| Dés László - Kezdetben bosszantott a jazz |
| Megjelent: Népszabadság |
| 2009. június 05. péntek, 07:22 |
|
Az irodalmi életben bevett szokás, a hazai könnyűzene történetében viszont egyedülálló ez a sorozat. A „Dés László összes”-ben nemcsak a neves szerző-előadóművész korábban a Hungarotonnál és a BMG-nél megjelent albumai válnak új kiadásban elérhetővé, hanem a Tom-Tom Records gondozásában korábban csak bakelit kis- és nagylemezen hallható anyagai is. A számvetés elkerülhetetlen.
Dehogynem, nagyon is: abban a korban a jazzlemez készítés teljesen reménytelen ügy volt. Pedig már igen fiatalon bekerültem a koncertélet sűrűjébe, az Interbrass mellett a korszak legnevesebb muzsikusai, Pege Aladár, Vukán György, Kőszegi Imre és Tomsits Rudolf zenekaraiban játszhattam, közben pedig Friedrich Károllyal, Regős Istvánnal és Kimmel Apóval elementáris free jazzt. Ami a legszomorúbb, hogy a Hungarotonnál jazzalbumok még csak nem is politikai okok, hanem érdektelenség miatt nem jelenthettek meg.
Elég későn, tizenhat évesen találkoztam a jazzel, és nagyon bosszantott. Zeneileg képzett, művelt embernek tartottam magam, de ebben a zenében számomra érthetetlen nyelven kommunikáltak. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy érdekesen, izgalmasan. Ahogy mélyedtem bele, úgy nyílt meg előttem ez a világ, úgy váltak világosság a frázisok, a zenei mondatok. Amikor pedig meghallottam John Coltrane Love Supreme című lemezét, kész, minden eldőlt. Nekiálltam szaxofonozni, majd beiratkoztam a jazztanszakra.
1975 telén jazztanárunk, Fiedrich Károly szólt Gőz Lászlónak és nekem, hogy nem lenne-e kedvünk helyette beugrani. Kétszáz forintot ajánlottak koncertenként, így bevállaltuk. Akkoriban elszánt jazzmuzsikus voltam, nem érdekelt a rock, Presseréktől csak pár slágert ismertem a rádióból. Gőzzel így némi távolságtartással mentünk az első próbára. Aztán kiderült, ők is emberek, ők is zenészek, összebarátkoztunk, s lett belőle egy tízéves együttműködés. Miközben éltük a magunk életét, sok mindent végigcsináltunk velük, huszonhat állomásos angol turnét éppúgy, mint jugoszláv körutat vagy prágai lemezfelvételt. Közben rengeteget tanultunk. Jazzkörökben persze cikiztek érte, de nem érdekelt. Kreatív energiám maradt épp elég az LGT mellett.
Minden rosszban van valami jó. A katonaság borzalmas sokk volt számomra, egyben hihetetlen kontraszt: a színes, kavargó, Európát járó zenészlét után bezárva találtam magam a laktanya lélektelen próbatermében. Ott gyakorolva döntöttem el, hogy a továbbiakban megpróbálom magam zeneileg megfogalmazni. Ami persze következményekkel járt. Ahogy létrehoztam a saját zenekarom, azok, akikkel addig játszottam, hátrébb léptek. Visszatekintve azt mondom, jól volt ez így. Legalább rákényszerültem, hogy még több számot írjak, még többet gyakoroljak. Hogy keressem a magam hangját. Amire végül a nyolcvanas évek derekán, az Avec Plaisir című második Dimenzió-lemezen sikerült rátalálnom.
Eredetileg erre is jazz-zenészként kértek fel, de később változott a forgatókönyv, így a feladatom is. Ott valóban megint döntenem kellett. Hisz mégsem vagyok slágerszerző. Korábban egyszer, 1981-ben, a Nyom nélkül című filmhez írtam két dalt, amelyeket Somló Tamás énekelt el és az LGT tagjai játszottak fel, de valóban a Szerelem az első vérig volt, amellyel „lekávéztam magam”, amelyhez írtam egy kirobbanóan sikeres popslágert.
Dalokat már gimnazista koromban írtam, ez a műfaj mindig is izgatott. Dorottyát magánemberként ismertem, beszélgettünk róla, hogy írnék neki dalokat, aztán jött Bereményi Géza, összeállt a projekt. Bár elég könnyen ment a megírása, akkor éreztem igazán a felelősség súlyát, amikor bementünk a stúdióba. A Dorottya-, majd a Cserhalmi-album megjelenése nem sokat változtatott akkori életemen. Legfeljebb kétszer annyiban mentek el, mint az első Dimenzió-lemez. Csak utólag derült ki számomra - s ezért kezdtünk bele tavaly a Férfi és Nő projektbe -, hogy bizonyos körökben kultlemezek lettek, máig hallgatják őket, a fiatalok is.
Nem akartam tömegtermelést végezni. Jól éreztem magam akkoriban a Dimenzióval, készítettünk egy jó lemezt, kezdett a Trio Stendhal is kialakulni. Azóta is csak egyetlen alkalommal mentem bele a kifejezett slágergyártásba, 1998-ban, a Jazz+Az produkcióval. De azt is egy zenés film, a Kalózok hívta életre. Bármilyen fura, bár rengeteg dalt írtam és közülük sok lett sláger, ezek többségében filmekhez vagy színházi darabokhoz kötődtek.
Amikor 1993 végén feloszlott a Trio Stendhal, már tizenhat éve csináltam a „zenekarosdit”, s borzasztóan jól esett másokért felelősséget nem vállalva otthon ülni és írni. Ráadásul ezek a színházi munkák olyan kaliberűek voltak, ami mellett mást nem lehetett csinálni. A hangszert Ledvay Kamilló „kedvéért” vettem ismét kézbe, aki írt számomra egy versenyművet szopránszaxofonra, s arra nagyon fel akartam készülni. A jazz valóban csak a 2003-as Metszetek albummal jött vissza, amit az Utcazene, majd a duólemezem Snétbergerrel, és a Contemporary Gregorian követett.
Megint olyasmibe fogtam, amibe korábban nem: saját magamnak írok dalokat. Már a Férfi és nő projektbe is énekelek három dalt, s a közönség jól fogadta. Szeretem a dalformát, amely sok mindenben az ellentéte a jazznek. A dalban minden felesleges taktus és hang megbosszulja magát, a jazzben viszont sokkal több szabadság, és talán éppen a több hangtól lehet érdekes, izgalmas, hiszen csak a zene „beszél”. Máig nagyon bírom ezt a kettősséget. S mivel mindkét műfajban alkotok, így nem vagyok rákényszerülve arra, hogy a dalaimba mindent belepréseljek, s a jazzben sem kell kompromisszumokat kötnöm. Talán jól hallható ez a mostani összkiadáson is, amelyben végre olyan munkáim is újra elérhetővé válnak, amelyek eddig csak bakeliten léteztek vagy egyszerűen kiment alóluk a kiadó.
------------- Kapcsolódó anyagok: Dés László: Kezdetben bosszantott a jazz >> - interjú, 2009. június Dés László: Utcazene >> - interjú, 2005. április Dés László: Hagyni kell érni >> - interjú, 2004. március Dés László: Fekve hangszer, állva szobor >> - interjú, 2000. január Dés László: Kerülni a görcsös helyzeteket >> - interjú, 1996. május Dés László: Védem a saját hangom >> - interjú, 1995. december A Trio Stendhal esete a sajtóval >> - cikk, 1992. szeptember |
