Főoldal
A népzene elrendelés (Sebestyén Márta portré)
Megjelent: Népszabadság   
2008. szeptember 04. csütörtök, 01:00

Ennek a lánynak gyöngyök peregnek a torkából, mondta állítólag az István, a király bemutatóján Koncz Zsuzsa. Úgy énekel, ahogy a tenger habja hullámzik, fogalmazta meg ugyanezt Gergely András bácsi, a példakép Türében. Így születtem: a madár repül, én énekelek, reagált minderre lakonikusan a közel száz nagylemezen és egy Oscar-díjas filmben hallható hang tulajdonosa, Sebestyén Márta.

alt

Harmincöt éve annak, hogy Sebő Ferenc felfedezte, huszonöt éve annak, hogy az egész ország megismerte, s több mint tizenöt éve, hogy - főként a Muzsikással - olyan, főként klasszikus zenei koncerthelyszíneken öregbíti a magyar népzene jó hírét és presztízsét, mint a Queen Elisabeth Hall, a Royal Festival Hall vagy a Carnegie Hall.

A magyar nagyközönség 1983-ban, az István, a királyban csodálkozott rá kivételes tehetségére. Illetve csak próbált rácsodálkozni, hisz a darabban és az abból készült filmben - rendezői döntésre - Réka szerepében csak hallhatta őt, látni nem láthatta. A városligeti bemutatóra még jegyet sem kapott, a barátai hívták el, s szó szerint feldobó élményben lehetett része: az előadás után a táncosok a vállukra emelték és dobálták a levegőbe. Az emberek pedig kíváncsiak lettek, hogy kié ez a kivételes fényű és intenzitású hang. Ahogy később a világ is felkapta a fejét rá, amikor megszólalt a Deep Forrest lemezén vagy az Oscar-díjas Angol beteg című filmben. S ahogy megint fogja, ha meghallja őt Peter Gabriel legújabb albumán.

Sebestyén Márta pályáján sikeres pillanatok ezek, mégha számára nem is a legfontosabbak. Ezekhez a popzenei produkciókhoz sok köze nincs: nem ő kereste az alkalmat, azok találták meg őt. A Deep Forrest tagjai azt sem tudták, hol van Erdély, azt meg pláne, hogy mi fán terem a magyar parasztzenei kultúra, őket egy dallam és az előadó hangszíne ragadta meg. Ahogy Anthony Minchella, az Angol beteg rendezője is „csak” beleszeretett a Szerelem, szerelem című dalába. S hiába hívták utána Londonba újabb felvételekre, Márta nem tudott azonosulni a pátoszos főcímdallammal. A képek azonban peregtek tovább, s annál a jelenetnél, amikor a főhős kihozza a halott nőt a barlangból, önkéntelenül rákezdett az Én csak azt csodálom című felvidéki népdalra. Mire a stúdióba mindenki összerezzent, s azonnal bekapcsolták a magnót.

Pedig abban a londoni stúdióban Sebestyén Márta csak azt énekelte ki magából, amit a vetített képek megindítottak benne. Sosem játszott szerepet, mindig érzelemből „dolgozott”. Bő három évtizedes pályája nem is énekelt mást, csak amit saját élményeivel, tapasztalataival képes volt megtölteni. Kétségkívül ebből fakad hitele: szívből énekel, érdekmentesen, magától értetődően.

Ahogy az is sorsszerű volt, hogy népdalénekes lett. Egy olyan családban, ahol inkább a pedagógia és a tudomány dominált. Anyagi ágon csupa kántor, lelkész, tanító található. A nagymama például vérbeli pedagógus volt: osztatlan nyolcosztályos alföldi tanyasi iskolában tanított, mégis embert faragott a diákjaiból. A ma hetvennégy éves énektanár, kórusvezető édesanyját pedig csak úgy emlegetik, a „drága Mona néni”, aki a mai napig együtt dolgozik a negyven évvel ezelőtt végzett tanítványaival. Legutóbb augusztus végén szerepelt velük Macedóniában, az ohridi nemzetközi kórusfesztiválon.

Édesanyja értelemszerűen támogatta lányának az énekléshez való erős vonzódását, hét nyelven beszélő matematikus közgazdász édesapja viszont kifejezetten rossz szemmel nézte ezt. Ő egyáltalán nem rezdült a zenére, lányát inkább elvitte a kis matematikusok baráti körébe, s reménykedett. Hiába. Mártának a matematika sosem ment, az érettségin kis híján megbukott belőle. S ezt az édesapja fájó kudarcnak élte meg. Úgy halt meg három éve, hogy koncerten nem is látta a lányát. Akinek viszont épp ezért volt fontos, hogy a temetésén énekléssel búcsúzzon el tőle.

Sebestyén Márta életművében azonban az apai hatás mégis erős. Mindenekelőtt azért, mert egy kis vasi faluból, Csempeszkovácsból származott. Ahol a hatvanas években az a paraszti életforma, ami ma már csak Korniss Péter erdélyi fotóin látható, még mindennapi valóság volt. Mártát ott ma is úgy ismerik, hogy ő a Bözsi néni unokája, akinek igen szép hangja van, pesti lány, zongorázni is tud, s nyaranta naphosszat az „agácafán pikulált”. S amikor a hetvenes-nyolcvanas években ebben a faluban is szétesett a paraszti életforma, ő, a pesti lány vált a helyi folklórrá, aki bármikor elénekelte a szomszéd bácsi kedvenc katonanótáját.

A zenére nem fogékony, de a néprajzra és a nyelvekre nagyon is érzékeny édesapja másik fontos „hagyatéka”, hogy amerre tudósként megfordult a világban, hozott magával az adott területre jellemző folklemezeket. Így lányának házhoz jött a „világ zenéje”, s e korongokból, e kultúrákból rengeteget építkezett. Ily módon mindenben, amit a későbbiekben csinált, áttételesen az édesapja is benne volt.

A népzene elrendelés, genetikai adottság, vallja Sebestyén Márta, lám, sem az öccsére, se a húgára nem hat a népi világ, tíz éve egyedül nevelt két kamasz fia szintén határozottan eltolja magától azt. S erre az sem magyarázat, hogy más kor, más zenei környezet. Hisz Sebestyén Márta is már a főváros szülöttje, tinédzser korában őt is megérintette a Beatlest és az Illés, mégis a különböző versenyeken nyert népzenei lemezeket hallgatta rongyosra, s próbálta hangról hangra, hajlításról hajlításra megtanulni az énekdallamokat.

Számára Budapest csupán földrajzi adottság, ahol mindig is élt, de ahová sosem érezte magát tartozónak. A Zeneakadémia kollégiumában, majd a Királyi Pál utcában cseperedett fel, később Kodály Zoltán segítségével a családnak sikerült a Százados úton egy kis házhoz jutnia. Filigrán édesanyja, hogy kottapapírt meg írószert tudjon venni, rendszeresen pénzért adott vért. Mikor Kodály ezt megtudta, megállította az akadémia folyosóján, egy borítékot csúsztatott a zsebébe, és csak annyit mondott szarkasztikusan: „mostantól kizárólag nekem adhat vért”.

A világhírű zeneszerző és zenepedagógus a kis Mártika számára olyan volt, mint valami távoli rokon. Akit 1962-ben minden óvodás nevében ő köszönthetett a nyolcvanadik születésnapján. S Kodály az ünnepség után állítólag csak annyit mondott: „Ha mindenki ilyen szépen énekli, akkor érdemes volt megírni”.

Az éneklés nála teljesen ösztönös tevékenység, soha senki nem tanította, ahogy mondani szokta, az „istenadta néptől” sajátított el mindent. Amikor tehette, utazott Erdélybe, de sosem tudományos szempontok szerint járta a vidéket. Ami megérintette, azt gyorsan megtanulta, néhány vezérhangot lejegyzett fogódzónak, de az egész ott maradt a fejében, beépült a csontjaiba. Ezeket gazdagíttották tovább az élmények, a tapasztalatok, s ahogy a népzene is élő, folytonosan változó szövet, úgy tőle sem lehet kétszer ugyanazt hallani.

Ahogy ő sem tanulta ezt soha, úgy tanítani sem tudja. Élményt oktatni amúgy sem lehet, legfeljebb szerezni azzal, hogy énekel, tartja, ezért is szokta elhárítani a megtisztelő felkéréseket. Inkább viszi, adja tovább az élményt, az örömöt. S bár pályafutása során számos kitüntetést és elismerő oklevelet vehetett át, számára ezeknél nagyobb boldogságot okoznak az olyan e-mailek, mint amilyen nemrég kapott az egyik rajongójától: „tíz évig gyötört a depresszió, s a maga éneke többet segített nekem a gyógyulásban, mint bármelyik orvos.”

Bookmark and Share

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Sebestyén Márta - A madár repül, én énekelek >> - interjú, 1998. október

A népzene elrendelés (Sebestyén Márta portré) >> - cikk, 2008. szeptember

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán