| Kiss Imre - Egy ember, aki jól érzi magát |
| Megjelent: Új Magyarország |
| 1994. március 23. szerda, 00:00 |
|
A Magyar Rádió zenei főszerkesztőjére az elmúlt hetekben össztűz zúdult. A zenei osztályon tervezett elbocsátások ellen egyre-másra tiltakoznak szóban és írásban a zenészek, a zenei szervesetek. Kiss Imre ez idáig hallgatott.
Köszönöm szépen, jól.
Igen, de a rádiósoknak írt levélben is úgy fogalmaztunk, hogy 1994. április 11-én várhatóan elbocsátjuk őket.
Nehezen tudom elképzelni. A Gombár-féle műsorreformkor a rádió szakszervezete követelte átvilágítást - mint ön is tudja - egy számvevőszéki vizsgálat követte, mely elég elmarasztalóan írt az intézményben tapasztalható kapacitáskihasználtságról. Erre tavaly október végéig minden területi vezetőnek reagálnia kellett valamilyen formában. Ezután léptünk.
Nagyon nehéz ilyen listát összeállítani. 108 ember dolgozik ezen a területen, közülük többen elérték a nyugdíjkorhatárt. Az aktívaknál pedig a gazdaságosságot kell figyelembe venni. Hogy a műsoraikat milyen költségvetéssel, milyen tervezéssel és milyen lelkesedéssel valósítják meg. Az elbocsátásokat az átszervezés tette szükségessé, amely kifejezetten gazdasági indokból történik. Minket szabotáltak.
Gazdaságosabban működő egységeket hozunk létre, bizonyos munkaterületeket összevonunk.
Még nem tudok, mivel az egész átszervezés áll, hiszen még nem üresek az íróasztalok. Terveink persze vannak, de erről körülbelül két hét múlva.
Hangsúlyozom, a személyi változások még nem történtek meg. A foglalkoztatási törvény azonban előírja, hogy a tervezett leépítéseket kilencven nappal előtte a megfelelő helyen be kell jelenteni, és harminc nappal korábban értesíteni kell az érintetteket. A rádió ezt megtette.
Erre csak azt tudom mondani: a gazdaságossághoz hozzátartozik, hogy valaki akarjon dolgozni. Többen viszont - és most neveket nem akarok mondani - kijelentették, hogy ezt meg azt nem csinálják. Hónapokig szabotáltak, nem adtak műsorjavaslatokat. Emiatt többször értekezletet hívtunk össze, de semmi sem változott. Hónapokon keresztül vették fel egyesek úgy a fizetésüket, hogy szinte semmit sem tettek érte.
Ez nem igaz.
Egy rádióban elő szokott fordulni, hogy megváltoztatnak egy műsorstruktúrát. Erről gyakran nem közvélemény-kutatást tartanak, hanem határoznak. Amikor itt tavaly az új struktúráról döntöttek, még nem én ültem tt. Nem mosakodni akarok, mert én is biztos változtattam volna néhány dolgot, de ez tény.
Nekem nincs velük semmi problémám, de akkor nem én voltam itt. Az átszervezés azonban nem azt jelenti, hogy a műsorok megszűnnek, hanem hogy másként, hatékonyabban élnek tovább.
Ez sem igaz. Ezek a zenei fórumok nem tűnnek el, lesznek helyettük mások, de erről szintén korai még beszélni.
Ezeknek a stílusoknak egy közszolgálati rádióban annyira kell jelen lenniük, amennyire a közvélemény-kutatás igazolja az igényt irántuk. A maga által említettek leginkább a Petőfi rádióban hangozhatnának el, de az adófőszerkesztő elsősorban a hallgatottságot szeretné növelni. S a tavaly áprilistól bevezetett műsorreformtól számítva valóban jelentősen megnövekedett a Petőfi hallgatottsága. Nézze meg a Gallup jelentéseit.
Nekünk mindenképpen az a célunk, hogy hallgassanak minket. Kulturális érdekből egyedül a Bartók rádió komolyzenei, elsősorban XX. századi zenével foglalkozó műsorait csináljuk.
Csak azt gondolja. Itt igen komoly anyagi problémák vannak, melyeket nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Meg kell élnünk valamiből, s nekünk nagyon jelentős tényező a reklámbevétel.
Húsz évvel ezelőtt elkönyveltem magamban, hogy a társadalom sosem hálás. Amit akkor a jazz területén elkezdtem, ma más folytatja. Engem meg csak szidtak. Most ugyanez a helyzet.
Ez a továbbiakban is meglesz. Azt a vádat, hogy itt a kortárs zenének egyszerűen vége, csak visszautasítani tudom.
Természetesen. Rendszeresen. Ezenkívül kortárs zenei koncerteket is szervezünk.
A szakmai szervezetek, úgy gondolom, unszolásra teszik ezt. Vezetőik pedig letiltatták magukat a rádióból.
Nem, de ez a 18-20 ember a hangadó.
Igen. Akik ezt mondják, ők maguk azok, akik elutasítják a felkéréseimet.
A kontaktusteremtésnek több fajtája van. 1961-ben jöttem ide, s azért valahogy el tudtam boldogulni itt. Vannak, akik órákat ülnek a Pagodában, kávéznak és beszélgetnek. Nos, egy átszervezésnél éppen arról kell elgondolkodni, szükség van-e az ilyen munkatársakra.
Ahogy vesszük. Amikor összevissza hazudnak, az ember természetesen nem örül. Megszoktam, hogy sok dologért nagy felelősséget kell elviselnem. És ez nem mindig vezet simogató beszédhez.
Ezek mind hazudnak. A legtöbb ilyen esetről a Népszava számol be, amelyik köztudomásúlag Vico-tulajdon. És a Vico a rádióújság miatt most nagyon rosszban van velünk. Ők minden „sztorit” megírnak.
Ezek rémtörténetek. Jogban járatosként tudom, hogy más testének érintése veszélyes. De hol tud ezek ellen a hazugságok ellen védekezni az ember? Ez a csapat - nevek nélkül - kezében tartja az egész budapesti sajtót. ------------------------------------ Kapcsolódó anyagok: Göczey Zsuzsa: A skála széles, de még nem teljes >> - interjú, 1994. szeptember Kiss Imre: Egy ember, aki jól érzi magát >> - interjú, 1994. március Göczey Zsuzsa: Figyelmeztetés nélkül >> - interjú, 1994. március Csermely Zsuzsa: Legfőbb feladatunk a szórakoztatás >> - interjú, 1993. április |
