Főoldal
Bacsó Kristóf - Nehezen bírom a kötöttséget
Megjelent: Népszabadság   
2009. február 13. péntek, 01:00

Generációja egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonosa Bacsó Kristóf. A harminckét éves muzsikus ráadásul nem akármilyen formációkban fújja: többek között az Oláh Kálmán Sextet, a Lukács Miklós Quintet és a Modern Art Orchestra szólistája. 2004-ben alapított együttese, a Bacsó Kristóf Quartet pedig nemrég jelentette meg Alteregos című lemezét, amely az utóbbi évek egyik legerősebb hazai debütáló jazzalbuma.

alt

  • Mennyire van tele a naptárod?

Sajnos Magyarországon a klubélet közel sem olyan pezsgő, mint Amerikában vagy Nyugat-Európában. Nálunk a legtöbb formáció havonta legfeljebb néhány alkalommal játszik, szinte kizárólag a fővárosban, külföldre sem sokat hívnak még, így az időpont egyeztetés a zenekaraim között nem túl nehéz. Aminek persze van előnye is: több idő jut a gyakorlásra, az egyes produkciókra való felkészülésre.

  • Formációid a jazzen belül is egyéni utakat járnak. Zenei szempontból mennyire egyszerű egyeztetni őket?

Nagyságrendekkel nehezebb, hisz valóban különböző karakterű és egyformán „nehéz” zenék ezek. Minimum hónapok, de néha évek kérdése, míg az ember ráérez egy-egy ilyen különös zenei világra. Lukács Miklós vagy Szandai Mátyás zenekarai például nagyban használják az indiai zene ritmikai elemeit, így számomra nagy kihívás ennek megértése és elsajátítása. Az Oláh Kálmán Sextet zenéje szintén elég komplex, s az elején szintén nehéz volt a beilleszkedés. De szerencsére Kálmánnal más formációkban is volt alkalmam játszani, rengetegek tanulhattam az ő kompozíciós és improvizációs ötleteiből, technikájából, hozzáállásából. Annyira ráéreztem a zenei világára, melyben a jazz, a klasszikus és a kortárs zene elemei keverednek, hogy ma, ha a próbára új szerzeményt hoz, bármennyire összetett muzsika, már nem okoz gondot megszólaltatnom. A Modern Art Orchestra megint másért volt nehéz. Már egy hagyományos big bandban is idő, mire az ember ráérez arra, hogy miként szól jól annyi muzsikus között, ez a formáció viszont még ezen belül is egyéni utat jár: kizárólag saját szerzeményeket és/vagy saját hangszereléseket ad elő.

  • Ez azért rengeteg energia-befektetést igényel…

Csak az elején. De ettől szép, ezért is okoz annyi örömet. Amúgy meg mindegyik formációban a saját hangom hozom. Nyilván ezért is hívnak. Nem is törekszem arra, hogy például amikor Lukács Miklóssal keleties, indiai zenét játszom, akkor stílushű legyek. Mégha nyilván átveszek egy csomó díszítést, ritmikai elemet. Vagy Oláh Tzumo Árpád mellett sem úgy akarok fújni, ahogy a fúziós szaxofonosok, mert az nem én vagyok. Persze idomulok valamennyire, de mindig mindenhol úgy játszom, ahogy érzem. Persze nyilván én is folyamatosan változom. Amióta visszajöttem Amerikából, az Oláh Kálmán Sextett például sokat formált, erős a hatása a játékomra.

  • Amúgy már tizenévesen is a jazz vonzott?

Inkább az improvizáció. Gyerekkoromban tanultam hegedülni, de sosem éreztem magam jól a klasszikus zenében. Nehezen bírom a kötöttséget. Tinédzserként persze rockzenekarokban is megfordultam, de az improvizáció sokkal jobban izgatott. Magánúton tanultam Lakatos Ablakos Dezsőnél és Borbély Mihálynál, majd miután tizennyolc évesen bekerültem a jazztanszakra, ott mélyültem el igazán a jazzben.

  • Egyértelmű volt, hogy utána tovább kell tanulnod külföldön?

Igen. Úgy éreztem, rengeteg kérdőjel maradt bennem, ezért 1998-ban ösztöndíjjal kimentem a Conservatoire de Paris-ba, ahol két év után ugyan másként láttam a zenét és Magyarországot, de még mindig nem éreztem elégnek. A párizsi évek után sikerült kijutni a bostoni Berklee College Of Musicra, ahol többek között Joe Lovano, George Garzone és Hal Crook voltak a tanáraim. Ott egészen más a hozzáállás a tanuláshoz, gyakorláshoz, zenéléshez. Az ott szerzett ismeretekből, tapasztalatokból a mai napig tudok táplálkozni.

  • Az is egyértelmű volt, hogy utána vissza kell jönnöd?

Nem annyira. A Berklee után még bő egy évig maradtam, játszottam mindenféle alkalmi zenekarokban, de aztán átgondoltam, hogy mit is akarok. Hiányzott a biztos pont, hiányzott a család, hiányzott Magyarország. Így 2003 végén hazajöttem. S ezt a döntésemet nem bántam meg.

  • Nagyjából ugyanekkor alapítottad meg saját kvartetted, amelyben eredetileg Czirják Csaba gitározott. 2007 végén miért döntöttél úgy, hogy inkább harmóniahangszer nélkül, két fúvóssal folytatod?

Ez a hangzás régóta foglalkoztatott. Amúgy van rá példa a jazztörténetben, az Art Ensemble Of Chicagónak, Ornette Colemannak, a Masadának vagy John Coltrane-nek több ilyen lemeze is volt, de nem ezt a hagyományt próbáltam követni. Inkább a klasszikus zenében fontos ellenpont felől közelítettem, elkezdtem egy-két-három szólamú gyakorlatokat írni. Véleményem szerint az improvizáció és a zeneszerzés abszolút összefügg. A zeneszerzésben persze több a lehetőség a tervezésre, a javításra, az improvizáció pedig gyorsabb, de a metódus alapvetően ugyanaz. 2007 végén rájöttem, hogy az ötleteim megvalósításához mindenképp egy másik fúvós szükséges, ezért elhívtam Fekete Kovács Kornélt, akinek Modern Art Orchestrájában amúgy is játszom.

  • Ami nekem igazán tetszik ebben a lemezben, hogy miközben folyamatosan törekedtek a harmóniára, közben végig fenntartják a feszültséget, s ezáltal a figyelmet.

A harmóniai gondolkodás valóban végig megvan. Mégha sokszor csak a szólamvezetésből jönnek, és ellenpontozással vannak kifejezve. A társaim szerencsére annyira felkészült muzsikusok, úgy érzik a harmóniákat, hogy ezt a nehézséget könnyedén át tudják hidalni.

  • Külföldön mennyire érdeklődnek iránta? Hisz ez a zene karakteresen más, mint amit megszoktak.

Sokfelé küldtünk lemezt, várom a visszajelzéseket. De tudom, mennyire nehéz arról a szintről eljutni, hogy egy szervezőnek tetszik egy produkció, oda, hogy meg is hívjon. Az ORF Jazz Time című jazzműsorába április végére mindenesetre meghívtak, pár hétre rá Bécsben koncert is lesz, úgy gondolom, ez jó kezdet. Az ilyen jellegű produkciókkal egyébként idehaza is nehéz érvényesülni. Abba, hogy elérjük a közönséget, sok időt és energiát kell fektetni. Ezért is határoztuk el tavaly szeptemberben Szandai Mátyással, és a Kőleves vezetőjével, Elek Imolával, hogy Kőleves Jazz Kedd néven megpróbálunk folyamatos bemutatkozási lehetőséget biztosítani a húszas és harmincas generáció saját utat járó képviselőinek. Úgy véljük, él annyi nyitott és érdeklődő ember Budapesten, akiknek ez a kultúra fontos lehet. Decemberben a Take Five-ban tartott lemezbemutatónk „reklámjába” sokat beletettünk, s lám, erre a zenére megtelt a hely, s jól hallhatóan tetszett is a közönségnek. Miközben néha tényleg azt érzem, az a fura, ha egy magyar formáció koncertjén vannak emberek.

Bookmark and Share

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán