Főoldal
RnR a művészetben
Megjelent: Népszabadság   
2004. április 24. szombat, 00:00

Április derekán volt ötven éves a rock and roll, mely azonban csak az egyik, bár kétségkívül legnépszerűbb megjelenési formája a háború után felnövekvő amerikai nemzedék "másként gondolkodásának". Egy hete a rock and rollhoz kapcsolódó új tinédzser-szubkultúrát taglaltuk, ezúttal pedig azt igyekezünk bemutatni, hogy ez a fajta lázadás miként jelenik meg a művészet különböző ágaiban.

Mindenekelőtt a beat irodalomban, mely egyben a hatvanas évek elején jelentkező újabb zenei hullámának, a beatnek is részben keresztapja. Maga a szó eredetileg legyőzöttet, (le)vertet, fáradtat jelent, a második világháború idején jazz-zenészek és csavargók használták rossz közérzetük, fáradtságuk, deprimáltságuk kifejezésére. Az addig elsősorban zenében használatos fogalmat - más szavakkal társítva (beat-up, dead beat) - először Mezz Mezzrow jazz-zenész írta le Really The Blues című könyvében. A későbbi beat generáció tagjai körében William S. Burroughs junkie barátja Herbert Huncke ismételgette gyakran a szót, s általa ismerkedett meg vele Ginsberg és Kerouac, utóbbi később a latin beatitude-ból származtatta a kifejezést: az ő értelmezésében a beat üdvözült, boldog, a gyönyör állapotában lévő embert jelent.

A beat generáció szóösszetétel szintén Kerouac-hoz kötődik, a Hemingway műveiben szereplő Lost Generation kifejezésre reflektálva alkotta meg 1948-ban. A fogalom 1952-ben került be a köztudatba, amikor a New York Times Magazine-ban Kerouac barátja, John Clellon Holmes novellista nagy beharangozó cikket írt This Is The Beat Generation címmel. A beat generáció a francia impresszionistákhoz hasonlóan kezdetben kis létszámú csoportosulás volt, amelynek azonban később jelentős kulturális és társadalmi szerep jutott az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának átformálásában. Tagjait fiatal írójelöltek, művészek, a társadalom peremére sodródott intellektuelek, nem ritkán kétes egzisztenciák alkották, akik képtelenek voltak beilleszkedni, elfogadni a mainstream kultúra kereteit, értékeit.

Másként gondolkodtak az irodalomról, a művészetekről, a társadalomról, radikális, lázadó, nonkonformista elveket vallottak, műveikkel, kritikájukkal, életformájukkal egyaránt megkérdőjelezték, támadták az adott irodalmi kánont, társadalmi kereteket, esztétikai normákat. Eleinte ösztönösen, majd mind inkább tudatosan egy új társadalmi-művészi látomást igyekeztek művekké, cselekvéssé formálni, ennek érdekében tanulmányozták a keleti vallásokat, folytattak experimentális kísérleteket a drogokkal, felvállalták a századelő avantgárd hagyományait, zenében pedig mindenekelőtt a jazz modern formáihoz vonzódtak. A beatnek ez az új ethosza később visszhangzott a diáklázadások jelszavaiban, de "újításai" a pszichedeliától a punkig számos szubkultúrára voltak ösztönző hatással.

A beat-költőket és írókat amúgy már az ötvenes-hatvanas években sokkal inkább elismerték Európában, mint szülőhazájukban. Az olyannyira nyitottnak hirdetett amerikai társadalom idegenkedve, sőt gyűlölködve szemlélte a hagyományokat, esztétikai-erkölcsi normákat tagadó "lázadókat". Akik életformájukban és művészetükben egyaránt mindenre nemet mondanak. Nem kell a hagyományos értékrendet szolgáló iskola, nem kell a hatalom mások felett, a pénz, a nyakkendő, a reggeli háromnegyed-hetes kelés, a borotválkozás, a vasalt ing, a gőzölgő kakaó, a reggeli újságolvasás. Nem kellenek a nagy reményekkel kecsegtető polgári hivatások, a tudálékos főnők, a meghunyászkodás; a teniszpartik, a tollaspartik, a koktélpartik; a rituális pár- és családkapcsolatok, a kelletlen vasárnapi ebédek, a jólnevelt hétvégi kirándulások. Kis túlzással és cinizmussal úgy is fogalmazhatnánk: mindenkit megvetnek, aki összefüggően tud beszélni, aki öt percig nyugton bír ülni, aki képes komolyan venni egy nőt, egy munkát, egy eszmét.

Jack Kerouac 1957-ben megjelent, a nemzedék bibliájaként is számon tartott regénye, az Úton a beat életmód és beatideológia modelljének is tekinthető. Az út, az utazás az élet jelképe, amelynek célja, hogy minél jobban megismerjük a világot, amelyben élünk. Amelyben kénytelenek vagyunk élni. Szüntelen "úton levés", értelmet keresés ez, ami viszont sosem a külvilág felé irányul, hanem mindig befelé - önalakító, időnként önpusztító énkeresés ez. A lélekben akarnak forradalmat, nem a társadalomban. Előbb tegyünk rendet a fejekben, aztán esetleg jöhet a többi is - hirdeti Kerouac mellett többek között Allen Ginsberg, Williams S. Burroughs, Gary Snyder, Gregory Corso és Lawrence Ferlinghetti.

Persze ahányan vannak, annyiféle módon. Hisz a beat-költők és -írók valójában sosem képviseltek egységes irányzatot, inkább alkotók laza szövetsége voltak, akik fittyet hánytak a társadalmi konvenciókra és tabukra. Akiknek prózája asszociációkat halmozó zabolátlan szózuhatag. Akiknek költeménye lélekzetvételnyi spontán sorok tengere. Akik az alkotásmód megzavarhatatlan “automatizmusát" hirdetik: felesleges és káros tartalommal, formával, stílussal, jellemábrázolással, tudatos cselekményvezetéssel törődni. Mindezek csak rontják a mű hitelét - vélik ők.

Ez a "mindent-szabad-nincsenek-korlátok"-hozzáállásba persze sok minden belefért, vélhetően ezért sem került a beat-irodalom a mai napig igazán a helyére. Pedig a modern Odüsszeiaként is emlegetett Úton mellett Ginsberg (amúgy túlírt) Üvöltés (1956) című versfolyama igazán plasztikusabb metszetet ad az ötvenes évek amerikai társadalmáról. Williams S Burroughs kábítószeres Meztelen ebédje (1959) művészek sorára hat a mai napig (sokat idézett sora: "Csak a hulla és a kábítós nem izgatja magát, ők ugyanis utolérhetetlenek"), Gary Snyder "révült közönye" vagy Gregory Corso kamaszos elvágyódása szintén időtálló. A sok kiváló mű mellett viszont nagyságrendekkel több az érthetetlen, kusza mondatok halmazát felölelő írás, melyeket ugyan javarészt kirostált az idő, de azért máig rontják a mozgalom hitelét. Mégha ez a szüntelen vándorlás, az állandó kalandkeresés, a folyamatos “ráindulás", “rámozdulás" (érdekes, hogy az argójukban a szavak nagy része mozgással kapcsolatos) eszméje kétségkívül igen vonzó a mindenkori fiatalok számára.

A beat irodalomra jellemző énlázadás és személyesség dominál az ötvenes évek közepén megjelenő új amerikai filmes nemzedék, az úgynevezett harmadik avantgárd munkáiban is. Míg elődjeik alapvetően társadalmi gyökerű komplexusokat és defektusokat igyekeztek feltárni, addig az ő alkotásaik inkább vallomások, személyes üzenetek. Ahogy egyikük megfogalmazza: a részekre szedett világból az alkotók egy másikat kívánnak teremteni, hogy az nagy intenzitással hasson magukra és/vagy baráti körükre.

Az első igazi beat-film a fényképész Robert Frank Pull my Daisy című 39 perces "alkotása", ami tulajdonképpen Kerouac egyik darabjának egyik részlete, rögtönözve, csak az általános alapeszméből kiindulva. A film alapjában utasítja vissza a társadalom által előírt, illetve engedélyezett magatartásformákat, és - akár saját abszurditása árán is - arra törekszik, hogy megvilágítsa a valós érzelmek intim szféráját. A filmben a vitázó Gregory Corsot, Allen Ginsberget és Peter Orlowskit figyelhetjük, miközben a kamera minden zugba elkalauzol bennünket: láthatjuk a hálószobát, a szennyvízlefolyót, az asztalt, a poloskákat. Az eredetileg hang nélkül rögzített filmet a stúdióban aztán Kerouac kommentálja szabadon, átszellemülve, egyfajta költői transzban.

Ugyanez a spontaneitás jellemzi az új független filmes vonulat többi munkáját is - közülük a legismertebb Jonas Mekas 1961-es Guns of the Trees című filmje -, mindenütt improvizálnak, mindenütt a közvetlen érintkezést keresik a valósággal, személyes megfigyelésen keresztül próbálják bemutatni a való életet.

A kísérletek néha egészen szélsőséges megoldásokba torkollnak. Stanley Brakhage Desistfilm (1954) című alkotása például már magának a felvevőgépnek a felszabadítása: többnyire kézben tartott 16 mm-es kamerával egy “wild party"-n minden előzetes elgondolás nélkül veszi fel a különböző jeleneteket és  ez a technika lehetővé teszi számára, hogy hűen visszaadja a “party" légkörét és ritmusát, még a legbolondabb és legmellékesebb részleteiben is. Egészen máshová jut el az irányzat talán leghírhedtebb, “legőrültebb" alakja, Jack Smith. Flaming Creatures (1963) című filmje tulajdonképpen Fellini Édes életének smithi értelmezése: a normális és biszexuális örömökben lángoló lények már képtelenek “visszatérni a természethez", képtelenek a normális emberi cselekedetre.

A film abszolút személyessé válása amúgy a pop-festőként híressé vált Andy Warhol korai kísérleti (időnként a blöff határát súroló) filmjeiben a leginkább tetten érhető. Kínosan amatőr szellemű művek ezek, melyeket ad hoc helyzetet és karakter-, illetve cselekménynélküliség jellemez. Minden újszerűségük mellett azonban ezek a művek gyakorlatilag műként élvezhetetlenek, és nehezen tudok elképzelni olyan fanatikust, aki mondjuk egy ültő helyében meg tudná nézni például az 1964-ben "forgatott" Empire State Building című filmet, melyben nyolc órán át szemlélhetjük, ahogy a híres New York-i épület a sötétségből, a ködből kibontakozva, a fény változása közepette előtűnik.

Elvben az ötvenes évekbeli amerikai művészeti "lázadás"-hoz szokás sorolni, szellemiségében azért kilóg onnan az évtized végén, illetve a hatvanas évek elején kiteljesedő pop-art. A már emlegetett Andy Warhol mellett mindenekelőtt Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg és James Rosenquist voltak azok, akik az egyre inkább kifáradni látszó amerikai absztrakt expresszionizmusba friss energiát hoztak. Az irányzat előfutáraként leginkább Jasper Johnst lehetne megjelölni, akinek Amerikai lobogójában (1958) például már fel lehet fedezni a popfestőkre később olyannyira jellemző rideg, szenvtelen, helyenként cinikus hozzáállást. Ez a zászló ki van szakítva megszokott környezetéből: nem lóg rúd végén, nem fújja semmiféle szél, a művész minden érzelmi és politikai belemagyarázást kiküszöbölve akarja a maga hideg valóságában megjeleníteni. Akár egy popfestmény.

A popfestészet témái - innen az elnevezés - banálisak és közönségesek, általában hétköznapi és haszontalan dolgok szerepelnek rajta. Amerika mindennapi jelképei. Személytelenek és standardizáltak. Coca-Colás doboz, Marilyn Monroe, esetleg Elvis Presley mint westernhős, illetve ismert képregényfigurák és népszerű Campbell's leveskonzervek láthatók mindenhol. Úgy uralják a vásznakat, ahogy az átlag amerikai életét.

Warholék az ábrázolást a végsőkig leegyszerűsítik, lemondva a tulajdonképpeni festői eszközökről, a személyiség-jegyekről. Nincsenek színárnyalatok, nincsen improvizált vonalvezetés, nincsenek a művészre jellemző ecsetvonások, gesztusok. Olyan, mintha a gyári futószalagról gördülne le. Nem kommentálnak semmit, nem kritizálják a reklámot és a fogyasztói társadalmat, csupán hangsúlyozni kívánják e tárgyak állandó jelenlétét életünkben. De egyben arra is rávilágítanak, hogy a nagyvárosi ember szinte pontosan olyan mechanikusan él, mint amilyen mechanikusan gyártják a Campbell's leveskonzervet, vagy amilyen mechanikusan Andy Warhol kezeli az ecsetet.

Szintén az ötvenes évek "hozadéka" a több művészeti ágat átfogó - némi pátosszal: a totális művészetért síkra szálló - kezdeményezés, a happening. Az első ennek nevezhető esemény 1952-ben a Black Mountain College-ben zajlott le, ahol John Cage kompozícióira, Robert Rauschenberg festményeire és két fiatal költő verseire Merce Cunnigham táncolt, miközben filmeket, diapozitíveket vetítettek a falra. A művészetek ilyenfajta fúziója jó darabig nem talál követőre, mígnem 1958-ban néhány fiatal képzőművész - mindenekelőtt Allen Kaprow, Jim Dine és Claes Oldenburg- felkereste Cage-et, aki megismertette velük Duchamps, Artaud, Satie és a zen-buddhizmus eszméit. A totális, nemcsak a beszédre, hanem a gesztusokra és mimikákra, a mozgás drámájára és az aktív közönségre épülő színház tanát.

Kaprow hamarosan elkészítette első assemblage-át, majd ezeket szobanagyságra kivetítve első environment-kiállítását, Városi totemek címmel. A falakat kollázsok, ezüstfóliák, újságkivágások, durva, kusza firkálások, állatokra és emberekre emlékeztető jelek borították. Ez a káosz, akárcsak a pop-festőknél, a város erőszakosságát, nyersességét árasztotta magából; Kaprow szavaival élve: a városi események leírhatatlan mocsarát és forgatagát.

Kaprow, Dine és Oldenburg 1959-ben a New York-i Reuben galériában mutatják be első happeningjüket. A három részre osztott helység "szobái" hangulatunkban, méretükben különböztek, és áttetsző falak választották el őket egymástól. Teljesen mindegy volt, hogy a szemlélő - aki természetesen része a műnek - melyik szobában tartózkodott, mert érzékelnie kellett a többi helységben folyó eseményeket is. És hogy ennek, illetve az ilyen jellegű törekvéseknek mi volt tulajdonképpen az értelme? Ahogy Peter Brook, a Theater of Cruelty vezetője megfogalmazta: "a happening bárhol, bármikor, bármilyen hosszan történhet: semmi nincs előírva, semmi nem tabu. A happening lehet spontán, lehet eltervezett, lehet anarchikus, lehet egyszerűen csak energiával teli. De minden Happening mögött ott van a kiáltás: ÉBRESZTŐ!".

(Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János)

Amikor felharsant az Üvöltés

A beat generáció első közös fellépésére 1955. október 7-én San Fransiscoban, a Fillmore Street-en, a Six galériában került sor. Egy helyi intellektuelnek, Kenneth Rexrothnak támadt az az ötlete, hogy a kiállított szürrealista szobrok között felolvasó estet rendez az irodalmi babérokra vágyó barátainak. Az esten öt költő (Philip Lamantia, Michael McLure, Philip Whalen, Allen Ginsberg és Gary Snyder mutatkozott be a mintegy 150 fős baráti közönségnek. Kerouac - prózaíróként - nem vállalta a megmérettetést, de pénzt kalapozva a vendégektől, három kancsó jóféle kaliforniai burgundy-val mégis ő gondoskodott az est alaphangulatáról. A szenzációit Ginsberg felolvasása jelentette, aki Üvöltés című poémáját adta elő, aminek itt volt az ősbemutatója. Zsidó kántorhoz hasonlóan szinte énekelte a költemény sorait, és szuggesztív előadásmódja valósággal elvarázsolta a jelenlévőket. A már kissé kapatos Kerouac a pódium szélén ülve, ütemes Go!Go! kiáltásokkal fokozta a sodró élményt, amely alól mások sem tudták kivonni magukat. Az est rendezője könnyezve gratulált az új irodalmi sztárnak, s másnap friscoi művészkörökben is az új hang születéséről beszéltek.

A társaság is igyekezett megünnepelni a nem várt nagy sikert. Összedobott dollárjaikból előbb egy kínai étteremben vacsoráztak, majd átvonultak törzshelyükre, a The Place-be, ahol a "hajnali részegség" című költeményhez gyűjtöttek élményanyagot. A felolvasóestet később számos alkalommal megismételték, s az Üvöltés - ahogy a Rock Around The Clock a középosztály fiatalságát - hamarosan fellármázta tespedtségéből, konformizmusából az intellektuális Amerikát.

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán