Főoldal
Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva
Megjelent: Népszabadság   
1996. október 15. kedd, 00:00

Tavaly október végének egyik csúszós levelű délutánján Budapest XI. kerületében, a Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyílt a Fonó Budai Zeneház. A művészeteknek cseppet sem kedvező korunkban az új, non-profit szellemű kulturális központ vezetői külső támogatás nélkül igyekeznek otthont teremteni az alternatív - vagy ahogy ők nevezik: párhuzamos - zenei kultúrának. Minden nap lesz élőzene, hirdették, fő profiljuk pedig a különféle etnikumú - magyar, kelet-európai, balkáni, klezmer, ír és afrikai - folklór, a modern jazz, az etno gyökerű kísérleti zene, valamint a kortárs kamarazene bemutatása. És mindez - szűk anyagi lehetőségeik mellett - a legmagasabb színvonalon. Sokan persze erre akkor csak legyintettek, hogy igen, többször próbáltak már ilyet, mégsem maradt életben egyik sem. Azóta eltelt egy év, a Fonó továbbra is él, minden nap vannak koncertek, s a kezdetben hirdetett elvek változatlanok. A közönség pedig egyre növekszik.

A Zeneház sárgás/vöröses tömbje mint egy lámpás világít a nagy kelenföldi éjszakában. Egykor a néhai VSZM garázsa, szociális épülete és öltözője volt, ma a süllyedő, önnön leheletét szívó Budapest menedéke. Mind konkrét, mind átvitt értelemben messze esik a város zajától, mégsem teljesen elérhetetlen. Közepén húzódik egy fal, mint valami archaikus lelet, rajta a világ kultúrájának vizuális lenyomataival. Ez a fal el is választ, mégis átjárható, kissé megfakult, mégis stabil, a ráfestett, különböző kultúrákból merített (életfa)motívumok pedig egyszerre modernek és hagyományőrzők. 

Olyan emberek járnak ide, estéről estére, akik nem hiszik, hogy ha javaik vannak, mindennel rendelkeznek. Akik akkor sem magányosak, ha egyedül vannak. Akik soha sem kívülről, hanem belülről építkeznek, és az onnan feltóduló hangokra figyelnek. S akik tudják azt, amit Antiszthenész jó két és fél évezreddel ezelőtt tudott: „A gazdagság nem vagyon, amit otthon lehet őrizni, mint egy tárgyat, hanem a Lélek állapota”.

A mecénás lételeme

A Fonót hivatalosan 1995. október 20-án nyitották meg, nagy lelkesedéssel, de kicsit kapkodva, úgyhogy a Rova szaxofonkvartett másnapi koncertje után egy hétre be kellett zárni, tovább pofozni, s csak november eleje óta vannak nyitva - gyakorlatilag minden nap. Hiszen, ha már Zeneháznak nevezték el a helyet, akkor ott esténként mindig szólnia kell valaminek. A kulturális központhoz egy CD-bolt is tartozik, ahol a ház profiljába tartozó lemezeket lehet kapni, széles népzenei és igényes jazz-zenei választékkal, viszonylag szorított áron, jóval a belvárosi árszint alatt.

- Ezt a hétszáz négyzetméternyi épületet sikerült a saját elképzeléseink szerint átalakítanunk - magyarázza Lukács József, végzettségét tekintve fizikus, ma elektronikai műszereket gyártó vállalkozó, a Ház megálmodója. - Van egy kétszáz fő befogadására alkalmas előadótermünk, amely elsősorban az akusztikus zenei koncerteknek kedvez. Van olyan nap, amely kihozza magát, sőt van, amelyik nyereséges, de a Ház anyagi értelemben ma is veszteséges. Előbb-utóbb azonban önfinanszírozóvá kellene válnia, hiszen nem függhet örökösen a mi anyagi helyzetünktől.

- Ha valaki vesz húszmillió forintért egy autót, senki sem lepődik meg rajta, ha valaki azonban ezt a pénzt egy ilyen kulturális központ létrehozására költi, azonnal megkérdezik, hogy miért teszi - veszi át a szót Balogh Tibor, a másik házigazda, végzettségét tekintve szintén fizikus, civilben pedig a CLB (Cedit Lising Broker) Kft vezetője - Pedig ez a cselekedet szerintem teljesen normális. Ez a zene, ez a kultúra érdekel, s abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ma már anyagilag is tudom támogatni. Ez a világ számomra nagyon fontos, azt is mondhatnám, hogy a lételemem.

Lukács Józsefék tehát ebben az esetben nem vállalkozók, sokkal inkább mecénások. A Budai Zeneház álmának valóra váltásához szükséges pénzt formailag hitelbe adták, melyet azonban vissza nem várnak, a kiadásokat a Ház viszont költségként elszámolhatja. Az elkövetkező öt évben így a Fonó vélhetően egyetlen  fillér adót nem lesz köteles fizetni, hiszen az esetleges nyereséget azonnal visszaforgatják. Ez az üzleti konstrukció tulajdonképpen nem más, mint a régóta esedékes nonprofit törvény eseti és gyakorlati alkalmazása.

Dokumentálás és kiadás    

- Elsősorban a saját ízlésem alapján döntök, illetve, ha az adott előadót nem ismerem, kikérem a kollégák véleményét - árulja el a szervezés titkait Krulik Zoltán művészeti vezető, akit a legtöbben a kísérletező kedvű Makám együttes vezetőjeként ismerhetnek. - Elég gyakran járok koncertekre, hetente többször is, emellett rengeteg kazettát hallgatok meg. A már ismert „öregek” mellett elsősorban olyan tehetséges fiatal zenekaroknak szeretnénk itt bemutatkozási lehetőséget biztosítani, akik valamilyen szinten egyéni utat járnak.

A programokon elsősorban az akusztika a rendező elv. Rockot, popot Krulik Zoltánék nem nagyon hoznak, nem is élne meg itt, meg egyébként is, mindenhol van. Kezdetben nagyjából fele-fel arányban osztozott a helyen a jazz és a népzene, illetve volt egy napja a kortárs zenének. Tavasszal azonban inkább koncepciózus hetekkel próbálkoztak, amelyek általában műfaj, hangszer, nemzet vagy egy adott formáció köré szerveződtek, de mivel ezek a speciális hetek csak részben jöttek be, néhány hónapja ismét viszonylag szabadon követik egymást a programok. Mondhatnánk úgy is, ahogy az élet hozza. Az egyetlen biztos pont: hetente egy alkalommal magyar táncház várja az ide érkezőket, melyeken az Ökrös és a Tükrös együttes felváltva húzza a talpalávalót.

A Fonónak - a létén túl - talán a legnagyobb érdeme, hogy az ott zajló koncerteket, zenei és szellemi folyamatokat legalább hangszalagon rendszeresen dokumentálják. A felvételek egy részét, amennyire pénzügyi lehetőségeik engedik, CD-n is megjelentetik, s a tervek szerint jó fél év múlva a Ház profi stúdióként is működhetne. Így nem csak nagyobb, 500-600 példányban adhatnák ki a műveket, hanem egyéni kérésre bármelyik koncertfelvételt sorszámmal CD-re írhatnák, ezáltal bizonyos rétegzenéket is elérhetővé téve bárki számára. A „hagyományos” kiadványok közül eddig három lemez - Szabados György: Elfelejtett énekek, Csík Zenekar: Boldog szomorú dal és Szerényi-Kóta: Túl a Tiszán című albuma - jelent meg, de már ebben a hónapban kapható lesz Dresch Mihály, valamint a felvidéki Ghymes együttes két új anyaga.

Párhuzamos zenék

Az idei Budapesti Őszi Fesztivál gazdag programjából természetesen a Fonó is kivette a részét. A hétvégén esedékes kísérletező rockzenei fesztivál, a Hungaro Carrot mellett a múlt héten hazai és külföldi formáció részvételével rendezték meg a Párhuzamos Zenék Találkozóját. Az elnevezés a Ravazdi Kerekasztal szellemében született, mely ezúttal nem a legendás Arthur király újabb demokratikus vívmánya, hanem közel harminc független magyar értelmiség kezdeményezése. A hivatalos intézményrendszeren kívüli kultúra követei ők, akik számára az alternativitás szűkítő fogalom, miközben amit ők képviselnek, a kultúra egészének megújítását célozza. A párhuzamos kifejezés pedig sokkal inkább megengedő kategória, nem fejez ki semmiféle hierarchikus viszonyt. Ennek szellemiségében jött tehát létre ez a seregszemle, melyen az improvizatív zenét játszó lengyel Milosc, a jazz Godard-jának titulált Misha Mengelberg, a saját zenei utat járó Ab Baars trió, és holland I.C.P., azaz a Rögtönző Zenészek Csoportja lépett fel. A magyar színeket pedig Dresch Mihály, Grencsó István, a Dél-alföldi Szaxofonzenekar, valamint a Baló-Benkó-Juhász trió képviselte.

A Fonóban még egy szokatlan gyakorlattal találkozhatunk: a zene és a vendéglátás még véletlenül sincs összekeverve. Aki zenét szeretne hallgatni, a kétszáz fős előadóteremben ezt zavartalanul megteheti, a folyamatok átélhetőségét a hazai klubokban elmaradhatatlan pohárcsörömpölés és füst itt nem veszélyezteti. Egy-egy svungosabb estéken persze jó lenne bevinni a sört, de a szervezők szerencsére tartják magukat ahhoz, hogy ami az előadó teremben történik, az a zenéért van.

Megújuló hagyomány

- Az emberek újra kezdenek rájönni arra, hogy a hagyományt nem lehet magunk mögé dobni, mint egy üres konzervdobozt - kommentálja két tea között a fejleményeket Szabados György, akinek szellemi holdudvarából számtalan muzsikus fordul itt meg. - A tradíció, a régi bölcselet, a régi kultúrák ugyanis időtlen törvényeket hordoznak. A világ szerintem a progresszív konzervativizmus felé menetel, hiszen értékek nélkül nincs lét, nincs társadalom. Ezeket az értékeket azonban folyamatosan meg kell újítani. Itt a Fonóban az élő népzene ismét jelen van. Élőn azt értem, hogy minden zene állandó érintésekből változik új zenékké, úgy él, ahogy a természet, ahol férfiak és nők találkoznak és új hajtásokat hoznak létre. A kultúrák a különböző hatásokat idővel integrálják és ezáltal új stílusok, új időszakok jönnek létre. Azért is örülök a Fonó jelenlétének, mert itt nem akkurátus, elmélkedő és zenén kívüli akaratokból megszabottan folyik a zenei élet, hanem olyan természetesen, ahogy az a dolgok természetéből fakad.

A Fonó tehát változatlanul életben van, léte és szellemisége sokunknak segített a szívderű karban tartásában. Támogatást csak célorientáltan, adott rendezvényre, fesztiválra szeretnének kérni. A szponzorok azonban mindig reklámhoz kötik a segítőkészségüket, amit viszont ők egyáltalán nem akarnak felvállalni. Távolabbi elképzeléseik között szerepel egy rádió is, amely kizárólag ezt a zenei kultúrát közvetítené. Időközben pedig megvették a mellettük lévő volt trafóházat is, amelyben később a hozzájuk hasonló kulturális egyesületek, alapítványok zavartalanul működhetnének.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Fonó 15 - videók >> - videóinterjúk, 2010. november

Kelemen László - Élő és újraélhető népművészet >> - interjú, 2002. augusztus

ÖsszeFONÓDva >> - cikk, 2000. október

Utolsó óra fesztivál >> - cikk, 1999. május

Erdély zenei hozadéka (Utolsó óra) >> - cikk, 1997. október

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >> - cikk, 1996. október

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán