Főoldal
Hatfejű, folyton mozgó popélőlény (A 20 éves Quimbyről)
Megjelent: Népszabadság   
2011. október 08. szombat, 10:25

Hogy egy olyan múltú, jelenű és karakterű popzenekarnak, mint a Quimby, mennyire ildomos az Arénában tortaünnepet tartania, az persze simán vitatható, ennél azonban nagyságrendekkel fontosabb, hogy élnek, hatnak, alkotnak. Két évtizeddel a fröccsökkel, felesekkel és cigarettafüsttel terhelt indulás után is megmaradtak az egyik legegyénibb hangvételű, legszerethetőbb magyar popzenekarnak. Igaz, őket is karmolta rendesen az élet, korábbi önmagukhoz képest sokat bölcsültek és konszolidálódtak, szakmailag jócskán izmosodtak és hangszerbiztosabbak lettek. Miközben a frontember Kiss Tibor nyolc éve semmit sem tol, csakis a vegytiszta energia sugárzik belőle.

 

Persze, ők is esendők, ők is lágyulnak, engednek be időnként rossz dalokat a repertoárba, de mentségükre legyen mondva, nem marketingszempontok mentén, netán előre megfontolt szándékkal teszik mindezt: egyszerűen adott pillanatban ilyesmik csúsztak ki belőlük. Miközben őket is sújtja az ősi magyar rockátok, az egzisztenciális rugózású folyamatos játszási kényszer. Az utóbbi években ők is többször sodródtak olyan helyzetbe, hogy feladatokat kellett teljesíteniük. De a különböző irányú és intenzitású erőhatások közepette mégis megmaradtak mindennapinak, önazonosnak, quimbysnek. S tényleg le a kalappal, hogy két évtizede így talpon bírtak maradni ebben a tehetséget aprító nagy magyar rock and roll cirkuszban.

A Quimby hosszú életének számos titka lehet, például hogy kellőképp életszerűen született: alkoholgőzös budapesti kiskocsmák füstös homályában. Miközben megvolt a maga nyolcvanas évek végi dunaújvárosi gimnazista előképe. Amikor a zenekari kemény mag, Kiss Tibor, Varga Livius és Mikuli Ferenc gyakorta iszogatott együtt, és az egyik ilyen alkalommal leosztották a felállást. Plusz erősítésnek bevették Tibor hat évvel idősebb bátyját, aki legalább tudott zenélni. Annyira elszántak voltak, hogy még az sem riasztotta őket vissza, amikor Livius Rubin márkájú dobszerkóján a tam mindjárt az első próbán, a Jailhouse Rock második taktusánál beszakadt.

Az első fellépésükre szerethető és eljátszható dalokat szemezgettek össze a korabeli Magyarországon sajátságosan egymásra csúszott rocknemzedéki himnuszokból, így élhetett meg repertoárjukban egymás mellett Elvis Presley, a Rolling Stones, Iggy Pop, a Cure és a fogatlan fekete blues. No meg a Jesus And Mary Chain, annak is borongós Nine Million Rainy Days című dala, amely azért fontos a későbbiek szempontjából, mert ennek apropóján hajolt Kiss Tibor először a mikrofonba. A U2-hatásra Októberre keresztelt zenekarban ugyanis annál a bizonyos leosztásnál neki csak a gitár jutott, az énekesi posztot elnyerő társán  viszont kifogott ez a túlontúl mély fekvésű alterock sláger. Tibor ellenben szívesen dudorászgatta a próbán, a többieknek megtetszett, onnantól nyomhatta.

Érettségi után persze szétszaladt a ménes, de amikor évekkel később egy hajléktalanszállónak beillő budapesti albérletben a kulcsfigurák újra összeültek feleleveníteni a közös zenekarosdit, egyöntetű volt, az új bandában csakis Tibor lehet a frontember. „Miért én? Hisz az Októberben egyetlen dalt énekeltem!”, próbált tiltakozni a verdikt ellen, mire a többiek rögvest lehurrogták: „Igen, de mi egyet sem!”.

Attól kezdve lelkesen gyakoroltak, írták a saját számokat, olyan tempóban, hogy egyetlen esztendő alatt teljesen lecserélődött az addigi feldolgozásokból álló repertoár. Mivel sokat kocsmáztak, abba a miliőbe álmodták a zenekart, helyzetekről, kalandokról, házibulikról énekeltek, annak a világnak megfelelően angol nyelven. Szinte minden alkalommal más néven léptek fel, Quimbyként először 1991 őszén a Tilos az Á-ban játszottak, s mivel e név remekül hangzott, ellenben semmit nem jelentett, örömmel megtartották maguknak. A Kisstibi-Livius-Fefe-féle kemény mag körül pedig a következő években csak úgy pörögtek a zenészek, mígnem 1995-re nagyjából összerázódott a jelenlegi brancs, leszámítva a hozzájuk 2000-ben csatlakozott Kárpáti Dódit.

A Quimby persze zeneileg is kanyargós utat járt be azóta, hogy a fiúk kigördítették a mára nehezen vállalható első kazettájukat. Az évtized közepén például több szempontból váltottak: az onnantól kizárólag magyarul írt dalokban kiszélesedett a zenei horizont, és a korábbi sanzonos-bárzenés stílus mellett mindenféle népzenei/világzenei behatások jelentek meg bennük. Az Ékszerelmére idejére érett be igazán a saját hangjuk, de aztán az addigi folytonos előrelépés kezdett káoszba csúszni, a 2002-es Káosz Amigos után pedig a rock and roll élet vastagon benyújtotta a számlát. Nagyon úgy tűnt, végképp elpattant a gitárhúr.

Aztán 2004 végén mégiscsak lett újjászületés, az utóbbi években pedig egyre nagyobb a felhajtás körülöttük. Bárhol bármikor teltházak előtt játszhatnak. A celebközeli állapotra utal, hogy szidni is divat lett őket, mondván, rég elvesztették a szüzességüket és a kezdeti lelkesen mámoros bájukat, egyre kevesebbet vetnek, inkább csak aratnak. Ami őket felszínesen szemlélve akár igaznak is tűnhet, de közben számos olyan produkciót vállalnak be (például országjáró teátrumturné), amely pont nem ezt sugallja. Meg hát persze a szüntelen igény kiváltotta szüntelen rohanás rengeteg alkotói energiát szív el. Miközben folytonosan küzdhetnek a bulvárosodó médiával és a szegényes műfaji infrastruktúrával.

Így esett meg velük, hogy bár pontosan tudják, az Aréna mennyire nem az ő életterük, november 12-én - kizárásos alapon - mégiscsak ott vágják a tortát. Amitől persze nem lényegülnek át rögvest arénazenekarrá. Inkább újabb kihívásnak fogják fel, hogy ebből a számukra idegen környezetből miként lehetne kihozni a maximumot. Miközben a pakliban azért az is benne van, hogy ennek a hatfejű, folyton mozgó popélőlénynek, amit Quimbyként éltetnek sokat, mennyi lavírozási lehetősége marad e meglehetősen ingerszegény hazai popkatyvaszban. S hogy mennyire figyelnie kell arra, nehogy a mostani fene nagy siker közepette szépen kicsinálja magát.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Hatfejű, folyton mozgó popélőlény (A 20 éves Quimbyről) - cikk, 2011. október

Kocsma, korsó, kölcsönkégli (Kiss Tibor portré) >> - cikk, 2011. április

Kiss Tibor - Hidak, amiken jó átmenni >> - videointerjú, 2010. november

Zenefilm - tizenegyedik nap >> - 2009. május

Kiss Tibor - Szerkesztett próbák >> - interjú, 2008. május

Quimby 15 >> - cikk, 2007. január

* * *

 

 

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán