Főoldal
Bergendy 70
Megjelent: Népszabadság   
2009. október 08. csütörtök, 00:00

"Nem diófát ültetünk, amelynek termését majd halálunk után értékesíthetik. Fő feladatunk az, hogy a napok eseményeit, problémáit, örömeit tolmácsoljuk - nyilatkozta még a hetvenes években. "Mi még a légypiszkot is lejátsszuk a kottából" - így egy másik alkalommal. "Nálam csak a hangszerelés, a stílusok tisztasága, a minősége számít" - tette hozzá épp tíz évvel ezelőtt itt, a Népszabadságban. Bergendy István, a magyar beat, pop, rock- és szórakoztatózene történetének egyik legrégebben dolgozó, legszélesebb műfaji skálán mozgó, egyben legtöbb vitát kiváltó alakja ma hetvenéves.

alt

Róla mindenkinek, aki az elmúlt fél évszázadban minimális szinten érintkezésbe került a könnyűzenével, megvan a maga képe, a maga története. Nekem először a Pasaréti téren, az 5-ös busz megállójában tűnt fel, félig kopaszra nyírt fejjel, hozzá a bajsza és a szakálla is átellenben volt levágva, a kis kerek lencsék mögül pedig huncutul mosolygott a szeme. Pár hétre rá a család frissen vásárolt televíziójának szűk képernyőjén bukkant fel újra, persze még fekete-fehérben, sok bizarr kinézetű és öltözetű zenész között, akik közül a legbizarrabb épp arról énekelt, hogy Petinek "de nehéz az iskolatáska". Lehettem vagy hétéves, s mivel akkoriban hasonló cipőben jártam, alkalmanként hazafelé e slágert fütyörésztem. S bár pár évvel később e könnyed hangvételt nemcsak az életemből, hanem a hazai zenei színtérről is kisöpörte a lázadó vagy annak tűnő hard rock, Bergendyről az emlékezetemben sokáig ez a hetvenes évek eleji, rá amúgy jellemző gyermeki kép élt.

Azóta persze interjúalanyként többször találkoztam vele, naphosszat mesélt és dohogott a diktafonomba, a műfajról szóló vaskos kötetek írása közben pedig komótosan újrahallgattam életműve fontosabb felvételeit, így most, a hetvenedik születésnapja apropóján sok minden bevillan vele kapcsolatban.

Például az, hogy Bergendy egyik nagy tragédiája éppen a kora. Az a négy-öt-hat év plusz, ami elválasztja őt a beatgeneráció meghatározó figuráitól. Zenei gyökerei még az "elektromos zenekorszak" előtti érába nyúlnak vissza, a bigbandek fémjelezte szórakoztató zenei világba, ahol a muzsikus fő jellemzője a technikai felkészültség, a kottaolvasási készség és a stílusismeret volt. S ahol az akusztikus megszólalás miatt a hangszerek közötti arányok és a hangszerelési finomságok még alapvető fontossággal bírtak.

Ebben a közegben Bergendy kifejezetten modern, nyitott szellemű muzsikus volt, a klasszikus és hagyományos szórakoztató zene mellett már az ötvenes évek végén izgatta a rendszersemleges éteren át érkező jazz és rock and roll. Akkoriban a Szolnoki Dózsa csapatában úszott és vízilabdázott, a világjáró olimpikon- társaktól mindig megkapta a legújabb lemezeket, így naprakészen ismerte a külföldi trendeket. Testvérével, Péterrel 1959-ben alapította meg a Közgazdaság-tudományi Egyetem Ifjúsági Jazz Együttesét, amely aztán a jazztől fokozotatosan az "új zene" irányába mozdult el, s amely - már Bergendy együttes néven - az akkor megnyílt Ifjúsági Park állandó zenekara lett, ott táncdalénekeseket, beatsztárokat kísértek.

Ehhez a hatvanas évek elejének Magyarországán kivételezettnek számító pozícióhoz részben a zenekar sokarcúsága, részben Bergendy (egészen a budapesti KISZ-bizottságig érő) baráti kapcsolatai kellettek, utóbbit többször a szemére is hányták, pedig a politika sosem izgatta, még érdekből sem. Viszont egyáltalán nem volt az a lázadó fajta, se zenében, se színpadi aktivitásban, sosem kereste a balhét, ő mindig csak szórakoztatni akart. Úgy is fogalmazhatnék: azt szerette a legjobban, ha jókedvű emberek vették körül. Ezt szolgálta extravagáns megjelenése is, a már emlegetett, felemásra nyírt haj-bajusz-szakáll kombináció, a rikítóbbnál meghökkentőbb ruhák, a szüntelen színpadi gegek és fintorok. Ami óhatatlanul erős clownjelleget kölcsönzött személyiségének, s ez az idők folyamán sem változott, hetvenéves korára is megmaradt amolyan homo ludensnek.

Mindeközben tagadhatatlanul a közösségért élt: nemcsak abban a korban különös jelentőséggel és felelősséggel bíró "bandagazda" volt, de bármilyen szakmai szervezkedéshez, érdekvédelemhez elsőként csatlakozott. Arról nem is beszélve, hogy a magyar könnyűzene talán legnagyobb felfedezője: olyan előadókat karolt fel, mint Demjén Ferenc és Latzin Norbert, olyan énekeseket segített az előrejutásban, mint Zalatnay Sarolta, Kozák Péter, Katona Klári, Balogh Ferenc vagy Janza Kata.

Valószínűleg optimista világlátásában gyökerezik folytonos megújulási képessége, mondhatni, vérbeli túlélő és átváltozó művész. Első alkalommal a hatvanas évek derekán a beathullám sodorta el, ami gyakorlatilag újradefiniálta a színpadi zenész és zenélés addigi fogalmát. A Bergendy generációjára még jellemző szakmai felkészültség és hangszerelési tudás egyik pillanatról a másikra feleslegessé vált, a jórészt képzetlen fiatalok - az ő fogalmaik szerint - csak potmétereket tekergettek, nagy hangerőn torzított akkordokat zengettek és hozzá artikulálatlanul üvöltöztek. Ráadásul a korábban a hangzást meghatározó fúvósok helyett náluk az addig csak hangképszínező funkciót betöltő gitárok vitték a prímet.

1967-ben Bergendy ezért inkább az európai vendéglátóiparba menekült, majd 1970-ben újjászervezte zenekarát. Ekkor lett a csapat tagja a két kiváló dalszerző, Latzin és Demjén, s vette kezdetét a Bergendy 1977-ig tartó aranykora. Jöjj vissza vándor, Jelszó: LOVE, Úgy szeretném, Sajtból van a Hold, Iskolatáska, Ötödik sebesség, Darabokra törted a szívem - csak néhány dal, amely a hetvenes évek elején a legnépszerűbb zenekarok közé emelte őket. Ráadásul a konkurenciával szemben a hagyományos slágerhangzást fúvós, funkys, soulos, jazzes betétekkel és többszólamú vokállal dobták fel. Nem csoda, ha például 1971 és 1976 között nyaranként öt hetet játszottak a Balatonon a mindig telt házas Coctail hajón. Ahogy az sem, hogy az 1973-as miskolci popfesztivál - ahol aztán tényleg felvonult az akkori beat, pop, rockvilág színe-java - az ő fellépésükkel ért véget.

Bergendy másik nagy tragédiája épp ennek a hét évig működő formációnak a súlya és öröksége - attól kezdve bármit csinált, mindenki ehhez mérte, ezt kérte rajta számon. Miközben a hetvenes évek második felében érkező kemény rockhullám az általa képviselt zenei világot ismét kíméletlenül elsöpörte. Bergendy válaszként újfent váltott: lévén a zenekarban többen lettek gyakorló szülők, a televíziós gyerekműsorok felé fordult. Többek között ekkor írta meg az azóta névjegyévé vált Süsü, a sárkányt, amelyről azóta is úgy nyilatkozik, mint élete legfontosabb művéről. (Apró szépséghiba, hogy nemrég kiderült: ez az 1975-ben írt dal szinte hangról hangra megegyezik egy itthon ismeretlen amerikai szerző, Willie Mitchell 1970-es Cherry Tree című számával.)

Az utóbbi huszonöt évben szintén többször változott a név és a koncepció, de Bergendy István és csapata a mai napig aktív, igaz, mostanság tevékenysége kizárólag báli és privát rendezvényekre, illetve utcabálokra korlátozódik. Ahol társaival - több évtizedes kalandozás után - ismét azt játssza, ami igazán a sajátja: a rock and roll előtti korszak szvinges, dixielandes szalonzenéjét.

Bookmark and Share

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bergendy 70 >> - Bergendy István portré, 2009. október

Bergendy - Minden szinten, szinte minden >> - cikk, 2008. augusztus

Pege vs Bergendy - Hatvan év >> - interjú, 1999. október

Bergendy István: Tedd meg, amit meg kell tenned >> - interjú, 1996. november

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán