|
Wágner Gábor interjúja a Pesti Műsor számára a 2008. augusztus 11-i Magyar Dal Napja alkalmából
Védegylet
A Sziget mínusz egyedik napján, augusztus 11-én kerül megrendezésre első ízben a Magyar Dal Ünnepe. A monstre, 8 órás koncert részleteiről a szervezők egyikével, Jávorszky Béla Szilárddal beszélgettem.
Ezt én sem gondolom feltétlenül így, de a rendezvényt kitaláló Presser Gábor úgy érezte, hogy a magyar dalok az elmúlt 10-15 évben nagyon a háttérbe szorultak. Ez összefüggésben van azzal, hogy kinyílt az ország, s most már nálunk is lépnek fel világsztárok, szinte heti rendszerességgel. Közben megjelentek a kereskedelmi rádiók, ahol sokkal nagyobb súlyt kapnak a külföldi slágerek, mint a magyarok. Ez egyébként azért is furcsa, mert ugyanakkor Magyarország mégis azon kevés európai ország közé tartozik, ahol a lemezeladásban nagyon erős a hazai mezőny, még ma is az összforgalom felét teszik ki a hazai kiadványok. Úgyhogy Presser Gábor azt gondolta, legyen egy nap, amikor a magyar dalok előtt tisztelgünk. Ezt a kezdeményezést karolta fel a Sziget, mondván, legyen egy látványos nyitány, egy összegző és egyben figyelemfelhívó nulladik év. A jövőben pedig azt szeretnénk, ha szeptember harmadik vasárnapján a fővárostól kezdve a legkisebb falu főteréig mindenhol magyar dalok szólnának reggeltől-estig.
Egyesület még nincs, sőt még azt sem tudjuk, hogy ha lesz, akkor azt ki fogja irányítani, s milyen pénzből. Ez az egész egyelőre csak egy kezdeményezés, egy demonstráció, hogy felhívja elsősorban a média figyelmét arra, hogy többet kéne foglalkozni azzal a dalkultúrával, amint van. De nem lesz egyszerű ügy létrehozni a dolgot. Először is alapítani kellene erre egy egyesületet vagy közhasznú társaságot. Terveink szerint nem ez fogja szervezni az egész ország területén, központilag a Magyar Dal Ünnepét, hanem csupán koordinálja a rendezvényt, s összefogja a különböző helyi kezdeményezéseket.
Alapvetően négyen szervezzük: Presser Gábor, Gerendai Károly, Lobenwein Norbert és én. Presser szerepe roppant fontos: nemcsak megálmodta az egészet, de kellő tisztelet is övezi őt a szakmában. S hívására, személyes megkeresésére szinte mindenki azonnal igent mondott. A zenésztársadalom politikailag nagyon megosztott lett az utóbbi években, vannak egyéb ellentétek is, de az ő – és persze a magyar dal – kedvéért ezeket most mindenki félretette, így egy csomó olyan ember fog fellépni együtt, összefogásban, akiket egyébként nem lehetne ugyanazon a színpadon látni. Ilyen nagyszabású, az egész magyar zenei életet mozgósító rendezvényre utoljára – szintén a Hajógyári Szigeten – 1981-ben került sor, amikor a Zenészszakszervezet rendezett egy monstre, egésznapos bulit.
Az, hogy az elmúlt 50 év legemblematikusabb dalai csendüljenek fel. Mivel későn jött az ötlet, és villámgyorsan kellett megszervezni a bulit, ezért sajnos többen nem tudták már vállalni a fellépést (például Koncz Zsuzsa, Demjén Ferenc vagy Deák Bill Gyula). Nyilván a legjobb szándékkal is okozunk sértődést, nyolc órába jó, ha belefér hetven-nyolcvan dal. S túl sok a jó dal, és a fontos előadó.
Szerző- és dalközpontú volt a válogatás. Konkrét dalokkal kerestük meg az előadókat, de azért ők döntenek, hogy mit szeretnének eljátszani. Például, még nem tudjuk, Hobo mit fog játszani. Nekünk volt egy elképzelésünk, de az nem találkozott az övével, úgyhogy egyelőre annyi a biztos vele kapcsolatban, hogy fellép. Ráhagytuk a döntést. Próbáltuk egyébként a zenészeket afelé tolni, hogy olyan dalt válasszanak, amit mindenki ismer, amit együtt tud énekelni akár 20-25 ezer ember is.
Az ő dalaikat nem feltétlenül ismeri még ennyi ember. Illetve sokan angolul írják a számaikat, és szempont volt, hogy magyar nyelvű dalok hangozzanak el. És az időnk is véges, a 8 órába ők már nem fértek bele. Ahhoz, hogy valóban teljes képet adjunk, többnapos, többszínpados rendezvényre lenne szükség, de erre nem volt lehetőség.
Egy kétórás összeállítást, videomixet. Egyrészt azok láthatók majd benne, akik azért nem lehetnek ott a koncerten, mert már nem élnek (pl. Cserháti Zsuzsa, Máté Péter), illetve mai zenekarok – a Kistehéntől a Hiperkarmáig – klipjeit vetítjük le.
|
Ásatás
90-03

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel. Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.
1990 - Többek között:
Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>
Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>
Paul McCartney, a konformista lázadó >>
John Lennon, a munkásosztály hőse >>
Forgács Péter: Privát Magyarország >>
1991 - Többek között:
Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>
Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>
Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>
Hörcher László: A rend festője >>
1992 - Többek között:
Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>
Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>
Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>
Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>
Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>
Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>
1993 - Többek között:
Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>
Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>
Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>
Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>
A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>
1994 - Többek között:
Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>
Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>
Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>
Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>
Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>
1995 - Többek között:
Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>
Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>
Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>
1996 - Többek között:
Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>
Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>
FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>
Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>
Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>
Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>
1997 - Többek között:
Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>
A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>
Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>
Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>
Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>
Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>
1998 - Többek között:
Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>
PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>
Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>
Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>
Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>
1999 - Többek között:
Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>
Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>
Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>
Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>
Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>
2000 - Többek között:
Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>
Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>
Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>
Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>
Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>
2001 - Többek között:
Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>
At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>
U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>
Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>
Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>
Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>
2002 - Többek között:
Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>
Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>
István, a király - Koppány, a szupersztár >>
Csontos István: A zenehallgatás életforma >>
Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>
Népzene és zabolátlan jazz (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

2003 - Többek között:
Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>
Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>
interjú - cikk - kritika
pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs
AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalom * Beatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPg * Csalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó * Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll Csoport * Korai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán





































