Főoldal
Németh Juci - Le a sterilitással!
Megjelent: Népszabadság   
2009. június 26. péntek, 00:00

Már prés alatt a Nemjuci bemutatkozó nagylemeze, Németh Juci alig egy éve működő zenekarának első produkciója. Az Anima Sound System egykori énekesnője, aki 2004-es kiválása óta jobbára televíziós műsorokban dolgozott, ezúttal új, karcosabb, rockosabb oldaláról mutatkozik be.

alt

  • A még keverés előtti felvételeket hallgatva, a Nemjuci debütáló korongja amolyan retros hangulatú, a mainstream és underground határán billegő rockzene. Eddigi pályafutásodat tekintve mindenesetre váratlan irányváltás.

Pedig Kapuváron, a családi házban ilyen típusú zenék között nőttem fel. Még a kertben, borsószedés közben is szólt a zene, a Rolling Stones, a Kinks, a T-Rex, csupa karcos, feszes vagy melodikus gitárzene. Nekem tinédzserként a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megvolt érzésben az a retro, ami ma menő. Épp ettől érzem hitelesnek, hogy a Nemjucival ezt a zenét játszom.

  • És a magyarock? Illés, Omega, LGT?

Érdekes, hogy ők egyáltalán nem szóltak otthon, így nem is ismerem a dalaikat. A szüleim a BBC-re, a Szabad Európára, a Luxemburgra, illetve a különböző osztrák adókra voltak rátapadva, nagyon ritkán jutottak el Budapestre, így nekem is természetes volt, hogy minden angolul szól. Mégha sokáig nem is értettem. Viszont fonetikusan leírva rengeteg dalt megtanultam. Középiskolában a Queen lett a mindenem, mindent tudtam róluk, amit lehetett. Tizennégy éves voltam, amikor Freddie Mercury meghalt, s annyira velük éltem, hogy még a realitásérzékem is elvesztettem. Meg voltam győződve róla, hogy az emlékkoncertre Brianék engem is elhívnak énekelni. Készültem rá, gyakoroltam, vizionáltam, milyen érzés lesz ott a stadionban annyi ember előtt fellépni. S éreztem, megállom a helyem. Akkor tudatosult bennem először, hogy frontember leszek.

  • Gyerekkorodban klasszikus fuvolaművésznek készültél. Mikor és miért módosult ez a pálya?

Már a kapuvári kivételesen erős zenei életben elkezdtem énekelni, adódtak apróbb fellépési lehetőséget, lettek sikerélmények. Bár sokáig úgy terveztem, hogy konzervatóriumban folytattam fuvolaszakon, belesodródtam az éneklésbe. A csornai óvónőképzőbe is csak azért kerültem, mert ott dupla óraszámban oktatták az éneket. Innen már egyenes út vitt a szombathelyi tanárképző főiskola ének-karvezetés szakára. Közben pedig feljártam Kőbányára, rockot és jazzt tanulni.

  • 1997-ben az Anima Sound System is bejött az életébe, amelynek elektropopos világa az eddigiek ismeretében elég idegen lehetett magának…

Nagyon az volt. Egy a capella énekegyüttes tagjaként egészen a döntőig jutottam az utolsó Ki mit tud?-n, az Animával ennek kapcsán ismerkedtem meg, akkoriban vált ki tőlük Bognár Szilvia, épp énekesnőt kerestek. A magam szűk farmeres, tornacipős, lógó pólós világához képest az ő zenei irányvonaluk valóban nagyon más volt, de mondtam, próbáljuk meg.  Nagyon kemény évek jöttek, és persze izgalmasak is: hétfő, kedd, szerda Szombathely, főiskola, csütörtök, péntek Kőbánya, péntek és szombat este koncertezés, vasárnap pedig mentem haza Kapuvárra regenerálódni. De fiatalon az ember sok mindent kibír.

  • Azt is, hogy hét évet lehúzzál egy elvben idegen zenei közegben, az Anima Sound Systemben?

Amennyire kezdetben idegen volt ez nekem, később annyira megszerettem. Zeneileg nagyon kinyitott. Az elektronikus zenei vonalat felületesen korábban is ismertem, de addig a rockerségem volt a meghatározó. Aztán belevágtam, s utólag azt mondom, szerencsésen egymásra találtunk ezzel a stílussal. A mai napig szeretem, csak most a Nemjucival a gyermekkori élmények és hatások jönnek vissza.

  • Amikor 2004-ben kiléptél az Animából, meglepő módon a zenei életből is visszavonultál. Pedig országosan ismert popénekesnőként nyilván válogathattál az állásajánlatok között.

Rengeteg ajánlatot kaptam, zenekarok hívtak, szinte minden nap más, de nem akartam elvállalni semmit. Éreztem, ha egyszer újra énekelek, akkor az csak saját produkció lehet. De azt is tudtam, ahhoz még erősödnöm kellett. Végül tavaly januárban éreztem úgy, hogy ennek eljött az ideje.

  • Négy évet hagytál ki, mondhatni jó nagyot pihentél. Közben viszont televízióztál. Hogyan keveredtél bele?

Összefutottam az utcán az egyik tévés rendező barátommal, mondta, új, izgalmasnak ígérkező kulturális műsor indul Kultúrház címmel, nem akarom-e vezetni. Alig kaptam levegőt. Koncerten sem voltam az a dumálós fajta, viszont kíváncsi voltam a kamerára meg magamra, elmentem a castingra, meghallgattak, majd pár nap múlva hívtak, hogy kellenék. Akkor tudatosodott bennem, milyen kalandba bonyolódtam. Élő adásban kellett hosszasan beszélgetnem művészekkel olyan témákról, problémákról, amelyekhez sokszor egyáltalán nem értettem. A kezdet rettenetesen nehéz volt, állandó tájékozódással, utánaolvasással telt, alapvető hibákat vétettem, de izgalmas világ volt. Aztán beletanultam. Majd meg is untam. Pezsgett a vérem, jött elő a zenei egóm, szerettem volna újra a színpadon és a mikrofon másik végén lenni.

  • 2007 végén három hónapot töltöttél Londonban, a „Rémember-házban”. Tudatosan készültél?

Mondhatni, igen, kizárólag koncertekre jártam, csak azt néztem, hallgattam, ki mit csinált. Szívtam magamba mindent, és tudtam, hogy zenekarom lesz és hogy rockot fogunk játszani. Ott, Londonban ismerkedtem össze Vasaloval és Matyiővel a Rémemberből, illetve Faragó Tamással a Puzzle-ból, ott határoztuk el, hogy zenekart alapítunk. Viszonylag hamar megszületett a Nem című számunk, elég dallamos lett, szerették a rádiók, csináltunk rá videoklipet, a myspace-oldalunkon és a youtube-on látható. A debütáló lemezünk angol nyelvű lesz, a Nem című szám rá sem került a CD-re, mert főként magyarul látható, mégha van angol verziója is, de persze valamilyen formában letölthetővé tesszük.

  • Korábban a Rémember és a Puzzle is Londonban próbált szerencsét. A Nemjuci bemutatkozó albuma azért angol nyelvű, mert eleve külföldben gondolkodtok?

Nem feltétlen, de nyilván ez is benne van. A szövegeket barátnőmmel, a Realistic Crew-ban éneklő, amúgy szintén Zagar-díva Judie Jayjel írom. Bár nyilván zenekarvezetőként nálam vannak a fő irányvonalak, nagyon jó az együttdolgozás, a zeneírás is csapatmunka, együtt formálódik az egész, a többiek is beleteszik a magukét. Az album producere Temesvári Balázs, alias T. Bali, aki mindenben nagyon hasonlóan gondolkodunk. Szinte minden dalt együtt játszott fel a zenekar, ha esetleg volt közben némi ingadozás, bizonytalanság, azt is benne hagytuk. Így vált élő, természetesen lélegző anyaggá. Ez volt a cél, le a sterilitással!

Bookmark and Share

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Anima 15 >> - cikk, 2008. december

Prieger Zsolt: Az Anima éve >> interjú, 2003. május

Prieger Zsolt: Kisérleti jazz és hip-hop ritmusok >> - interjú, 2002. február

 

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré) >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Björk * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * James Blood Ulmer * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Ken Vandermark * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán