Főoldal
Hobo - A blues nem nyafogás
Megjelent: Új Magyarország   
1993. június 26. szombat, 00:00

Tizenöt éve nyomul a Hobo Blues Band. Tizenöt éven keresztül próbáltak zenebohóckodásból kenyeret keresni. Megnevettették, megtáncoltatták az embereket, csábítgatták a lányokat, néha beszívtak, tűrték a fenékbe rúgást, pimaszabb tréfáiknál félve hátranéztek, hajlongás közben nyelvet öltöttek, a tapsért káromkodtak, a pénzért imádkoztak, zenében fürödtek, szeretetben törülköztek, félelmükből gúnyt űztek. Vezetőjük, Földes László, alias Hobo, ma is ugyanazt az önmaga választotta bohócszerepet játssza, mint tizenöt évvel ezelőtt. A bohócot, aki görbe tükröt tart elénk és aki mindenkinek megbocsát. A ma esti jubileumi koncert megrendezésében a Matáv és a házigazda Ferencváros segíti őket, ezért tudnak díszletet építeni. A Fradi-pályán rendezendő történelmi show-ban a zenekaron kívül Szikora János, Lakatos Tóni, Rajk László, Tomsits Rudolf, Jordán Tamás, Cseh Tamás és Márta István vesz részt. Külön érdekesség, hogy egy harminchat tagú rendőr fúvószenekar fog HBB-számokat játszani.


  • Mit érzel tizenöt év rock and roll után? - kérdeztem Hobót, néhány nappal a koncert előtt.

Mintha egy mondat végén pont lenne. Sosem adtunk nosztalgiakoncerteket, a mostani sem az lesz, mégis úgy érzem, valami véget ért. Hogy ez éppen egy évfordulóval esik egybe, a sors akarata. Nehéz beszélnem a mögöttünk álló tizenöt évről, mert - mindig úgy éreztem, hogy az egész egyetlen, vég nélküli ámokfutás. Végigcsináltuk, azt is, amit nem is hittünk volna, és persze sok minden nem jött létre, vagy ha igen, nem úgy, ahogy szerettük volna. De elképesztő tempóban éltük, éltem át ezt a tizenöt év rock and rollt. Történtek közben dolgok - a Vadászat, a József Attila-összeállítás vagy az első lemez - amelyek megszületésük után önálló életet kezdtek élni, és azóta kísérik az embert. De az biztos, hogy minden egyes lépésnek megvolt a maga értelme.  Szabadabbak voltunk másoknál, mert az életnek olyan területén dolgoztunk, amit nem lehetett szocialista módon államosítani. Szabadabbak voltunk a közönségnél is, mert mi legalább el tudtuk mondani, mit érzünk. Allen Ginsberg mondta nekem 1980 novemberében, a Keleti pályaudvari búcsúzkodás során, hogy a humor, a gúny és az öngúny segít elviselni a terrort. De én ezen túl tudtam, miért engedélyeztek, mire használtak fel bennünket a „legvidámabb barakk” legfelsőbb manipulátorai, és ezzel vissza is éltem.

  • Ugorjunk vissza az időben, ugye, a legenda szerint 1978-ban egy sashalmi szenespincéből indult a karrieretek.

Szó szerint. A dobosunk bátyjának pincéjében próbáltunk. A rácson túl hatalmas krumpliszsákok hevertek, a rácson innen szén. Mi a kettő között próbáltunk.

  • Rock and roll körökben régóta ismert voltál. Viszont ekkora elmúltál 33. Mért éppen ekkor döntöttél saját zenekar megalapítása mellett.

Azt hiszem, az igazi lökést a Rolling Stones 1976-os zágrábi koncertje adta. Amikor onnan hazajöttem, barátaim - Piramis- és LGT-tagok - segítségével kezdtem esteket csinálni. Hatvanas évekbeli zenét játszottam - magyarul. Időközben a P. Mobilnak írtam szövegeket. Amikor Vikidál Gyula menetrend szerint összeveszett Schusterrel, néhány P. Mobil-koncerten helyettesítettem. Aztán Vikidál visszajövetele után is maradtam - a Jumping Jack Flash-re, a Mannish Boyra és a Dobókockára - beugró énekesnek. Egy évig csináltam, majd az Ikarusz zenészei megkerestek. Új névvel 1978 augusztusában a P-Mobil előzenekaraként a Pestlőrinci Ifjúsági Parkban léptünk. Negyvenöt perces műsort adtunk, a siker leírhatatlan volt. Ettől kezdve egészen 1985-ig állandó telt ház előtt játszottunk. Voltak olyan évek, hogy 250-300 előadást.

  • A pestlőrinci koncerten egyetlen saját számot sem játszottatok.

Mutatja, mennyire nem gondoltam komolyan. Azt hittem, csak szombat esti klubzenekar leszünk. De a dolog beütött, s amikor novemberben Póka Egon csatlakozott hozzánk, komolyabban kezdtünk dolgozni. Az első szériának vázlatát - nem az első lemez anyagát, hiszen sosem lemezben, hanem komplett műsorban gondolkodtam - egyetlen délután írtam.

  • Az évtized végére a Hobo Blues Band a csöves közönség körében egyre sikeresebb lett, ezért a hivatal és a szakma részéről szaporodó támadások értek titeket. A kiátkozott Beatricével és P. Mobillal együtt az évtized végére „fekete bárányokká” váltatok. Az 1980. augusztusi hajógyári szigeti fesztivál egy mozgalom csúcspontját jelentette, de aztán jelentősen átrendeződtek a frontok. A P. Mobilban személyi változások történtek, a Beatrice feloszlott, a HBB-t meg mintha bele akarták buktatni az első lemezbe.

Mi is így éreztük. Tizenkét nap alatt kellett felvennünk, ráadásul a Neoton Família hangmérnökével. De a tervük nem jött be, mert bármilyen rosszul szólt és bármennyire nem sikerült megvalósítani az elképzelésünket, mégiscsak több mint százezer példányban fogyott el. De mi azért is jutottunk át, mert nálunk nem egy szón vagy dalon múlott az egész. Az összes dalban ugyanaz a világ, gondolatmenet feszült. Ha az egyiket kivették, ott van másik négy.

  • Az első nagylemez legalább megjelent. A másodat, a Kopaszkutyát viszont letiltatta Erdős. Nem féltél, hogy hasonló sorsra jut a zenekar?

Dehogynem. Betiltották a lemezt, holott vetítették a filmet. Sőt, még a szalagot is megsemmisítettek. Kovács György, a film hangmérnöke a filmgyári szalagot valami elképesztően mocskos tárolóhelyiségben megtalálta, így sikerült végre kiadni. Megcsináltunk tehát valamit, aminek az egyik fele mehet, a másik nem. Ez pontosan olyan volt, mint amikor a zenekart kitiltották Borsodból, én viszont játszhattam a Miskolci Nemzeti Színházban. Az ilyen esetekben mindig elkeseredettséget, fájdalmat, dühöt és e némi félelmet váltottak ki bennem. Hogy nem tudjuk tovább folytatni.

  • A Kopaszkutya-szerep elég idegen volt tőled. Miért vállaltad?

Belesodródtam. Amúgy ez volt az egyetlen lemez, amelyet megrendelésre írtam. Szomjas György filmjében megpróbálta a HBB-t „kopaszkutyásítani”, s ebből kifolyólag soha fel nem oldható konfliktus keletkezett a közönség egy része - itt a csöves vonal kevésbé érzékeny és gondolkodó részére gondolok - és közöttem. Soha nem szerettem ezt a kopaszkutya-dolgot. Tisztességes, de nem jó. Jóhiszeműen belementünk, s ránk ragadt valami, amihez nekünk semmi közünk nem volt. Nem a mi történetünkről szólt a film, de a közönség azt hitte. Pedig már a Még élünk című lemezükön is nyomai voltak a Vadászatnak - Nagyon faj, Mindennek vége, Hitetlenek dala -, de ez volt az az album, amely végképp szembefordította a Kopaszkutya-közönséget a HBB-vel. Ma, a heavy metáa oldalszele miatt megint kultusza van a Kopaszkutyának, és ennek nem igazán örülök.

  • Annak idején mégiscsak kisebbfajta csoda volt, hogy a zenekar egyik csúcspontját jelentő Vadászat, ha kompromisszumok árán is, de megjelenhetett.

A Vadászat egyfajta összegzés volt, amely a költészet, a színház, a cirkusz és a mesevilág elemeit, valamint a korábban felbukkant politikai szimbólumrendszert egyesítette, sőt túl is haladta. Sajnos két Faludy- (Haláltánc ballada, Ballada a senki fiáról) és két Petőfi vers ( Kutyák dala, Farkasok dala) nem mehetett át. Volt persze más tiltott szám (Bevonuló baka blues, Moszkva tér blues) rajta, de mint mondtam, nálunk sosem egy dalon múlt a dolog. A Száműzött lovagot (eredeti címén Konrád lovagot) - melynek szövegét Konrád György Az autonómia kísértése című könyvéből állítottam össze - pedig Bors Jenő csak úgy engedte át, ha nem én, a kommunista családból elfajzott csavargó éneklem, hanem Bill. De ebbe a kompromisszumba bele kellett menni, hogy a dal a lemezen lehessen.

  • A Vadászat után viszont eléggé megtorpantatok. Mi történt?

Csináltunk még egy - legalábbis számomra - csodálatos lemezt, az Esztrádot. Eredetileg a szocializmus negyvenedik évfordulójára készült volna, de csak egy évvel később tudtuk kiadni. Mint mindig, kompromisszumok árán. A 45-ös bluest követő számnak például nem adhattuk azt a címet, hogy Dal a hadifogolytáborból, pedig ezt Póka Egon apja a II. világháborúban az amerikai fogságban játszotta a tiszteknek. Glenn Miller In The Mood-jára ott írta rá valamelyik hadifogolytársa ezt a szöveget. Nem engedték, így az lett a címe, hogy Túl az Óperencián. Lemaradtak más számok is, részben azért, mert nem engedték, részben azért, mert nem voltak zeneileg eléggé kidolgozottak. Így ez a lemez, bármennyire szerettem volna, nem lett kerek. Azt a csalódást, amit Deák Bill Gyula és Tátrai Tibor kiválása jelentett, értékes, befelé forduló és alázatos munkával hidaltuk át.

  • Van, aki viszont azt mondja, hogy azért csináltad meg ekkor az Üvöltést és a Jim Morrison-lemezt, mert nem voltak ötleteid.

Ez nem igaz. Mindig vannak ötletek a tarsolyomban, de Allen Ginsberg Magyarországon járt, s boldogan csinált velünk lemezt. Morrison számait pedig játszottuk a koncerten, s ha már Göczey Zsuzsa segítségével sikerült felvenni, mért ne adtam volna ki? Sokan ezen keresztül ismerték meg ezt a világot. A közönség egy része persze megdermedt, hogy átmentünk verszenésítésbe. Miközben kezdődött a politikai lazulás korszaka, a Másik Magyarország még 1987-ben sem mehetett át elsőre Borséknál. Czippán György azonban leadta a Rockstúdióban a Lengyel Zsolt által készített klipet. Mire Bors - Wilpert Imrén keresztül - újra nemet mondott. Ekkor nekirontottam, hogy képzeli ezt, hiszen a tv leadta. Végül beadták a derekukat, de szakítottunk egymássál. A Tiltott gyümölcsök című lemezzel kezdtük a kiadótól kiadóig vándorlást.

  • 1990-ben újabb csúcspont jött, a rendszerváltás pillanatát bemutató Tábortűz mellett. Az utána követező két lemez azonban meglehetősen felemásra sikeredett. A kifáradás jele ez?

Nem.  A szövegekkel elégedett vagyok, de a zenéjük - különösen a Kocsmaoperáé - idegen maradt számomra. A Hobo Blues Band mindig ad hoc zenekar volt. Kitűnő zenészek játszanak benne együtt, mindig feltalálom magam. Az, hogy nem sikerül egy lemez, nem jelent elkurvulást. Csináltam vagy húszat, ebből néhány nem sikerült.

  • A ma esti koncert viszont - mint említetted - mégis viszont pontot tesz valami végére...

Érzem, a dolgot másképpen kell folytatni. Szeretnék újra műsorokat írni. Most csinálom az I Love You Budapestet. Szeretnék mélyebbre szállni a dologban. A közönség szorítása ezzel ellentétes. Ők a metálos, vadabb irányba nyomnak minket, minket viszont a dolog mélyebb része érdekel. A HBB további ténykedését sokkal inkább műhelymunkává és emberközelibbé akarom tenni. A blues ezt kívánja, veled van otthon, reggel ezzel ébredsz. A blues nagyon férfias. Nem nyafogás, de azért fájdalmas. Jó mocskos. Emberi. Olyan, mint Te.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kopaszkutyából nem lesz szalonna >> - cikk, 2011. október

Apák rock and rollja (HBB 30) >> - kritika, 2009. január

Hobo: Bolondvadászat >> - interjú, 2008. szeptember

Hobo: Vadászat >> - 303 magyar lemeze, 2008

Hobo idegen tollai >> - kritika, 2004. július

Hobo: Blues, színház, költészet >> - interjú, 2002. december

Hobo: Meggazdagodni már nem fogunk (A HBB 20 évéről) >> - interjú, 1998. április

Hobo: Adjatok a kutyáknak húst! >> - interjú, 1998. január

Hobo: A vadászat túlélői >> - interjú, 1997. január

A 66-os út végén (Hobo Amerika-könyvéről) >> - cikk, 1996. január

Hobo: Kerouac nyomában a 66-os úton >> - interjú, 1995. november

Hobo: A blues nem nyafogás >> - interjú, 1993. június

Bázakerettye és József Attila >> - cikk, 1992. május

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >> - cikk, 1992. december

Hobo: Úton lenni boldogság, megérkezni a halál >> - interjú, 1991. október

Hobo: Magyarország messzire van >> - interjú, 1991. október

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán