Főoldal
Kiss Erzsi - Képzelődöm és lubickolok
Megjelent: Népszabadság   
2008. szeptember 26. péntek, 01:00

Kiss Erzsi tizenkét éve énekel a maga nemlétező nyelvén, teszi a hangokat, betűket, magán- és mássalhangzókat egymás után, kizárólag a ritmust és a zeneiséget szem előtt tartva. Előbb csak saját zenekarában, az utóbbi három évben pedig már az Erik Sumo Bandben is.

alt

  • Nemrég meghallgattam a Budapest Bár lemezén az Én nem tudom, mit hoz a holnap című dalt. Ha nem tudom, nem biztos, hogy rájövök, hogy te énekled…

Valóban távol áll tőlem. Nagyon szomorú dal. Kilátástalan és halálos. Talán nem meglepő, hogy Seress Rezső a szöveg írója. És evvel be is bizonyítom - lehet hogy csak magamnak -, mennyire meghatározza, megköti a dalt a szöveg valódi jelentése. Ezért szeretem, ha az általam megzenésített magyar verseket - mert vannak ilyenek -, mások adják elő. Színészek, bábosok vagy akár éneklő táncosok. Itt csak a stúdióban éreztem magam hitelesnek. Élőben nem tudtam volna azonosulni vele. Kiss Tibiék elképedtek, amikor bejelentettem, hogy nem akarok koncerten énekelni. Gondolom, másodszor pedig akkor esett le az álluk, amikor avval jöttem elő - Keleti Andrással vokálozok az Egy kis édes félhomályban című számban -, hogy nem vagyok Andrisba szerelmes.Amúgy nyár óta több Colorstar koncerten is felléptünk már együtt az ő számaiban, az én nyelvemen.

  • Ezt megelőzően utoljára tizenhét éve, 1991-ben, Kamondy Zoltán Halálutak és angyalok című filmjében énekeltél magyarul: Melis László zenéjére fe Lugossy László írta a szöveget, amit rajta kívül Somával és Kokóval adtatok közösen elő. Miért ragaszkodsz ennyire a magad nemlétező nyelvéhez?

Visszagondolva azok a dalok is komor hangulatúak, sötétek. Feladat volt, amit meg kellett oldanom. Mindezt kezdeti, útkereső időszaknak tekintem. Magyarul szöveget írni pedig nem is tudok, de nem is kívánkozott ki belőlem soha. Én nem így fejezem ki magam. Megteszik helyettem azt mások. Ebben a saját magam teremtette szabad zeneiségben - amelynek hál' isten nem érzem a korlátait, vagy csak ritkán, de azon túlteszem magam - képzelődöm és lubickolok. Játszom a szerepeket. Feloldom és megoldom magam. Mindent kiadhatok, amit a hétköznapokban képtelenség. Szerencsésnek érzem magam ezért, pedig nem vagyok kivételezett.

  • Ha mások felkérnek, tudtommal azt sem szoktad elvállalni.

Ez így nem igaz. És csak nyugodtan kérjenek föl! Annyi mindentől függhet. Például pár hónapja megkeresett egy heavy metal zenekar. Az „erzsipunk” munkacímen futó számot hallhatták az egyik Erik Sumo Band koncerten, ahol elég recsegősen, hardcore-osan énekelek. Tetszett nekik. Szerették volna, ha felénekelek egy számot a lemezükre. Akkor voltak stúdióban. Küldtek egy myspace-es linket, meghallgattam őket, s mindegyik számuk kőkemény metál. Leesett az állam. Csodás történet, de nem vállalhattam el. Visszaírtam nekik, elnézést, ez számomra csak egyfajta játék volt, nem én vagyok az ő emberük. De nagyon megtisztelőnek éreztem, tényleg jól esett. Annál nagyobb dicséretet nem tudok elképzelni, mint amikor az eredeti akar magához vonzani.

  • Amikor az Erik Sumo Bandbe hívtak, akkor viszont állítólag elsőre igent mondtál.

Az más, ott ugyanúgy a magam nemlétező nyelvén énekelhetek, ott teljesen elfogadják a koncepcióm. Tövisházi Ambrus szerintem kifejezetten ezt élvezi. A másik énekesnővel, Harcsa Veronikával együtt vokálozik is a számaimban, azaz mindketten megtanulják az én „szövegeimet” is. Az Erik Sumo Bandnek amúgy nagyon örülök, általuk olyan szélesebb közönségréteghez juthatok el, akik amúgy nem ismerhettek volna meg.

  • Az igazi közeged mégiscsak a saját formációd, az Egy Kiss Erzsi Zene, amely az elmúlt tizenkét évben több korszakot is megélt. Az első öt évben Hajnóczy Csabával és Kenderesi Gabival inkább kísérleti kamarazenét játszottatok, később rockosabb számokat, Sütő Márton és G. Szabó Hunor alatt pedig megint más, könnyebben befogadható karakterű dalokat. De ma már ők sem tagok…

Ahogy Kovács Linda sem, bár őt is és Szandtner Annát a mostani énekest is viszontláthatjuk egy színházibb, intimebb formációban a Panchanban, amit a harmadik együttesemnek mondhatok. Hunor és Marci egyénisége, zenei gondolkodásmódja valóban erősen meghatározta az Egy Kiss Erzsi Zene világát. Az új ütőhangszeressel, Mogyoró Kornéllal, illetve a rendkívül fiatal, mindössze 21 éves nagyon tehetséges gitárossal, Hámori Mátéval még keresgéljük egymást. A legtöbb harcom értelemszerűen a gitárral van, hisz az ott szól az ének magasságában. Az az a hangszer, amit a legjobban tudok imádni, és tudok gyűlölni akár a következő pillanatban. Nekem fontos, hogy a sound szárazabb, rockosabb, keményebb legyen, s ne érzelmes, szólisztikus. Úgy járjuk persze körbe egymást, hogy közben mindenkinek megmaradjon a maga egyénisége. Semmi erőszak, csak próbáljuk összeérinteni az érzeteket, az akarást, a zenében való gondolkodást. Szóval keresgélünk. De vannak már találatok.

  • S a régi repertoár?

Érdekes módon, ahogy alakulnak az új számok, úgy telik meg a repertoár is élettel. Az új társak úgy kezdik igazán a magukénak érezni a régit, hogy közben minél több közöset hozunk létre. A korábbi a capella dalokat továbbra sem hangszereljük át, mert mindig kiderült, hogy ének-formában erősebbek maradnak. Zap Mama legutóbbi koncertjén amúgy ugyanezt éreztem.

  • Mennyire kell megküzdened a muzsikustársaiddal?

Kell. De csak zenével lehet őket lehengerelni - szövegeléssel nem. Ha lenyűgözik őket azok a témák, amiket hozok, akkor partnerek lesznek benne. Nálunk együtt izzadunk, együtt hevülünk, együtt kerülünk abba a bizonyos más állapotba, ahol az ember jó értelemben elveszti az eszét. Ott már mindegy, ki a férfi, ki a nő, ki a főnök.

  • A zene mellett életed meghatározó eleme a színház. Pályádat a Jeles András-féle Monteverdi Birkózókörben kezdted, s kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is feltűnsz darabokban. Mennyire tudod még ezt a kettős életet élni?

Az Artus Táncszínház Hókirálynő című darabját továbbra is repertoáron tartja. Zenéjét Balahoczky Istvánnal együtt írtam, s egyben az előadás mesélője is vagyok. Az ősszel kezdek dolgozni a Csipkerózsika mese dalain. Jövő év elején lesz a bemutatója Szombathelyen. Emellett van egy külföldi kooperációs terv is, de erről még korai lenne beszélni. Van tehát izgalmas feladat bőven ezen a területen is. Mégha a fősodor számomra továbbra is a zene marad.

Bookmark and Share

--------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Ambivalens bajleves >> - kritika, 2009. október

Egy Kiss Erzsi Zene: Egy Kiss Erzsi Zene >> - 303 magyar lemez, 2008

Kiss Erzsi - Képzelődöm és lubickolok >> - interjú, 2008. október

Kiss Erzsi - Több sávon improvizálva >> - cikk, 2007. január

Kiss Erzsi - Deladela és a többiek >> - cikk, 2001. december

Egy Kiss Erzsi Zene >> - cikk, 1998. szeptember

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán