| A gadulka ereje (Szőke Szabolcs 60) |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2008. május 16. péntek, 01:00 |
|
Családias környezetben, egykori és jelenlegi zenésztársaival ünnepelte hatvanadik születésnapján Szőke Szabolcs. A május 15-én a Merlin Színházban tartott koncert - amelyen a közel harminc esztendős zenei és színházi pálya szűk keresztmetszetét láthatta, hallhatta a közönség - amúgy nem jelent korszakhatárt: továbbra is három sávon (a Tin-Tin Q és az Ektar zenekarokban, illetve a Hólyagcirkusz Társulattal) éli az életét.
A csongrádi muzsikuscsaládból származó Szőke Szabolcs viszonylag későn, közel harminc évesen került be a hazai zenei életbe. Pedig ötéves korától a klasszikus zene bővületében élt, zongoraművész-karmester édesapja nagyon ügyelt a zenei nevelésére, klasszikus hegedűművésznek szánta. 1958-as korai halála azonban komoly törést hozott az akkor tízéves fiú pályáján. A gimnáziumban is inkább a képzőművész énje került előtérbe. Miközben persze a zene szeretete megmaradt, csak közben némiképp eltávolodott a klasszikusoktól. Társaival ellentétben kamaszkorban nem a rock, hanem a jazz és a távol keleti zenék ragadták magukkal. Mindenekelőtt Miles Davis és John Coltrane, akiknek zenéjében már nagyon hangsúlyosan megjelentek a folklór elemek. Különösen Davis 1967-es Nefertiti című albuma volt rá nagy hatással. Ezzel párhuzamosan a klasszikus zenében is egyre modernebb darabokat hallgatott, s Bartók, illetve Sztravinszkij műveiben is rendre rácsodálkozott a folkos gyökerekre. A muzsikusi én azonban még sokáig lappangott Szőke Szabolcsban. A hetvenes évek elején még képzőművészként lépett be az Orfeo nevű színházi csoportba (ez volt a nemzetközi szinten is jegyzett Stúdió „K” elődje), de később Fodor Tamás az egyik darabhoz tőle kért zenét. S ha már komponált, újra elővette a hegedűjét, és maga is játszott az előadásban. Itt figyelt fel rá 1977-ben Lantos Iván, és hívta a korszak egyik legfontosabb folkegyüttesébe, a különösen Franciaországban népszerű Kolindába. Mindjárt bekerült a mélyvízbe: többhetes francia-belga-német turnén vett részt velük, számos fesztiválon szerepelt sikerrel, játszott többek között a párizsi Olympia színpadán, valamint a Theatre de la Ville-ben. Akkor még nem tudta, hogy ez a sikeres körút a Kolinda hattyúdala lesz, s a muzsikusok egy évre rá szétszóródnak a világban. Ő történetesen hazajött Magyarországra, s 1981-ben Krulik Zoltánnal megalakította a Makám együttest, amely a magyarországi kortárs zenét és a különböző népzenék közötti szintézisre törekvő zenei formációk közül az egyik legismertebb lett Közép-Kelet-Európában. 1994-ben viszont Krulik és Szőke útjai elváltak, előbbi vitte tovább a Makámot, utóbbi pedig megalapította a tradicionális ihletésű kamarazenét játszó Tin Tin Quartettet. Ebben Szőke új társaival (Juhász Gábor, gitár, Monori András, kaval, Szalai Péter, tabla) ismét megpróbálta mindazon zenekultúrákat egymáshoz közelíteni, amelyek mindig is foglalkoztatták: a Balkánt, Indiát, Észak-Afrikát és a jazzt. Kiadtak három lemezt (Ütközés, Árnyjátékok, Eleven), aztán Szalai Péter időszakosan megvált tőlük, és ekkor átálltak egy erősen meditatív zenére. 1998 táján viszont a többiek érdeklődése is kezdett szóródni, ki a színház, ki a duózás, ki a mainstream jazz, ki egy másik zenekar felé húzott. Végül 2002-ben Juhász Gábort Kardos Dániel váltotta fel, Szalai Péter egykori tanítványa, Nyusztay Iván csatlakozásával pedig kvintetté bővült a Tin-Tin, és azóta is ebben a formában játszanak. Szőke azonban nem maradt hűtlen a színházhoz sem: 1997-ben többedmagával megalapította a képzőművészet, a performance és a zenés színház határmezsgyéjén mozgó Hólyagcirkusz Társulatot. Sajátos formanyelvük lényege, hogy „a szövegkönyvek a kiválasztott zenei és irodalmi anyagok alapján csak az adott előadásra jellemző dramaturgiai szerkesztéssel készülnek. Az így létrehozott bemutatók anyaga elidegeníthetetlen az alkotók személyétől, vagyis darabjaik kizárólag csak a társulat nyelvén előadható produkciók.” S sajátos előadásai révén a Hólyagcirkusz Társulat az alternatív színházak egyik legjelesebbike lett. Az első öt évben többek között Palya Beával dolgozott itt együtt, aki azóta már a saját (sztár)útját járja. A helyére érkező Tóth Evelinnel viszont Szőke újabb zenei formációt alapított, az Ektart. A Tin-Tinhez hasonlóan ez az együttes is erős, karakteres kortárs improvizativ kamarazenét játszik, balkáni, távolkeleti és afrikai behatásokkal, csak itt meghatározó elem az ének. A most hatvan éves Szőke Szabolcsnak nemcsak zenéi és zenekarai, de hangszere is eléggé különleges - nem sokan vannak a világban, akiknek fő instrumentuma a gadulka. Ennek a három dallam- és tizenegy rezgőhúrú bolgár hangszernek a „soundja” a leginkább a hegedű ősének számító viola da gamba, illetve az annál sokkal régebbi indiai és arab vonóshangszerek (sarangi, kemanche) hangzásvilágához hasonlatos. Miután zenekaraival nem népzenét, csak tradicionális ihletésű kamarazenét játszik, némileg másféle játékmódot talált ki rá. S a gadulka hangszínei és kifejező ereje már a hetvenes évek végén annyira magával ragadta, hogy az elmúlt harminc évben a védjegyévé vált. ------------- Kapcsolódó anyagok: Variációk Szőke Szabolcsra >> - cikk, 2012. március A gadulka ereje (Szőke Szabolcs 60 >> - Szőke Szabolcs portré, 2008. május Makám: Café Babel (1997) >> - 303 magyar lemez, 2008 Szalai Péter - Verbális zenekultúra >> - interjú, 2009. június Tin-Tin - Összeért az Ötösfogat >> - cikk, 2004. október Tin-Tin: Árnyjátékok >> - interjú, 1996. április Kultúrák, ha találkoznak (Tin-Tin) >> - cikk, 1995. február Zene gadulkára és tablára (TinTin>> - interjú, 1991. november |
