Főoldal
Premecz Mátyás - A Hammond és a western-romantika
Megjelent: Népszabadság   
2009. szeptember 11. péntek, 00:00

Premecz Mátyás huszonhét éves és mostanság olyan hangszert (Hammond B3 orgona) használ előszeretettel, amely már akkor is divatjamúlt volt, amikor ő született. Generációja talán legaktívabb billentyűse nem kedveli a műfaji határokat, hiába a klasszikus alapképzés, hiába a progresszív rock szeretete, hiába a jazztanszak, ő leginkább a határterületeken érzi jól magát.

 alt

  • Azon kevesek egyike vagy Magyarországon, akiknek eredeti Hammond orgonája van. Honnan a vonzalom?

Egyszerűen fantasztikus a hangja. Amikor kamasz koromban meghallottam Keith Emersont játszani rajta, azonnal megfogott. Végül három éve sikerült vennem egy 1953-ban gyártott B2-est, ami akkor gyakorlatilag egy roncshalmaz volt, még a bútorzata is hiányzott, úgy kellett hozzá utólag készíttettem egy asztalossal. Aztán az idők során fokozatosan kiegészítettem B3-as alkatrészekkel, így ma gyakorlatilag az utolsó szögig megegyezik a legendás hangszerrel, csak minimum három orgonából pakoltam össze. 

  • Miért olyan fontos neked, hogy eredeti orgonád legyen? Miért jó koncertről koncertre cipelned magaddal ezt a százkilós monstrumot, ahelyett, hogy a Nord szintetizátorodon beállítanád a megfelelő hangszínt?

A digitális hangszerek sosem tudják nyújtani azt a játékélményt, mint a régi analógok. Fontos szó az élmény, mert a hangját elég jól tudják reprodukálni, csak az élményt nem. Az ipar mindig afelé megy, hogy minél kisebb legyen a test, közben meg épp annak nagyságától lesz elementáris a hang. Meg a Hammond életben tartásában van némi western romantika hangulat is, ahogy az ember hősiesen küzd ezzel a koros nagy hangszerrel. A régiség amúgy is nagy divat mostanság, szépen ellene megy a fogyasztói társadalomi szemléletnek, s már ezért is szimpatikus számomra.

  • Miért nincsenek belőle mai, utángyártott kópiák?

A hangszer atyja, Laurens Hammond 1973-ban meghalt, ezt követően a klasszikus Hammond orgonák gyártását beszüntették, áttértek a modernebb modellekre, a régi gyártósor pedig gyakorlatilag megsemmisült. Ráadásul a régi szakik közül már alig él valaki, bár az interneten próbálják megőrizni a tudásanyagot. Akkora érdeklődés viszont nincs iránta, hogy valakinek megérje az újbóli sorozatgyártás. A nevet amúgy a Suzuki vette meg, s számomra innentől épp a lényege veszik el. Hisz ez igazi, amerikai szellemben készített hangszer, úgy van megépítve, hogy száz év múlva is működik. Az enyém már ötvenhat éves, de vélhetően engem is túlél.

  • Az, hogy a koncertek többségén Nord szintetizátoron játszol, kényszerű kompromisszum?

Persze. Miközben az elmúlt hat évben nagyon megszerettem, igazából a mai napig meghatározza, hogyan játszom. Fura, átmeneti hangszer, próbálja a Hammond billentyűzetét reprodukálni. Nagyon könnyű billentésű, ezért nagyon hegyesen és nagyon perkusszívan lehet játszani rajta, dobálni, csapkodni, ütögetni. Ma már zongorán is így játszom. Sok zongoristának szerintem épp az a hibája - itt most nem a sztárokra, hanem az átlag zenészekre gondolok -, hogy nem veszik elég komolyan a ritmikát, kicsit elúszósan játszanak. Én azzal áltatom magam, hogy ezt a veszélyt épp az orgona miatt sikerült elkerülnöm.

  • A családodban amúgy más is zongorázott?

Anyai nagyapám, autodidakta módon. Még most, kilencvenegy évesen is néha leül a hangszerhez, melyen kizárólag magyar nótákat tud lekísérni, azokat viszont bármilyen hangnemben. Édesanyámék öten vannak testvérek, s mindannyian tanultak valamilyen hangszeren. Nagymamám és édesanyám is zongoráznak. Így esetemben is természetes volt, hogy beíratnak zeneiskolába. A családban amúgy mindenki tanár, mérnök, orvos, esetleg informatikus. A nővéremmel - aki táncos, illetve tánctanár lett - mi vagyunk a feketebárányok.

  • Sokáig úgy tűnt, te sem leszel az, hisz elvégezted a műegyetemen az informatika szakot. Mikor billent a mérleg véglegesen a zene felé?

Régen úgy definiáltam ezt, hogy majd akkor tekintem magam zenésznek, ha már nem az informatikából keresett pénzből veszem a hangszereket, hanem a zenéből keresett pénzből a számítógépeket. Ez a fordulat nagyjából két éve történt meg.

  • A jazztanszakra mi vezetett?

A középiskolában nálunk punk és alterock őrület volt, ami engem eléggé hidegen hagyott. Az ettől való elfordulás jegyében kezdtem el jazzt hallgatni. Valahol a kotta nélküliség vonzott benne. Szerettem volna úgy megtanulni zongorázni, hogy az ne mindig a reprodukcióról szóljon, hanem készségszinten legyen meg, s azt játszhassam, amit éppen érzek vagy gondolok, stílustól függetlenül. Ezért felvételiztem 2002-ben a jazztanszakra, pedig az informatikával nem volt könnyű összeegyeztetni, állandóan Lágymányos és Újpest között kellett ingáznom, s gyakorlatilag a metrón tanultam. Aztán másodévben már láttam, hogy belőlem nem lesz jazz-zongorista. Szerintem a jazz-zongorázás ma nem halad sehova, vagy legalábbis nem olyan irányba, ami engem érdekel. Vannak zseniális zongoristák, de semmi olyasmit nem csinálnak, amit régebben mások ne csináltak volna. Emellett a zongora egy elkülönülő, „arisztokratikus” hangszer, nem jól vegyül a zenekari hangzással. Többek közt ezért kezdtem más utakat keresni.

  • Mindig is sok zenekarban játszottál párhuzamosan, de mostanság különösen álláshalmozó vagy, a Barabás Lőrinc Eklektrictől a Qualitonson és a Smárton Trión át a Tritonig sokfelé megfordulsz. No és ott a saját zenekarod, az alig fél éve koncertező Kéknyúl. Lehet ennyifélét párhuzamosan vinni?

Leírva mindez valóban soknak tűnik, de a valóságban átlag havi tíz-tizenöt koncertet jelent. A Tritonnal például hónapok óta nem léptünk fel, az Eklektric mostanában elég szezonális, bár tény, az idei nyár elég sűrű volt, a Smárton Trióval vagy a Qualitonsszal sincs összeegyeztethetetlenül sok bulink. Saját formációm, a Kéknyúl pedig most kezd felfutni. Olyan zenei világot szeretnék képviselni vele, amit nem nagyon hallok a hazai csapatok között. Jazzes, funkos, instrumentális bulizene, vállaltan egyszerű témákkal és sok játékkal, hülyéskedéssel, improvizációval, váratlan fordulatokkal. Sokáig neve sem volt, aztán - hirtelen ötlettől vezérelve - egy kék színű puha sál után neveztem el. Szeretem, hogy nem sokat árul el. Hogy nem determinál. A koncerteken úgyis megtelik tartalommal. Tavaly nyáron ültünk le először próbálni, akkor még Gyémánt Bálinttal, aki remek manus, meg szeretem, ahogy játszik, de ide túl jazzes. Arra a szakadt, kattogós, nyers gitárhangra vágytam, amit a qualitonsos Szőke Barna képvisel.

  • A többi zenekaroddal ellentétben itt már számokat is írsz. Feléledt a szerzői éned?

Nem tartom magam zeneszerző alkatnak, nehezen és lassan írok, de nagyon élvezem azt a pillanatot, amikor a zenekar megszólaltatja egy-egy ötletemet. Ez a kísérletezés mindig inspirál. A repertoárunk körülbelül fele saját, de a jazzorgona-hagyományőrzés jegyében rendszeresen játszunk Jimmy Smith, Reuben Wilson és Lonnie Smith számokat. Szerencsére egyre többször kapjuk azt a visszajelzést, hogy a saját dalokat jobban szeretik, mint a feldolgozásokat. Ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt gondolom, az egyszerű, de fordulatos, dallamos és popos témák jelentik a mai jazz egyik fejlődési irányát.

alt

Bookmark and Share

----------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kéknyúl - emberi tempóban >> - cikk, 2011. május

Instant improvizáció >> - cikk, 2011. április

Fábián Juli - A legnagyobb érték a nyugalom >> - interjú, 2010. október

Fábián Juli - Hagytam, hogy leülepedjen >> - interjú, 2009. október

Premecz Mátyás - Hammond és a western-romanika >> - interjú, 2009. szeptember

Vérbő és lehengerlő Turbo-rock >> - cikk, 2009. április

Zenefilm - nyolcadik nap (Eklektric, A38) >>

Zenefilm - kilencedik nap (Random, Take Five) >>

Zenefilm - Tizenkettedik nap ( Eklektric a tetőn) >>

Random "csevegés" >> - kritika, 2008. december

Barabás Lőrinc - Határmezsgyén >> - interjú, 2008. január

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán