Főoldal
A gadulka ereje (Szőke Szabolcs 60)
Megjelent: Népszabadság   
2008. május 16. péntek, 01:00

Családias környezetben, egykori és jelenlegi zenésztársaival ünnepelte hatvanadik születésnapján Szőke Szabolcs. A május 15-én a Merlin Színházban tartott koncert - amelyen a közel harminc esztendős zenei és színházi pálya szűk keresztmetszetét láthatta, hallhatta a közönség - amúgy nem jelent korszakhatárt: továbbra is három sávon (a Tin-Tin Q és az Ektar zenekarokban, illetve a Hólyagcirkusz Társulattal) éli az életét.

alt

A csongrádi muzsikuscsaládból származó Szőke Szabolcs viszonylag későn, közel harminc évesen került be a hazai zenei életbe. Pedig ötéves korától a klasszikus zene bővületében élt, zongoraművész-karmester édesapja nagyon ügyelt a zenei nevelésére, klasszikus hegedűművésznek szánta. 1958-as korai halála azonban komoly törést hozott az akkor tízéves fiú pályáján.

A gimnáziumban is inkább a képzőművész énje került előtérbe. Miközben persze a zene szeretete megmaradt, csak közben némiképp eltávolodott a klasszikusoktól. Társaival ellentétben kamaszkorban nem a rock, hanem a jazz és a távol keleti zenék ragadták magukkal. Mindenekelőtt Miles Davis és John Coltrane, akiknek zenéjében már nagyon hangsúlyosan megjelentek a folklór elemek. Különösen Davis 1967-es Nefertiti című albuma volt rá nagy hatással. Ezzel párhuzamosan a klasszikus zenében is egyre modernebb darabokat hallgatott, s Bartók, illetve Sztravinszkij műveiben is rendre rácsodálkozott a folkos gyökerekre.

A muzsikusi én azonban még sokáig lappangott Szőke Szabolcsban. A hetvenes évek elején még képzőművészként lépett be az Orfeo nevű színházi csoportba (ez volt a nemzetközi szinten is jegyzett Stúdió „K” elődje), de később Fodor Tamás az egyik darabhoz tőle kért zenét. S ha már komponált, újra elővette a hegedűjét, és maga is játszott az előadásban. Itt figyelt fel rá 1977-ben Lantos Iván, és hívta a korszak egyik legfontosabb folkegyüttesébe, a különösen Franciaországban népszerű Kolindába. Mindjárt bekerült a mélyvízbe: többhetes francia-belga-német turnén vett részt velük, számos fesztiválon szerepelt sikerrel, játszott többek között a párizsi Olympia színpadán, valamint a Theatre de la Ville-ben. Akkor még nem tudta, hogy ez a sikeres körút a Kolinda hattyúdala lesz, s a muzsikusok egy évre rá szétszóródnak a világban. Ő történetesen hazajött Magyarországra, s 1981-ben Krulik Zoltánnal megalakította a Makám együttest, amely a magyarországi kortárs zenét és a különböző népzenék közötti szintézisre törekvő zenei formációk közül az egyik legismertebb lett Közép-Kelet-Európában.

1994-ben viszont Krulik és Szőke útjai elváltak, előbbi vitte tovább a Makámot, utóbbi pedig megalapította a tradicionális ihletésű kamarazenét játszó Tin Tin Quartettet. Ebben Szőke új társaival (Juhász Gábor, gitár, Monori András, kaval, Szalai Péter, tabla) ismét megpróbálta mindazon zenekultúrákat egymáshoz közelíteni, amelyek mindig is foglalkoztatták: a Balkánt, Indiát, Észak-Afrikát és a jazzt. Kiadtak három lemezt (Ütközés, Árnyjátékok, Eleven), aztán Szalai Péter időszakosan megvált tőlük, és ekkor átálltak egy erősen meditatív zenére. 1998 táján viszont a többiek érdeklődése is kezdett szóródni, ki a színház, ki a duózás, ki a mainstream jazz, ki egy másik zenekar felé húzott. Végül 2002-ben Juhász Gábort Kardos Dániel váltotta fel, Szalai Péter egykori tanítványa, Nyusztay Iván csatlakozásával pedig kvintetté bővült a Tin-Tin, és azóta is ebben a formában játszanak.

Szőke azonban nem maradt hűtlen a színházhoz sem: 1997-ben többedmagával megalapította a képzőművészet, a performance és a zenés színház határmezsgyéjén mozgó Hólyagcirkusz Társulatot. Sajátos formanyelvük lényege, hogy „a szövegkönyvek a kiválasztott zenei és irodalmi anyagok alapján csak az adott előadásra jellemző dramaturgiai szerkesztéssel készülnek. Az így létrehozott bemutatók anyaga elidegeníthetetlen az alkotók személyétől, vagyis darabjaik kizárólag csak a társulat nyelvén előadható produkciók.” S sajátos előadásai révén a Hólyagcirkusz Társulat az alternatív színházak egyik legjelesebbike lett.

Az első öt évben többek között Palya Beával dolgozott itt együtt, aki azóta már a saját (sztár)útját járja. A helyére érkező Tóth Evelinnel viszont Szőke újabb zenei formációt alapított, az Ektart. A Tin-Tinhez hasonlóan ez az együttes is erős, karakteres kortárs improvizativ kamarazenét játszik, balkáni, távolkeleti és afrikai behatásokkal, csak itt meghatározó elem az ének.

A most hatvan éves Szőke Szabolcsnak nemcsak zenéi és zenekarai, de hangszere is eléggé különleges - nem sokan vannak a világban, akiknek fő instrumentuma a gadulka. Ennek a három dallam- és tizenegy rezgőhúrú bolgár hangszernek a „soundja” a leginkább a hegedű ősének számító viola da gamba, illetve az annál sokkal régebbi indiai és arab vonóshangszerek (sarangi, kemanche) hangzásvilágához hasonlatos. Miután zenekaraival nem népzenét, csak tradicionális ihletésű kamarazenét játszik, némileg másféle játékmódot talált ki rá. S a gadulka hangszínei és kifejező ereje már a hetvenes évek végén annyira magával ragadta, hogy az elmúlt harminc évben a védjegyévé vált.

-------------

Kapcsolódó anyagok:

Variációk Szőke Szabolcsra >> - cikk, 2012. március

A gadulka ereje (Szőke Szabolcs 60 >> - Szőke Szabolcs portré, 2008. május

Makám: Café Babel (1997) >> - 303 magyar lemez, 2008

Szalai Péter - Verbális zenekultúra >> - interjú, 2009. június

Tin-Tin - Összeért az Ötösfogat >> - cikk, 2004. október

Tin-Tin: Árnyjátékok >> - interjú, 1996. április

Kultúrák, ha találkoznak (Tin-Tin) >> - cikk, 1995. február

Zene gadulkára és tablára (TinTin>> - interjú, 1991. november

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán