Főoldal
Sári József - A kor szellemében
Megjelent: Új Magyarország   
1995. október 03. kedd, 00:00

Sári József Erkel-díjas zeneszerző a nyáron volt hatvan esztendős, s ebből az alkalomból a Budapesti Őszi Fesztivál keretében ma este a Régi Zeneakadémián mutatják be művekben bővelkedő pályájának egyfajta keresztmetszetét.

  • Nemrég azt nyilatkozta: eddig életében talán egyetlen alkalommal szólalt meg valamennyi hang pontosan abban a pillanatban, amikor azt elképzelte.  Akkor is egy gépen.

Lényegében kétféle zeneszerző alkat létezik. Az egyik festői magatartást képvisel, „foltokkal” dolgozik, a másik pedig - és ide tartozom én is - inkább „rajzol”, azaz kontúrgazdag zenét ír. Ez utóbbi művészek kompozícióit rendkívül nehéz előadni, s ha nem pontosan szólaltatják meg a művet, akkor nemcsak hamis lesz a kép, de egyszerűen megváltozik az iránya mindennek, s a kontúrok könnyen foltokká válnak. Amikor egy fényképen elmosódnak a körvonalak, az nem ugyanaz, mint amikor az ember szándékosan ábrázolni akarja a sebességet. Tehát a szándék és a véletlen között nagy a különbség.

  • Ez nem azért van, mert - túl azon, amit mondott - a mai előadóművészeknek a sorozatos fellépések közben nem jut ideje egy-egy szerzemény mélyebb megismerésére?

Ez is igaz, de nem csak az előadó túlhajszolt, hanem egyszerűen nincs is mód a darabokat tisztességesen elpróbálni. Vasárnap este mutatták be például a Zeneakadémián Bartók tiszteletére a nyáron komponált művemet, a Zenitet, s hiába kiváló a karmester Howard Williams, hiába volt kiváló a Magyar Állami Hangversenyzenekar, mégsem sikerült teljesen úgy megszólaltatni a darabot, ahogy meg van írva. Mindössze három próbalehetőségük volt, s nem is csoda, hogy nem tudták tökéletesen birtokba venni az anyagot. Az előadóművészek egyébként is lassan hozzászoktak, hogy elég, ha körülbelül egyezik minden, a lényeg, hogy időben odaérjenek, az útkeresztődéseknél figyeljek, ahol piros van, megálljanak, ahol zöld, továbbmenjenek. Hogy közben mi történik az út mentén nincs, arra nincs mód figyelni. Ehhez a mentalításhoz hozzá lehet szokni, s utána hiába akar az ember tisztességesen dolgozni, nem lehet az ördögi körből kilépni. Ezen a területen is igaz a pesti mondás: ne hülyéskedj, mert akkor úgy maradsz.

  • Ez talán azért is van, mert napjainkban az emberek többségét hidegen hagyja, hogy megszólal-e új mű vagy nem.

Ez világjelenség. Nemcsak az nem lényeges, hogy megszólal-e, hanem az sem, hogy milyen szinten. Bartók II. Vonósnégyesének bemutatója előtt több mint százszor próbált a zenekar, ma meg jó, ha háromszor. Ezelőtt pár-száz évvel őrületes nagy dolognak számított, ha egy új művet bemutattak. A XVIII. században például csak kortárs zenét hallgattak, s Mozartnak át kellett hangszerelni Händel Messiását ahhoz, hogy az embereket egyáltalán rá tudja venni egy több évtizeddel korábbi kompozíció meghallgatására. Ma viszont a zeneszerző lényegében rátukmálja „áruját” a karmesterre, a zenekarra, egyáltalán a zenei életre.

  • A XX. században a zeneszerző és a közönség eléggé eltávolodott egymástól. Azt azért nyilván elismeri, hogy az új művek túlságosan individualisták, túlságosan énközpontúak.

Olyan világban élünk, amelyik lényegesen materialistább szemléletű, mint bármely megelőző. Szellemileg is borzasztóan elkényelmesedtek az emberek. Hozzászoktak, hogy elmennek például a fogorvoshoz, leülnek a székbe, ellazulnak, s várják, hogy meggyógyítsák őket. Ha viszont az orvos azt mondja, hogy uram, a maga közreműködése nélkül nem tudom meggyógyítani, az illető inkább máshoz megy. Ma a szellemiséghez csak bizonyos erőfeszítések árán lehet feljutni, s ezt az erőfeszítést a hallgatónak vállalnia kell. Mégha abban az életben is, ahol lassan minden gombnyomásra működik, minden ellent is mond annak, hogy ő erőlködjön. Ugyanakkor teljes képtelenség azt követelni a zeneszerzőtől, hogy alkalmazkodjon ehhez. Nem lehet. Mégpedig azért nem, mert a zeneszerzőnek - bármelyen nagy szavak ezek - feladata van a világban. Tudósítania kell. Rég nem az a kérdés, hogy szép-e egy zene, hanem az, hogy igaz-e. A kor szelleme meghatározó. S ha az embernek olyan pechje van, hogy a XX. századba születik bele, akkor egy háború kellős közepén kell tudósítani.

  • Maga 1971 és 1984 között a Németországban élt és alkotott, akkor, amikor idehaza a kortárs zenei élet soha nem látott pezsgésnek indult. Mindezekből kimaradt, s mikor visszajött, igen nehéz lehetett ismét visszakerülni a hazai zenei életbe.

Kétségkívül nem volt könnyű, de a dolog kétélű. Ez a tizenhárom év bőven elég ahhoz, hogy az ember kiszakadjon a hazai szellemi életből. Különösen ma, amikor a felejtés egyik napról a másikra történik. Ez a hátrány persze - ha az ember nagyon aktívan dolgozik - pótolható, mivel még mindig vannak olyan előadók - például Matuz István, Gyöngyösi Zoltán, Ittzés Gergely, Perényi Eszter -, akik a zenei szempont szerint döntik el, hogy kit játszanak, hanem hogy szereti-e a darabot vagy nem. Az összefonódásokat, az intézményeket meg lehet úgy kerülni, hogy az ember egyszerűen ezekkel az előadókkal dolgozik, nekik vannak koncertjeik. Ugyanakkor szerencsém is volt, mivel hamar belekerültem a pedagógiai életbe. Fiatalok egész tömegével kerülök kapcsolatba, akikből tanárok vagy előadóművészek lesznek rövidesen, s óhatatlanul viszik magukkal az ember darabját, ha egyszerűen megérintette őket.

A másik fele, hogy a hetvenes években én olyan zenei világgal kerültem kapcsolatba, amelyről itt csak hírből hallottunk. 1971-ben bekapcsoltam például a Hesses Drei-t, s ott a XX. század második felének legjelentősebb figuráinak, Cage-nek, Bouleznek, Reichnek a műveit hallgathattam naponta órákon keresztül. Ha az ember ezt a saját hasznára tudja fordítani, felér egy stúdiummal. Ez tehát nem valamiféle száműzetés, hanem tizenhárom évnyi ösztöndíjas tanulás volt. Persze beépül az ember jelenlegi világába, s ettől talán másképp szól a zeném.

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán