| Menyhárt Jenő - Itt kísértünk |
| Megjelent: Új Magyarország |
| 1992. október 17. szombat, 00:00 |
|
Az utolsó buli. Az utolsó utáni buli. Az utolsó utáni utáni Európa Kiadó buli. Hányszor hallhattuk ezt a nyolcvanas évek közepén, majd kiderült, lesz még egy. Aztán a rendszerváltozás környékén eltűnt a zenekar, tagjaik más-más formációkban bukkantak fel. Nemrég pedig A Balázs Béla Stúdió és a Magyar Narancs évadnyitó kulturális hajókirándulásán Menyhárt Jenő bejelentette: újra játszik, sőt lemezt készít az Európa Kiadó. A „nyolcvanas évek rock „rock and roll lázadóinak” egyik reprezentáns zenekara tehát újra aktivizálta magát, az Itt kísértünk, Love '92 című programjukkal október közepe óta járják az országot. Ma este Budapesten, a Körcsarnokban lépnek fel. Menyhárt Jenőt, az együttes vezetőjét azonban nemcsak jelenükről, hanem cseppet sem zökkenőmentes múltjukról is kérdeztem.
A Balázs Béla Stúdióban sok hasonszőrű és -gondolkodású művész dolgozott, akikkel intenzív szellemi kapcsolatban álltunk - rendszeresen dolgoztunk például egymás munkáiban -, és miután a stúdiófelvételekhez sok pénz kellett, ottani barátaink felajánlottak egy lehetőséget: nevezzünk be az általuk kiírt filmpályázatokra. A tagság - tehát a baráti kör - aztán úgy dönt, hogy miután zenés filmről van szó, először fel kellene venni a zenei anyagot. Mindenki tudta, hogy szó sincs filmről, de miután a MAFILM ellenőrizte a BBS-t, valamilyen formát kellett adni a dolognak. Beadtuk hát a forgatókönyvet, a tagság „hosszú vita után” megszavazott harmincezer forintot, amely elégnek bizonyult arra, hogy egy hónapot eltöltsünk az Ikarusz stúdiójában. Ez az összeg nem ment a BBS filmjeinek rovására, nekünk azonban jól jött. Az így felvett anyagot ma ugyan nehezen lehetne stúdiófelvételeknek nevezni, de belőlük az akkoriban közkézen forgó koncertkazettákhoz képest kihallatszott a zene és lehetett érteni a szöveget. Aztán a tagság úgy döntött, mégse forgassuk le a filmet. Ezt a manővert 1984-ben megismételtük.
Amikor 1985-ben Erdős Péter magához hívatott, nem is értettem, mit akar tőlem. Mikor bementem, mondta, üljek le, meg fogok lepődni: lemezt szeretne készíteni az Európa Kiadóval. Képzelheted, hogy elképedtem. Elkezdtünk beszélgetni, majd egymás hosszas kóstolgatása után egy mindkettőnk számára elfogadható feltételrendszerben állapodtunk meg. Mai fejjel teljesen világos az egész. Mi még nem tudtuk, de ők már sejtették. Ez egy lépés volt a részükről, egyfajta füttyjel. Most megegyezős korszak fog jönni, amelyben adott esetben mindkét fel számára életképes feltételeket lehet teremteni.
A hozzánk hasonló, határmezsgyén mozgó zenekarok általában beadtak tíz számot, ebből kettőt-hármat kihúztak, a többiből lett a lemez. Esetleg sorokat vagy szövegrészeket is át kellett írni. Ebbe semmiképpen nem akartam belemenni. Erdős Péterrel tulajdonképpen abban egyeztünk meg, hogy a beadott műsort nem fogjuk megvitatni, részekre szedve tételesen megtárgyalni, hanem két válasz lehetséges: igen vagy nem. Így is történt. Beadtam és igent mondott, úgyhogy ettől kezdve az történt, amit mi akartunk.
Természetesen. A biztonság kedvéért - hogy a lelkiismeretem is nyugodt legyen - beadtam egy, a régi számokból (Szabadíts meg a gonosztól, Mocskos idők) álló műsort is. Arra is igent mondtak. Tehát kiadhattuk volna. De eszünk ágában sem volt kiadni. Az akkori magyar kultúrpolitika ugyanis állati rafináltan működött: mindent meg lehet jelentetni, csak nem a megfelelő időben. Az egész egyfajta késleltetésre épült. Amikor az a könyv vagy az a film már nem azt jelenti, amit eredetileg. Egyfajta utólagos kiárusítás folyt. Éppen a Hungaroton- tárgyalások idején hallottam, hogy Kex-lemezre gyűjtenek anyagot, sőt a Beatricével is egyezkednek! Tisztán látható volt, hogy az Európa Kiadó esetében is valami ilyesmiről van szó. Ez olyan csapda, amelybe nem szabad belesétálni. Másrészt valószínűleg mindenki úgy érezte volna - mi is -, hogy ez már nem az, hiszen ez stúdiófelvétel, és egyébként is miért most, és mi köze az egészhez a lemezgyárnak. Ugyanakkor nekünk sem lett volna felemelő, hogy miután játszottuk azokat a számokat öt évig és felvettük az Ikaruszban, most Törökbálinton, a lemezgyártás stúdiójában az egészet újra rögzítsük. Mindent akkor kell kiadni, amikor az aktuális. Tehát, ha lemez, akkor azon az 1985-ös Európa Kiadó lesz rajta. Azok a számok, amelyeket akkor írtunk, vagy ha nem, ahogy azokat akkor játszottuk. Így is lett. De ez teljes mértékben a mi döntésünk volt.
Ez a lemez tulajdonképpen az Európa Kiadó romjain jött létre. De ez nem is volt baj, mert teljesen más lemezt szerettünk volna készíteni, mint amit tőlünk korábban megszoktak, hiszen a nyolcvanas évek végén teljesen másról volt szó, mint korábban. Ezt a „Szavazz rám” mintegy megelőlegezte. S bár a lemezborítót egy évvel később valódi választási plakát formájában lehetett látni a budapesti utcákon, ezt nem politikai irányvonalnak, hanem általában a „bennlevés”, a szisztémában való bennélés emblémájának választottam. Hogy világos legyen: nem azok az idők jártak és járnak, amikor akár a kultúrában, akár az élethelyzetekben a társadalmon kívüliség, a társadalommal való szembenállás idejét élnénk - és most az egész világról beszélek -, hanem ma valahogy minden belül és párhuzamosan történik. Párhuzamos kultúrák léteznek, amelyek találkoznak. Nincs elkülönült kommersz és nem kommersz. Olyan lemezt szerettem volna csinálni, ami ilyen. Amely többi módon hallgatható, illetve több ember számára hozzáférhető, és ami nem nyersen, hanem sokkal finomabban hat és működik.
Az Európa Kiadó soha nem oszlott fel. Ezek sokkal inkább sorsszerű kérdések és döntések. Az Európa Kiadó körülbelül tíz ember, akikkel a nyolcvanas éveket egyfajta szellemi és sorsközösségben csináltuk végig. Most újra elkezdtünk játszani. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért éppen most; egyszerűen így alakult. Az embernek megvan a saját belső tempója, a zenekar a saját törvényei szerint működik.
A mienk egyáltalán nem nosztalgikus jellegű vállalkozás, hiszen elsősorban új számokat fogunk előadni. Lehet, hogy ezek kevésbé dühösek, kevésbé ingerültek, de most ilyeneket írtam. Valószínűleg igaz, hogy az embernek élete folyamán módosulhatnak az alaphangulatai.
Az sem biztos, hogy egyáltalán megjelenik. Mi azonban mindig távolságtartó zenekar voltunk. Annak idején sem érdekelt, hogy kiadunk lemezt vagy nem. Szerettünk zenélni, csináltunk néhány számot, adtunk koncerteket, s azon voltak emberek. Ez számunkra akkor is elegendő volt, ma is az. Mindenki másból él, így anyagilag nem függünk tőle. Inkább csak egyfajta szellemi kaland. ---------------------- Kapcsolódó anyagok: Menyhárt Jenő: Új évezred, új nyelv, új környezet >> - interjú, 2001. augusztus A múlt hieroglifái (Európa Kiadó archívok) >> - cikk, 1997. szeptember Menyhárt Jenő: Hibernálva az Európa Kiadó >> - interjú, 1995. szeptember Menyhárt Jenő: Itt kísértünk >> - interjú, 1992. október Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >> - interjú, 1990. november
|
