| Hatfejű, folyton mozgó popélőlény (A 20 éves Quimbyről) |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2011. október 08. szombat, 10:25 |
|
Hogy egy olyan múltú, jelenű és karakterű popzenekarnak, mint a Quimby, mennyire ildomos az Arénában tortaünnepet tartania, az persze simán vitatható, ennél azonban nagyságrendekkel fontosabb, hogy élnek, hatnak, alkotnak. Két évtizeddel a fröccsökkel, felesekkel és cigarettafüsttel terhelt indulás után is megmaradtak az egyik legegyénibb hangvételű, legszerethetőbb magyar popzenekarnak. Igaz, őket is karmolta rendesen az élet, korábbi önmagukhoz képest sokat bölcsültek és konszolidálódtak, szakmailag jócskán izmosodtak és hangszerbiztosabbak lettek. Miközben a frontember Kiss Tibor nyolc éve semmit sem tol, csakis a vegytiszta energia sugárzik belőle.
Persze, ők is esendők, ők is lágyulnak, engednek be időnként rossz dalokat a repertoárba, de mentségükre legyen mondva, nem marketingszempontok mentén, netán előre megfontolt szándékkal teszik mindezt: egyszerűen adott pillanatban ilyesmik csúsztak ki belőlük. Miközben őket is sújtja az ősi magyar rockátok, az egzisztenciális rugózású folyamatos játszási kényszer. Az utóbbi években ők is többször sodródtak olyan helyzetbe, hogy feladatokat kellett teljesíteniük. De a különböző irányú és intenzitású erőhatások közepette mégis megmaradtak mindennapinak, önazonosnak, quimbysnek. S tényleg le a kalappal, hogy két évtizede így talpon bírtak maradni ebben a tehetséget aprító nagy magyar rock and roll cirkuszban. A Quimby hosszú életének számos titka lehet, például hogy kellőképp életszerűen született: alkoholgőzös budapesti kiskocsmák füstös homályában. Miközben megvolt a maga nyolcvanas évek végi dunaújvárosi gimnazista előképe. Amikor a zenekari kemény mag, Kiss Tibor, Varga Livius és Mikuli Ferenc gyakorta iszogatott együtt, és az egyik ilyen alkalommal leosztották a felállást. Plusz erősítésnek bevették Tibor hat évvel idősebb bátyját, aki legalább tudott zenélni. Annyira elszántak voltak, hogy még az sem riasztotta őket vissza, amikor Livius Rubin márkájú dobszerkóján a tam mindjárt az első próbán, a Jailhouse Rock második taktusánál beszakadt. Az első fellépésükre szerethető és eljátszható dalokat szemezgettek össze a korabeli Magyarországon sajátságosan egymásra csúszott rocknemzedéki himnuszokból, így élhetett meg repertoárjukban egymás mellett Elvis Presley, a Rolling Stones, Iggy Pop, a Cure és a fogatlan fekete blues. No meg a Jesus And Mary Chain, annak is borongós Nine Million Rainy Days című dala, amely azért fontos a későbbiek szempontjából, mert ennek apropóján hajolt Kiss Tibor először a mikrofonba. A U2-hatásra Októberre keresztelt zenekarban ugyanis annál a bizonyos leosztásnál neki csak a gitár jutott, az énekesi posztot elnyerő társán viszont kifogott ez a túlontúl mély fekvésű alterock sláger. Tibor ellenben szívesen dudorászgatta a próbán, a többieknek megtetszett, onnantól nyomhatta. Érettségi után persze szétszaladt a ménes, de amikor évekkel később egy hajléktalanszállónak beillő budapesti albérletben a kulcsfigurák újra összeültek feleleveníteni a közös zenekarosdit, egyöntetű volt, az új bandában csakis Tibor lehet a frontember. „Miért én? Hisz az Októberben egyetlen dalt énekeltem!”, próbált tiltakozni a verdikt ellen, mire a többiek rögvest lehurrogták: „Igen, de mi egyet sem!”. Attól kezdve lelkesen gyakoroltak, írták a saját számokat, olyan tempóban, hogy egyetlen esztendő alatt teljesen lecserélődött az addigi feldolgozásokból álló repertoár. Mivel sokat kocsmáztak, abba a miliőbe álmodták a zenekart, helyzetekről, kalandokról, házibulikról énekeltek, annak a világnak megfelelően angol nyelven. Szinte minden alkalommal más néven léptek fel, Quimbyként először 1991 őszén a Tilos az Á-ban játszottak, s mivel e név remekül hangzott, ellenben semmit nem jelentett, örömmel megtartották maguknak. A Kisstibi-Livius-Fefe-féle kemény mag körül pedig a következő években csak úgy pörögtek a zenészek, mígnem 1995-re nagyjából összerázódott a jelenlegi brancs, leszámítva a hozzájuk 2000-ben csatlakozott Kárpáti Dódit. A Quimby persze zeneileg is kanyargós utat járt be azóta, hogy a fiúk kigördítették a mára nehezen vállalható első kazettájukat. Az évtized közepén például több szempontból váltottak: az onnantól kizárólag magyarul írt dalokban kiszélesedett a zenei horizont, és a korábbi sanzonos-bárzenés stílus mellett mindenféle népzenei/világzenei behatások jelentek meg bennük. Az Ékszerelmére idejére érett be igazán a saját hangjuk, de aztán az addigi folytonos előrelépés kezdett káoszba csúszni, a 2002-es Káosz Amigos után pedig a rock and roll élet vastagon benyújtotta a számlát. Nagyon úgy tűnt, végképp elpattant a gitárhúr. Aztán 2004 végén mégiscsak lett újjászületés, az utóbbi években pedig egyre nagyobb a felhajtás körülöttük. Bárhol bármikor teltházak előtt játszhatnak. A celebközeli állapotra utal, hogy szidni is divat lett őket, mondván, rég elvesztették a szüzességüket és a kezdeti lelkesen mámoros bájukat, egyre kevesebbet vetnek, inkább csak aratnak. Ami őket felszínesen szemlélve akár igaznak is tűnhet, de közben számos olyan produkciót vállalnak be (például országjáró teátrumturné), amely pont nem ezt sugallja. Meg hát persze a szüntelen igény kiváltotta szüntelen rohanás rengeteg alkotói energiát szív el. Miközben folytonosan küzdhetnek a bulvárosodó médiával és a szegényes műfaji infrastruktúrával. Így esett meg velük, hogy bár pontosan tudják, az Aréna mennyire nem az ő életterük, november 12-én - kizárásos alapon - mégiscsak ott vágják a tortát. Amitől persze nem lényegülnek át rögvest arénazenekarrá. Inkább újabb kihívásnak fogják fel, hogy ebből a számukra idegen környezetből miként lehetne kihozni a maximumot. Miközben a pakliban azért az is benne van, hogy ennek a hatfejű, folyton mozgó popélőlénynek, amit Quimbyként éltetnek sokat, mennyi lavírozási lehetősége marad e meglehetősen ingerszegény hazai popkatyvaszban. S hogy mennyire figyelnie kell arra, nehogy a mostani fene nagy siker közepette szépen kicsinálja magát. --------------------------- Kapcsolódó anyagok: Hatfejű, folyton mozgó popélőlény (A 20 éves Quimbyről) - cikk, 2011. október Kocsma, korsó, kölcsönkégli (Kiss Tibor portré) >> - cikk, 2011. április Kiss Tibor - Hidak, amiken jó átmenni >> - videointerjú, 2010. november Zenefilm - tizenegyedik nap >> - 2009. május Kiss Tibor - Szerkesztett próbák >> - interjú, 2008. május Quimby 15 >> - cikk, 2007. január * * *
|
