| Metallica - Föld alól a fősodorba |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2007. augusztus 24. péntek, 16:37 |
|
A brit heavy metal új hullámának fő reprezentánsa, az Iron Maiden után újabb metallegendának szentel külön műsort a VH1 Classic: ezúttal a nyolcvanas évek amerikai metal undergroundját a mainstreambe emelő, több mint 90 milliós lemezeladást produkáló Metallica munkássága áll a célkeresztben. Amikor James Hetfieldék 1983-ban megjelentették Kill 'Em All című bemutatkozó albumukat, Amerikában a metal éppen erősen feljövőben volt, és a nyolcvanas évek közepére már minden ötödik eladott hanghordozót a műfaj valamely képviselője jegyzett. Persze ez az időszak a sokak által csak „haj metalnak” csúfolt glam metal fénykora volt, amikor olyan előadók uralták a slágerlistát és a médiát, mint a Mötley Crüe, a Ratt, a Twisted Sisters, a Poison vagy a Bon Jovi. De ekkor Kaliforniában már javában dolgozott az Anthrax, a Megadeth, a Metallica és a Slayer, akiket később a műfajban már csak a „nagy négyesként” emlegettek. Közülük kétségkívül a Metallica futotta be a legfényesebb karriert, és sikereivel ő járult hozzá a leginkább, hogy a metal underground thrash vonulata a kilencvenes évekre a rock fősodrába került.
Az említett 1983-as Kill 'Em All még a független Megaforce Recordsnál jelent meg, és rajta már a klasszikus kvartett játszott: James Hetfield énekelt és ritmusgitározott, Kirk Hammett szólógitározott, Cliff Burton basszusozott és Lars Urlich dobolt. A két évvel korábban a kaliforniai Downey-ban alakult zenekar a hardcore punkból és az új brit metalból „összegyúrt” úgynevezett thrash metalt játszotta, ebben az időszakban főként a Motörhead és a Diamond Head, illetve a Misfits és Discharge hatott rájuk erősen, és szorgos munkával viszonylag hamar komoly rajongótábort tudhattak magukénak. Olyannyira, hogy az 1986 februárjában boltokba került harmadik, Master Of Puppets című LP-t már egy nagy lemezkiadó, az Elektra jelentette meg. Bő húsz év távlatából visszahallgatva ez talán a legerősebb korongjuk, amelynek emlékezetes dalait - például a címadó számot vagy a Welcome Home (Sanitarium)-ot - annak ellenére előszeretettel forgatták a korabeli rockrádiók, hogy a LP-ről bármelyik külön megjelent volna kislemezen. Aztán, amikor 1986 szeptemberében a svédországi turnén történt autóbalesetben elhunyt a zenekar basszusgitárosa, Cliff Burton, rövid ideig kétségessé vált a Metallica jövője. Végül Hetfieldék hosszas meghallgatások után Jason Newsted mellett döntöttek, akinek még majdnem egy évbe telt, mire sikerült teljesen beilleszkednie. Az 1988-as, progresszív rockelemet is bőven tartalmazó új albumuk (…And Justice For All) tovább növelte népszerűségüket, a One című dalukhoz készült enyhén morbid videoklip pedig az MTV egyik sokat forgatott felvétele lett. A nagy áttörést végül az 1991-es címnélküli albumuk hozta meg, amely minden komolyabb rockkultúrával rendelkező országban több-kevesebb ideig vezette az eladási listákat, világszerte összesen 15 millió ember volt rá vevő, s Grammy-, MTV- és American Music Awards-díjakat is kaptak érte. Közel három évig turnéztak az anyaggal, majd bőséges pihenés után láttak csak neki a következő nagylemez megírásának és felvételének. Az 1996 júniusában megjelent Load eredetileg dupla album lett volna, de aztán a fele számot félretették, továbbcsiszolták, újraírták, újravették, és másfél évvel később Reload néven publikálták. Ezen a két korongon viszont mintha nem is ugyanaz a zenekar játszott volna, mint korábban: sokkal lassabb és lanyhább dalok sorakoztak rajta, amelyekben számos műfajidegen hangszer (steel guitar, hurdy-gurdy, hegedű) is megszólalt. „Ezek is eladták magukat. Poptallica lett belőlük” - vonták le a rajongók a következtetést, amit még csak erősített, hogy a zenekar tagjai levágatták addigi jellegzetes „rőzséjüket”. S hiába játszották a rádiók szorgosan róluk a slágergyanús számokat (Until It Sleeps, Hero Of The Day, King Nothing, Fuel, The Unforgiven II), mindkét album eladása elmaradt a korábban megszokottól. Csak tovább tépázta a zenekar hírnevét, hogy az új évezredben az elsők között hadakoztak az internetes fájlmegosztó rendszerek egyik úttörőjével, a Napsterrel, mit több, számos amerikai egyetemet pereltek be azért, mert számítógépes hálózataikban nem blokkolták az illegális zenetartalmakat. A „digitális népművészetben” válaszként mindjárt ugrásszerűen megszaporodtak és terjedtek a Metallicát kifigurázó karikatúrák. Aztán újabb csapások jöttek: előbb Newsted hagyta ott a zenekart, majd 2001 júliusától Hetfield közel egy évet át próbált megszabadulni alkoholfüggőségétől. A Metallica ekkor tényleg a megszűnés határát állt. Végül 2003 elején csatlakozott hozzájuk Ozzy Osbourne egykori basszerosa, Robert Trujillo, s a már vele készített újabb nagylemez (St. Anger) ismét az albumlista élén indított, sőt, még Grammy-díjat is kaptak érte. De hiába igyekeztek ismét kemény és tempós dalokat játszani, hiába népszerűsítették közel kétéves turnén az új számokat, a rajongókat és a kritikusokat ismét nem sikerült meggyőzniük. S a Metallica legnagyobb érdeme továbbra is az, hogy a nyolcvanas évek amerikai metal undergroundját a kilencvenes évek elején a rock fősodrába emelte. |
