Főoldal
Szubkultúrák találkozóhelye (Ötéves az A38)
Megjelent: Népszabadság   
2008. április 26. szombat, 01:00

Április 30-án lesz öt éve annak, hogy a Petőfi-híd budai hídfőjénél megnyílt az A38 Hajó. Az egykori ukrán kőszállító uszályból átlényegült művészeti központ és találkozóhely mára a budapesti kulturális élet egyik meghatározó eleme lett. A nagyszabású koncertekkel és a Műcsarnokban retrospektív kiállítással ünnepelt évforduló kapcsán Bognár Attilával, az A38 vezetőjével beszélgettünk.

  • Európában régóta hagyománya van az úgynevezett ppp (private public partnership) rendszernek, amelyben az állam a kultúra, az egészségügy, a büntetésvégrehajtás vagy az idősek gondozása területén magántőke bevonásával végeztet el közfeladatokat. Amikor 2003-ban nagy hitelből létrehoztátok ezt a magánintézményt, nyilván ti is valami hasonlóban gondolkodtatok, mégha ez a szisztéma akkor idehaza meglehetősen újnak is számított.

Nemcsak öt éve számított újnak, de igazából Magyarországon sokaknak még ma sem teljesen tiszta, pontosan mit is kell értenünk rajta. A ppp a köztudatba a Művészetek Palotája kapcsán került be, pedig a konstrukció más együttműködési lehetőségeket is takarhat. Ráadásul a Műpa akkora léptékű vállalkozás, ami a civilszféra szintjén általában nem értelmezhető. Mi viszont a ppp sajátos értelmében gondoljuk működtetni az A38 Hajót, ami a mi értelmezésünkben nem hosszú távú állami hitelfelvételt jelent (amiről a MűPa esetében lényegében szó van), hanem kölcsönös előnyökkel szolgáló, nem pusztán pénzügyi jellegű együttműködést. Hisz a kultúra területén mi sok esetben ugyanolyan közhasznú feladatot látunk el, mint mondjuk a Trafó, a Millenáris vagy a Petőfi Csarnok, nagyjából ugyanazokat az embereket is „szórakoztatjuk”, csak nem rendszeres normatív támogatásból. Azt szeretnénk, hogy a minisztériumok, állami szervezetek, önkormányzatok hosszú távon is leszerződjenek velünk, hiszen noha jelenleg is vannak szerződéseink a fővárosi és a kerületi önkormányzattal, illetve a kulturális minisztériummal, de ezek mindig konkrét feladatokra és adott évre vonatkoznak, nem öt vagy akár tíz éves távlatokra.

  • Mikorra válik „tehermentessé” az intézmény, azaz mikorra sikerül visszafizetnetek az induláskor felvett sokszázmilliós hitelt?

Elég közel vagyunk hozzá. Némi csúszással, de várhatóan teljesíteni tudjuk az üzleti tervben vállaltakat. Persze mindig merülnek fel újabb fejlesztési igények, de az alap, az építéshez kötődő hitelek a jövő év végére kifutnak. Az A38 Hajót amúgy több magánszemély hozta létre, de fontos, hogy egyikünk sem üzleti befektetésként tette. Többen a munkájukkal váltak tulajdonossá, építész barátaim például több tízezer munkaórányi értéket tettek bele. Ugyanez a helyzet a jogi-pénzügyi vonalon, amit magam képtelen lettem volna végigvinni, s pénzem sem lett volna arra, hogy egy profi munkatársat megfizessek. Így ezek a baráti segítők kaptak komoly tulajdonosi hányadot a hajóban, ami többszázmilliós bankkölcsönnél amúgy nem éppen kecsegtető pozíció. Persze gyorsan hozzáteszem: az A38-nál a mai napig egyetlen forint osztalékfizetés nem történt. S ez vélhetően még évekig így is marad.

  • A kultúrának az a területe, amit ti képviseltek, ideális esetben sem rentábilis. Hogy áll össze mégis a költségvetésetek?

A tavalyi forgalmunknak nagyjából a felét adta a jegybevétel, negyedét a vendéglátás, öt százalékát pedig a minisztériumoktól, illetve a fővárostól és a kerülettől kapott támogatás tette ki. A maradék húsz százalék az üzleti szférából jön, egyrészt a rendezvényszervezésből, másrészt a szponzorpénzekből. S ebben még nincs benne az, hogy miután nagyon jó a kapcsolatunk a legtöbb Budapesten működő külföldi kulturális intézetekkel, így sok művésznek a gázsiját vagy az útiköltségét nem nekünk kell előteremtenünk. Ezek általában speciális koncerteket is jelentenek, ahogy a nagyvállalatoktól kapott szponzorpénzek is mindig speciális sorozatokhoz kötődnek. Az öt év alatt a magyar topvállalatok elég nagy részét sikerült megnyerni támogatónak, megtanultunk, miként kell a menedzsmentjükkel a kapcsolatot ápolni, miként tudunk az elvárásaiknak megfelelni. A hajón minimális a reklámfelület, viszont ezekkel a programokkal imidzset lehet építeni. Öt éve a nagyvállalatok többsége még egyáltalán nem értették a „filozófiánk”, hogy nálunk nem lehet „leuralni”, az adott cég logóiba „csomagolni” a hajót. Öt éve a pénzügyi egyensúly megteremtéséhez lényegesen egyszerűbb út lett volna az A38-at valamelyik multinacionális céggel kitapétáztatni, de Európa kulturáltabb felén ez már akkor sem volt divat. S a legtöbb hazai nagyvállalat menedzsmentje ezzel ma már tisztában van, ma már érti és elfogadja ezt a fajta gondolkodást.

  • Az elmúlt öt évben Budapest egyik fontos kulturális központjává váltatok. Talán azért is, mert zeneileg elég széles palettán mozogtok. Milyen szempontok szerint válogattok?

Egyrészt a saját ízlésünknek, másrészt az igényeknek megfelelően. De az elveinkből és a minőségi színvonalból sosem engedünk. Nyitottságunkat mutatja, hogy az A38-at több szubkultúra is magáénak vallhatja. A kezdetektől karakteres jazz, alternatív és elektronikus zene mellett az elmúlt egy évben például a minőségi metál is bekerült a kínálatba, kiderült, ennek is van Budapesten elkötelezett közönsége, s még a kritikusok is meg-megállapítják, hogy ezek a zenekarok milyen jól szólnak nálunk. De ami szerintem a legnagyobb erényünk, hogy azok érzik igazán jól magukat, akik szinte itt futottak be és itt váltak igazi sztárokká. Az Erik Sumo Band, Péterfy Bori, Barabás Lőrinc, a Pannonia Allstars Ska Orchestra vagy a Subscribe ma már kitűnő, kiforrott produkciók. Nemcsak teltházat vonzanak, de a közönségük jól használja az A38 Hajó tág infrastruktúráját, a több helyszín, a vetítés és a partizás lehetőségét. Mellettük persze rendszeresen szerepeltek, illetve szerepelnek az olyan klasszikus magyar rockzenekarok, mint az Európa Kiadó, a Kispál és a Borz, a Kiscsillag vagy a Quimby, amelyek tagjaival amúgy is baráti a viszony.

  • Eddig csupa magyar formációról beszéltünk, a havi programfüzetet fellapozva azonban inkább az tűnik fel, hogy a fellépők háromnegyede külföldi…

A hasonló jellegű intézményekben ez a világon szinte mindenhol így van. Az utóbbi években nagyon rákerültünk az európai turnétérképre. Az egyik példaképünk, az amszterdami Melkweg vezetője mondta nekünk mindig, hogy ügynökségekkel dolgozzunk, mert bár rajtuk keresztül esetleg drágábbak a művészek, viszont folyamatosan biztosítják a produkciókat. Azóta több ügynökséggel is kölcsönösen jó a viszonyba kerültünk, a kollégáimnak mostanában ezért már az a legfőbb feladata, hogy a város anyagi és egyéb teherbíró képességét figyelembe véve figyeljék a trendeket.

  • A kezdetek óta komoly összegeket áldoztok arra, hogy a jelentősebb koncerteket képben és hangban DVD-minőségben rögzítsétek. Miért fektettek erre ekkora hangsúlyt?

Azért, mert így a nálunk fellépő művészek sokkal nagyobb nyilvánossághoz juthatnak. A közszolgálati televíziókban az utóbbi években tapasztalt intenzívebb jelenlétünk mindenkinek jó: az M1 vagy a Duna Televízió elérhető áron jut színvonalas kulturális produkciókhoz, az előadók is jobban szeretnek ezért minket, a szponzorok számára szintén vonzó, hisz a médiatörvénynek megfelelően ilyen esetekben szerepelhet a logójuk. S nem utolsósorban terjed ez a kultúra. Eddig körülbelül kétszázötven koncertet rögzítettünk, és vágtunk meg adásra készre, ez a mennyiség a későbbiekben folyamatosan növekszik, anyagi teherbírásunktól függően. Ezek az anyagok ráadásul jól cserélhetőek lennének a világban. Amikor a Deti Picassoval Jerevánban jártam, az örmény tévé elnöke felajánlotta nekünk, hogy egy műsoróráért ő adna kettőt. Csak egyelőre még nem tudjuk hol elhelyeznünk ezeket a koncertfelvételeket. De egyszer talán majd létre tudunk hozni valamilyen helyi kulturális televíziót.

  • Ezen kívül merre tovább? Milyen területeken kellene még beleerősíti?

Az ötödik évfordulót a koncerteken kívül egy összefoglaló kiadvánnyal és egy retrospektív kiállítással próbáljuk emlékezetessé tenni. A legnagyobb magyar kortárs művészeti központ, a Műcsarnok volt olyan kedves és június elején egy hétre rendelkezésünkre bocsátja a termeit, így bemutathatjuk filmjeinket, plakátjainkat, az A38-on készült fotókat. Ez is jól reprezentálja jó viszonyunkat a társintézményekkel:lám, ők  is elismerik kulturális tevékenységünket. Ami a jövőt illeti, a következő öt évben nagy fejlesztési pályázatokon szeretnénk indulni, hogy tovább tudjunk bővíteni a lehetőségeinket. Az már most teljesen látszik, hogy a digitális televíziózásra való átállás minket is érzékenyen érint. Emellett szeretnénk egy másik hajót magunk mellé, persze kisebbet, egyszerűbbet, amelyben kiállításokat, vetítéseket tarthatnánk, s amely a vízi turistákat is ki tudná szolgálni. De ezeket hitelekből már nem lenne erőnk megvalósítani, ehhez mindenképp arra lenne szükség, hogy valamilyen nagy nemzetközi pályázaton ehhez a kellő támogatást elnyerjük.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

A kultúrhajós >> - Bognár Attila portré, 2008. szeptember

Pengető >> - cikk, 2007. október

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán