Főoldal
Kaltenecker Zsolt - Változó súlypontok
Megjelent: Népszabadság   
2008. augusztus 29. péntek, 01:00

Alapvetően kétféle jazzmuzsikus van. Az egyik már a pályája elején tudja, mit akar, rááll egy zenei irányra, stílusra, formára és a továbbiakban csak annak csiszolásán, fejlesztésén dolgozik. A másik koncepciója, érdeklődési köre, formációja folytonosan változik, mondhatnánk projektekben gondolkodik, így próbál kiteljesedni. Kaltenecker Zsolt ez utóbbi fajta.

alt

  • Pályád a kilencvenes évek közepén még Kutas Zsoltként kezdted, aztán visszavetted a család régi nevét. Miért érezted ezt olyan fontosnak?

Sváb gyökerű családból származom, s a második világháború után a német nevűek mind gyanúsak voltak, előszeretettel zaklatták őket a hatóságok. Festőművész nagyapám, Kaltenecker Artúr ekkor gondolta úgy, hogy a további problémákat elkerülendő Kutasra magyarosítja a nevét. Ez értelemszerűen sokszor volt téma a családban, de az előző rendszerben senki sem merte meglépni azt, hogy visszavegye az eredeti nevet. Én végül 1997-ben megtettem.

  • Addigra azonban már két lemezed is megjelent, melyek így le is válnak az életműről…

Attól azok még az én lemezeim, igaz, sosem erőltettem az újrakiadásukat. Mondjuk azt, az első szárnypróbálgatásaim voltak, némi gyermekded jelleggel és bájjal. Az első igazán fontosnak tartott albumom viszont már Kaltenecker Trió néven jelent meg a Warner Music Hungarynél. Így még időben léptem. Van ebben némi sorsszerűség is. Hisz már gimnazistaként szerettem volna visszavenni a régi nevet, de sokáig azt hittem, ez nagyon bonyolult procedúra. 1997-ben azonban az egyik ismerősöm megtette ugyanezt és kiderült, hogy kellő indok esetén gyakorlatilag egyetlen nap alatt elintézhető.

  • Említetted festőművész nagyapád. De tudtommal a családban a zene volt a meghatározó művészeti tevékenység.

Nagyapám harmóniakeresésével, pozitív életszemléletével hatott rám igazán. Mégha emögött sok elfojtás és szorongás is lapult. De a családban valóban a klasszikus zene dominált. Nyolcévesen kezdtem a zeneiskolában, zongora- és énektanárnő nagyanyám gyakorolt velem állandóan - és nagyon nem szerettem játszani. Számára csak az számított jónak, amikor valaki egy művet hibátlanul eljátszott. Az eleganciát, a visszafogott szépséget értékelte csak, engem viszont a richteri őserő, a teljes extázis vonzott. Nála viszont mindez a kínos kategóriába tartozott. Mikor vendégek jöttek hozzá, mindig kérte: Zsolti, most ne gyakorolj!

  • A jazz hány éves korodban „fertőzött meg”?

Gimnazistaként. Akkoriban inkább progresszív rockzenét hallgattam, egy gimis rockzenekarban is olyasmit játszottuk. A televízióban néha láttam részleteket a pori jazzfesztiválról, de az ottani zenék nem fogtak meg. Aztán meghallottam Keith Jarrett kölni koncertjét, meg Chick Corea Electric Bandjét, s ezek hatására kezdtem el felfedezni másokat. De a jazztanszakra is inkább csak azért jelentkeztem, mert a klasszikus zenei képzés nem érdekelt, rockzenét meg akkoriban még sehol sem tanítottak Budapesten. Végül 1992-ben végeztem, majd miután a tanszak a Zeneakadémia része lett, 1996-ban - szüleim nagy örömére - a diplomát is megszereztem.

  • Ha visszatekintünk az elmúlt tíz évedre, erős, de közel sem egységes életművet láthatunk. Folyamatosan változó társakkal.

Ez vélhetően így is marad. Vannak, akik már pályájuk elején tudják, mit akarnak, ráállnak egy irányra és azt fejlesztik egy életen át. Mint például a nemrég elhunyt Esbjörn Svensson, aki két társával gyakorlatilag tinédzser kora óta játszott együtt, nagyjából ugyanazt a stílust, amiben a maga keretein belül tényleg elképesztően magas szintre jutott. Nekem azonban sosem sikerült ilyen partnereket találnom.

  • Nem csak azért, mert sokszor inkább projektekben gondolkodsz?

Ennek ugyanez a gyökere. Adott időszakokban adott emberekkel remekül együtt tudok dolgozni. De aztán én is változom, ők is változnak, s ez rendszerint nem ugyanabba az irányba történik. A forma is azért változó, mert függ attól, hogy éppen kikkel tudok együtt alkotni. Egyedül Borlai Gergő az, akivel - kisebb-nagyobb megszakításokkal - immár tizenkét éve dolgozunk. Mert az általunk külön-külön képviselt ritmikai és dallami koncepció sokszor szerencsésen találkozik.

  • Nem inkább az az gond, hogy túl határozottak az elképzeléseid?

Nyilván ez is közrejátszik. Meg a magas elvárásaim, meg hogy magam is eléggé gyorsan változom. Régebben próbáltam a társakat meggyőzni az aktuális megszállottságaimról, megváltoztatni a gondolkodásukat, de rá kellett jönnöm, ha a nincs meg náluk a belső késztetés, hogy hasonló irányban változzanak, akkor nincs értelme. Inkább kerestem másokat.

  • Mások formációjában sem nagyon lehet látni…

Ez épp most változik. Korábban semmi nem volt elég jó nekem. Én magam sem. S miután mindenhol mindenről megmondtam a véleményem, egy idő után nem hívtak. Most sok mindent másképp látok, s újra érkeznek megkeresések. Dolgozom Andrew J-vel, Lantos Zoltán zenekarában, a Mirrorworldben is játszom, miután Zoli a korábbi akusztikus, etnós világába kicsit elektronikusabb, dinamikusabb megszólalást szeretett volna. Az első koncertek visszajelzései nagyon pozitívak. Ezzel párhuzamosan az új zenekaromban, a K.L.B.-ben is máshová kerültek a súlypontok: míg korábban alapvetően az én vállamon nyugodott az adott produkció, most új társam, a gitáros Lukács Peta révén potenciális szólista került a csapatba, így gyakran teljesen a háttérbe vonulok.

  • 2003-ig szinte csak zongorán játszottál. Azóta viszont átestél a másik végletbe, és kizárólag elektronikus hangszereket használsz. Miért ez az éles váltás?

Végképp elegem abból, hogy a koncerthelyszíneken szinte sosincs rendes zongora, és/vagy gond van az erősítésével. Így bármennyire törekszem bizonyos hangszínek, árnyalatok elérésére, nem tudom őket élőben megmutatni. A digitális zongorákat sem szeretem. A szintetizátorokat viszont igen, általában könnyen magammal vihetem őket és a hangosításukkal sincsen gond. De legfőképpen az új hangszínlehetőségek izgattak. Értelemszerűen idő kellett ahhoz, hogy a szintetizátorokon is megtaláljam a saját hangom, ami úgy 2005-re sikerült. Azóta tettem még egy kitérőt a Hammond orgona felé is - ebben a két kéz függetlenítése, az önálló basszusozás vonzott -, de különböző okok miatt végül újra szintetizátoroknál, nevezetesen egy Minimoog Voyagernél és egy Nord Wave-nél kötöttem ki. Úgy érzem, jobban és egyénibben tudom magam kifejezni rajtuk, mint zongorán vagy orgonán. S végül is ez a legfontosabb.

alt

-------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bin-Jip - Szobazene >> cikk, 2010. március

Borlai Gergő - Tudatosan széles skálán >> - interjú, 2009. május

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán