| Harcsa Veronika - Veronika kettős élete |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2008. február 15. péntek, 01:00 |
|
Harcsa Veronikának szinte minden adott, hogy befuthasson: nemzedéke egyik legtehetségesebb (jazz)énekesnője, nemcsak egyéni hangja van, de kellő karizmája is, ráadásul készített egy remek nagylemezt. Amit rövidesen Japánban is megjelentetnek.
Megvan tehát az idei év első komoly hazai jazzprodukciója: az album címe You Don't Know It's You, és egy alig huszonöt éves budakalászi lány, Harcsa Veronika jegyzi. Tizenhárom saját szerzeménye található rajta, ami az ő korában már önmagában tiszteletre méltó teljesítmény és komoly potenciált sejtet. S hogy egyre többen fedezik fel őt maguknak, jól jelzi, hogy pár hete telt ház előtt mutathatta be új CD-jét az A38 hajón. Nem csoda hát, hogy a Duna Televízió is hamarosan műsorra tűzi egyik korábbi fellépésének felvételét. Budakalászi értelmiségi családba született, az édesapja lelkes lokálpatrióta, és függetlenként tizenkét évig volt a település polgármestere, édesanyja pedig a magyar filmintézetben dolgozik. Felmenői között a zenének nincs különösebb hagyománya, hétéves korában csak azért íratták be a szülei zongorázni a helyi zeneiskolába, mert úgy vélték, ez is hozzátartozik az általános műveltséghez. Később a Fazekas Gimnázium matematika-szakos diákra lett, de a zene szeretete megmaradt, és mellette lelkesen járt a pomázi zeneiskolába. Ahol egy véletlenszerűen kiválasztott lemez jelentős fordulatot hozott az életében. „Tizenöt éves voltam, eléggé untam már a klasszikus zongoraórákat, s mondtam a tanáromnak, hogy szeretnék mást megpróbálni - emlékszik ma vissza Veronika. - Ő ajánlotta a jazzt és a szaxofont. Akkor még egyáltalán nem ismertem ezt a műfajt, és pár órai gyakorlás után gondoltam, legalább kellene venni egy ilyen jellegű CD-t. Ahogy az iskolában nézegettem a lemezpultot, megakadt a szemem Archie Shepp Down Home New York című lemezén. Nem tudtam, ki ő, de fekete volt, szaxofonos és szimpatikus. Nagyon beleszerettem ebbe a CD-be, és ekkor döntöttem el, hogy a jazz felé megyek.” Idővel aztán kiderült, a szaxofonozásnál jobban megy az éneklés, ezért 2004-ben felvételizett a Zeneakadémia jazztanszékére, és mindjárt fel is vették. Itt ismerkedett meg az énekszakosok állandó zongorakísérőjével, Blaho Attilával, aki hamar felfigyelt a tehetségére, és hívni kezdte alkalmi klubfellépésekre standardeket énekelni. Ezek során találkozott Oláh Zoltán bőgőssel és Bágyi Balázs dobossal, akik aztán Blaho mellett 2005 nyarán alakult kvartettje tagjai lettek. Indításként mindjárt felvettek kilenc dalt, főként standardeket, amit Veronika eredetileg demoanyagnak szánt, de végül baráti biztatására Speak Low címmel magánkiadásban is megjelentetett. Aztán jött a mesébe illő fordulat: a korong valahogy elkerült Japánba, ott egyre többen kezdték keresni, végül már olyan mennyiségben, hogy egy vállalkozó szellemű tokiói cég, a Nature Bliss 2007 nyarán saját kiadásban megjelentette. A nemrég bemutatott új anyagban szintén látnak fantáziát a japánok, olyannyira, hogy tavasszal kisebb klubturnét is szerveznek a kvartettnek. A jazz azonban csak az egyik fő csapásirány Harcsa Veronika pályáján: a fiatal énekesnő legalább ilyen otthonosan mozog a poprockkultúra területén. Olyannyira, hogy a MySpace-en található oldalán a legfontosabb hatások között Carmen McRae és Nina Simone kivételével csupa popelőadót (többek között Stinget, Joni Mitchellt, Sadét, Erykah Badut) nevez meg. „Egész egyszerűen nagyobb hatással vannak rám a popelőadók, függetlenül attól, hogy mennyire bonyolultak náluk a harmóniák - magyarázza. - Bár sokszor ezek a hatások nem feltétlenül zeneileg, sokkal inkább az attitűd, az előadói felfogás a példaértékű számomra. Például Dee Dee Bridgewater az őszi budapesti koncertjén minden dalt bemutatott pár mondatban, s ez engem is arra ösztönzött, hogy hosszabb összekötő szövegeket mondjak. Vagy mostanság sokat hallgatom Amy Winehouset, aki nyilván más zenei világot képvisel, mint én, de a szenvedélyessége, a kitárulkozása nagyon imponál. Én is igyekszem erre törekedni.” Amúgy az első szám, amit - még egy gimnáziumi bulin a Benczúr-klubban - színpadon énekelt, a Metallica Enter Sandman című metálslágere volt. Az első lemezmegjelenése szintén rockzenei: a Korai Öröm 2005-ös lemezén vokálozott egy számban. A saját kvartettje melletti másik fő együttese pedig az Erik Sumo Band, amelynek 2005-ös debütáló CD-jén ugyan még nem ő énekelt, de a lemezbemutatón már - Kiss Erzsi mellett - ő szólaltatta meg a dalokat, és azóta is a zenekar meghatározó tagja. Az eddigi legfontosabb produkciója azonban kétségkívül a saját combójával készült mostani lemeze. Ami azért nagyon jazz. Rendkívül puritán, akusztikus megszólalás, decens, melankolikus dalok sorozata. Kivétel nélkül saját szerzemény, ami Magyarországon ebben a műfajban ebben az életkorban, különösen egy női előadótól még eléggé merész és szokatlan. „Az első lemez után sokan kérdezték, vannak-e saját dalaim - így Veronika. - S akkor elhatároztam, hogy legalább letesztelem, képes vagyok-e erre. Leültem a zongorához, elővettem néhány zenei ötletemet, dallamomat, szövegrészletet. Kidolgoztam két dalt, összeszedtem minden bátorságom, s megmutattam a zenekarnak. Borzasztó boldog voltam, amikor kiderült, hogy elfogadják őket, sőt, tetszik is nekik. A többi már ment magától.” ------------------------------------ Kapcsolódó anyagok: Harcsa Veronika: Szeretem a Fonó közösségi jellegét >> - interjú, 2010. november Bin-Jip - Szobazene >> cikk, 2010. március Ambivalens bajleves >> - ESB-kritika, 2009. október Ami mozog...>> - portré, 2009. január Veronika kettős élete >> - cikk, 2008. február |
