Főoldal
Rohadt Jani fintora
Megjelent: Népszabadság   
2007. augusztus 03. péntek, 00:00

A főként a hetvenes-nyolcvanas évek poprockzenéjére szakosodott VH1 Classics időről időre külön műsort szentel a fenti korszak emblematikus előadóinak. Ezúttal John Lydon - vagy ahogy a többség ismeri: Johnny Rotten (Rohadt Jani) - került a célkeresztbe, aki jelenleg éppen legújabb, The Rabbit Song című szólóalbumán dolgozik.

alt

A tavaly az ötödik x-en átlépő John Lydon alig húszévesen vált Anglia „első számú közellenségévé”, akkori zenekara, a Sex Pistols pedig az általuk kirobbantott punkmozgalom botránybandájává. Ők voltak az elsők, akik meghirdették az anarchiát az Egyesült Királyságban, akik látványosan megtagadták a hetvenes évek derekán uralkodó, addigra erősen kommercializálódó zenei irányzatokat (hard rock, progresszív rock, glam rock, teenybopper pop, easy listening). És alig kétéves működésük során ismételten társadalmi, generációs és zenei szakadékot nyitottak világszerte.

„Sex Pistols Are Coming” (jön a Sex Pistols) - adta hírül 1976. február 21-én (alig három hónappal bemutatkozó koncertjük után) a New Musical Express, s Johnny Rottenék tényleg jöttek, és mindent alaposan felforgattak. Fésületlen szövegeikkel, minimalista zenéjükkel meghökkentették, sokkolták, megbotránkoztatták a felnőtteket. 16-20 éves nonkonformista, munkanélküli, utcasarkokon ácsorgó srácokból álló közönségük viszont megőrült értük. Még a legendás Marquee klubba is meghívták őket, de Johnny Rotten székeket dobált, ezért örökre kitiltották onnan.

A Sex Pistols tündöklésével és dicstelen bukásával maga volt a punk. Karrierje, magatartása, zenéje egyesítette mindazt, amit az irányzat jellegzetességének, kihívásának tekinthetünk. Bár a feltörekvő új zenekarok közül nem Johnny Rottenéket szerződtették elsőként (ebben a Damned beelőzte őket), 1976. október 15-én az EMI negyvenezer dollárt fizetett az aláírásukért, és ez az egyik legnagyobb összeg volt, amit kezdő együttesért addig adtak. Aztán 1977 januárjában inkább kifizették nekik a teljes összeget, csak hogy megszabaduljanak tőlük. Az A&M-mel kötött frigy még ennyi ideig sem tartott, miután a fiúk a szerződés megkötése után „kicsit” ünnepeltek a cég irodáiban. Összehányták a szőnyeget, betörték az ablakokat, tönkretették a női vécét, molesztálták a női alkalmazottakat. Egy interjúban még mentoruk és menedzserük, Malcolm McLaren is beismerte: „Kissé tényleg túlzásba vitték a dolgot a fiúk.”

Közben jött az egyik legnagyobb botrányuk: 1976 decemberében interjút adtak a Thames Television egyik délutáni műsorában Bill Grundynak. A beszélgetés előtt a riporter megkérte őket, hogy az anyag izgalmasabbá tétele érdekében használjanak szaftosabb kifejezéseket. Megkapta. Rotten és a gitáros Mick Jones négybetűs szavak (shit, fuck) áradatát vágta a fejéhez, minősíthetetlen hangon beszélt vele („you dirty fucker”, „you rotten bastard”), és másnap a Sex Pistols minden lap címoldalára került.

De még ennél is nagyobb botrányt kavartak 1977 júniusában: miközben a monarchiatisztelő Nagy-Britanniában az állampolgárok II. Erzsébet királynő uralkodásának huszonötödik évfordulóját ünnepelték országszerte, a Sex Pistols új kislemeze, a rendkívül pimasz és ironikus God Save The Queen példátlan gyorsasággal tört előre a slágerlistán. Egyes újságírók az új idők himnuszát látták (hallották) benne, mások gyalázatról, a hagyomány megszentségtelenítéséről beszéltek (a közszolgálati BBC azonnal letiltotta), és a zenekart kikiáltották Anglia első számú közellenségének.

Az ezt követően kirobbant punkháború azonban már nem volt Johnny Rotten ínyére. Főként azután, hogy egy csoport felháborodott hazafi a nyílt utcán nekiesett, több késszúrással megsebesítette, szemét pedig egy sörösüveggel majdnem kiverte. Nem ő volt persze az egyetlen punkzenész, akit akkoriban támadás ért (társát, Paul Cookot egy metróállomás bejáratánál vasrudakkal verték meg, az akkoriban a Boomtown Ratsben éneklő, később jótékonysági megakoncert-szervező Bob Geldofot pedig a színpadon érte durva atrocitás), de ezek a történések erősen elgondolkodtatták, s végül 1978 januárjában a Sex Pistols amerikai turnéja közepén a teljesen kiábrándult Rotten otthagyta a többieket.

Mint utóbb kiderült, nemcsak zenekarát hagyta ekkor el, hanem a nevét is. A Sex Pistols menedzserével, Malcolm McLarennel hosszú évekig pereskedett miatta (hogy valójában ki találta ki azt), de addig sem használhatta, így lett belőle újra John Lydon. Amúgy is szeretett volna addigi imázsától elszakadni, ezért a basszusgitáros Jah Wobble-lal és a gitáros Keith Levene-nel gyorsan új zenekart alapított. S a Public Image Limited (PiL) 1978 és 1981 között elkészített első három albuma (First Issue, Metal Box, Flowers Of Romance) ugyanolyan jelentőségű lett a posztpunk történetében, mint volt a Sex Pistols egyetlen korongja a punkkorszakban.

A PiL-t persze sokan a rocktörténelem egyik leglustább bandájaként tartják számon: állítólag sosem próbáltak, alig koncerteztek és csak akkor vonultak be a stúdióba, ha már nagyon szorított a határidő. Viszont a mindenáron újra és szokatlanra törekvő Lydonék az angolszáz országokban addig alig ismert német zenekaroknak (Can, Neu!, Kraftwerk) a stockhauseni avantgárd zenéből táplálkozó elektronikai kísérleteiből és a jamaicai dubból merítettek két kanállal, és gyakorlatilag felrúgták a hagyományos dalszerkezetet. Az eredmény mindenképp impresszív, újszerű és előremutató lett, a Red Hot Chili Pepperstől a Radioheadig számos későbbi világsztár hivatkozott rájuk, mint legfőbb inspirációs forrásra.

Az ígéretesen induló PiL egysége azonban hamar megbomlott, előbb Wobble, majd 1982-ben Levene is távozott, s bár a zenekar még számos albumot jelentetett meg 1992-es feloszlásáig, azok egyike sem vetekedik színvonalban és jelentőségben a koraiakkal. Ahogy az elmúlt huszonöt évben John Lydon is jobbára csak régi hírnevéből él. 1994-ben megjelentette önéletrajzát, 1996-ban egy hat hónapos sorozat (Filthy Lucre World Tour) kedvéért újra összeállt a Sex Pistols (aztán 2003-ban ismét, akkor a háromhetes Piss Off Tour keretében igyekeztek szembeköpni a világot), 1997-ben Psychos' Path címmel szólólemezt jelentetett meg, majd mindenféle rádiós és televíziós projektekben (Rotten Day, Rotten TV) vett részt. Mostanság pedig legújabb, The Rabbit Song című szólóalbumán dolgozik. Időnként pedig televíziós műsort készítenek a tiszteletére.

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán