| drMáriás - Háborútól Unióig |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2004. február 17. kedd, 00:00 |
|
A nyolcvanas évek vége óta provokál és meghökkent, elszomorít és nevettet bennünket drMáriás (amúgy Béla). Versben, rajzban, zenében, performanszban. Másfél évtizede aktív dadaista rock-csapatának, a Tudósoknak nemrég jelent meg új lemeze, Mentés másként címmel.
A tudomány a magyar identitás legemblematikusabb és legszürreálisabb fogalma egyben. Egész sor Nobel-díjasunk van, közben meg a valós élet teljesen dadaista. Az országnak jóformán semmije nincs, csak a tudás, vagy a birtoklásába vetett hit. Ez a név tűnt kellően meghökkentőnek, mert kifejezi ezt az életünkben meglévő kettősséget: egyrészt a pragmatikus módszerek által megközelíteni óhajtott racionalitást és rendet, másrészt elvontságával az esendőt, az abszurdot, a naivot, az elérhetetlent.
A nyolcvanas évek végén rendkívül érdekes volt Belgrádban, a Balkán szívében élni. Bár a háború csak 1991-ben tört ki, valójában már 1989-től polgárháborús hangulat uralkodott. Hallgatóként sok helyen megfordultam, gyűjtöttem és dolgoztam fel archaikus balkáni népzenéket, főként Isztriában, a horvátországi Krajinában és a Vajdaságban. Ezzel párhuzamosan avantgárd zenével, képzőművészettel foglalkoztam, Cage és Brötzmann koncertjeit hallhattam, majd egyszer válaszként minderre jött az ötlet, hogy alapítsak egy kelet-európai művészeti szabadcsapatot.
1988 végén, az akkoriban zeneileg igen élénk, pezsgő Újvidéken. Rendkívül furcsa figurákat, amúgy eredeti zenei egyéniségeket sikerült összehozni a zenekarba, ami persze sosem jelentett hivatalos és zárt formát, inkább amolyan alkalmi zenei közösséget és vándortársaságot. Az alapzenekarban játszó dobos, Zoran Pantelics akkor judo-bajnok volt, ma képzőművészeti egyetemi tanár, a basszusgitáros Miroslav Silics pedig építészmérnöknek készült, de fogász lett belőle. A gitárosunkkal, aki panelszobájában fából és bádogokból akart űrhajót építeni, nem tudom mi lett. Bada Dada volt az énekes, aki ma itt él és festészettel foglakozik. Ez az időszak zeneileg kifejezetten erős volt, egy indulatos hendrixes élményvilág ötvöződött benne a free jazzel. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján főként Újvidéken és Belgrádban koncerteztünk, illetve ellátogattunk Budapestre, ahol a Tilos az Á, a Fiatal Művészek Klubja, a Fekete Lyuk, a szentendrei Vajda Lajos pincegaléria hasonló helyeken léptünk fel. Ezek persze nem hagyományos értelemben vett koncertek voltak, inkább a Totális Közös Élmény eszméjéhez közeli performanszok.
Tizenöt év nagy idő, sokaknak változott meg közben az élete, felfogása, zenei affinitása. Az egész Tudósok történet egy polgárháborúból indult, és sokáig hordozta, sőt nyomaiban még ma is hordozza ennek az őrületnek az élményvilágát. A korai Tudósokat gyakorlatilag az időközben kitört háború lehetetlenítette el. A katonai behívó és zaklatások elől menekülni kényszerültem Magyarországra, és mivel Bada még egy évet otthon maradt, így Budapesten új formációt alapítottam, s ekkor jöttem össze későbbi zenei partneremmel, Kovács Bencével, de sok alkalmi társ is megfordult mellettünk Wahorn Andrástól Dóra Attilán, Rozsonits Tamáson, Dezső Tónin, Roskó Gáboron át feLugossy Lacáig. Majd amikor végül 1992-ben Bada is átjött Magyarországra, friss társakkal folytattuk a Tudósok történetét.
A kilencvenes évek közepi koncertek nagyban függtek Bada hullámzó lelki világától. Voltak nagyon erős és eredeti megnyilvánulásai, és valóban akadtak értelmezhetetlen helyzetek. Egy idő után Badával egyszerűen elfáradt a kapcsolatunk, s miután 1996-ban távozott a zenekarból a csapat valóban zeneibb vizekre evezett, s a jazz, a kísérleti zene, a performansz, a költészet határán mozogva új irányokba nyitott.
Nagyjából. Korábban azért is nehéz volt ez, mert nem volt útlevelem. 1997-től azonban már elég sok helyen megfordultunk, jazzfesztiváloktól punk klubokig, tüntetésektől multimédia fesztiválokig, New Yorktól Gyergyószárhegyig. Olyan zenét játszottunk, amely sokféle gyökérből táplálkozik, sokféle módon nyilvánul meg, és minden közegben van mondanivalója. Legutóbb tavaly ősszel turnéztunk Európában, játszottunk Bécsben, Londonban, Rotterdamban, Berlinben az elismert, avantgárd jazzkluboktól a pubokig, de számomra teljesen mindegy, hogy hol lépek fel. Az emberek a művészetet olykor az egyszerűbb közegekben közvetlenebbül, nagyobb érdeklődéssel fogadják, mint a pompás fesztiválokon.
A Tudósokra nem jellemző az elektronika, leszámítva néhány hagyományos effektet, - wah-wah, delay, torzító - amelyeket remek basszusgitárosunk, Endrei Dávid használ. Tagadhatatlan azonban, hogy ezen a lemezen komoly váltás állt be a hangzásban: egyszerűbb és ütőbb lett, új tereket és tömörséget kapott, így jobban szervül a koromversekkel és a bérház-abszurd történetekkel. Sokat segített a lemez végső képének kialakításában az utómunkákat végző Wahorn András, aki remek hangképet adott, csakúgy mint Anorganik Deutsch Gábor programozott dobjaival, amelyek az anyag elektronikai színezetét hozzák.
Nem szerencsés, ha a pénz befolyásolja a művészetet. Amikor átjöttem, inkább azt választottam, hogy angoltanítással keressem meg a kenyerem, minthogy pályázatokat írogassak vagy egy bárzenekar tagja legyek. S mentem ahová hívtak - a Fehér Háztól a kőbányai munkanélkülieket menedzserré átképző tanfolyamig, az ügyvédi irodától az elemi iskoláig. Amolyan szociológiai kísérletet végezve új környezetemben, miként az élet is azt végzett énrajtam. Azután írni kezdtem, először az Internettoba, majd az Indexbe, most az Élet és Irodalomba. Emellett régebben a Bahia, ma az A38-as hajó honlapját szerkesztem, illetve a hat éve működő nemzetközi kísérleti zenei fórum, a Nagy Fül Fesztivál művészeti vezetője vagyok. De mondom, ezzel semmi gond, a zene megmarad szabadságnak, és a Tudósok remélhetően üde színfoltja a magyar zenei klubéletnek, akkor is, ha más értékrenddel jöttünk, s másfajta értésre és meg-nem-értésre, szimpátiára és antipátiára találtunk az elmúlt években.
Az Élet és Irodalomban eddig megjelent, a szabad szárnyalás és a publicisztika között egyensúlyozó írásaimból készül egy gyűjteményes kötet Szikszai Károly rajzaival, emellett első kimondott prózakötetemet szeretném befejezni és közreadni. Ez utóbbi egy (belső) bérházról szól, amelyben felvonulnak mindazok a meglehetősen furcsa emberek, akiket szerencsém vagy szerencsétlenségem volt megismerni az utóbbi jó néhány évben. Viszonyaik, történeteik egy személyes aktuális kórképet adnak, amely nem biztos, hogy kedves, de talán érdekes és döbbenetes.
A tizenöt éves fennállás kapcsán március 20-án a Kultiplexben rendezünk születésnapi ünnepséget, ahol majd egy csomó dokumentum-felvételt és klipet mutatunk be a kezdetektől máig, s persze jókora koncert is lesz vendégekkel. Tavasszal meghívásunk van Hollandiába, ahol egy nagy holland-magyar kiállításon is részt veszek képeimmel Bukta Imre, feLugossy László, Szombathy Bálint és mások mellett, valamint Angliába van újabb meghívásunk a Magyar Magic keretében adott londoni fellépéseinket követően. Így megyünk majd boldogan és kötelességtudóan, ha mehetünk, hisz nekünk Tudósoknak nem más a feladatunk, minthogy polgárháborús élményeinket és bérház-pszichiátriai tapasztalatainkat élénk művészetként az Unióba bevigyük, s Közép-Európánk pezsgő kultúrájából és dadaista valóságából uniós társainknak ízelítőt adjunk. --------------------- Kapcsolódó anyagok: Az apokalipszis trubadúrja (drMáriás portré) >> - cikk, 2011. november Egyéni, erős, provokatív (Tudósok 20) >> - interjú, 2008. április Tudó-sokk >> - cikk, 2006. augusztus Nagy Fül a baromfiudvarban >> - cikk, 2004. október |
