Főoldal
Laár András - A KFT szívügy
Megjelent: Népszabadság   
2009. április 03. péntek, 01:00

Bár fizikailag már tavaly decemberben megjelent - a Pesti Est különszámának mellékleteként -a KFT együttes legújabb, A bábu visszavág című albuma, a hivatalos lemezbemutató koncertet csak április 10-én tartják a Petőfi Csarnokban. Laár Andrást, a huszonnyolc éve alakult zenekar frontemberét azonban nem csak emiatt faggattam.

alt

  • Miért vártatok ennyit a hivatalos bemutatóval?

Bár decemberben a Jam Pubban öt dalt élőben is eljátszottunk, úgy gondoltuk, ezt az anyagot érdemes gazdagabb kiállítású koncerten is megmutatnunk. Ahogy az ránk régen is jellemző volt, háttérvetítéssel, szcenikus elemekkel. Emellett előszedtünk jó pár korai, még az 1981-es első műsorunkban szereplő dalt, s tizenkét perces egyveleggé fűztük össze őket. A kötelező slágereket, mint az Afrika vagy a Balatoni nyár, nyilván nem hagyhatjuk ki, de olyan számokat - például A fodrász vagy a Szerelem - is felelevenítünk, amelyeket régen is ritkán játszottunk, pedig szeretjük őket.

  • A KFT amúgy mostanság fontos része az életednek?

Inkább onnan közelítenék, hogy nagyon szeretem. Egyikünk sem ebből él, tehát kicsit szívügy. Olyan, mint egy régi házasság. 1981 óta dolgozunk együtt, de Márton Andrással lassan negyven, Bornai Tiborral meg harmincnyolc éve ismerjük egymást. Örülök, hogy a KFT még mindig talpon van és nyaranta nagy sikereket arat a hazai fesztiválokon. Hogy az utánunk következő újabb és újabb korosztályok is szeretik a dalainkat. Hogy az Afrika még mindig szerepel a karaoké-kínálatban. Édesapám mondta anno: fiam, majd ha lesz egy tízéves slágered, akkor mondhatod el, hogy elértél valamit. Az Afrika idén huszonöt éves. Ha innen nézzük, két és félszer elértem valamit.

  • Pedig amikor 1984-ben megírtátok, az egykori progresszívnek indult újhullámos zenekar - az akkor monopolhelyzetben lévő Hanglemezgyár határozott nyomására - slágeresebb vizekre evezett…

Így van. Nem is kell ezt minősíteni. Eléggé el voltam keseredve azon, hogy az ügyeinket intéző Erdős Péter nem hagyta, hogy a zenekar kifussa magát. A nyolcvanas évek elején legalább hat konkrét lemezajánlatot kaptunk Nyugat-Európából. De mindegyiket pitiáner módon megfúrták. A KFT nem haladhatott a maga útján. A Hanglemezgyár már 1982-es leszerződtetésünk után komoly energiát fektetett abba, hogy slágeresebb zenét játszunk. Így született az Afrika. S az beütött. Mégsem volt elég. Erdős Péter ezt követően a zenekar szemébe is mondta: „Gyerekek, eladhattam volna ebből a lemezből százezret is. Csak nem akartam!”. Persze a negyvenezer példány is szép siker volt, de ezzel a céljukat elérték, sikerült a KFT-t középszinten, langyosan tartani. Ma már sejtem, hogy miért: nagyon határozottan visszautasítottuk a beszervezési megkereséseket. Maradtunk is ott, ahol voltunk.

  • Az 1984 és 1987 közötti sikerkorszakot lényegesen csendesebb évek követték. Végül 1991-ben feloszlottatok. Ennyire nem kedvezett nektek az új kor?

Bár a zenekar utolsó albumai, az 1988-as Édes élet és az 1990-es A Nagy Alakítás gyakorlatilag el sem jutottak a boltokba, a KFT azért függesztette fel a működését, mert én visszavonultam a színpadtól. 1985 óta vagyok buddhista, s 1991 és 1994 között csak a tanításnak szenteltem az életem. Aztán, amikor a L'art pour l'art Társulat előtt megnyílt a lehetőség, hogy szerepeljen a televízióban, ismét visszatértem a színpadra.

  • A szcenikus elemek iránti vonzalmad mennyire régi keletű?

Mindig is tetszettek a színházi hatásra törekvő rockzenekarok, mint például a Pink Floyd vagy a Genesis. De sokáig nem gondoltam, hogy ez valaha a zenétől független lesz. Sosem akartam színész lenni, s bár ma néha ennek titulálnak, nem is lettem az. Ugyanakkor a KFT már a kezdetektől igyekezett elkülönülni a rockzenekaroktól, így a szokásos lelkes rockkonferálások helyett átkötő szövegként mi a kis ostoba verseinket és szösszeneteket adtuk elő. Például: „Ó jaj, lelkem odvában megdöglött a bagoly”, mondtam, majd belekezdtünk a Nem sikerült kikúrálni magam című dalunkban. Ezeket hallva állt elő Galla Miklós azzal az ötlettel, hogy állítsunk össze belőlük önálló költői estet. Akkoriban a vers azt jelentette, hogy önmagukat komolyan vevő színészek komoly költők komoly verseit szavalták. Mire Galla felvetette, hogy milyen lenne ugyanezzel a körítéssel a vérmarhaságainkat belemondani a közönség szemébe. Eleinte nem lelkesedtem, de végül ráálltam, s kiderült, hogy működik. Sőt, óriási sikert aratott.

  • A figurák, gondolom, később jöttek. Az okoskodó Tompika, vagy a mindenkivel kötekedő, mindent jobban tudó Besenyő Pista bácsi karaktere mennyire belülről fakadt?

Mindenki azt hozta, amit tudott. Dolák-Saly Róbert már huszonévesen is remekül alakította a kilencvenéves haldokló öregembert. Innen már csak pár tudati lépés kellett a konkrét karakterhez, Parittya Setét Antalhoz, a L'art pour l'art Társulat közkedvelt Anti bácsijához. Én meg ezt a kicsit vidékiesen beszélő nagyokos típust, a „Besenyőt” lestem el a kocsmai környezetből. Ezek tehát belülről jövő figurák. Aztán Szászi Móni annak idején fölvetette, hogy legyünk egy család. Így született meg Galla Miklós alakításában Margit, Besenyő Pista bácsi felesége, illetve lányuk, Evetke, azaz Nagy Natália. 1996-ban jelentősen átalakultunk, a Margit szerepébe lépő Pethő Zsolt másfajta karaktert hozott, Szászi Móni pedig Evetke helyett inkább Kancácska, a szomszéd asszony lett.

  • 1996-ban a Budapest Sportcsarnokban tizenhatezer néző előtt rendkívül sikeres koncerten ünnepeltétek a KFT zenekar megalakulásának tizenötödik évfordulóját. Egy évvel később ugyanott viszont már csak háromezren voltak rátok kíváncsiak. Miért kezdtétek később mégis újra?

Márton András vetette fel 2001-ben, és gondoltam, miért ne. Azóta kiderült, hogy a mai napig van létjogosultságunk: mindenhol nagy sikereket aratunk.  Az 1996-os koncert nekem amúgy eléggé rossz emlék: a hibás kontrolberendezés miatt vagy egyáltalán nem hallottam magam, vagy leüvöltöttem a saját fejem. Életem legrosszabb előadói produkcióját nyújtottam. Miközben tizenhatezren egy emberként énekelték a dalainkat.

  • Mi tölti ki mostanság a napjaid?

Szinte mindennap próbálok a KFT-vel a lemezbemutatóra, eközben dolgozunk a L'art pour l'art új estjén, melynek címe: Anyám tyúk, avagy az ember tragédia. Áprilisban mutatjuk be a Bábszínházban. Ez a két projekt munkának épp elég. Ugyanakkor az egyik lemezcég megkeresett, hogy szeretne kiadni tőlem spirituális dalokat. A kilencvenes évek eleje óta foglalkozom ezzel a műfajjal és nagyon sokat köszönhetek neki. 2002-ben a jógás barátaim gyakorlatilag énekelt imákkal gyógyítottak ki egy súlyos betegségből. Azóta egyértelműen elköteleztem magam a szent zene mellett. Hétfőnként vezetem a Tündér Tantra Kört, főleg hindu és buddhista imákat, mantrákat énekelünk. Az éggel való kapcsolattartás továbbra is nagyon fontos az életemben.

Bookmark and Share

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bornai Tibor - "Jön a bábu zenekar!" >> - interjú, 2010. május

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán