| Témák Tátrai Tiborra |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2001. október 30. kedd, 00:00 |
|
Három éve léteznek, színre lépésüket nem kísérte a szokásos médiahadjárat, szép csendben, de gyorsan váltak a fővárosi klubélet egyik fajsúlyos csapatává. Az Old Man's Pubban például hetente döntik meg a publikumot, olyan elsöprő erővel és intenzitással játszanak, hogy előle kitérni nem csak dőreség, de jószerivel reménytelen. Jelenleg Hollandiában klubturnéznak, mire e sorok megjelennek, vélhetően túllesznek már a legendás amszterdami Melkweg-beli fellépésen is.
Boom Boomnak hívják őket, öt jó kezű és jó fülű rhythm & blues zenész, Tátrai Tibor, Szappanos György, Mohai Tamás, Borlai Gergő és Jamie Winchester. Bemutatkozó CD-jük két éve, az azt követő Intergalactic Megahello pedig a nyár végén jelent meg, ismét csak mellőzve a szokásos médiahadjáratot. Pedig ezek a korongok a magyar rockzene jelentős alkotásai, kis túlzással Tátrai Tibor harminc év után most találta meg a megfelelő társakat ahhoz, hogy elkészítse velük az elmúlt évtizedek legjobb magyar rhythm & blues anyagait. Már a formáció létrejötte is jellemző a műfajra, végtelen egyszerű történet: az Old Man's Pub főnöke szólt Szappanos Györgynek, hogy egyik estére nincs zenekara, hozzon hát össze egy jam session bandát arra az alkalomra. Ez 1998. novemberben történt, azóta együtt maradtak, a felállás annyit változott csak, hogy Hirlemann Bertalan helyén két éve Borlai Gergő dobol. Nevüket a nemrég elhunyt világhírű fekete bluesmuzsikus, John Lee Hooker San Francisco-i blueskocsmájáról vették Az első koncert repertoárját alapvetően az határozta meg, hogy így öten mit tudnak eljátszani. Összejött tíz-tizenkét szám, azokat az Old Man's Pubban két éve egy októberi napon felvették, az egyik barátjuk meg kiadta. Semmi utólagos rájátszás, mindössze a hangszíneket kevergették. Olyan volt, mint bármelyik nap. Úgy is mondhatnánk: egy nap az életükből. Az első egy-két évben hatvanas-hetvenes évekbeli rhythm & blues dalokat (például Help the Poor, Mustang Sally, Superstition, Rugged Road) játszottak, jobbára jól megdolgozva, sok szólóval, nagy ívű hangszeres futamokkal. Az első saját szerzeményre egészen tavaszig kellett várni, aztán, ahogy más elfoglaltságaik engedték, összerakták azt a közel ötven percet, ami nyáron Intergalactc Megahello néven megjelentet. És ebben az ötven percben minden benne van, ami ebben a stílusban kell: erő, hit, lendület. Brutális, már-már "vadállati" nyomulás, eufórikus őrület, felállnak a színpadra és két perc múlva szakad róluk a víz. Mindenki virtuóz a hangszerén, maximálisan elereszti magát, nincs limit, nincs kontroll, legfeljebb csak annyi, hogy nem játsszák le egymást a színpadról. A Boom Boom azonban - miként Tátrai fogalmazta - csak egyik része a lelkének. Ahogy a tizenkét éves Tátrai Band lényegesen kiszámíthatóbb, populárisabb, közönség-centrikusabb világa, a Szűcs Antal Gáborral adott akusztikus latin gitárestek vagy a Pálvölgyi Gézával közös megmozdulásai, mely - mint mondja - "kifejezetten visszafogott, repülős, az élet leglágyabb, legkellemesebb pillanataiban használható anyag". Tibus Gitaricus (ahogy Hobo egyszer elnevezte) szeret játszani, szeret kocsmában játszani, ha hívják, elmegyek bárhová. A magyar rocktörténet egyik nagy vándora ő, az elmúlt harminc évben megszámlálhatatlan zenekarban, formációban dolgozott. Mint másfél évvel ezelőtt nyilatkozta: "A többség leragad egy szinten. Kitalálják, milyenek akarnak lenni, és attól kezdve csak azt nyomják. Nekem meg az elmúlt 8-10 évben mindig több bandám volt. Szerintem ez minden zenész számára kötelezőnek kellene, hogy legyen. Ha nem így élnék, ez a Boom-Boom-lemez nem jöhetett volna létre. Sosem csináltam gondot abból, hogy honnan jövök vagy hogy hova megyek. Semmit nem találtam ki előre. Mindenhonnan úgy álltam fel, hogy köszönöm gyerekek, ennyi elég volt, puszi, kalap, kabát. Vagy feloszlott a zenekar. És akkor kerestem egy másikat." A Tátrai Band az idén - Charlie új, jazzes produkciója miatt - némiképp pihen, nincs új lemez, így maradt ideje Tátrainak arra, hogy elmenjen Ausztráliába egy hétre, egy szigetre és Orszáczky Jackie zenekarával felvegyen egy magánkiadású lemezt (Deserted Downtown - forgalmazza a Periferic Records). Amikor szeptember elején Orszáczky hazajött a Syrius-nosztalgiára, hozta magával csapatát is, hogy Budapest több pontján élőben is megmutassák magukat. Bluesos, funkys lüktetésű, könnyebben fogyasztható zene ez, nagyjából épp olyan, mint Jackie régebbi munkái, Tátrai kicsit tisztelettudóan hátrább húzódik benne. De lehet, hogy közben már az újabb dallamok izgatják, egy ideje szabad idejében szívesen hallgat operaáriákat, sose hitte volna, hogy eljut idáig, de most e világ megmozgatta, gyűjti hozzá az anyagot, hogy ismert operaáriák áthangszereljen gitárra, átalakítsa a maga ízére és a barátaival egyszer majd előadja. --------------------- Kapcsolódó anyagok: Tátrai kettős jelenése >> - interjú, 2010. május Tátrai Tibor - Sosem csíptem, ha valaki playbackre tátog >> - interjú, 2009. május Tátrai Tibor - A kocsma az igazi megmérettetés >> interjú, 2000. március |
