Főoldal
Balogh Kálmán - Kíváncsi vagyok és mohó
Megjelent: Népszabadság   
2009. május 22. péntek, 01:00

Bár Balogh Kálmán már januárban betöltötte az ötvenet, jubileumi koncertjét május 23-án tartják a Művészetek Palotájában. Ráadásul az est csak a világhírű cimbalomművész népzenei tevékenységére fókuszál, pedig az elmúlt harminc évben ő aztán tényleg műfajoktól függetlenül játszott, modern jazzt és dixielandet éppúgy, mint kortárs vagy klasszikus zenét.

alt

  • A szervezők kérése volt, hogy csak népzene legyen?

Igen, kifejezetten ezt kérték. Pedig nekem is az volt az elképzelésem, hogy mindenből mutatok egy kicsit, amivel eddigi pályám során foglalkoztam. Farkas Rózával klasszikus cimbalomduót, Lukács Miklóssal jazzcimbalomduót, némi ízelítőt Rácz Aladár életművéből, valamint a gitáros Juhász Gáborral és a zongorista Kovács Zoltánnal kifejezetten erre az alkalomra írt darabokat. De így is van bőven miből válogatnom, az első részben a Kárpát-medence, a másodikban a Balkán népzenéje áll a középpontban. Rengeteg vendégem lesz, többek között Sebestyén Márta, Berecz András, Vizeli Balázs és Lakatos Róbert, az amerikai Alan Bern, a bolgár Peter Ralcsev, valamint két moldáv művész, Marin Bunea és Adam Stinga. Magyar, román, bolgár és görög népzenéktől a moldáviai klezmerig sok mindent játszunk.

  • Nagybátyád, Balogh Elemér, a múlt század egyik legjelentősebb cimbalomművészének „szelleme” mennyire volt gyerekkorodban meghatározó?

Az, hogy cimbalmos lettem, neki köszönhető. Ugyan Miskolcon születtem és tizennyolc éves koromig ott is éltem, ráadásul apám nem muzsikus, hanem vízvezetékszerelő volt, de amikor tizenegy éves korom körül meglátogattuk a nagybátyámat Budapesten, megmutatta nekem a cimbalmot, s mindjárt kiderült, van hozzá érzékem. Szüleim beírattak a Bartók Béla Konzervatórium miskolci tagozatára, aztán később a nővéremmel minden pénteken feljártunk a fővárosba, Szöllős Beatrixhoz tanulni. Onnantól nem volt kétséges, hogy merre tovább.

  • Klasszikus zenét tanultál, 1980-ban diplomáztál a Zeneakadémián, mégis mint népzenész lettél ismert, ráadásul nem is roma, hanem magyar és délszláv folkbandákban cimbalmoztál. Honnan jött ez a pályamódosítás?

Mivel Miskolcon nem cigányközösségben nőttem fel, teljesen más élmények értek, vélhetően ezért sem lett belőlem cigánymuzsikus. Viszont a szomszéd lány az Avas együttesben táncolt, s mivel épp cimbalmost keresett, jelentkeztem, így tizenkét évesen már zenekarban játszhattam. Aztán velük kijutottam külföldre, rájöttem, többféle cimbalmozás is létezik. Közben egyre jobban belemerültem a kibontakozó táncházmozgalomba, Miskolcon Vavrinecz Andrással megalapítottam a Nyekergő együttest. Amikor felkerültem Budapestre, hívtak az újjáalakult Mákvirágba, később jött a Jánosi, az Ökrös, a Méta, a Téka és a progresszív Vasmalom. Még a főiskolán megismerkedtem Kovács Ferenccel, vele kezdtem jazzt játszani, az évtized közepén például a BDS Collection (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Dés László) tagja voltam.

  • Impozánsan széles skálán mozogtál, de az elmúlt húsz évben vélhetően nem csak nekem volt olyan érzésem, hogy bár roppant tehetséges, virtuóz, fantáziagazdag muzsikus vagy, elaprózod magad. Ha csak egy-egy területre koncentráltál volna, talán erősebb életművet eredményezett volna.

A szívem és a mohóságom vitt bele mindenbe. Nem mondom, hogy nem szoktam haknizni, de az, hogy ennyi mindennel foglalkoztam, főként a kíváncsiságomból fakad. Egyszerűen mindent ki akartam próbálni. Az ilyen jellegű kalandozásokhoz volt érzékem, adottságom, gyorsan tanulok, hamar alkalmazkodom, könnyen improvizálok, s ha valami felkelti az érdeklődésem, nagyon fanatikus vagyok. Azért szórtam szét magam, mert jól esett. Lehet, hogy sokat akartam és keveset fogtam. Lehet, hogy jobb lett volna, ha valamelyik vonalat mélyebben vittem volna végig. De belőlem ez jött

  • Ha most, ötven évesen visszatekintesz, melyik műfaj áll hozzá közelebb? Melyik vagy igazán te?

Zeneileg soha nem tettem erőszakot magamon. Ha újrakezdhetném, ugyanezt tenném, csak még intenzívebben. Kihasználnám, hogy a nagybátyám Balogh Elemér. Tinédzserként még nem voltam tisztába az ő nagyságával, egyszerűen csak tetszett a játéka. Meg elmennék tanulni Toni Iordachéhoz, a nagybátyám román megfelelőjéhez, akinek lemeze tizenhat évesen elementáris hatást gyakorolt rám. Azt is bánom, hogy nem lettem városi cigányzenész. Mert fiatal koromban nem érdekelt. Emellett van egy hiányosságom: sosem voltam elég szorgalmas. Viszont a pályám során mindig jól éreztem magam, mindig örömmel zenéltem, akár kétnapos fárasztó buszutazást követően is.

  • Tényleg minden produkcióddal elégedett vagy?

Egyetlen projektre emlékszem bosszúsan: két éve a tavaszi fesztiválon Maria Serranoval volt közös estünk. Vele még 1993-ban, André Heller Magneten című showjában találkoztam, ezért is vállaltam el, de „A cigány zene és a flamenco találkozása” című közös műsorunk számomra eléggé kínos lett. Ezt leszámítva viszont csupa kellemes, kedves emlékem van. Például, hogy  a nyolcvanas években a színtiszta svéd, de közép-európai népzenét játszó Orient Expresszel vagy a hasonló karakterű holland Sultannal jártam Európát; hogy 1991-ben Budapesten találkoztam Frank Zappával, akinek tervezett kilencvenfős világzenekarában én lettem volna a cimbalmos; hogy 1993-ban a már említett Magnetes cigányshow zenei igazgatója lettem; hogy a Taraf de Hajdouksszal többször játszhattam vagy hogy nemrég a Fesztiválzenekarral előadhattam Brahms magyar táncait. De ott van az 1990-es szólólemezem, az Art Of The Gypsy Cimbalom, amelyet egy véletlennek köszönhetően vettem fel, de amely az első ilyen CD volt a világon, s a mai napig kapható Japántól Amerikáig. Valószínűleg ezért lettem ismertebb a hangszeremen, mint bárki más. Beleértve Toni Iordachét, pedig ő szerintem kétszer annyit tud, mint én.

  • A kilencvenes évek közepéig mindig mások zenekarában játszottál, azóta viszont van sajátod is, amit 1997 óta Gypsy Cimbalom Bandnek hívnak. Mindössze három CD-t jelentettetek meg eddig. Pedig szerintem ennél több lenne a csapatban.

Mindenki sokat játszik, sokféle produkcióban. Nem érdemes túl sokat változtatni a jól bejáratott repertoáron. Más irányú érdeklődésemet meg máshol élem ki. Magyar népzenét amúgy Sem tudok velük játszani, mert nem értik. Viszont vérprofi csapat, bármikor képesek vagyunk meglepetést okozni. Amúgy épp mostanában tervezünk új nagylemezt.

Bookmark and Share

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán