| Laár András - A KFT szívügy |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2009. április 03. péntek, 01:00 |
|
Bár fizikailag már tavaly decemberben megjelent - a Pesti Est különszámának mellékleteként -a KFT együttes legújabb, A bábu visszavág című albuma, a hivatalos lemezbemutató koncertet csak április 10-én tartják a Petőfi Csarnokban. Laár Andrást, a huszonnyolc éve alakult zenekar frontemberét azonban nem csak emiatt faggattam.
Bár decemberben a Jam Pubban öt dalt élőben is eljátszottunk, úgy gondoltuk, ezt az anyagot érdemes gazdagabb kiállítású koncerten is megmutatnunk. Ahogy az ránk régen is jellemző volt, háttérvetítéssel, szcenikus elemekkel. Emellett előszedtünk jó pár korai, még az 1981-es első műsorunkban szereplő dalt, s tizenkét perces egyveleggé fűztük össze őket. A kötelező slágereket, mint az Afrika vagy a Balatoni nyár, nyilván nem hagyhatjuk ki, de olyan számokat - például A fodrász vagy a Szerelem - is felelevenítünk, amelyeket régen is ritkán játszottunk, pedig szeretjük őket.
Inkább onnan közelítenék, hogy nagyon szeretem. Egyikünk sem ebből él, tehát kicsit szívügy. Olyan, mint egy régi házasság. 1981 óta dolgozunk együtt, de Márton Andrással lassan negyven, Bornai Tiborral meg harmincnyolc éve ismerjük egymást. Örülök, hogy a KFT még mindig talpon van és nyaranta nagy sikereket arat a hazai fesztiválokon. Hogy az utánunk következő újabb és újabb korosztályok is szeretik a dalainkat. Hogy az Afrika még mindig szerepel a karaoké-kínálatban. Édesapám mondta anno: fiam, majd ha lesz egy tízéves slágered, akkor mondhatod el, hogy elértél valamit. Az Afrika idén huszonöt éves. Ha innen nézzük, két és félszer elértem valamit.
Így van. Nem is kell ezt minősíteni. Eléggé el voltam keseredve azon, hogy az ügyeinket intéző Erdős Péter nem hagyta, hogy a zenekar kifussa magát. A nyolcvanas évek elején legalább hat konkrét lemezajánlatot kaptunk Nyugat-Európából. De mindegyiket pitiáner módon megfúrták. A KFT nem haladhatott a maga útján. A Hanglemezgyár már 1982-es leszerződtetésünk után komoly energiát fektetett abba, hogy slágeresebb zenét játszunk. Így született az Afrika. S az beütött. Mégsem volt elég. Erdős Péter ezt követően a zenekar szemébe is mondta: „Gyerekek, eladhattam volna ebből a lemezből százezret is. Csak nem akartam!”. Persze a negyvenezer példány is szép siker volt, de ezzel a céljukat elérték, sikerült a KFT-t középszinten, langyosan tartani. Ma már sejtem, hogy miért: nagyon határozottan visszautasítottuk a beszervezési megkereséseket. Maradtunk is ott, ahol voltunk.
Bár a zenekar utolsó albumai, az 1988-as Édes élet és az 1990-es A Nagy Alakítás gyakorlatilag el sem jutottak a boltokba, a KFT azért függesztette fel a működését, mert én visszavonultam a színpadtól. 1985 óta vagyok buddhista, s 1991 és 1994 között csak a tanításnak szenteltem az életem. Aztán, amikor a L'art pour l'art Társulat előtt megnyílt a lehetőség, hogy szerepeljen a televízióban, ismét visszatértem a színpadra.
Mindig is tetszettek a színházi hatásra törekvő rockzenekarok, mint például a Pink Floyd vagy a Genesis. De sokáig nem gondoltam, hogy ez valaha a zenétől független lesz. Sosem akartam színész lenni, s bár ma néha ennek titulálnak, nem is lettem az. Ugyanakkor a KFT már a kezdetektől igyekezett elkülönülni a rockzenekaroktól, így a szokásos lelkes rockkonferálások helyett átkötő szövegként mi a kis ostoba verseinket és szösszeneteket adtuk elő. Például: „Ó jaj, lelkem odvában megdöglött a bagoly”, mondtam, majd belekezdtünk a Nem sikerült kikúrálni magam című dalunkban. Ezeket hallva állt elő Galla Miklós azzal az ötlettel, hogy állítsunk össze belőlük önálló költői estet. Akkoriban a vers azt jelentette, hogy önmagukat komolyan vevő színészek komoly költők komoly verseit szavalták. Mire Galla felvetette, hogy milyen lenne ugyanezzel a körítéssel a vérmarhaságainkat belemondani a közönség szemébe. Eleinte nem lelkesedtem, de végül ráálltam, s kiderült, hogy működik. Sőt, óriási sikert aratott.
Mindenki azt hozta, amit tudott. Dolák-Saly Róbert már huszonévesen is remekül alakította a kilencvenéves haldokló öregembert. Innen már csak pár tudati lépés kellett a konkrét karakterhez, Parittya Setét Antalhoz, a L'art pour l'art Társulat közkedvelt Anti bácsijához. Én meg ezt a kicsit vidékiesen beszélő nagyokos típust, a „Besenyőt” lestem el a kocsmai környezetből. Ezek tehát belülről jövő figurák. Aztán Szászi Móni annak idején fölvetette, hogy legyünk egy család. Így született meg Galla Miklós alakításában Margit, Besenyő Pista bácsi felesége, illetve lányuk, Evetke, azaz Nagy Natália. 1996-ban jelentősen átalakultunk, a Margit szerepébe lépő Pethő Zsolt másfajta karaktert hozott, Szászi Móni pedig Evetke helyett inkább Kancácska, a szomszéd asszony lett.
Márton András vetette fel 2001-ben, és gondoltam, miért ne. Azóta kiderült, hogy a mai napig van létjogosultságunk: mindenhol nagy sikereket aratunk. Az 1996-os koncert nekem amúgy eléggé rossz emlék: a hibás kontrolberendezés miatt vagy egyáltalán nem hallottam magam, vagy leüvöltöttem a saját fejem. Életem legrosszabb előadói produkcióját nyújtottam. Miközben tizenhatezren egy emberként énekelték a dalainkat.
Szinte mindennap próbálok a KFT-vel a lemezbemutatóra, eközben dolgozunk a L'art pour l'art új estjén, melynek címe: Anyám tyúk, avagy az ember tragédia. Áprilisban mutatjuk be a Bábszínházban. Ez a két projekt munkának épp elég. Ugyanakkor az egyik lemezcég megkeresett, hogy szeretne kiadni tőlem spirituális dalokat. A kilencvenes évek eleje óta foglalkozom ezzel a műfajjal és nagyon sokat köszönhetek neki. 2002-ben a jógás barátaim gyakorlatilag énekelt imákkal gyógyítottak ki egy súlyos betegségből. Azóta egyértelműen elköteleztem magam a szent zene mellett. Hétfőnként vezetem a Tündér Tantra Kört, főleg hindu és buddhista imákat, mantrákat énekelünk. Az éggel való kapcsolattartás továbbra is nagyon fontos az életemben.
------------------------------------ Kapcsolódó anyagok: Bornai Tibor - "Jön a bábu zenekar!" >> - interjú, 2010. május |
