| Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti |
| Megjelent: Magyar Hírlap |
| 1990. november 24. szombat, 00:00 |
|
„A nosztalgia is lehet fontos dolog - ha időérzékkel párosul. 1985. Azért jöttünk, hogy újrakezdjük a nyolcvanas éveket. Európa vergődik. Európa megszállottan vergődik. És ebben a megszállott Európában, ebben a megszállott országban néhány megszállott ember: Menyhárt Jenő, Kiss László, Somoskői Lajos, Salamon András és Müller Péter..." 1985. szeptember 13-án a Kinizsi utcában így kezdődött az az URH-koncert, amelyen a nyolcvanas évek legnagyobb reménységű, de tiszavirág-életű zenekara születésének ötödik évfordulóját ünnepelte. Azt mondták, az lesz az utolsó. A zenészek azóta életük újabb szakaszába léptek: egyesek zenekarokat alapítva vitték tovább az örökséget; mások felhagytak a zenéléssel és úgymond tisztes polgárt hivatást választottak. Egyetlen felvétel sem maradt utánuk. A „nyolcvanas évek rock and roll lázadói” azonban tíz év múlva még egyszer összegyűltek, hogy legalább egy részét megpróbálják dokumentálni, hozzáférhetővé tenni mindannak, amit annak idején képviseltek. November 10-én este az Olimpiai Csarnokban az összegyűlt mintegy nyolcezer ember - tíz éve maximum ezren, ha lehettek - valószínűleg utoljára láthatták az Ultra Rock Hírügynökséget. A múltról és jelenről Menyhárt Jenővel és Müller Péter Ivánnal beszélgettem. Menyhárt Jenő: Annak idején vettük magunknak azt a pimaszságot, hogy a közönség előtt, a színpadon tanultunk meg zenélni. Amikor az URH-t kezdtük, hiányoztak az alapvető zenei ismereteink. Tíz év alatt mindez megváltozott. Ma este végre zenei értelemben is megszólaltak azok a számok, amelyek akkoriban inkább csak szándékokban és indulatokban villantak fel. Ezzel persze nem akarok minősíteni: egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik - ez két különböző állapot. Mindig veszélyes, ha az ember tud valamit. Ha kialakul a rutinja, és megszerzi az ismereteiket, akkor észnél kell lennie.
Menyhárt Jenő: A Hírügynökség tudósításokat adott mindarról, ami akkoriban a felszín alatt, a felszín alá nyomva létezett és ezért kevesen ismerték-ismerhették. Az Ultra Rockkal arra akartunk utalni, hogy ez nem pusztán rock and roll zenekar, hanem valami, ami azon túlmutat, és a rock and rollt, mint nyelvet beszéli. Azonkívül pedig az URH - talán mondanom se kell - a rendőrség hullámsávja mind a mai napig.
Menyhárt Jenő: Nehéz erre válaszolni... Napjainkban rengeteg szó esik az akkori politikai mozgalmakról, de keveset beszélnek arról, hogy ezekkel párhuzamosan egyfajta művészeti hátat fordítás vagy szembenállás folyt; és olyan időszakokban, amikor a művészetekben semmi jelentős fordulat nem történik, az azt megelőző korszak értékeit általában a megfelelő helyre teszik, adekvát formába öntik. Volt egy generáció, a Balázs Béla Filmstúdióban - nemcsak ott, de ők fémjelezték az egészet -, amely hasonlót képviselt a filmművészetben, mint mi a zenében. Szellemi kötődéseik és barátságok alakultak ki köztünk, gyakran írtunk zenét a filmjeikhez, sőt néha felléptünk bennük. Ma tehát rendet kell tenni az albumban, hogy mindezek hozzáférhetővé váljanak. Müller Péter Iván: Be akartuk bizonyítani, hogy nem valami ködös legenda, hanem hús és vér emberek vagyunk. Nem féltünk a szembesítéstől; tiszta a lelkiismeretünk, mert tudjuk, hogy az annak idején féléves létezés után holttá nyilvánított zenekart most végre tisztességes körülmények között eltemethettük. Nem akarjuk ezt kihasználni, nem akarunk ezáltal híres emberek lenni - ez elégtétel számunkra, és a közönség számára is, azt hiszem.
Menyhárt Jenő: Nem hiszem, hiszen ezek a szövegek meglehetősen személyesek. A hatvanas éveket - egy teljesen érdektelen formai változástól eltekintve - nem követte semmi, és a hetvenes években felnőtt egy új generáció, amely teljesen másképp fejezte ki a viszonyát a dolgokhoz. Ez az egész világon megfigyelhető jelenség volt. A különbség csak annyi, hogy amíg a punk Angliában a külvárosból hatolt be a belvárosba, addig nálunk a rendszer jellegénél fogva elsősorban az értelmiség körében talált termékeny talajra. A különböző művészeti ágakból - festészet, film - jöttek a rock and rollba, mert valahogy úgy festett, hogy ez az a nyelv, amelyet beszélni lehet; valamint a hatásmechanizmusa is sokkal nyersebb, direktebb. Aztán évekkel később gomba módra szaporodtak a zenekarok - látszott, hogy valami olyanba nyúltunk, amely azonnal lángra lobbant. Elég arra gondolni, hogy míg az első koncertünk tulajdonképpen jótékonysági koncert volt, amin a barátaink vettek részt, addig a harmadik koncerten több mint ezer jegyet adtak el a Bercsényiben, és több százan kinn rekedtek. Müller Péter Iván: A közhiedelemmel ellentétben a szövegeink nem politikai stratégiát, hanem közéleti állapotot tükröztek: személyes tudósítások mindarról, ami bennünket annak idején foglalkoztatott. Nem a napi politikára, hanem a világ zuhanására reagáltak - és a világ nem szűnt meg zuhanni. Mindezt persze rendre újra kell fogalmazni: ezt tesszük tulajdonképpen az utódzenekarokban. Nem voltunk, nem vagyunk és nem leszünk sztárok. Éneklő költők vagyunk egy olyan korban, amikor az éneklő költők jelképesen illegalitásba kényszerültek. De nem a kor ellen lázadtunk. Tudtuk azonban, hogy a világ valamikor egységes egész volt és most széthullik darabjaira. Ezt lehet sajnálni, de a sors ellen nem szerencsés lázadni. Viszont „aki ül, annak a sorsa is ül” - mondta Buddha. Mozogni kell, és akkor a sorsod is mozogni kezd. ---------------------- Kapcsolódó anyagok: Menyhárt Jenő: Új évezred, új nyelv, új környezet >> - interjú, 2001. augusztus Sziget-zene - Kísérletek az idő megállítására>> - cikk, 2002. augusztus A múlt hieroglifái (Európa Kiadó archívok) >> - cikk, 1997. szeptember Menyhárt Jenő: Hibernálva az Európa Kiadó >> - interjú, 1995. szeptember Menyhárt Jenő: Itt kísértünk >> - interjú, 1992. október Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >> - interjú, 1990. november |
