| Ózdi Rezső - Nem feszít erős rúgó |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2009. szeptember 18. péntek, 00:00 |
|
Negyvenévesen visszatérni a rockzenébe, önmagában is tiszteletre méltó. Ráadásul Ózdi Rezső a kilencvenes évek - a Tankcsapda melletti - talán legfontosabb rockzenekara, a Kispál és a Borz pályára állításában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Aztán inkább a családot választotta, meg a pécsi gázműveket, mígnem 2005 tavaszán Lovasi András hívó szavára a hobbizenekarnak indult Kiscsillagban újrakezdte. Egyelőre nem bánja.
Nekem az első komolyabb impulzust valóban nem valamelyik Beatles- vagy Clash-lemez adta a rockhoz, hanem a néhány magamfajta srácból álló Candy zenekar koncertje. Tizennégy éves koromig rockzenészeket csak a tévében és az újságban láttam, ők meg ugyanott laktak, ahol én, az Új Mecsekalja lakótelepen, hangszert ragadtak, felmentek a színpadra, és nekiálltak saját számokat játszani. Hazafelé meg elgondolkodtam rajta, hogy jé, van ilyen. Korábban jártam pár évet zeneiskolába, meg énekelgettem kórusban, így volt némi előképzettségem. Épp a pécsi jégpályán lógtam, amikor Kispál - akit régebbről ismertem - odajött, hogy nincs-e kedvem basszusgitározni az éppen újjáalakuló zenekarában. Volt.
Nem, egy lokális punkzenekarban gitároztam Ramones- és Sex Pistols-számokat. Épp a minap kaptam meg CD-re átírva ennek a koncertnek a felvételét, érdekes volt újrahallgatni. Akkoriban még inogtam a gitár és a basszusgitár között, végül az élet az utóbbi felé sodort. Kispállal nagyon sokat voltunk együtt és nagyon sokat küzdöttünk, a leginkább azért, mert nem találtunk jó énekest.
Még középiskolából ismertem, ő akkor volt elsős, amikor mi negyedikesek, így sokáig nem kerültünk azonos körbe. Később sokat beszélgettünk, összebarátkoztunk, együtt lógtunk, csajoztunk, jártunk moziba. Aztán mindenki ment a saját próbájára. Mígnem valamikor 1987-ben felvetette, alapítsunk közös bandát. Ő hozta Bräutigamot, én Kispált, így adtuk az első koncertünket a tanárképző főiskola Szenes Klubjában.
Azt már az elején tudtuk, hogy saját számokat szeretnénk. Szabályosan végignéztük a magyar könnyűzenét, a közös kedvenc KFT-től a számomra fontos undergroundig, az Európa Kiadótól a Trabanton át a Neuroticig. Próbáltunk metodikát kitalálni a dalíráshoz. Kicsit az impresszionista költők mintájára asszociatív módon egymás után sorakoztattunk képeket. Mégsem tartom ezeket elég jó szövegeknek. A leginkább azért, mert nem volt hozzá kellő élettapasztalatunk. Inkább csak játszottunk a szavakkal.
Ezt a történetet Kispál találta ki, s annyi mindent hallottam róla, hogy magam sem tudom, mi az igazság. Nem tudom, mikor léptem ki végleg. Folyamat volt. Volt, hogy kiszálltam, volt, hogy kirúgtak, volt, hogy visszamentem, volt, hogy visszahívtak. Még 1992-ben, a második nagylemez megjelenése után is próbálkoztunk újra. Ekkor már átestem depresszión, pánikbetegségen, pszichiátriai intézeten. Amely állapotból végül is a családalapítás segített ki. Nyilván ezért sem működhetett újra a zenekarosdi. Meg akkora a trió már nagyon együtt volt. Nem találtam igazán a helyem köztük.
Egyszerűen csak. De alapvetően szerencsém volt, jó éreztem magam. Ha megvannak a keretek, a gázművek esetében a szabványok, a technológiai utasítások, azt szeretem. Anélkül bizonytalan vagyok. Szeretem a mindenkori oda vonatkozónak való megfelelést.
Lovasival folyamatos maradt a kapcsolat, egyrészt sokat horgásztunk együtt, másrészt feleségeink is gyerekkori barátnők. Ha mi esetleg nem, ők tuti összehozták, hogy találkozzunk. Nem tagadom, mindig volt bennem hiányérzet, hogy én is részese legyek. Ugyanakkor meg éltem a családommal, s egyre kiegyensúlyozottabb lettem. Nem lettem gazdag, de mindenem megvolt, egyre jobban éreztem magam a bőrömben. S ez mindig felülkerekedett a hiányérzeten.
Nemrég beszélgettem egy pszichológus barátommal, ő mondta, negyven körül sok minden történik az emberrel. Többek között újra nekiláthat fiatalkori tervei megvalósításának. 2004 körül én is azon gondolkodtam, hogy oké, van lakás, van autó, lejárunk Horvátországba nyaralni, de kéne megint zenélgetni. Csak úgy, magunknak. Mire pár hónappal később Lovasi hívott, hogy Kiscsillag néven létrehoz egy hobbizenekart, akarok-e benne játszani.
Az első két évben mindennek örültem. Hogy belülről láthatom, milyen egy koncert, egy próba, a stúdiózás, a videoklip-készítés. Persze azért össze kellett szedni magam. Gyakorolni, hogy pontosan pengessek, hogy ne szóljanak össze a húrok. A 2006-ban tizenvalahány koncertre felálló Kispál Originál projektben pedig azt is kipróbálhattam, milyen érzés újra a Kispál és a Borzban játszani. Bár sokat nem próbáltunk előtte, ráhangolódásként inkább régi sztorikat elevenítettünk fel Ottó kocsmájában.
Ha arról van szó, hogy közösen csináljuk, szívesen csinálom. A második lemeznél Lovasi többet hozott magától. Meg eléggé más karakterek vagyunk. Annyira erős rúgó nem feszít belülről, hogy okvetlenül ki kelljen mindent írni magamból. Meg a második lemeznek egyszerűen ilyen volt a struktúrája. Keveset próbáltunk, szétszórva éltünk, másfél évig készült. De ezzel a problémával én is szembesültem. S megvan bennem a becsvágy, hogy változtassak rajta.
Ricsit bármilyen régóta ismerjük, túlságosan nonkonformista, örökké egyedi megoldásokban gondolkodó. Lovasi is nehezen szánta rá magát erre a lépésre, én meg még nehezebben. A zenekari működés viszont sok tényezőn múlik. Attól, amit mondasz, persze, én is félek. Birkózok is vele. Benne van a pakliban, hogy - mivel egyre nagyobb helyeken játszunk - a Kiscsillag elvesztheti közvetlen, rebellis arculatát. De ettől a produkció még őszinte maradhat. Az első lemezt, a maga minimalizmusával megszerettem. A másodikról inkább a harmadik függvényében lesz érdemes beszélni. Akkor derül ki, hogy a kezdeti egymásra találás és egymásnak örülés öt év után is ugyanolyan-e. Ha a harmadik ütősre sikerül, akkor látszik, hogy jó úton vagyunk.
--------------------- Kapcsolódó anyagok: Lovasi András - Fitogtatás - lemez nélkül>> - interjú, 2008. október Kiscsillag - odatették >> - kritika, 2006. november Kispál Originál >> - cikk, 2006.szeptember Kispál 15: Lovasi, a nemzedéki dalnok? >> - cikk, 2002. december Lovasi András - Ismerős dal, jól tökön rúgva >> - interjú, 2001. május |
