Főoldal
Simon Géza Gábor - Meddig jazz a jazz?
Megjelent: Új Magyarország   
1992. március 21. szombat, 00:00

Simon Géza Gábor sosem tartozott a könnyű esetek közé. A jazzzene bűvöletében eltöltött huszonhét év bizony nem volt zökkenőmentes számára, sokszor kényszerült kisebb-nagyobb vargabetűkre. A szakma egy része elismerte a magyar jazztörténet területén végzett kutatásait, mások azonban szakmai alkalmasságát is kétségbe vonták, hiszen „ez az ember semmilyen hangszeren nem játszik”. A kétkedések és akadályoztatások ellenére Simon Géza Gábor - néhány kollégája kitartó és áldozatos munkájának segítségével - több ezer oldalon megírta a magyar jazz teljes történetét és bibliográfiáját.

Életem első jazzklubjába 1964-ben vitt el egyik osztálytársnőm - kezd bele saját jazztörténetébe. - Aztán Ella Fitzgerald 1968-as budapesti koncertje adta meg az újabb lökést, hogy a jazz nagyobb alakjairól előadásokat kellene tartani. 1978-tól kezdve három éven keresztül az Állam- és Jogtudományi Karának klubjában dolgoztam, melynek védőszárnya alatt jelenhetett meg - gyakorlatilag szamizdat kiadványként - máig talán legjobban sikerült munkám, a John Coltrane-könyv. A mintegy nyolcvan lemez és számtalan cikk birtokában született mű a világon a harmadik Coltrane-kötet volt, s szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy Amerikától kezdve az NSZK-n keresztül Japánig érdeklődtek utána a kutatók.

  • Térjünk vissza Ella Fitzgerald budapesti fellépésére. Ha jól tudom, ekkortájt kerültél be külsősként a Magyar Rádióhoz.

A hónom alatt cseh, keletnémet, lengyel, szovjet és román jazzlemezekkel bementem Pernye Andráshoz, és mondtam neki, ezeket kellene leadni. Miután Pernyét régóta ismertem, az ő rádióelőadásain nőttem fel, s tanítványának vallom magam, nagy elismerést jelentett számomra, hogy támogatta kezdeményezésemet. Ez a sorozat aztán egészen addig ment, amíg Kiss Imre át nem vette az uralmat a Rádió jazzadásai felett. (Ő gyakorlatilag a Szentkúti Pál vezette igen jó jazzrovatot szétverte, s az akkor elkezdődött, a magyar jazzéletben jelentős torzulásokat okozó korszaka egészen idén január 5-én éjfélig tartott.) Szerencsémre azonban kirúgatásom után megkeresett Nemes András, az ő műsoraiban dolgozhattam. Így az éter hullámaiba sikerült becsempésznem egy négyrészes Martiny- és egy kétrészes Chappy-sorozatot, de leadtuk Karády Katalin - bármily hihetetlen - műfajtörténeti jelentőségű jazzfelvételét is. Persze nyilván nem ő, hanem a mögötte lévő zenekar szólalt meg úgy, mint egy jazzbanda. Az utóbbi időben pedig jó együttműködés alakult ki Neltz Jánossal, aki sokszor olyan műsorokba is belopta ezt a műfajt, amelyekben korábban ez egyáltalán nem volt megszokott.

  • Időközben publikálni kezdtél. A Coltrane-kötetedről beszéltünk, 1984-ben viszont a Molnár Dixieland Bandról írt könyved miatt többen megnehezteltek rád.

Molnárék 1984-ben húsz éve működtek, mégis meglehetősen háttérbe szorultak, illetve szorították őket. A könyvet hál' istennek sikerült olyan gyorsan kiadni, hogy mire az ellentábor észbe kapott, addigra a boltokban árulták.

  • Következő könyved, a Magyar Jazzlemezek 1912-1984 szintén meglehetősen nagy viharokat váltott ki a hazai szűkemberek körében. Miközben a kötet megszületését nemzetközi viszonylatban jelentős eseményként „ünnepelték". Szerinted miért e kettőség?

Magyarországon egészen a nyolcvanas évek végéig hivatalosan úgy tartották, a magyar jazz csak a hatvanas évektől létezik. A dolog pikantériája, hogy ma az akkoriban igen támadott 1912-es évszámnál még régebbre megyek vissza. A grazi jazzakadémia megrendelésére ugyanis jelenleg az Osztrák-Magyar Monarchia ragtime-történetét, illetve az afro-amerikai hatásokat kutatom. Egészen az 1850-es évek végétől pontos adatokkal, majd a századfordulótól több száz hangfelvétellel rendelkezünk. És ezekből világosan kiderül, hogy mi ezen a területen is megütöttük az európai színvonalat. Ezt sokan továbbra sem akarják elfogadni, miközben sokakat az is irritálja, hogy mindezt én, aki nem végeztem akadémiát, semmilyen hangszeren nem játszom, nemcsak kijelentettem, hanem be is bizonyítottam.

  • Ennek ellenére sem igazán értem, hogy miért volt/van ez a merev elzárkózás a szakmában.

Mert szerintük, ami a hatvanas évek előtt történt, az nem jazz. Maximum improvizatív tánczene. Ha Duke Ellington játszotta, akkor jó, de ha ugyanazt egy korabeli magyar zenekar, akkor nem. Mentek a nevek és a nemzetközi blabla után. A világon a legtöbb szakkönyv szóbeszédek és anekdotagyűjtemények alapján íródott. Mi pedig átvettük őket! Pedig Ellington első négy kompozícióját Európában először a Rózsavölgyi Kiadó jelentette meg. Persze a magyar zenekaroknak az itteni közönség igénye szerint a repertoárt, a szólókat, a hangszerelést meg kellett változtatni. De ettől még játszották. S erre megvannak a hangdokumentumaink is.

  • A Magyar Jazzlemezek című könyvedet azonban nemcsak ezért támadták, hanem azért is, mert belevettél külföldön élő magyar zenészt is, például Szabó Gábort, Zoller Attilát, Bacsik Eleket vagy Dudás Lajost. Miért tartottad ezt fontosnak?

Azért, mert ezek a művészek sosem tagadták meg Magyarországot, magyar zenei alapokon építkeztek magyar címet adtak kompozíciójuknak. Hát hogy hagyhattam volna ki őket ebből a kötetből? Ők mindig magyarként és nem a felvett állampolgárságuk szerint szerepeltek a világon. Nekünk is magyarként kellett tekinteni őket. Ezt a hozzáállást a külföldi kritikusok méltányolták is.

  • Az említetteken kívül azt is szemedre vetették, hogy a könyvben néhány olyan felvétel szerepel, amelyen Kazal László, Ákos Stefi vagy Hollós Ilona énekel.

Nem tudom, hogy mit szólt volna a kritikusom, ha már korábban rábukkantam volna Karády Katalin jazzfelvételére. Nem az énekeseket, hanem a produkció összességét kell nézni! Hiszen a világon rengeteg olyan felvétel készült, amelyeken Duke Ellington vagy Count Basie bigbandje olyan énekeseket kísért, mint Bing Crosby, Frank Sinatra vagy Martha Thilton. A világon mindenütt jazz-diszkográfiákba sorolják ezeket a számokat. Ennek alapján vettem a bátorságot, hogy például a táncdalénekesként ismert Kazal László néhány felvétele bekerült a könyvbe. Mert a kíséret egyértelműen szvinget játszott. Persze sokan azt is megkérdőjelezik, hogy a szving jazz-e. S bár az angol szakirodalomban a „hot dance music", az improvizatív tánczenéhez hasonló stílus külön kategória, azt is a jazz részének tekintik.

  • 1970 óta - a volt keleti blokkból másodmagaddal - tagja vagy a Nemzetközi Jazz-kutatási Társaságnak, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezel. A gyakorlatilag kész Magyar jazz története című könyved megjelenésére azonban - támogatók hiányában - mind a mai napig nem került sor.

Már az is nagy szó, hogy egyáltalán idáig eljutottam. Amikor a hetvenes évek elején az Akadémia berkein keresztül Csányi Attilával és Pál Sándorral elindítottuk a jazztörténeti kutatásainkat, hamar leállították. Azt mondták, nincs rá pénz. Meg egyébként is hogy jövünk ahhoz, hogy ezzel foglalkozzunk? Talán ezt a fanatizmust értékelte a Soros Alapítvány, amikor a negyedik nekifutásra kétéves ösztöndíjat ítélt meg. Így befejezhettem huszonöt éve folyó magyar jazztörténeti kutatásaimat. Az anyag több ezer oldalra rúgott, be kellett látnunk, valahol határt kell szabni. A jelenlegi verzió olyan történeti áttekintés lesz, amelyhez van egy, a legszükségesebb adatokat tartalmazó bibliográfiai függelék, valamint tartozna hozzá egy körülbelül kétszáz oldalas kotta, kézirat, lemezborító és egyéb dokumentumokat tartalmazó rész. A magyar kiadással párhuzamosan angolul is megjelentetnénk. Nem szabad beleesnünk a norvégok, a katalánok, vagy a belgák csapdájába, akik színvonalas jazztörténeteket adtak ki, csak éppen - miután anyanyelvükön írták azokat - nehezen forgathatók.

Összehasonlító jazztörténet ez, így párhuzamosan láthatjuk, hol tartottak a tízes-húszas-harmincas években Belgiumban, Bulgáriában vagy Lettországban. Amerikában sem feltétlenül a világsztárokat figyelem, mert voltak náluk sokkal jobb és meghatározóbb zenészek is, csak a show-biznisz emelte a magasba Louis Armstrongot, Glenn Millert vagy Scott Joplint. Nem véletlen például, hogy Armstrong, akit az egész, világon - így nálunk is - a jazz királyának aposztrofálnak, maga azt mondta, hogy nem jazzt, hanem szórakoztató zenét játszik. Ha meghallgatjuk a felvételeit, rá kell jönnünk, hogy igaza volt. Ahogy nálunk sem volt a szó szoros értelmében jazzmuzsikus Martiny Lajos, Buttola Ede vagy Beamter Bubi. Mégis helyük van ebben a könyvben. A gáncsoskodás helyett inkább örülnünk kellene, hogy végre a nemzeti örökség egyik hártya vékonyságú szeletét sikerült tisztázni és felmutatni a világnak. Ezt mi magyarok produkáltuk! Tegyük a korabeli francia, belga vagy orosz felvételek mellé! Nincs mit szégyenkeznünk. Sőt!

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Vitatott Magyar jazztörténet >> - cikk, 1999. december

Simon Géza Gábor: A saját gyártású lemezeké a jövő >> - interjú, 1997. augusztus

A magyar jazz könyve >> -  cikk, 1993. február

Simon Géza Gábor: Meddig jazz a jazz? >> - interjú, 1992. március

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán