Főoldal
Gárdai Kaktusz György - Paks, blues, halászlé
Megjelent: Népszabadság   
2008. július 04. péntek, 01:00

Tizenöt éve helyi kezdeményezésként indult, de szinte azóta országos jelentőségűvé a Gasztroblues fesztivál. Profilja 1993 óta fokozatosan bővült, a minőségi zene mellé ma már minőségi étel és ital dukál. Így lesz ezen a hétvégén is, a tizenhatodik ilyen jellegű találkozón, ahol többek között a Carl Palmer Band, az Ian Siegal Band, az LMT Connection és a British Blues Quintet ad koncertet. A fesztivál atyját és motorját, Gárdai Györgyöt, alias Kaktuszt faggattuk.

alt

  • Pakson születtél, Dunaújvárosban nőttél fel, aztán 1986-ban, harmincnyolc évesen mégis visszatértél. Mi vonzott?

Paksról édesapám 1956-os múltja miatt kellett elmennünk, miután szabadult, a városban senki sem mert neki munkát adni, ezért az akkoriban gyűjtőhelynek számító Dunaújvárosban költöztünk. Nyugodt gyermekkorom volt, aztán középiskolában sokat hallgattam a Szabad Európa rádiót, belépett az életembe a beatzene, és teljesen a hatalmába kerített. Később beszálltam a dunaújvárosi magnós klub munkájába, a friss felvételekért a Fővárosi Művelődési Ház magnós klubjába jártunk fel, aztán egy rövid diszkós korszak után rávettem a helyi KISZ-titkárt, hogy a diszkó bevételét koncertek szervezésébe fektessük. Így sikerült elhívnunk a nyolcvanas évek elején többek között Török Ádámot, a Benkó Dixieland Bandet, a Bergendy jazzformációja és Kőszegi Imrét. Annak pedig, hogy 1986 októberében visszaköltöztem Paksra, elég prózai oka volt: barátaimhoz hasonlóan én is szerettem volna családi házat építeni, de az akkori lakásom árából maximum egy telekre futotta Dunaújvárosban. Ideiglenes megoldásként visszaköltöztem a nagyszüleim házába, de aztán itt ragadtam, hozzáépítettem, átalakítottam.

  • 1988-ban Új Hullám Söröző néven kocsmát is nyitottál. Miért éppen ezen a néven? Hisz újhullámos zenekarok ott még elvétve sem léptek fel.

Úgy gondoltam, a konzervatívabb paksi közönség a névről a város büszkeségére, a Dunára asszociál, illetve arra, hogy ez nem olyan hely akar lenni, mint a többi. A zeneileg tájékozottabbnak persze más ugrik be erre a szóra. A magnós klubos éveim során amúgy már mindenki tudta, mit szeretek, hogy az én igazi világom a hatvanas-hetvenes évek rhythm & bluesa, a Rolling Stones, a Yardbirds, az Animals, Colosseum és a többiek. Nagyjából azok, akiket aztán - támogatóinknak köszönhetően - sikerült meghívnunk a Gastroblues fesztiválra.

  • Tanultál amúgy valaha zenélni?

Az egyetlen hangszer, amit életemben megszólaltattam, az a harang. Édesapám egy ideig csak templomszolgaként dolgozhatott, máshová nem vették fel. Így tízévesen néha én húzhattam a déli harangszót. De csak ennyi. Viszont büszke vagyok Viktória lányomra, aki elvégezte a Zeneakadémiát, jelenleg a Pannon Filharmonikusoknál játszik, illetve tanít a pécsi főiskolán. Mégis lett zenész a családban.

  • Mint említetted, a Gasztroblues fesztiválra az évek során sikerült elhoznod ifjúkorod nagy példaképeit, akiket - leszámítva a Spencer Davies Groupot, a Trafficet és a Nashville Teenst  - akkoriban esélyed sem lehetett élőben látni-hallani. Milyen volt velük személyesen is találkozni?

Persze, hogy megrendítő. 1967-ben amúgy magam is ott voltam a Kisstadionban a Spencer Davies Group koncertjén, én is szaladtam a lovasrendőrök elől, akik válogatás nélkül kardlapoztak mindenkit. Aztán 1998-ban Brády Márton segített őt elhozni Paksra. Marci rémülten telefonált, hogy Davies úgy döntött, hamarabb leutazik, és éppen a vonaton ül Paks felé. Hozzánk Budapestről két átszállással lehet csak eljutni, ráadásul három állomás van a városban. De sikerült megtalálnunk. S ott állt előttem gyerekkorom egyik bálványa, rövid nadrágban, papucsban, nylonszatyorral a kezében. Aztán eljött hozzánk egy kávéra, hozzászólt a Paks-Galánta ünnepélyes testvérvárosi szerződéskötéshez, adott egy fantasztikus koncertet, s amikor elment mellettem, barátságosan hátbaveregetett: „na, hogy vagy Kaktusz?”.

  • Mindig is nagy hangsúlyt fektettetek arra, hogy az eseményeket képben és hangban is dokumentáljátok. Miért tartod ezt ennyire fontosnak?

Hogy legyen mire emlékezni, legyen mit elővenni évek, évtizedek múlva. Ezekből a felvételekből minden évben összeállítottunk egy-két CD-t, illetve az utóbbi években már DVD-t is, a jobban sikerült koncerteket pedig a közszolgálati televízió is leadja. Az m2-n egész évben szombat délben magyar nóta helyett blues szól a jó ebédhez. Szerencsére mindenki hozzájárul a felvételekhez, még a legnagyobb sztárok is. A kevés kivételek egyike volt Keith Emerson, aki csak az első négy számot engedélyezte, s kérte, hogy a hangot utólag ő keverhesse. Elküldtük neki az anyagot, mire azonnal hívott, hogy megvan-e a koncert többi része is. Mondtuk, nincs, hisz csak ennyihez járult hozzá. De véletlenül nincs meg mégis, erősködött, mert annyira tetszik neki, hogy szeretné megjelentetni. Mi viszont tényleg nem vettük fel. Ez a négy szám azonban így is rákerül Emerson következő DVD-jére, s azt hiszem, ennél jobb reklámunk nem is lehetne.

  • A zene mellett a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektettek a gasztronómiai versenyekre, sőt, az utóbbi években a fesztivál keretén belül borbarát-találkozó is tartotok. Nyilván, hogy még teljesebb legyen az élvezet.

A paksiak mindig is büszkék voltak a halászlevükre. Amikor 1993-ban elkezdtük, már évek óta nem tartottak főzőversenyt, gondoltuk, elevenítsük fel a hagyományokat. Roppant szerencsés választás volt, ahogy a borászok bevonása is, mert így valóban szép és harmonikus egységet alkot a fesztivál. Kiderült, az ország neves borászai között szép számmal akadnak bluesrajongók. Az elsők között kerestem fel Tiffán Edét, bekopogtam hozzá, mondtam, tisztelettel szeretném meghívni egy bluesfesztiválra. Mire bemutatta a fiát, Zsoltot, aki már akkor egy garázs-zenekarban játszott. De a többi borász is szívesen jön. S ezzel új elem jelent meg az életükben. A borásztalálkozók korábban mindig a folklórhoz, a néptánchoz, a népzenéhez kötődtek, de kiderült, hogy a bluesrajongók is fogékonyak rá, sőt, igazi szakemberek is vannak köztük. Idén amúgy tovább szeretnénk kedveskedni a gurmanoknak, s az országban elsőként hirdettük meg a borral készült ételek és borkorcsolyák főzőversenyét. A főzőmesterek összeálltak a borászokkal, a különböző ételeket különbözőm borokkal párosítják, s idén vasárnap már csak az a zenész játszhat, aki a kondér mellé is odaáll.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Mindhalálig Gastroblues >> - cikk, 2011. január

Gárdai Kaktusz György: Paks, blues, halászlé >> - interjú, 2008. július

Bluesbarométer >> - cikk, 2003. január

Bluesos paksi halászlé >> - cikk, 1996. november

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán