| Ágoston Béla - A zeneközelítő |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2008. november 07. péntek, 01:00 |
|
A hazai jazz, világzenei és underground rockélet fura figurája Ágoston Béla. Ahogy magát nevezi: zeneközelítő. Abszolút nem nyomulós alkat, szerénysége talán csak tehetségével vetekszik. Szaxofonon, basszusklarinéton, gitáron és szájharmonikán játszik, hozzá, ha kell, énekel. Nagy teherbírású, karakteres muzsikus, nyitott és fogékony minden színvonalas produkcióra, hogy ez mennyire így van, íme a legfontosabb formációk, melyben majd két évtizedes pályafutása alatt közreműködött: Mecseki Free, Kispál és a Borz, Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, Vízöntő, Kampec Doroles. Meg hát ott vannak a saját zenekarok, az Ágoston Kvartett, az Agostones és a mostanság oly népszerű Zuboly.
A nyár a Gabona nevű új formációm műsorának összerakásával telt, az utóbbi egy hónapban a Zuboly új nagylemezének anyagát készítettük, amely remélhetőleg még tavasszal a boltokba kerül. Ma éppen az Erik Sumo Banddal próbáltam.
A szarvasi élmények máig meghatározóak. Már ott annyi szabadságot kaptam, hogy a saját utam járhattam. Zenetanárom kellő türelemmel tanított, látta, hogy sosem gyakorlok, de mivel van érzékem a zenéhez, szelíden terelgetett. Így lehettem a helyi tűzoltózenekar fuvolistája, s az az elementáris öröm, amit az ösztönös zenélés ezekből az öreg, frontot megjárt muzsikusokból kiváltott, számomra a mai napig meghatározó élmény. A népzenét a később a Forrás, majd az Ökrös együttesben hegedülő Molnár Miklós révén ismertem meg, a talán legnagyobb szarvasi lemezgyűjtő, Tóth Tamás a modern jazzirányzatokba vitt bele, az amúgy diszkósként dolgozó, de széles látószögű Dankó Ervin pedig az örökösen változó divatzenéket tálalta.
Még a gimnáziumban. A fuvolát félretettem, inkább gitározgattam, jó pár versmegzenésítést készítettem. Szokolay Dongó Balázzsal - akivel barátságunk és munkakapcsolatunk máig tart - szintén ekkoriban ismerkedtem meg: Békéscsabán egy Hobo-koncert után együtt várakoztunk a hajnali vonatra. Elkezdtem szájharmonikázni, mire ő is elővette a sajátját, és válaszolgatott. Majd átbeszéltük az éjszakát. Megmutattam neki a verseimet, ő mesélt a festőideáljairól, s ettől kezdve gyakran mentem át hozzá Tótkomlósra, ő meg hozzám Szarvasra. Évekkel később a dudálás alapjaira szintén én tanítottam. Fura mód ugyanekkor bukkantam rá egy néprajzi visszaemlékezésre, amely szerint a tizenkilencedik században egy szarvasi dudás járt át rendszeresen Tótkomlósra. Mintha a mi egymásra találásunk a megismétlődése lett volna annak a száz évvel korábbi történetnek.
Lovasi András szintén oda járt, én rendszeresen megfordultam az akkor alig egy éves Kispál és a borz koncertjein, a „music trouvée”-estjein. Táncházban is találkoztunk és még a kollégiumi jamsessionokra is bejött, ha épp ott próbáltak a pincében. Összehaverkodtunk, majd meghívtak egy multimédiás koncertre, ahol a zenéjükbe még belefért a szaxofon. Aztán, amikor az első komolyabb felkérést kapták, úgy döntöttek, maradnak gitárzenekar. Viszont Hárságyi Péter dobossal ekkoriban alapítottuk meg a Mecseki Free-t, ahol a Dresch Mihály, Grencsó István által képviselt „magyar jazz”-vonalat próbáltuk meg követni.
Ha kizárom az emberi tényezőket, akkor is sorsszerű volt ez. Amikor a Dél-Alföldön megtaláltuk egymást, egyikünk sem ismerte a pesti zenei életet, és gyakorlatilag egymásba kapaszkodva haladtunk előre. Aztán, amikor Benkő Róbert és Geröly Tamás kikerült a Dresch Quartetből, óhatatlanul hozzánk sodródtak, felváltva a régi két, a Dél-Alföldhöz kötődő tagot, Virág Tibort és Resch Bélát. Ezt követően mindenki Budapestre, illetve annak környékére húzódott, így teljes lett a helyrajzi átrendeződés. A fővárosban meg mindenkinek kialakult a maga köre, más dolgok is elkezdtek érdekelni bennünket, már nem csak egymást szerettük. S ez óhatatlanul felszámolta azt a közeget, amitől az a zene olyan erősen törzsi volt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy városiasodtunk. Ráadásul a változó pesti zenei élet egyre kevésbé kedvezett az általunk képviselt szellemiségnek.
A Zuboly egy véletlen műve: egy születésnapi házibulira elhívtam néhány zenészbarátot és fél órát örömzenéltünk. Kiderült, érdemes folytatni. Az Agostones viszont igazi zeneszerzői koncepcióval átitatott zenekar. A kvartett meg valóban a jazzes vonalat vitte tovább, 2006-ban Mágia Nosztra címmel kiadtunk egy nagylemezt, de az utóbbi időben a kevés próba és koncert miatt olyan irányba csúsztunk el, amellyel már nehezen azonosultam. A szeptemberi debreceni jazznapokon még adtunk egy szép koncertet, de a közeljövőben a kvartettel kapcsolatos terveimet pihentetem.
Azt nem mondanám. Bár az utóbbi időben a bábszínházi és filmzenei megkeresések szintén csökkentek, viszont Zuglóban Záborszky Kálmán bemutatta a szimfonikus zenekarra és dudára írott dudaversenyemet. Emellett az utóbbi egy évben újabb négy zenei projektet hívtam életre: az autentikusabb népzenét játszó Pipatóriumot, a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes hagyományait továbbvivő Gabonát, az Adolph Sax Consortot és a színházi zenékből életre kelő, a humort és a rockosabb hangzást elegyítő Grey Fourt. Emellett már készülök a Művészetek Palotájában tavasszal tartandó önálló estemre, ahol Frank London lesz a sztárvendég, s a Gabonából és a Grey Fourból összeálló Ágoston Béla Group adja elő a műveimet.
Nem. Mindig a teremtés fázisa nehéz, utána már maguktól mennek a dolgok. S ha jó gazdaként kellően előre tervezek, nem lehet gond. De úgy is fogalmazhatnék: egyik projekt sem indult be úgy, hogy zavarná a többit. ------------------------------------ Kapcsolódó anyagok: Ágoston Jazztarisznyája >> - cikk, 2004. május Folk 'n' jazz (Ágoston Béla portré) >> - cikk, 2000. janunár |
