Főoldal
Danyi Attila - Scampolo a szivárvány alatt
Megjelent: Népszabadság   
2009. augusztus 07. péntek, 00:00

A Liversing után nemrég újabb legendás hatvanas évekbeli magyar beat/rockzenekarnak jelent meg a debütáló (!) nagylemeze: ezúttal a Scampolo 1968 és 1970 közötti korszakából fennmaradt házifelvételek javát rendezte albummá a Moiras Kiadó. A limitált kiadású Under The Rainbow LP kapcsán elevenítettük fel a múltat a zenekar egykori vezetőjével, Danyi Attilával.

alt

  • Elég sokat kellett várnod erre a pillanatra. Egyfajta elégtétel?

Hogy a Scampolónak negyven év után végre nagylemeze jelenhetett meg, csodálatos és váratlan számomra. Kisfaludy András dokumentumfilmje és Zoltán János könyve után újabb fontos dokumentum arról, hogy anno vitézül küzdöttünk, majd elhullottunk. Nemcsak a Scampolo sorsát, vesszőfutását szemlélteti, hanem sok más, hozzánk hasonló zenekarét, a Kexét, a Miniét, akiket a hivatalos szervek befedtek valami fekete lepellel, láthatatlanná tettek, hogy helyettük az általuk favorizált előadókra figyeljenek a fiatalok. A most megjelent Under The Rainbow hangtechnikai minősége persze olyan, amilyen. Számunkra mindenesetre szép emlék.

  • Az 1962/63-ban Budapesten a legjobb rock and roll zenét játszó, a Vigyázó Ferenc utcában legendás klubot működtető Scampolónak te még nem voltál tagja. Csak az az Illés és a Metro áttörését követően, 1966 őszén csatlakoztál hozzájuk. Milyen körülmények között?

Komár László és Maka Béla keresett meg, mondták, Faragó Judy István hamarosan leszerel a Flotillától, életre kel a Scampolo. Meglepő volt, hisz korábban többször jártam a koncertjeikre, ahogy Metrora meg a Neményi-Radics-Sankó-féle Atlantiszra is. A beatzene teljesen magával ragadott, sokkal jobban érdekelt, mint a felvételi vizsga az orvosi egyetemre. Megalapítottam a Blue Jeanst, éppen azzal nyomtuk a Csiliben, amikor Komárék megkerestek. Hamarosan az is kiderült, hogy rám lehet bízni a szervezést, így lettem zenekarvezető. Ekkoriban a Scampolo elég vegyes repertoárt játszott, Komár és Faragó hozta az 1963-as alapstílust, a rockabillyt, Elvis és a Shadows világát, közben belecsaptunk a kor divatjának megfelelő amerikai és angol popba, miközben én a rhythm and bluest, Spencer Daviest, a Yardbirdsöt, az Animalst és a Themet erőltettem.

  • A Scampolo úgy járt, ahogy a Liversing: hiába számított sikeres koncertzenekarnak, s adta elő a legfrissebb angolszász poprock slágereket, ha közben nem voltak átütő saját dalai. Pedig 1967 őszétől az akkor tizenkilenc éves Presser Gábor is csatlakozott hozzátok, akinek szerzeményeivel az Omega később annyira befutott. Miért nem használtátok ki ezt a helyzeti előnyt?

Akkor még nem ismertük fel a saját számok jelentőségét. Inkább arra törekedtünk, hogy egy az egyben játsszuk a Rolling Stones- vagy Animals-dalokat. Hogy lám, mi is tudjuk. Pressert 1967 őszén az Omega még nem tartotta érdemesnek arra, hogy bevegyék zenekari tagnak, ezért átküldték hozzánk rutint szerezni. 1968 elején mi is játszottunk olyan Presser-számokat (Nem tilthatod meg nekem, Azt mondta az anyukám), ami később az Omegával jelent meg kis- és nagylemezen. Gábor sokáig hezitált, hogy velünk maradjon vagy csatlakozzon Kóborékhoz, aztán az Omega angol turnéja eldöntött mindent. Meg hát a nálunk pár évvel idősebb omegások érettebben gondolkodtak, Laux József például már akkor korát megelőző szemléletű menedzser volt.

  • Ekkoriban tehát inkább a klubéletet részesítettétek előnyben?

Számunkra a legfontosabb a törzsközönségünk volt. Aztán 1968 nyarára átalakult a zenekar, Komár a szólókarriert választotta, Presser meg ugye az Omegát. Ekkor jött hozzánk a Liversingből az énekes-basszusgitáros Varga László és a dobos Merczel András. Áttértünk az igényes rockzenére. Cintula barátom mindig megkapta a legújabb angol és amerikai lemezeket. Így ismertük meg a Spooky Tooth elődjét, a V.I.P.'s együttest, hallottuk őket élőben is a Kisstadionban a Spencer Davies Group előtt, mondtuk, ez az az út, amire rá kell lépnünk. Akkor fedeztük fel John Mayallt, a Fleetwood Macet, Joe Cockert, a Ten Years Aftert és a Creedence Clearwater Revivalt. Majd, egy tehetségkutatón találkoztunk az akkor tizenhat éves Bontovits Katival, aki az énekesünk lett. Egészen 1970 júniusáig.

  • Nagylemez szóba sem jöhetett?

Erdős Péter, a Hanglemezgyár popzenével foglalkozó vezetője csak annyit üzent: a Scampolo botránybanda, örüljön, hogy nem tiltjuk be. Akkoriban persze mindenki botránybandának számított, ahol a közönség ovációzott. De azért voltak, akik segítettek nekünk. Tolcsvay Béla és Sáfár Zsolt megírta a Szivárvány alatt című dalt, a rádiófelvétel előtt azonban az illetékesek mondták, ez túl jó szám nekünk, énekelje fel inkább Kovács Kati. Ma már az ő dalaként tartják nyilván, de régebben a rádióműsorokban még feltűntették, hogy a Scampolo kíséri. Ezért lett a most megjelent nagylemezünknek címe: Under The Rainbow.

  • 1970 nyarán miért hagytad ott a Scampolót?

Neményi Béla megkeresett, hogy csatlakozzam az Atlantiszhoz. Akkor alapítottam családot, náluk magasabb ORI-gázsi volt, nagylemezfelvétel ígérete meg szovjet turné. Hiába ment a Scampolo, állandó anyagi gondjaink voltak, elegem lett belőle, ezért elvállaltam. Az Atlantisszal sokat jártunk külföldre, mondhatni, megélhetési zenész lettem, egzisztenciálisan lábra álltam. Majd 1974-től újságírótól dolgoztam a Hírlapkiadó Vállalatnál.

  • Aktív zenészpályád ezzel véget is ért. Viszont belevetetted magad a diszkózásba. Az első nosztalgia diszkó ötlete a tied volt?

Nem, Éliás Gyuláé. Amúgy az ő hatására lettem diszkós. A Randevúban hetente egyszer tartott nosztalgia rock and roll diszkót, de csak egyetlen órát. Kérdeztem, zavarná-e, ha ugyanezt egész éjjel csinálnám. Nem zavarta. Így vittem hosszú évekig - az akkor divatba jövő euródiszkós vonallal szemben - az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek táncolhatóbb slágereit, a Citadellában, az E épületben, a Várklubban, a Közgáz Klubban, a Vásárhelyiben. 1979-ben pedig Éliás Gyulával, D. Molnár Györggyel és B. Tóth Lászlóval létrehoztuk a Discotheque 4-et, közös fellépésekkel jártuk az országot. A diszkózást mostanában újra csinálom, a Star FM kért fel, hogy hetente egyszer a klubjukban tartsak retroestet, amit élőben közvetítenek. Jó látni-hallani, hogy legalább annyi fiatal rajong az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek zenéiért, ahány idős ember.

  • Az aktív zenélés egyáltalán nem hiányzik?

Néha igen, olyankor leveszem az egyik gitárt a falról és kicsit skálázgatok. Hobbim, hogy mindenféle roncs erősítőket és gitárokat veszek, majd azokat hónapok, évek alatt szépen restaurálom. Régi, Amerikába letelepedett zenészbarátaim segítségével szerzem be hozzájuk a szükséges alkatrészeket. Olyanok, mintha a gyerekeim lennének. Ezt is magamtól tanultam, persze vannak szakkönyvek, meg gitárépítő mester barátaim, Bíró Ádám, Turcsák Tibor, akiktől ellestem a fortélyokat. Ha még egyszer születhetnék, hegedű vagy gitárkészítő szeretnék lenni.

Bookmark and Share

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Zörgő kazettán lapítva (a Winkelmayer Brass első nagylemeze) >> - cikk, 2011. december

Az angyalföldi boogie-man (Radics Béláról) >> - cikk, 2011. június

Danyi Attila - Scampolo a szivárvány alatt >> - interjú, 2009. július

Szabó Gábor 1974-es vizitje>> - cikk, 2009.január

A CPg-legenda >> - cikk, 2009. január

Korai magyar beatkörkép (LP) >> - cikk, 2008. szeptember

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán