dal sodrása, lendülete még a kamasz McCartney-nak is becsületére vált volna, de igazából ez jellemezte az egész lemezt, volt tempó, volt lüktetés, kevés a púder, kevés a mellébeszélés.

Azzal a koronggal - akárcsak a Beatles egykori törzshelyén, a liverpooli Cavern Clubban adott "történelmi" koncertjével - azonban inkább emlékezett, az ötvenes-hatvanas évek fordulóját idézte fel, azt a korszakot, amikor a rock and roll elemi erővel tört be Angliába a tengeren túlról. Most viszont új dalokat, új ötleteket, új fordulatokat mutat fel nekünk - egy teljesen új csapat élén.

"Egyfajta utazás volt ez az ismeretlenbe. A korai Bealtes-időket idéző módszerrel készültek a felvételek: John (Lennon) és én hétfőn délelőtt megjelentünk a stúdióban, hoztuk magunkkal a dalokat, George (Harrison), Ringo (Starr) és George Martin akkor hallotta őket először. És ott nekiálltunk, gyorsan összeraktuk és még azon a héten fel is vettük. Ez most is így zajlott. Ráadásul teljesen új zenészekkel." - nyilatkozta McCartney, és ez meg is hallatszik a lemezen. A keverésekkel együtt mindössze öt hetet dolgoztak rajta, talán azért sem lett túlhangszerelve, túlmanipulálva, talán azért sem, mert Sir Paul ízlése ennél kifinomultabb.

Linda halála óta ez az első valóban új korong tőle, és azt kell mondani, újra a régi, újra hozta mondjuk az 1989-es Flower in the Dirt színvonalát. Klasszikus megkapó McCartney melódiák hallhatók itt, érzelmesek és fülbemászóak, bármikor könnyedén eldudorászhatóak. A dalszövegek sincsenek túlontúl megcifrázva (tudja ő is, a hangokkal nagyságrendekkel jobban bánik, mint a szavakkal), és jobbára személyes vonatkozásúak. Különösen a lemez első és utolsó negyede emlékezetes, ha két dalt kellene ajánlanom róla, akkor a She's Given Up Talkingra és a Rinse the Raindropsra szavaznék.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

McCartney, AC/DC - Kenyerük java >> - kritika, 2007. december

Cohen ereje és hite >> - cikk, 2004. december

Jagger 60 >> - cikk, 2003. július

Nem blöffölt - bizonyított >> - kritika, 2003. május

Poptörténeti esemény >> - cikk, 2003. május

Fuss, ördög, fuss! (Paul McCartney új lemezéről) >> - cikk, 1999. december

McCartney, a konformista lázadó >> - hosszú életrajzi cikk, 1990. április

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán