Főoldal
Időtlenek és tántoríthatatlanok (Kampec Dolores)
Megjelent: Népszabadság   
2012. január 24. kedd, 08:41

Öt év után új korong, ez a huszonnyolc éve aktív Kampec Dolorestől közel sem akkora kunszt - a Hajnóczy Csaba vezette szabadcsapat sosem tartozott a sűrűn publikálók közé. Mondhatni, mindig megvárják, mire megjön a méltó mondandóvaló. Akkor ellenben mindent beleadnak. Tették ezt most is, s meglett az eredménye: az Evaliyé simán ott feszít a magunk mögött hagyott esztendő legjobb hazai rockalbumai között.

Bővebben...
 
Akadálymentesített Csend (Éry Balázs a "láthatóvá tett" zongorazenéről)
Megjelent: Népszabadság   
2012. január 03. kedd, 08:20

Január 4-én az Új Színházban vélhetően a glóbusz első „akadálymentesített” zongorakoncertjét készülnek megrendezni. A különleges produkció célja, hogy a ritmus, a fény, a mozgás és a vetítés révén azok is átélhessék, átérezhessék a zene örömét, akiknek amúgy ez nem adatik meg - a siketek. A Csend koncert alapötletét Éry Balázs, Rófusz Ferenc és Horváth Péter író-rendező elképzelései alapján, Bóbis László koreográfus, Papp Luca grafikus és Horváth András operatőr fejlesztette koncertszerű komplex előadássá. Főszerepben Weisz Fanni siket fotómodell, a Gitárost II. Lengyelfi Miklós alakítja. A miértekről a „láthatóvá váló” zongorazene szerzőjét és előadóját, Éry Balázst faggattam.

Bővebben...
 
Zörgő kazettán lapítva (a Winkelmayer Brass első nagylemeze)
Megjelent: Népszabadság   
2011. december 22. csütörtök, 00:35

Újabb hiánypótlás a magyar rocktörténelemben: a harminchat éve nem létező Winkelmayer Brassnak végre megjelent a „bemutatkozó” albuma. Igaz, erősen limitált példányban, kizárólag vinylen, meg hát hangtechnikailag, hogy is mondjam, nem egy hifista tesztlemez. De még így is lényegesen jobban szól, mint amilyen állapotban meglapult azon a zörgő kazettán, amelyekre Winkelmayer József talált rá pár éve regensburgi fiókja aljában.

Bővebben...
 
Crossover Tori, gördülő Björk
Megjelent: Népszabadság   
2011. december 17. szombat, 08:44

1994 májusában három ifjú énekesnő feszített a mértékadó Q magazin borítóján: egy csontszikár angol, egy hiúztekintetű izlandi és egy foxylady amerikai. Az akkoriban feltörekvő új női szerző-előadói nemzedék legkarakteresebb képviselői voltak ők, balról jobbra haladva: PJ Harvey, Björk és Tori Amos. S bár a kilencvenes évek indie királynőinek pályája az elmúlt tizenhét évben egymástól függetlenül hullámzott, búvópatakszerűen hol eltűntek, hol vehemensen visszaléptek a reflektorfénybe, 2011-ben a szinuszgörbék újra egybeestek, s mindhárman friss, erős, életművük szempontjából is lényegi albumot jelentettek meg.

Bővebben...
 
Hídverők (A Csík-jelenségről)
Megjelent: Népszabadság   
2011. december 03. szombat, 09:31

Nem kétséges, zenefronton a Csík zenekar az utóbbi évek legnagyobb hazai befutója. Sikere nemcsak a szűkebb népzenei színtéren zavarba ejtő, de a hazai popsztárok számára is megszégyenítő. Az utolsó két korongjuk (Szívest örömEst, 2009, Ez a vonat…, 2008) többszörös platinalemez, tizensokezres eladásokkal, az alig egy hónapja piacra dobott Lélekképek is hasonló nyomvonalon és léptékben halad. Ráadásul sokáig ők jegyezték a világháló legnépszerűbb magyar dalát: a Most múlik pontosan youtube-klipjére közel nyolcmillió alkalommal kattintottak rá. (Egyedül Fluor Tomi tudott a Mizu-val pár hónapja elébe kerülni, de hát őt nem lehet komolyan venni.) S hogy sikerük mennyire széles spektrumú, mondhatni, népfrontos jellegű, a magyar társadalomban szerteágazóan gyökeret verő, jól mutatja, hogy dalaik nemcsak táncházas környezetben vagy zajos rockkoncerten állják a sarat, de urbánus tinédzserpartikon vagy nyugdíjas klubesteken is.

Bővebben...
 
Az apokalipszis trubadúrja (drMáriás portré)
Megjelent: Népszabadság   
2011. november 28. hétfő, 01:12

Húsz esztendeje, hogy átlépte délről a határt, maga mögé dobva a Milošević-féle őrületet és a vukovári csatába szóló meghívót, hogy aztán az újjászervezett Tudósok élén harsányan belereccsenjen a magyar undergroundba. A zene azonban művészetének csupán egyik megnyilvánulása, vérbeli huszonegyedik századi polihisztorként az őt feszítő kreatív őrület és dadaista abszurd csak úgy tódul kifelé a különböző csatornákon, hogy aztán mindennapi valóságunktól terhelt festményekben, regényekben, dalokban vagy albérletperformanszokban öltsön alakot. De bármerre is menekül, bármennyire is szabadulna, drMáriás kénytelen beismerni, az élet számára élhetetlen Milošević nélkül.

Bővebben...
 
Lélekképek Csík módra
Megjelent: Fidelio   
2011. november 13. vasárnap, 09:11

Lassan negyedszázada léteznek, de csak az utóbbi öt-hat évben váltak országos ismertségű koncertzenekarrá. Főként annak köszönhetően, ahogy kezdeti autentikus népzenei világukba szépen és ízlésesen beintegrálták a kortárs rockzenét. Előadásukban a Quimby-féle Most múlik pontosan a világháló leghallgatottabb magyar dala, e karakterek lepötyögéséig több mint hét és fél millió alkalommal kattintottak rá. Legújabb, november elején a Fonó Budai Zeneházban zúgó teltház előtt bemutatott nagylemezükön (Lélekképek) a tendencia tovább folytatódik. A Csík zenekar, úgy tűnik, menthetetlenül befutott. Interjú Csík Jánossal és Szabó Attilával. Bónuszként megszólalnak az új album vendégművészei, Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György és Pál István Szalonna.

Bővebben...
 
Fél frázisokból balanszírozva (Ávéd János)
Megjelent: Népszabadság   
2011. november 09. szerda, 00:12

Szólista alkat, mégis képes élvezni, mikor pusztán olajozott csavar egy húsztagú big bandben. Mainstream muzsikusnak tartja magát, mégis előszeretettel téved járatlan utakra. Koncerteken szaxofonosként egyetlen szólamért felel, mégis imádja a polifóniát, izgatják a komplex zeneművek, maga is egyre gyakrabban komponál. Január óta működő formációja, az Ávéd János Balance pedig az idei év egyik komoly jazzígérete.

Bővebben...
 
Kopaszkutyából nem lesz szalonna
Megjelent: Népszabadság   
2011. október 29. szombat, 09:22

Harminc éve egy rockgeneráció vágyát, vergődését és vigaszát sűrítette mozgóképbe, mintegy demonstrálva, hogy igenis létezik rockélet az egydimenziós pártmédián és aczéli kultúrpolitikán túl. Az egykor a betiltás határán billegő Kopaszkutya idővel kultuszfilmmé nemesedett, mondhatni, mítosza lett, a benne szereplő dalok, a Kőbánya blues, a Tetovált lány vagy a Hosszúlábú asszony mára a városi folklór szerves részévé érlelődtek. A főszereplők útjai azóta persze hol széttartottak, hol újragubancolódtak, de közülük hárman is rázták a színpadot az Arénában idén februárban, miközben a kétestés HBB-búcsún bő húszezer daloló ember emelte pajzsra őket. Megadva ezzel a végső lökést az eseményen szájtátva forgató Szomjas Györgynek a régóta várt folytatás megálmodására.

Bővebben...
 
Puha, intim, elgondolkodtató (Gretchen Parlato új albumáról)
Megjelent: Népszabadság   
2011. október 27. csütörtök, 01:01

Nemzedéke legeredetibb jazzénekesnője, jelentette ki róla Herbie Hancock, s nem ő az egyetlen, akit Gretchen Parlato ennyire megszédített, Wayne Shortertől Kenny Barronon át Esperanza Spaldingig hosszasan lehetne sorolni a rajongó kollégák listáját. A szaksajtó sem fukarkodik a felsőfokú jelzőkkel, különösen a 2009-es In A Dream óta, s gyorsan tegyük hozzá, teljesen jogosan: amit mostanság ez a harmincöt éves amerikai énekesnő jazzfronton művel, az valóban párját ritkítja.

Bővebben...
 
Kontrollált káosz és intim repülés (Bujdosó Jánosról)
Megjelent: Népszabadság   
2011. október 12. szerda, 11:16

Bujdosó János a magyar underground karcos arcélű, kényelmetlen tekintetű, sprőd figurája. Szangvinikus, szabályokat ritkán követő, ösztönből fakadó, alapvetően lírai gitárjátéka a leginkább a Pop Ivanból, a Chakra Hackerből, a Specko Jednóból, az Egy Kiss Erzsi Zenéből, a Kistehénből vagy épp Bárdos Deák Ágnes mellől lehet ismerős. Nemrég új sávot nyitott a pályáján: létrehozta a maga félakusztikus „elmélyült, repülős, szívbemarkoló mediterrán vonalat követő” trióját.

Bővebben...
 
Hatfejű, folyton mozgó popélőlény (A 20 éves Quimbyről)
Megjelent: Népszabadság   
2011. október 08. szombat, 10:25

Hogy egy olyan múltú, jelenű és karakterű popzenekarnak, mint a Quimby, mennyire ildomos az Arénában tortaünnepet tartania, az persze simán vitatható, ennél azonban nagyságrendekkel fontosabb, hogy élnek, hatnak, alkotnak. Két évtizeddel a fröccsökkel, felesekkel és cigarettafüsttel terhelt indulás után is megmaradtak az egyik legegyénibb hangvételű, legszerethetőbb magyar popzenekarnak. Igaz, őket is karmolta rendesen az élet, korábbi önmagukhoz képest sokat bölcsültek és konszolidálódtak, szakmailag jócskán izmosodtak és hangszerbiztosabbak lettek. Miközben a frontember Kiss Tibor nyolc éve semmit sem tol, csakis a vegytiszta energia sugárzik belőle.

Bővebben...
 
Bródy János - Egy rezignált nyugger vallomásai
Megjelent: Népszabadság   
2011. október 01. szombat, 08:34

Tíz év után új dalokat publikál Bródy János, Az Illés szekerén című szólóalbuma ráadásul a hetedik a sorban, s készítése közben óhatatlanul József Attila sora jutott az eszébe: a hetedik te magad légy! A beatgeneráció emblematikus alakja műfajilag meglehetősen sokszínű lemezt tett az asztalra, és továbbra is inkább szerzőnek, mint előadóművésznek tartja magát. Meg úgy érzi, ez a tizennégy dal lesz az ő zenei hagyatéka.
 

Bővebben...
 
Modern jazzbe oltott klezmer (a 10 éves Nigunról)
Megjelent: Népszabadság   
2011. szeptember 22. csütörtök, 00:12

Párniczky András olyat tesz, ami nemcsak Magyarországon, de egész Európában párját ritkítja: a kelet-európai klezmer hagyományt igyekszik házasítani a New York-i modern jazzel. E két, egymástól eltérő zenei nyelv olyan mélységű és intenzitású szintézisére törekszik, mint a magyar folk viszonylatában Szabados György vagy Dresch Mihály. Idén tíz esztendeje, hogy létrehozta a Nigunt, melynek eddigi, tagcserékkel tarkított munkásságát három nagylemez dokumentálja. A jubileumot két különleges koncerttel köszöntik: szeptember 17-én a Budapest Jazz Club színpadán a múlt meghatározó muzsikusaival együtt idézték fel az évtized legemlékezetesebb pillanatait, míg 29-én a Nyitott Műhelyben a jelenlegi kvartett a kurrens repertoárt játssza, az amerikai Matt Darriau-val kiegészülve.

Bővebben...
 
Dosztojevszkij bluesos hőse (Ripoff Raskolnikov portré)
Megjelent: Népszabadság   
2011. szeptember 20. kedd, 08:10

Ripoff Raskolnikov olyan mint az óbor: minél előrébb haladunk az időben, annál nemesebbé válik. Ahogy rakódnak az évgyűrűk, úgy érik, bölcsül a hangja, tisztul lényegire a gitárjátéka. Ötvenhat éves és duzzad az erőtől, impozáns hittel, nyugalommal és elszántsággal énekli személyes és szenvedélyes dalait. S az utóbbi öt évben csak úgy gurítja elénk a meggyőzőbbnél lenyűgözőbb korongokat.

Bővebben...
 
Jóleső tempóban (Gyémánt Bálint)
Megjelent: Népszabadság   
2011. augusztus 30. kedd, 00:32

Jóleső figyelni, milyen tempóban lépked Gyémánt Bálint előre. Jazzgitárosként, zenetanárként, alkotóként. Játszik fúziós zenét (Transform Quintet), popba mártott jazzt (Harcsa Veronika Quartet, Gereben Zita Quintet), kortárs elektronikát (Bin-Jip), DJ-knek szállít hangmintákat, Juhász Gáborral készít duólemezt. Nem is érti az ember, miként marad ideje önmagára. Vagy talán épp ez a dilemma: annyiféle szekeret tol egyszerre, hogy közben alig döccen a sajátja. De vajon milyen az a szonikus univerzum, ami igazán belőle fakad? Hamarosan megtudjuk, ígéri. Amúgy is csak huszonnyolc.

Bővebben...
 
Bohókás bakfis és dúvad díva (Imelda May)
Megjelent: Népszabadság   
2011. augusztus 24. szerda, 01:13

„Teljesen összetört a szíved? Na, akkor most már nyomhatod a bluest” - mondta neki állítólag édesapja, amikor az egyik fellépése után otthagyta aktuális barátja, s az akkor tinédzser Imelda May megfogadta a tanácsot. Mégha kezdetben gyakorta előfordult, hogy a biztonsági őrök - kiskorúságára való tekintettel - nem akarták beengedni saját bulijára, a kijelentés óta közel húsz évet húzott le a dublini és londoni éjszakában, kocsmáról kocsmára, zenekarról zenekarra vándorolva, mígnem 2008-ra, harmincnégy éves korára végre beütött életébe a siker-pénz-csillogás. Jelenleg második nagylemezének anyagával turnézik az Egyesült Államokban, Jay Leno parolázott vele népszerű talkshowjában, sőt, egy különleges eseményen az elnöknek is énekelhetett egy dalt.

Bővebben...
 
Vukán György - Nem kívánok lehetetlent. Csak nehezet!
Megjelent: Fidelio   
2011. augusztus 21. vasárnap, 12:20

1949-ben egy szombathelyi növendékkoncerten lépett először pódiumra, azóta szinte folyamatosan ott van, ma is évi száz koncertet ad. A jazzt idehaza az elsők között vitte be a klasszikus zene szentélyeibe, már akkor crossovert játszott, amikor ez a fogalom még nem létezett. Szókimondó, megosztó figura, nyilatkozataival gyakorta vált ki vitákat, zeneéleti viharokat. Az általa alapított és finanszírozott Creative Art Díjat szeptember 19-én adják át első alkalommal. Vukán György hetvenéves.

Bővebben...
 
Feketén-fehéren (A Mediawave Cafés & Citizenry projektjéről)
Megjelent: Népszabadság   
2011. augusztus 18. csütörtök, 09:06

Bár a kávéházi cigányzene megítélése idehaza meglehetősen leegyszerűsítő, de legalábbis vegyes érzelmeket szül, az európai köztudatba mégiscsak ez az, ami a roma hagyományokból a leginkább beépült. Ezért is gondolták úgy a Mediawave Alapítvány vezetői, hogy ezen a nyomvonalon elindulva lenne érdemes egy, az európai roma integrációt segítő, művészeti alapú projektet indítani, melyben közös alkotásra ösztönöznek roma és nem roma fiatalokat. Tervük megvalósításához olasz és román társpartnereket, no meg az Európai Unió hathatós anyagi támogatását sikerült megnyerniük, így az idei Ördögkatlan Fesztiválon tehettek először kísérletet a kávéházi roma zene gyökereinek felfedezésére és újjáértelmezésére.

Bővebben...
 
Bittová deleje (Iva Bittová portré)
Megjelent: Népszabadság   
2011. augusztus 10. szerda, 08:33

Bármit vesz a kezébe, abból rögvest zenét fakaszt, a legellenállhatatlanabb mégis ezerfényű hangja, amellyel oly kreatívan, szabadon és meggyőzően bánik, mint - más műfajban - Björk vagy Meredith Monk. Zenéje öntörvényű és önazonos, máséhoz nehezen mérhető, máséval nehezen rokonítható, szinte kizárólag saját szerzeményeket játszik, melyek annyira hozzá kötődnek, annyira belőle fakadnak, hogy előadásukra mások kísérletet sem tesznek. Bátran bebarangolja a végleteket, egyszerre nyers és kifinomult, vérbő és intellektuális, szenvedélyes és decens. Persze, tudjuk, Iva Bittová múltjában, vérében erősen ott a színészet, előadásaiban mégsem idegen jelmezekbe bújik, végig önmagát mutatja, csak közben más és más oldalát villantja.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Ásatás

90-03

alt

Barátaim, ismerőseim kedves noszogatására 2010 februárjától nekiláttam feltölteni 2004 előtti anyagokat. Szándékom szerint havonta, kéthavonta haladok szemben az idővel, újabb és újabb, egyre régebbi évjáratot pakolok fel.  Legutóbb az 1990-es fontosabb interjúimat, cikkeimet tettem közprédává. A hozzájuk tartozó képeket az újságból fotóztam ki, így minőségük olyan, amilyen.

1990 - Többek között:

Az Ultra Rock Hírügynökség jelenti >>

Dohány utcai gyermekjátékok (riport) >>

Moszvka téri blues >>

A Zep-sztori >>

Paul McCartney, a konformista lázadó >>

John Lennon, a munkásosztály hőse >>

Forgács Péter: Privát Magyarország >>

1991 - Többek között:

Vedres Csaba: A sírás korszaka után >>

Jerabek Csaba a FOS-ról >>

Tilos Rádió, Budapest >>

Lakásturné (Röhrig Géza) >>

Nagy Jenő: Szamizdatos remények és csalódások >>

Frenák Pál: Belehallgatás a csendbe >>

Rezonance Art Festival >>

Hörcher László: A rend festője >>

1992 - Többek között:

Kapolcs, riadó! - Támad a szél! (nagyriport) >>

Menyhárt Jenő: Itt kísértünk '92 >>

Szakmai karrier vagy színes életpálya? (Márta István) >>

Tolcsvay: Felhangosítottam a Nemzeti dalt >>

Reménykedő eszperantó >>

Meddig jazz a jazz? (Simon Géza Gábor) >>

Sinéad O'Connor borostái >>

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >>

1993 - Többek között:

Egy este talpig illegalitásban (Tilos Rádió) >>

Skinheadtörténelem >>

Hobo: A blues nem nyafog >>

Díszlet, rom és látomás (Fekete Lyuk) >>

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >>

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >>

A Király ruhája meztelen (Király Tamás portré >>

A magyar jazz könyve >>

1994 - Többek között:

Egy ember, aki jól érzi magát (Kiss Imre) >>

Merlin kontra Merlin >>

Bozsik Yvette: A zene és tánc tiszta kapcsolata >>

(Allegro) Barbaro >>

Bródy János: A dal elpusztíthatatlan >>

Szörényi Levente: Nem értékek mentén dőlnek >>

Az Örökmozgó (P.Mobil) >>

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen >>

1995 - Többek között:

Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései >>

Petrovics Emil: A művészet pragmatikus harcosa >>

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >>

Bartók 50 >>

Madárijesztők (C. Raths) >>

Sóhaj nélkül (Kronos Q) >>

1996 - Többek között:

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >>

Szonikus balesetek (Csupó Gáborról) >>

FifTini szép lassan visszavonul? (Bródy 50) >>

Grencsó és Monk találka >>

Egy kor mámoros optimizmusa (Rolling Stones R'n'R Circus) >>

Csapó Gyula: Külföldi ösztöndíjjal itthon >>

Kocsis Zoltán : Az az érvényes, ami megszólal >>

1997 - Többek között:

Egy marék szög örökség (Cziránku Sándorról) >>

A kövér oposszum (R. L. Burnside-ról) >>

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >>

Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >>

Húzzad, húzzad, muzsikásom! (A táncházmozgalomról) >>

Kis magyar pubtörténelem >>

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >>

1998 - Többek között:

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >>

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >>

Dresch Mihály: Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél? >>

Nagy Feró: A kecske kiváló fűnyíró >>

Egy Kiss Erzsi Zene >>

Hobo: Meggazdagodni nem fogunk >>

1999 - Többek között:

Omega-koncert - Csodát senki sem várt >>

Presser Gábor: Ha nincs szponzor, nincs buli >>

Kallós Zoltán: Utolsó leszek, aki innen elmegy >>

Egy örömlány feljegyzései (Kamondy Ágnes estjéről) >>

Cziránku Kuruclemeze >>

Szemző Tibor: A hangunk sokat elárul rólunk >>

alt

2000 - Többek között:

Csalog vs Hollós - Ki kit szolgál, ki kiből él? >>

Ki tudja, meddig húzzák (A szórakoztatózenészekről) >>

Michael Flatley Show - Bombasztikus, mint a címe >>

Tátrai Tibor: A kocsma az igazi megmérettetés >>

Ákos: Keresem az utam >>

Filharmonikus blues (ÁHZ-nagyriport) >>

alt

2001 - Többek között:

Cohen, Jagger, McCartney - Érzelmes öregfiúk >>

At The Drive-In - Sűrű, tömény punkrock-óra >>

U2 - Ernyedtség és féktelen pörgés >>

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálem-randevú >>

Ligeti György: Zeném lejtése a magyar nyelvé >>

Emil.RuleZ! - A bimbók a rezgéstől híznak >>

alt

2002 - Többek között:

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >>

Kispál 15 - Lovasi, a nemzedéki dalnok? >>

István, a király - Koppány, a szupersztár >>

Csontos István: A zenehallgatás életforma >>

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt fújom >>

Népzene és zabolátlan jazz  (Dél-Alföldi Szaxofon) >>

alt

2003 - Többek között:

Hölgyek, lendületben (az új női rockhullámról) >>

Boris Kovač - A határember >>

Rácz Zoltán: A zenészek tudatosan félrebeszélnek >>

Victor Máté: Adás után törölhető? >>

Grencsó és a Csodaautó >>

Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban >>

  interjú - cikk - kritika

pop - rock - jazz - folk - etno - világzene - metál - kisérleti - elektronika - kortárs

AaA* A38 * AC/DC * Adrian Belew * After Crying * Ágens * Ágoston Béla * Ákos * Almási Enikő * Amadinda * Amber Smith * Tori Amos * Anastacia * Laurie Anderson * Anima SS * Anúna * At The Drive-In * Ávéd János * A zene ünnepe *BbB* Baba ZuLa * Bacsó Kristóf * Bálint Eszter * Balogh Kálmán * Barabás Lőrinc * Barbaro * Patricia Barber * Bari Károly * Syd Barrett * Bartók Béla * Bartók Táncegyüttes * Munir Bashir * beat irodalomBeatles * Beatrice * Benkó Sándor * Benkő László * Berecz András * Bergendy István * Berger Dalma * Biliárd fél 10 * Binder Károly * Bin-Jip * Iva Bittová * Bizottság * Black Sabbath * Blues Fools * blueskönyvek * Mari Boine * Boom-Boom * Borbély Mihály * Borlai Gergő * Bognár Attila * Bognár Szilvi * Bop-Art Orchestra * Bornai Tibor * Bors Jenő * Both Miklós * Bozay Attila * Bozsik Yvette * Böszörményi Gergely * Bródy János * Dave Brubeck * Michael Bublé * Budapest Jazz Orchestra * Buena Vista SC * Bujdosó János * R. L. Burnside * John Butler * Don Byron *CcC* Cadik * Calcutta Trió * Nick Cave * CBGB klub * Charlie * Clavier Charlotte * Che Tango * Eric Clapton * Les Claypool * Leonard Cohen * Coldplay * Paula Cole * Coolactive * Cosmopolis * CPgCsalog Gábor * Csapó Gyula * Cserháti Zsuzsa * Csík zenekar * Csontos István * Csupó Gábor * Crosby, Stills, Nash & Young * Cziránku Sándor *DdD* Dániel Annah * DAV * Miles Davis * Thornetta Davis * Deep Purple * Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes * Dés András * Dés László * Deti Picasso * Deutsch Gábor * Dimo * Dioptrio * DJ Keyser * DJ Krush * DJ Palotai * Dobozy Borbála * Doors * Dorozsmai Péter * Doves * Dr. Valter & the Lawbreakers * Dresch Mihály * drMáriás * Drums * Dudás Lajos * Dusán * Bob Dylan *EeE* Eichinger Tibor * Elek István * Eleven Hold * Emil.RuleZ! * Eredics Gábor * Éri Péter * Erik Sumo Band * Európa Kiadó * Cesária Évora *FfF* Fábián Juli * Fekete Jenő * Fekete Lyuk * Fekete-Kovács Kornél * Fenyvesi Márton * Ferenczi György * Fesztiválzenekar * Fiatal Művészek Klubja * Ella Fitzgerald * Michael Flatley * Fókatelep * Fonó * Fonográf * Fonott Zene * F. O. System * Bill Frisell *GgG* Diamanda Galás * Gál Csaba Boogie * Melody Gardot * Gastroblues * Gaya * Genesis * Gereben Zita * Ghymes * David Gilmore * Gonda János * Göczey Zsuzsa * Grandpierre Attila * Grencsó István * Gryllus Dániel * Gyémánt Bálint *HhH* Hackertalálkozó  *  Hajnóczy Csaba * Hamar Dániel * Herbie Hancock * Halper László * Harcsa Veronika * Nikolaus Harnoncourt * Debbie Harry * Hartyándi Jenő * PJ Harvey * Heaven Street Seven * Jimi Hendrix * Herczku Ági * High End kultúra * Hobo * Hodek Dávid * Hollós Máté * Hortobágyi László *IiI* Illés * Iron Maiden * Isten Háta Mögött * István, a király *JjJ* Mick Jagger * Jakobi László * Jazz Studium * Jools Holland * Jávori Ferenc * Judie Jay * Jerabek Csaba * Norah Jones * Juhász Gábor *KkK* Kaláka * Kallós Zoltán * Kaltenecker Zsolt * Kamondy Ágnes * Kampec Dolores * Kapolcs * Karácsony János * Katona Klári * Kéknyúl * Kelemen László * Nigel Kennedy * Kesellyák Gergely * Kézdy Luca * Király Martina * Király Tamás * Kiscsillag * Kishúg * Kispál és a Borz * Kiss Erzsi * Kiss Ferenc * Kiss Imre * Kiss Tibor * Dani Klein * Kocsis Zoltán * Kolinda * Koncz Zsuzsa * Kontroll CsoportKorai Öröm * Boris Kovac * Kovács Kati * Kovács Linda * Kozma András * Kozma Orsi * Gidon Kremer * Kronos Quartet * Krsa (PASO) * Ali Hassan Kuban *LlL* Laár András * Lajkó Félix * Lantos Iván * Lantos Zoltán * László Attila * Led Zeppelin * Amos Lee * Lehotka Gábor * John Lennon * Lhasa (del Sol) * Ligeti György * Little G Weevil * Charles Lloyd * Lois Viktor * Lovasi András * Lovász Irén * Paco de Lucia * Ludditák * Lukács László * Lukács Miklós *MmM* magyarkanizsai jazz * Magyarpalatkaiak * Makám * Malecz Attila * Malek Andrea * mardi grass.bb * Boban Markovics * Mars Volta * Másfél * Másik János * Massive Attack * Mastodon * Mátyás Attila * Imelda May * John Mayall * Paul McCartney * Loreena McKennith * John McLaghlin * Megasztár * Brad Mehldau * Menyhárt Jenő * Al di Meola * Merlin Jazz Club * Merlin Kommandó * Metallica * Pat Metheny * Metro * Mieskuoro Huutajat * Mitsoura * Hank Mobley * Modern Art Orchestra * Modern Jazz Quartet * Mohai Tamás * Thelonious Monk * Alanis Morissette * Jim Morrison * Jelly Roll Morton * Charlie Musselwhite * Muzsikás * Müller Péter Iván (Sziámi) *NnN* Nagy Feró * Naplegendák * Napra * Németh Juci * nemtom..soop * Nigun * Nikola * Noir Désir * Paulius Normantas * Novák Ferenc *OoO* Sinéad O'Connor * Oláh Kálmán * Omega * Orszáczky Jackie * Ózdi Rezső *PpP* Palermo Boogie Gang * Párniczky András * Palya Bea * Gretchen Parlato * Pege Aladár * Persona Non Grata * Pesti Est * Péterfy Bori * Petrovics Emil * Astor Piazzolla * Pleszkán Frigyes * P. Mobil * Police * Ponikló Imre * Pop Ivan * Poros * Portishead * Pozsár Eszter * Premecz Mátyás * Elvis Presley * Presser Gábor * Pribojszki Mátyás * Prieger Zsolt * Pubkörkép 97 *QqQ* Qualitons * Queen * Quimby *RrR* R.E.M. * Hugo Race * Rácz Zoltán * Radics Béla * Radiohead * Ramones * Random Szerda * Random Trip * Ránki Dezső * Ripoff Raskolnikov * Claudia Raths * Joshua Redman * Mighty Mo Rodgers * Rolla János * Rolling Stones Rock'n'Roll Circus * Romano Drom * Rosta Mária * Johnny Rotten * Röhrig Géza * Rubai Trio *SsS* Santa Diver * Carlos Santana * Sári József * Sárosi Bálint * Fazil Say * Scampolo * Schuster Lóránt * Bon Scott * Sebestyén Márta * Sebő együttes * Sena * Ian Siegal * Simon Géza Gábor * Sonic Youth * Söndörgő * Regina Spector * Spiritus Noister * Spo Dee O Dee * Starsailor * Sting * Subscribe * Sütő Márton * Szabados György * Szabó Dániel * Szabó Gábor * Szabó Sándor * Szabó Tamás * Szakcsi Lakatos Béla * Szalai Péter * Szalóki Ági * SzaMaBa * Szamizdattörténelem * Szelevényi Ákos * Szemző Tibor * Sziget-sztori * Szigetvári Andrea * Szkárosi Endre * Szokolay Dongó Balázs * szórakoztatózenészek * Szőke Nikoletta * Szőke Szabolcs * Szörényi Levente * Szűcs Antal Gábor * Szvorák Kati *TtT* Tabányi Mihály * Takáts Eszter * Takáts Tamás * Tamarazene * Tankcsapda * Tátrai Tibor * Téli Márta * Said Tichiti * Tihanyi László * Tilos az Á * Tilos Rádió (1993) * Tin-Tin * Tisza Bea * Tolcsvay László * Tóth Viktor * Török Ádám * Tövisházi Ambrus * Trafó * Trio Olamar * Trio Stendhal * Trottel * Tudósok * Tundravoice * Turbo *UuU* U2 * Ujj Zsuzsi * Új Nem * UMZE * URH * Utolsó Óra *VvV* Váczi Dániel * Van der Graaf Generátor * Varga Zsuzsa * Värttinä * Vas Zoltán * Vázsonyi János * Vaya Con Dios * Vedres Csaba * Suzanne Vega * Velőrózsák * Velvet Underground * VHK * Victor Máté * Vienna Art Orchestra * Vigh Andrea * Vikár László * Világgége * Vujicsics * Vukán György *WwW* Wahorn András * Waszlavik Gazember László * Paul Weller * Big Daddy Wilson * Jamie Winchester * Winkelmayer József * Womex 2000 * Lizz Wright *XyZ* Yardbirds * Zagar * Frank Zappa * Zoller Attila * Zorán * Zsoldos Báró Zoltán